Tíz évvel ezelőtt
Pontosan tíz éve fordult meg velem a világ, amikor kiderült a diagnózis, amelyről azt gondoltam, velem SOHA nem történhet meg! És mégis megtörtént!
Nézzük csak, mit írtam akkor, kendőzetlenül, vágatlanul:
2007. januártól éreztem, hogy valami megváltozott. Azt vettem észre, hogy világvége hangulatban vagyok, kezdek nagy igazságokat, bölcsességeket mondani. Magamban eldöntöttem, ha az élet így megy tovább, akkor nem érdemes élni. Nem találtam új célt, nem találtam értelmet, megint úgy éreztem itt a vég, az élet súlya alatt, összeroppanok. Állandóan csak a munka, a hajtás, a stressz, ebből nincs kiút?
Titokban azért mégsem akartam meghalni, mert az ember idős korban is találhat szépséget az életben! Meg kell látni egy szép virágban, az ég kékjében, a gyerekeinkben, majd jönnek az unokák, akiket imádhatunk stb.
Szóval feladtam. Önmagamat emésztettem, nem gondoltam arra, hogy mennyire igaz!
Észrevettem a szemeimen, hogy olyan csúnyán néznek. Nem tudom megmagyarázni hogyan, de láttam valami „sötétet” a tekintetemben. Hát még a hangulat, ami ehhez járult hozzá!! Mindig mérges, haragos voltam, dühös, elégedetlen, bosszúvágyó, borús hangulattal fűszerezve. Reggelente, ha tükörbe néztem, megrémültem magamtól, nrm ismertem fel magam.
Több kolléganőm elment íriszdiagnosztikára, ahová én nem mertem elmenni, nehogy kiderüljön valami gyógyíthatatlan betegség…
Aztán találtam egy kis csomót a jobb mellem felső részében, de olyan volt, mintha ott is lenne, meg nem is. Az egyik kolléganőmnek, Zizunak mondtam, hogy biztosan mellrákom van, amin aztán együtt nevettünk, mert mindketten lehetetlennek tartottuk. Azért elmentem nőgyógyászati szűrővizsgálatra, ahol javasolt az orvos egy mammográfiát, mivel 40 éven felül vagyok, ezért nem tettem említést a kis csomóról. Így csak két hónap múlva kaptam időpontot.
Pont ezekben, az időkben volt húsundorom, még gondoltam arra is, hogy a rákosoknak van húsundora. Aztán elhessegettem a gondolatot, mert a diétának, a cukornak tulajdonítottam. Pedig volt, hogy sült csirkecombot készítettem, aminek olyan büdös szaga volt, hogy rosszul lettem tőle, a család pedig megette jóízűen, azt mondták, velem van baj a hús jó. Na és a rántott csirkemellel ugyanez a helyzet alakult ki. Bűntudatom volt, hogy megetettem a családdal a romlott ételt. Mostmár tudom, hogy az ételnek valóban nem volt baja, hanem csak nekem! Legalább elmúlt a bűntudat!...De!!...Milyen áron?
2007.május 23. –án aztán a mammográfián kiderült, hogy mellrákom van. Azt mondták várjak kinn, amíg még a főorvos asszony is megvizsgál. Utólag emlékszem rá, hogy nem az a főorvosnő vizsgált meg, aki a rtg . után erre hivatott volt ,hanem direkt hozzám hívtak le valahonnan egy másik főorvos asszonyt. Láttam, amikor szaladt! Bement, majd nem sokkal később kijött értem személyesen, hátraküldött az ultrahangvizsgálóba. Akkor csak csodálkoztam, hogy a mammográfiához, UH is tartozik? Egy kinn ülő beteg mondta, hogy neki nem volt olyan. Mindegy én vidáman hátramentem. …Komolyan mondom szégyelltem, hogy ilyen kis csomócskával itt feltartom a sort, a tőlem betegebbek pedig később tudnak csak bejutni….
