Tükör effektus

03.21. Amióta észrevettem, hogy érzékeny a kezem az esőre, szinte mindig esik. Ma egy hete teljesen visszadagadt a karom, akkora lett, mint volt. Nem értettük, mi ez a visszaesés. Úgy érzem, satuba szorítottam egy éve és nem bírom kiszedni belőle. Már nem megyek sehová, egész nap fekszem. Különben nem bírom cipelni, amint felállok, bár felkötöm, mégis ólommá változik, és letépi a vállamat, amely szó szerint begörcsöl. Három mérési pontom van, most megmérettem a bal karom, csukló 17 cm, jobb 23, alkar 27 cm, jobb 37, felkar 35 cm, jobb 42 cm. Ez rettenetes. Napokig rendesen lefásliztam, masszíroztam, esténként ecetes meleg vízzel borogattam, mire ma mentem a 26. akupunktúrára, ismét fellazult egy kissé, és laposabb lett, de már nem merem megmérni. Sajnos, bár nem akarok panaszkodni, de elképzelhetetlenül fáj. Még egy kezelést bevállalok, aztán ezt is befejezem, mert már biztos, hogy nem segít. Megint más után kell, nézzek. Tudom, nem kívül kell keresni, de muszáj mankót is használni, amíg rá nem jövök végre, mi a titok, hol van bennem a kulcs.

 03.22. Pont ma gondoltam arra, amit mostanában szinte mindenki szajkóz, nevezetesen, hogy amit a másik ember kibocsát, az tulajdonképpen belőlem jön, vagyis én vagyok, ami visszaverődik onnan, azt én bocsátom ki, abból tanulhatok és ő a tanítóm. De álljon meg a menet, ha ezt megfordítva nézzük, én nem neki vagyok a tanítója? Én nem azt verem vissza, amit ő kibocsát, csak én kapom mindig a rosszat? Ne már, hogy mindenki az én tanítóm, ez nem így működik. A tanítás tanulás szerintem egyensúlyban van. Az emberektől tanulunk és tanítjuk is őket, mindenki azt veszi le a másikkal való kapcsolatból, amire épp szükség van. És ez minden élővel így van, hiszen hányszor döbbenünk rá egy-egy nagy igazságra pl. egy állat viselkedését szemlélve. Ugye? Egyetértek azzal, aki azt írta, hogy általában eltúlozzuk a tükör-effektust. Amikor egy mocskosan viselkedő emberrel hoz össze a sorsunk, és megpróbálják megmagyarázni, hogy az tulajdonképpen miattunk van, mi vagyunk az oka, nehogy bevegyük A másik embernek is önálló akarata van, és azt teszi, ami belőle jön, azaz, ha a szennyet okádja, az az övé, nem a miénk. Azt ő csinálja, nem én, vagy te. Neki sem lenne kötelező, vagyis az a saját döntése. Az egy más dolog, hogy mit veszünk le a történésből, milyen tanulságunk lehet belőle, mit teszünk, vagy gondolunk másképp ezután.

03.24. Jelentkezett a theta healinges hölgy, érdeklődött, hogy vagyok. Elmondtam. - És mindezt magadra vonatkoztatva? Bocsáss meg magadnak, a karodnak és mindenkinek a helyzetért. Vedd számba az érintetteket. – No, de végül is nincs, kit okoljak mindezért, én emeltem meg a márványlapokat, én estem el egyedül, igaz közvetetten mindig mögötte állt a párom is, de megbocsátottam neki, mert akkor is én tettem meg, nem ő kért rá, csak azt nem értem, hogy egy ilyen baklövés ekkora galibát tud okozni? Nehogy már innentől kezdve így szenvedjek egy félrelépés miatt. - Ez csak a jéghegy csúcsa sajna. Olyan dologhoz nyúltál, ami magasan meghaladta a képességeidet. Lehetőségedet. Erődet. És ez nem a márványlap volt! Neked kell megtalálnod Mi csak elkezdtük lebontani a hagyma héját. Talán tudod, mi járt a gondolataidban, amikor megemelted magad. - Nem csináltam semmi különöset, azt szerettem volna, ha rend van az udvaron is. Nem emlékszem egyéb indíttatásra.

Egymásnak ellent mondó „jó tanácsok” és tanítások százai bombáznak nap, mint nap, csak győzzem kihámozni belőle, melyik az igaz. Hallottam már, hogy ne repüljek olyan magasságokba, amelyet nem bírnak el a szárnyaim, de azt is, hogy célozd meg a Holdat, s ha elhibázod is, a csillagokban landolsz. Ragyogásra születtünk, határtalan, bármire képes lények vagyunk. Akkor most melyik az igaz? Bármire képes vagyok, de ha túllépem a határt, lebénulok? Mikor és hol léptem túl a határt? Nem vágytam sikerre, világhírnévre, nem akartam elnök lenni, csak egy ember, aki szimplán azt teheti, amit szeret, nevezetesen, hogy ír és fest, ha már rábukkant erre a képességre, amely benne (is) rejlett. Ez lenne olyan nagydolog? Máskor meg az a probléma, ha elnyomjuk, ami bennünk van, ami feltörni készül, mert nem hiszünk benne, önmagunkban és arra, hogy egyáltalán méltóak vagyunk-e rá? Nem vagyok sem rosszabb, sem jobb másnál, akkor nem értem.