Az okok nyomában

Egyik barátnőm feltette a kérdést: A mostani betegséged állapotával elérted a kellő figyelmet és megbecsülést a családban? Nem muszáj rá válaszolni. - Iszonyú jól mulattam, mert lássuk be, az ilyesmiben mindig van valami. Tudom, sőt én is megfigyeltem, mások/sokan arra használják a betegségtüneteket, hogy elérjék a kellő figyelmet a családban, vagy az aktuális környezetükben, és meglehet tudat alatt talán bennem is volt ilyen. De biztosan tudom, hogy a tudatalattim is tudja, ez nem átlagos család, ha ez lett volna a cél, nem jött be, ami előre borítékolható volt. Nincs bennük irgalom, kegyelem, könyörület, együtt érzés, szeretet, (és most joggal mondhatjátok, hogy ez mind belőlem hiányzik, „a nézzük meg mit mondott, mert ő olyan” elmélet szerint – de ez esetben tekintsünk el ettől). Párom tudomást sem vesz róla, olyan dolgokat kér - és bűntudatot akar ébreszteni bennem miatta, ha képtelen vagyok rá, amit egy kézzel végképp nem tudok megcsinálni. Pl. nokedlit, de nem segít semmiben, legalább is a női munkában nem, mert neki megvan a saját dolga, ami igazi kőkemény férfimunka, ami az ő életcélja, és ha elvégzi, jobban érzi magát, mert szerinte csak az a munka, az a valami. Fiam úgyszintén, bár ő még inkább hajlandó 1-2 dologra, úszik a ház és sokszor nincs főzés. Azt hiszem, inkább nekem kell megtanulnom elengedni az ezek feletti aggódást. A szekrényekben eddig katonás rend uralkodott, a ruhák most össze vannak túrva, nem bírom összehajtogatni, nincs  vasalás függönymosás, ablakpucolás stb. fiam néha felsöpör. Egy kézzel porszívózok - persze igen ritkán, zavar keletkezett a körülöttem lévő fizikai univerzumban - viszont belül mintha nyugodtabb lennék - ennek dacára.

Még egy dolog eszembe jutott, a mostani üzenettel kapcsolatban. Lehet, hogy keresztanyát még mindig nem engedtem el? A lebénult jobb kezemben az ő kezét látom, és amikor bal kézzel tekerem a fáslit, mint ő, pont ugyanúgy, abban is az ő keze van, sőt, olyankor én magam is ő vagyok. Néha a hangját hallom a hangomban, a viselkedését ismerem fel a tetteimben. Tudtam, hogy nagyon szeretem, de hogy ennyire? Ha eszembe jut, sírok, siratom magamat, mert nélküle kell élnem. Ennyi idő után is. Ott van minden gondolatomban, a fűben, a fában, a virágokban, a napsütésben, a szellőben, mindenben és mindenkiben őt látom. Ilyet az ember az édesanyja távozásakor érez. Mikor itt hagyott, úgy véltem, vele az összes múltam sírba szállt. Biztos, hogy több annál, mint egy nagynénike, vagy keresztanya. Talán ő volt az édesanyám, vagy én neki.

09.13. Ismét feldagadt a kezem csuklóból, le kellett szednem a fáslit, mert már azt sem bírtam elviselni, és még több fájdalomcsillapítót vettem be. Mikor azt hiszem, no, most a legrosszabb, elviselhetetlen, mindig kiderül, hogy még attól is lehet rosszabb, sőt, sokkal, de sokkal rosszabb is. Bejött, amire tippeltem. 17.-én hidegfront és eső. Ezért nem bírtam elviselni a kötést, ezért dagadt fel alatta annyira, hogy majd szétpukkadt és ezért fáj olyan elviselhetetlenül. Érzékeny a hidegfrontra. Két napja ecettel kábítom, most paradicsomszeletekkel borogattam be. Nem mintha használna, de hátha. Nem használt, sőt, a nyers krumpli szeletek sem értek semmit. Bármit tettem a javulás érdekében, minden csak tovább rontott a helyzeten. A kezem leépülése elindult a lejtőn lefelé és semmi sem állíthatta meg. 19. –én is próbálkoztam, de le kellett tépnem róla a bandázsolást, mert szétfeszítette. Bevégeztetett. Már úgy kötöttem pedig, hogy cseppet sem húztam a fáslin, a pici fehér géz fáslit is lazán tekertem fel, mégis le kellett szedni. Nem csináltam semmit, de állni sem bírok vele, mert húz, mintha lefelé tépné valami. A fáslizást egyébként az ujjaknál kell kezdeni, arra épül rá a többi. Ám most csuklón felül kezdem, hogy a kézfejről mielőbb leszedhessem, ha nem bírom tovább. 20.-ám már pont olyan felfújt gumikesztyű, mint azelőtt. Kínomban most Béres cseppel borogattam. Bárki érdeklődik – bár nem akarok panaszkodni, de jót nem tudok mondani. Most megint visszadagadt.