Azonnal behívtak, már vizsgáltak is. A dr.nő egyből kérdezte, hogy van e panaszom. Mondtam, hogy nincs. Miközben megcsinálta az UH – t, a másik dr.nőnek sugdosott valamit. A kérdésekből, amit feltett nekem rájött, (vagy inkább a válaszokból), hogy eü. végzettségem van. Kérdezte , hogy kerültem ide , kérdezte , hogy járok- e orvosi ellenőrzésre. Igen! 3 havonta járok rendszeresen a szénhidrát, a zsíranyagcserémet ellenőrzik, ami legutóbb is tökéletes volt, ahol rendszeresen megdicsérnek, hogy olyanok az eredményeim, mint egy egészséges embernek, ami a fegyelmezettségemnek köszönhető. Rendszeresen szedek étrend-kiegészítőket, vitaminokat is… mégis? (A diabetológián már többször elhangzott, hogy „maga nem is cukorbeteg”, két doktornő, és egy ifjú férfi orvos szájából! A gyógyszert mégsem engedték meg, hogy abbahagyjam.)
Mindezek mellett csupa tünetmentesen kialakulhat a rák? Ki gondolta volna? Egyszerűen hihetetlen!!! A doktornő mondta, hogy menjek vissza a mammográfiára, ahol a csomóról készítenek még egy célzott felvételt is. Amikor az is elkészült, akkor egy nagy borítékba tette, majd azt mondta, sürgősségileg jelentkezzek be a sebészeten, ott kapok beutalót az aspirátiós cytológiára, ők minden papírt kiadnak, bárhová megyek, mindig mindet vigyem magammal, ezt a csomót sürgősen ki kell venni még a nyáron, egy percig sem szabad késlekedni!.. Emlékszem, még azt is mondták, hogy ők fedezték fel!
…Na!...Ilyen prognózissal mehetek is !... A Dunának…
Hát ezt a napot azért nem kívánom még az ellenségemnek sem!! Mindenütt nagyon megijedtek, de ahogy a sebész közölte, az embertelen volt! Kaján vigyorral az arcán, viccelődve, nevetgélve… ilyenkor az ember nincs vicces hangulatában!
-Hmm …hmm.. és maga dolgozó nő?...Hmm…Hmm…Itt van az ,hogy nincs szűrés!...Lehet, hogy nem is kell levágni az egészet!...Hogy került maga a doktornőhöz? ....Hogy került a mammográfiára?
Én azt kérdeztem, hogy ez komoly? De nem a levágásra gondoltam, hanem arra, hogy rák - tényleg? Mitől olyan biztosak benne? Láttak már ilyet sokszor? Hogy lehet már látványra megállapítani? Persze, hogy kétségbe estem, már sírásra görbült a szám, remegtem, mint a kocsonya…
Az orvos azt mondta: mitől lennék boldogabb? Azt mondtam, ha azt mondaná, hogy nem biztos, hogy az, mert akkor még addig reménykedhetnék, amíg elkészül az eredmény!
–Jó, akkor, ha ettől boldogabb azt mondom, de én tudom, hogy az!-… hihihi, nagyon viccesnek találta, nevetett cinikusan, felsőbbrendűen lekezelt engem. Nagyon rosszul esett!