Rokon hölgy kezes báránynak nevezett és keresi a megoldást. Másik ismerős hölgy mondja: elengedés. Jó-jó, de mit kellene elengednem? Mire görcsöltem rá ennyire? Ilyenkor mindig keresztanya jut eszembe. Létezik, hogy még mindig őt síratom vissza? De hiszen én engedtem, hogy távozzon! Vagy később megbántam?

Ma beszélgettem egy ismerős hölggyel, aki elmondta, hogy sokat gondol rám, nem mintha az segítene. Dehogynem, emlékezzünk csak, bármi nagy feladat, vagy fontos esemény előtt megkérjük a családtagjainkat, barátainkat, ismerőseinket, lélekben legyenek velünk, gondoljanak ránk és mi ezzel a biztos tudattal vágunk neki az útnak, mennyivel nagyobb erőt birtokolunk, mintha csupán magunk lennénk? Ugye? Számít, sokat jelent a gondolat, nem is kicsit, többet, mint azt el tudnánk hinni. A hölgy szerint bizonyára pofonegyszerű a megoldás, amely most is a szemünk előtt hever, csak nem vesszük észre. Még nem. Mert odáig el kell jutni rezgésben, megértésben. Igazat adtam neki. Bármerre megyek, szánalmat váltok ki, nyolcvanéves nénik átadják az ülőhelyet. Útközben mindenki jobbulást kíván, ha már csak ezt nézzük, ennyi ember őszinte jó kívánságának használnia kellene, és akkor még nem beszéltünk édesanyám imáiról. Az angyal rituáléra menet a kapuban két őr állt, akik fémdetektorral vizsgáltak át mindenkit, aki belépett, a két biztonsági őr szánakozva rám nézett és vizsgálat nélkül átengedtek. (Bár pont ilyen trükkel lehetett volna becsempészni a pokolgépet, de ilyesmi még csak eszembe sem jutott volna). Az arkangyalkártyán ma Urielt húztam, azt mondja, tudom a dolgom. Dehogy tudom. Most a kezem és a mérhetetlen fájdalom körül forog minden, nem bírom elengedni, nincs megoldásom, még, ha oly közel is van és bármilyen egyszerű is, nem ismerem fel. Megkértem Urielt, küldjön világos választ. Pár perc múlva meg is jött. - Másik barátnőm is folyton érdeklődik és ma letörten osztottam meg vele a képet a felfújt kezemről.

- Ezek szerint a fáslizás sem jó neki. – állapította meg.

- Vagy nem az a baja, a csuklónál nincs megoldva, és addig hiába fáslizom.

- Ez borzalom, mikor mész már el az akupunktúrára, vagy cérnára? Egyszerűen észveszejtő, hogy semmire nem reagál.

- Sőt, mindentől csak rosszabb lesz, most már ezért félek bármitől, mi van, ha a cérnától is rosszabb lesz és az meg bennem marad, amíg fel nem szívódik?

- Igen a cérnától én is tartanék, csak legalább a fájdalmat vennék le.

- Legalább, mert szétpukkad, mi az oka, hogy se szellemi, se anyagi gyógymód nem használ? Miért???

- Anyagi nem is fog, sajnos az már biztos, lelki bajod van, és most megmondom mi, de ne sértődj meg. DAJKÁLOD A KEZED? ÚGY DAJKÁLOD ÉS PÓLYÁZOD, KENEGETED MINT EGY BABÁT. Vágysz egy unokára és még nem törődtél bele, hogy nincs, ezért gyártottál. Próbáld lelkileg ezt feldolgozni, ezen gondolkodtam napok óta. Pontosan annyit teszel vele, mint egy babával, a fájdalom figyelmeztet, hogy foglalkozz vele, mint amikor sír a gyerek, és kiköveteli a gondoskodást. Gondold végig, a karodtól alig tudsz valamit csinálni, a babától sem nagyon lehet. Kezdj el beszélgetni a karoddal, komolyan és engedd el az unoka-kérdést a lelked mélyén! El tudod. - Lehet, hogy itt a megoldás? Nosza, rajta, már csak őszintén fel kell adnom, hogy sosem lesz unokám, egy édes picike puha finom illatú pici baba. A családban mindig volt kisbaba. Most nincs. Miért vagyok erre ennyire rákattanva?