Köszönöm szépen! Így megmondani valakinek azt, hogy mellrákja van! Aki simán vidáman sétál az utcán semmi tünettel, bemegy egy rutin vizsgálatra,… derékba törik az életét! Azonnal kétségbe estem, most mi lesz velem? Bejelentkeztem a cytológiára, vadul reménykedtem, hogy nem lesz a leletem pozitív. Mondanom sem kell, hogy délben voltam a rtg. – en , de csak este 7 – re kaptam időpontot a sebészetre. Addig egyedül kóvályogtam a városban, nem akartam senkit látni, szólni sem akartam senkihez, csak reménykedtem, hogy hátha csak tévednek, hátha nem igaz, nem biztos, csak olyannak látszik, mennyire reméltem, hogy nem igaz! Hiszen nem fájt sohasem! Tényleg csak fürdés közben vettem észre véletlenül …mintha….lenne ott valami…de talán mégsincs…Küldtem olyan sms- t a páromnak, hogy csak na! Azonnal felhívott, menjek el keresztanyámhoz addig, amíg bejutok a sebészetre, de nem akartam! Csak tétován kóboroltam, azt sem tudom merre, azt sem tudom, mit láttam! Olyan mindegy volt minden! Úgy átértékelődött egy csapásra az egész ÉLET! Mindezek ellenére mégsem hittem el, hogy igaz lehet! Ekkora pofont kapni az élettől? Miért? Mit tettem? Mit vétettem? Miért? Miért? Miért?
Akkor este hazafelé a buszon olyan fejjel, olyan negatív kisugárzással ültem az ülésen, hogy nem ült mellém senki, pedig tele volt a busz! Rengetegen még álltak is, munkából hazafelé jöttek, fáradtan…Biztosan látszott rajtam valami elborzasztó! Valami sötét!
Kedves nőtársaim! Csak azt tudom tanácsolni a saját bőrömön tapasztalva, hogy bármit észleltek, azonnal menjetek orvoshoz, mert úgy tűnik, hogy ez a mellrák nagyon alattomos! Egyszerűen nem lehet észrevenni, mert az elején nincs is semmi tünete, nem fáj, megbújik, ugyanúgy élsz ,mint előtte, a vizsgálati eredmény mégis lehet pozitív! Történetesen, ha nekem ez a kis csomó (mindössze 12 mm ) beljebb helyezkedik el , soha nem vettem volna észre! Mi lett volna akkor?
Másnap elmondtam a kolléganőimnek, akik megdöbbentek, hogyan lehet ez, hiszen már 4 éve teljesen egészséges életmódot folytatok, diétázom, sok gyümölcsöt, zöldséget, vitaminokat, étrend-kiegészítőket szedek. Ők is azt mondták, ne essek egyből pánikba, a végső diagnózist mégis a citológia mondja ki! Persze ebben bíztam én is , hogy odamegyek, azt mondják , nincs semmi baj , csak egy zsírcsomó, „borogassa és elmúlik”.
Bár nem tudom mit reméltem, amikor aznap voltam mammográfián, ultrahangon, célzott mammográfián, aztán még a sebészeten is! És! Sehol nem mondtak bíztatót!
A kisebbik fiam nem akarta elhinni, hogy „egy ilyen mozgékony vitális ember nem lehet rákos”! Egyébként a kollégáim is ezen a véleményen voltak.
A nagyobbik fiam sms –t írt, ő sem gondolta volna, de azt mondta, ne adjam fel, mindig van remény ezt én tanítottam neki, információkat gyűjt.
Elmentem egy rendezvényre. Ott láttam egy filmet, amin egy kicsit megvigasztalódtam. Arról szólt, hogy a sportoló nem tudott lábraállni, de egy könyv segítségével rájött a problémára, majd meggyógyult. Igaz ugyan, hogy az más jellegű probléma, mint a rák! Ekkor arra gondoltam , hogy a világon már hányan legyőzték a rákot, miért ne tudnám én is megtenni, ha eléggé akarom? Attól féltem azonban, hogy nekem nincs elég erőm, kitartásom! Ha én magam vagyok a betegség, akkor lehet, hogy szenvedni akarok tudat alatt? Miért? A gondolatok, a miértek csak úgy kavarogtak a fejemben, egyikre sem tudtam a választ! Azt hiszem teljesen összeomlottam, pánikba estem.