Volt, aki hetedíziglen megbocsátást csinált nálam és a déd mamánál elakadt. Ott talált megbocsátani valót. Kérdezte, mi történt vele? Nem ismertem déd mamát, nem tudok róla semmit. Különben is, melyikről lenne szó, hiszen az embernek négy déd mamája van.

Mindezen újabb élményeket megosztottam a szellemgyógyász hölggyel, aki már négyszer is gyógyított szellemi szinten. Felhívtam telefonon, hogy közvetlenebbül elmondhassa, amit ajánl. Először is, mostanában nagyon elterjedt az a nézet, hogy minden betegség lelki eredetű, ami nem igaz, így nem. Vannak olyan betegségek is, melyek fizikai eredetűek, vagy karmikusak, vagy a kialakulásukban több minden játszik szerepet, sokkal összetettebb a dolog, mint elsőre gondolnánk. Olvasta a fentieket és megállapította, sőt beszélt egy másik gyógyítóval is rólam, hogy esetemben valóban jelen van az unoka-kérdés. Ám nem ez az oka. Azt azonban tudni kell, bármire is görcsölünk rá ennyire, éppen az ellenkező hatást váltjuk ki, mint amit szeretnénk elérni. A vicc az benne, hogy ezt (is) pontosan tudom, de még nem sikerült őszintén feladnom. Nem tudtam teljesen elfogadni a gyerekeim döntését, pedig a lelkiekben nem lehet hazudni. Vagy feladom a görcsös ragaszkodást, vagy nem. Nincs középút. Tehát nálam az ok most fizikai. Megbomlott a hormonális egyensúly, rossz a vérkeringés, mozgásszegény az életmód. Teljes életmódváltásra van szükség, mert ezek miatt pang a nyirokkeringés is, ami miatt itt-ott megnagyobbodnak a nyirokcsomók, a problémásabb helyeken pedig elakad a nyirokáramlás. Ezért azt javasolta, hogy még több vizet és gyógyteát igyak, ami kimossa belőlem a nem kívánatos dolgokat és szedjek Detralex tablettát. A minél több mozgás természetes, bár pont a kezem akadályoz ebben. Amit régebben ajánlott, a meridián torna, fantasztikus hatással volt rám és élveztem csinálni, de a karomnak nem tett jót a csapkodás és a lógatás. Sajnos, muszáj volt abbahagynom, mert ebből a félmegoldás nem ér semmit, de amint visszatér a kezembe az élet, újból nekilátok. Helyette a tai chi-t javasolta, ami nagyon lassú és óvatos mozgás, nem árt a kezemnek. A pajzsmirigy, bár orvosilag állítólag rendben van – határeset, oda kell figyelnem rá. Fürdésnél képzeljem el, amint a víz lemos mindent, amire nincs szükségem és feltölt csodálatos fehér fényenergiával, a végén érezzem magam sokkal fittebbnek, mert az úgy is van. A rendszeres, hozzáértő kezek általi nyirokmasszázst is javasolta. Aztán rátért arra, hogy ő mindig megnézi, kivel dolgozik és én egy sikeres, jóravaló, odaadó ember vagyok, akit sokan szeretnek, és nagyon sokat segítek, adok másoknak. A jobb kézzel adunk, a bal kézzel kapunk. Vagyis azért fáj a jobb kezem, azért figyelmeztet ennyire, mert sokan adnak nekem energiát, de én azt nem tudom megtartani, mert azonnal adom is tovább. Mindig csak adok, mindig másokra gondolok, és sohasem engedem meg magamnak, hogy elfogadjak. Nincs idő, amikor egyedül magammal törődöm, hogy feltöltődjek. Ledöbbentem, mennyire igaz, mert amint kimondta az adunk szót, egyből az ellenkezője jutott eszembe, miszerint nem adok eleget. Közben pont fordítva van, nem tartom meg, amit kapok. Sokszor bűntudatot érzek, ha jól érzem magam, vagy rendkívüli csoda ér, mert hiszen ki vagyok én, hogy ezt megérdemeljem? Idézzük csak fel, mennyi-mennyi csoda részese lehettem, és valóban nem tartottam meg belőle semmit, azonnal továbbítottam másoknak, hogy nekik is jó legyen. Azért születtünk a világra, hogy elsősorban önmagunk legyünk, ha magunknak adunk eleget akkor tudunk továbbadni belőle. Nem egós önhittségre, hanem egészséges önbizalomra van szükségünk. Ezt kell erősítenem magamban. Sírtam, amikor ezt mondta. Tudom, hogy igaza van. Valóban folyton háttérbe szorítom magam. Mikor kicsit sikerül helyrebillennem, mindig visszaesem, mert bennem birizgál a kisördög, hogy nem érdemlek ennyit. Ez a feladat, és ez nem is kevés, mert ehhez önmagam kell legyőznöm. A GNM videóban látottak is igazak, a nyirokcsomó megnagyobbodás = önbecsülés letörés és önmagamnak töröm le mindig. Ez mind szép és jó, de a hogyan becsüljük önmagunkhoz nincs standard recept és abban sem lehet hazudni. Elmondta még, hogy szellemgyógyászat esetén, mit csinál. Elviszi a szellemem, mely nagyjából olyan, mint a fizikai testem és azon szellemi szinten mindent kijavít. Utána nekem kell kérnem, hogy átíródjon fizikai szintre. A gyógyulás mindenképpen megtörténik, de időbe telik, amíg a finom energiák materializálódnak és megjelennek fizikai szinten. - Ha csak én nem akadályozom meg. Mint most is említettem, hogy a meridián tornával visszaromlott. Beismerte, hogy ő ettől többet már nem tud segíteni, kell a fizikai beavatkozás. De sajnos senki sem avatkozik be fizikailag.

Ezek után pár napig tűrhetőbbnek tűnt a kezem – a fájdalmat kivéve – de 26.-án újból kezdődött. 29.-én már éjjel sem bírtam elviselni a kötést, 2x-es fájdalomcsillapítóval sem tudtam aludni, ecettel kellett borogatnom. 30.-án sem voltam képes másra gondolni, mint az erős fájdalmakra. Szétfeszült a kezem, nem bírtam ki a kötést. Legszívesebben elvágtam volna azt, ami ennyire feszegeti. Október 2.-án már őrjítően leszakadt, így kerültem a kórházba 4.-én. Sajnos azt mondta a doktornő, ezt ő nem tudja meggyógyítani, legalább kérjem ki az onkológia véleményét. Nem. Ők hormon, kemo sugár - azt nem és az ópiumos fájdalomcsillapítót sem szedem be. Jövő héten ismét minden nap megyek nyirokdrenázsra, az jó volt, hatott. Elmondtam, hogy volt már ezen minden, krumpli, káposzta, paradicsom - (fiam mondá, só, bors, pirospaprika), ecet, amitől most kipattogzott, erre felírt egy bőrnyugtató kenőcsöt, ami ecetes alumíniumsót tartalmaz. Nem kenem, mert alumíniumos. Érdeklődött, csuklóban próbáltam-e kenni flectorral, naná, mindennel, lóbalzsam, ricinusolaj, diclac, flexagil, orbáncfűvirágolaj, mindent, ami ideggyulladásra, reumára, vagy ízületre, van, stb., még szegfűszegolajjal is, de zéró hatás. Sőt, volt, amitől még rosszabb is lett, a ritex-et már meg sem említettem – amitől egymás után többször is táblában lehámlott a bőröm -. Vettem egy kínai fájdalomcsillapító tapaszt, este felragasztottam egy kis kockát a vállamra, egy még kisebbet a csukló alagútra – sajnos nem használt. Bármit kipróbálok, még rosszabb lesz tőle. Miért? Október 6.-án elmentem a háziorvoshoz neurológiai beutalóért, kérdi, minek az nekem? Le van bénulva a kezem, meg rá van írva a kórházi papírra és mivel ők nem adtak beutalót, gondoltam, ide kell jönnöm érte. Kaptam. Közben megérdeklődte, mióta van magánál ez a történet? Május 1. óta béna a kezem, 2015. január óta dagadt. Nem az, ez az egész. 9 éve. Ó, ahhoz képest nagyon jól tartja magát! És ezt is helyrehozom. – feleltem határozottan. Én szurkolok magának. – nevette. Az idén már második orvos ismeri el, az nagyon jó, hogy kilenc évvel túléltem a diagnózist a hagyományos orvosi kezelések (kemo- sugár) nélkül. Megérdeklődtem, hogy a metformin nevű tablettával együtt szedhetem-e a jód készítményt, tengeri algából? Nagyon óvatosan, csak jódos kontrasztanyaggal együtt nem szabad, abban ui. sokkal több jód van, ez tengeri moszatból kivont jód. Az alumínium ecetsavas kenőcsöt nem kenem a kezemre, hiszen alumíniumos dezodorokat sem használok. Az alumínium kötődik az ösztrogén receptorokhoz, vagyis rákkeltő. Újra bevásároltam a régi kedvenc nagy dózisú lágy zselatin vitamin kapszuláimból, amíg azokat szedtem, nem volt nyiroködéma, és gyógyszerek nélkül éltem. Már azt sem bánnám, ha most csak folyamatosan csökkentenem kellene, csak csökkenthető legyen. A gyógyszerésznő elámult, hogy mennyi fájdalomcsillapítót váltottam ki. Augusztus 21.-ig csupán nagy ritkán vettem be 1-1-et, de azóta minden nap, aztán odáig fajult, hogy már reggel-este 1-1. Nagy ritkán még 2 db-ot is. Az egyikben ráadásul cukor van! Csúcs, nem figyeltem rá, de nincs feltüntetve, mennyi az annyi az 1 g-os tasakban. Természetesen nem szerencsés egyik fájdalomcsillapítót sem szedni, pláne nem hosszú távon. Paracetamol, ibuprofen, nimezulid, acetilszalicilsav, és az összes többi nemszteroid gyulladásgátlószer (NSAID), mind kikészíti a gyomrot, májat, vesét, sőt, akár vérrögképződést is okozhatnak, infarktust, stroke-ot, stb. Azt gondolom, ezek sem jobbak a kemoterápiánál, de mit lehet tenni a kibírhatatlan fájdalommal? Hiába kaptam mellé gyomorvédőt.