A rendezvény végén beszéltünk egy orvossal magánemberként. Azt mondta, hogy ő csak azt tudja elmondani, ő mit tenne, ha vele történne ugyanez. Azt mondta egy vizsgálat nem vizsgálat, mindenképpen menjek el egy ettől független vizsgálatra is, de ott ne mondjam meg, hogy itt már voltam. Nem a rák a legszörnyűbb betegség, az emberek is az alkalmazott kezelések miatt rettegnek annyira tőle. Szerinte a kemoterápia, a sugárkezelés nem használ, csak árt, ha pedig nagy adag vitamint akarok szedni, akkor ne a közepessel, hanem a Lenkei életerő vitamin alap adagjával kezdjem, ne egyből a közepessel. (én ui. egyből azzal akartam kezdeni!)
Ajánlott két könyvet is: G. E. Griffin: A világ rák nélkül, Beata Bishop: Ideje a gyógyításnak.
Elmentem a citológiai vizsgálatra, ott is nagyon csínján bántak velem, kérdezték, hogyan kerültem ide. Nem mondtak semmit csak azt, hogy már 1 hét múlva a lelet az orvosnál lesz. Minden esetre itt nem beszéltek velem lekezelően, hanem nagyon rendesek, kedvesek voltak. Itt is az érdekelte őket , hogyan kerültem el a mammográfiára , vagy egyáltalán én észrevettem – e? Itt az orvosok, a nővérek valóban hivatásuk magaslatán álltak.
Megbeszéltem a fiammal egy találkozót, de már nem volt kedvem, túl sokat kellett volna várni rá, meg elfáradtam, felhívtam, hogy hazamegyek… Azt mondta, ellentmondást nem tűrő hangon:
- Jó, de most azonnal elmész, megveszed a vitamint, aztán a könyvet, utána hazamehetsz! …. én megtettem, amit mondott.
Elmentem, megvettem az alapvitamint, amit aznaptól szedek, a könyvet azonban nem tudtam megvenni, mert nem volt. (később jöttem rá, hogy nem abban a boltban kerestem…)
A csomót svédcseppel, gyógyteával borogattam, de többször rám tört a kétségbeesés. Elképzeltem magam elaltatva, levágott mellekkel, vagy kivágott mellekkel, kihullott hajjal, szempillával, szemöldökkel, sugárkezeléssel, sötétszürke bőrrel stb. Nem tetszett a kép! Elképzeltem magam halottnak, de ez sem tetszett…
Egyszerűen ezt el sem tudtam képzelni! Nem hittem, hogy nekem ebben részt kell vennem!
Szerettem volna még a műtétet is megúszni. Közben azt gondoltam mi van, ha nem akarom eléggé? Ha nem lesz elég az erőm?
Arra az elhatározásra jutottam, hogy mivel már 100 évvel ezelőtt is sokaknak sikerült legyőzniük a rákot, mielőtt az orvosi műtétre kerülne sor minden más természetes, természetfeletti gyógymódot kipróbálok. Úgy is mindegy alapon, ha nem használ, nem is árt! Ha azokkal sem sikerül legyőznöm, akkor megműttetem, de nem altatásban, a kemoról meg a sugárkezelésről akkor sem lehet szó. Ezekről még később fogok írni, majd a végén kiderül, hogy milyen eredménnyel végeztem. Ha nem tudom befejezni a könyvet, akkor nem volt eredményes, akkor senki se kövesse a példámat, de ha igen, és jutok valahová, akkor úttörő lehetek! Illetve már nem én vagyok az első, csak ilyesminek nincs nagy irodalma, meg azt mondják akkor, hogy biztos nem is volt rákos, téves volt a diagnózis.
A könyvet később meg tudtam venni (G. E. Griffin: A világ rák nélkül). Azt még nem tudtam ,hogy valóban az- e , de már állig felfegyverkeztem , kutattam a lehetőségeket. Angéla is ezt mondta, hogy még nem is biztos, máris harcra kész vagyok!
Minden esetre nem fogom feladni a harcot, itt állok csatára készen! Várom az eredményt, nagyon – nagyon remélek...
- hát így kezdődött... de ebben a blogban és a már megjelent köteteimben mindenről bővebben leírtam mindent:
https://publioboox.com/
https://publioboox.com/