10.10.-től ismét öt nap nyirokdrenázs. Most másik gyógytornász volt, mert az ismerős hölgy a héten oktat. Alaposan kitárgyaltuk az okokat. Ez a hölgy sem látott még senkit, akinek az ödémától bénult volna le a keze. Egy másik – szintén nyiroködémás hölgyet megijesztettem, ő azonnal rákérdezett az orvosánál, aki szintén azt felelte, nyugi, ettől nem bénul le a keze. Bár lehetnek egyéni anatómiai eltérések, így elképzelhető, hogy mégis az ödéma nyomja az idegeket. Nemcsak a nervus medianus, hanem a nervus ulnaris is összenyomódott. Azon tanakodtunk, hogy az idegeket valószínű már a kulcscsont alatt is nyomhatják a megdagadt nyirokcsomók. De akkor nem kellene az egész karnak bénának lennie? Miért csak csuklóból érzem, hogy iszonyúan dagad és fáj, feszít, mintha csuklóban dróttal el lenne szorítva, és hogy onnan dagad? Sokszor gondolom, vágjuk el a drótot és vége. A karharisnyát sem javasolták, arra a kérésemre, hogy könnyebb legyen, mert sokszor le kellett szednem a fáslit, annyira feldagadt és feszített alatta, mivel az egyáltalán nem tágul, még jobban feszít. Ám az csak azoknak való, akiknek kicsit ödémás a kezük, nem ilyen nagymértékben. A doktornő újfent nyomatékosította, hogy ezt nem szabad műteni. A gyógytornász viszont most megmutatta, hogyan vezessem el magamnak a nyirkot és kérte, hogy mozgassam az ujjaim a másik kezemmel, akkor is, ha nagyon fáj, mert már teljesen megmerevedtek. De még ettől is lehet rosszabb. A fáslit is jó szorosra tekerte fel. Alig bírtam ki. A keletkezésére is kitértünk, ez a márványlap-terápia volt az utolsó csepp a pohárban, amitől végleg betelt. Másfelől azon is eltűnődtem, lehet, ez a bénulás arra volt jó, hogy egy időre lefogja a jobb kezem, amíg a bal megügyesedik?

Október 12. A gyógytornász beszélt tegnap a doktornővel rólam, mert megkérdezte, hogy vagyok és megemlítette neki, hogy szeretnék elmenni egy neurológushoz. Erre kiderült, a doktornő végig azt hitte, hogy a csukló ultrahangot onnan hoztam. Remény, hogy kaphatok beutalót. Bár a gyógytornász elmondta, nekem a kulcscsont alatti nyirokcsomók miatt alakult ki ez a nagyfokú nyiroködéma. Ha rögtön akkor, amikor kezdődött, megoldódott volna, még képes lett volna visszaállni, de csaknem két év után már biztos, hogy örök társam marad. A neurológiától meg ne várjak sokat, mert így, hogy ennyire ödémás, senki sem fogja elvállalni a műtétet, még ha azzal megoldható is lenne. No, de akkor mostantól béna leszek, amíg élek? Ilyen fájdalmakkal? Ez sem mehet így tovább, valamit tenni kell! Ez a gyógytornásznő iszonyú erősen vezeti el a nyirkot, meg is látszik, a hátamon van az egész, annyira fáj, hogy járás címszó alatt hétrét görnyedve araszolok. A hátam is bekeményedett, képtelen voltam feküdni rajta, most ott is alaposan elvezette, sőt még a hasamon is és a combomon is. Az ujjaim picit lazultak, mert erősen megmasszírozta és mozgatta is őket és én is csináltam, ahogy tőle láttam. Még mindig nem hiszem el, hogy sohasem fog helyrejönni. Bízom. Az ödéma a hátamra került, ott befeszült és hangosan fáj. Mint kiderült, 2-3 cm-el mindig is vastagabb volt a felkarom, és néha befeszült a jobb hát-felem és a mellem, vagyis mindig is volt nyiroködémám, csak ezt még az orvosok sem mondták annak. Ez látszik most a hátamon, ez fáj ott annyira őrjítően.

10.16. Ki gondolta volna, hogy ma kilenc éve műtöttek? Akkor ott, az ágyon fekve eltűnődtem, vajon hol leszek egy-két-öt év múlva? Hát most itt vagyok, béna kézzel, nyiroködémás kézzel-háttal.

10.21. A 45. születésnapomat műtét utáni lábadozással a kórházban töltöttem, úgy éreztem, érzéketlenül porig meggyalázva, hiszen női mivoltomba vágtak bele. Az 54. születésnapomra totál béna a jobb kezem. 9 év telt el a kettő között. Ez is bizonyára jelent valamit. De mit és miért nem értem? Sokszor fekszem az ágyon, kezemnél fogva leterítve. Miért fogta le a jobb kezem az élet? Talán azt akarta, hogy bal kézzel is megügyesedjek? Némiképp sikerült neki. Már írok folyékonyan és nyomtatottan, sőt rajzolni is tudok. Bal kézzel fejtettem meg az olasz módra extra rejtvényt, mellyel megnyertem a főnyereményt, az 50.000 Ft-oz, melyből az adó levonása után 42.500 Ft-ot meg is kaptam. Ha elég éles az olló, vágni is tudok. Már szabtam is bal kézzel, persze a vágás nem lett egyenes, de azt a varrással korrigáltam. Sikeresen levágtam a lábujj körmeim bal kézzel. Nem volt egyszerű. A kelkáposzta főzelékről ne is beszéljünk. A krumplit megfőztem egészben, a fokhagymát összenyomtam bal kézzel, a fogaimmal lehámoztam és a vágódeszkán összeaprítottam, persze formátlan izékké, de akkor is sikerült. No, a kelkáposzta már nehezebb eset volt, teljes testsúlyommal ránehezedtem, mert belegyógyult a nagykés. Idővel azért sikerült kettévágnom, utána leveleire szedtem és szétvertem a deszkán, a darabok csak úgy repültek szanaszét. A főtt krumplit lehámoztam és úgy tettem bele. Mindezen műveletsor eltartott vagy öt óráig, de akkor is megcsináltam. Ha én egyszer akarok valamit. Sajnos, pont most tört el a mosógép felnyitó karja is, azt egy kézzel már nem bírom kinyitni. A varrógép tekercselő része most szintén meghibásodott, ezért az orsót két fogam közé szorítottam, a nyelvemmel a fogakhoz lapítottam és bal kézzel tekertem rá a cérnát. Minden egyes addig könnyűnek tűnő művelet most emberfeletti erőfeszítést követel tőlem. Talán fel kellene adnom? Talán most nem a körülöttem lévő anyagi univerzumra kellene figyelnem csak azért is, hanem inkább befelé? Vagy épp az a cél, hogy akkor is megoldjam? De ha az élet nem küzdelem, akkor a harc nem a jó út. A könnyebb feladást kellene választani?