Ricinusolaj

2016.08.04 17:20

A nyirokrendszer és a ricinusolaj

 

Ekkor bukkantam rá egy cikkre, amelyben végre még érthetőbben leírták a nyirokrendszer működését, és hogy mivel lehet esetleg segíteni, ha a rendszerben zavar keletkezett.

A nyirokrendszer olyan összetett struktúra, amely szorosan együttműködik a vérkeringéssel és az emésztő rendszerrel is. A vérkeringésben a friss oxigénnel dúsított vér a tüdőkből a szív felé halad az egyre vékonyabb artériákon, míg eléri a legvékonyabb ereket, a kapillárisokat. Ezekben a mikroszkopikus vékony csövekben cserélődik ki a vérben levő oxigén és a tápanyagok, a körülötte levő sejtekben elhasználódott anyagokra. Ezt követően a kapillárisok fokozatosan egyre vastagabbá válnak, vénákká formálódnak, ezeken keresztül jut vissza az oxigén nélküli, elhalt sejtanyagokat tartalmazó vér a tüdőkbe, majd a szívhez, és innen folytatja a végeláthatatlan keringését. A nagy protein molekulák azonban megszöknek a kapillárisokból, melyekhez még a test minden sejtjéből kiválasztott hulladék és folyadék is csatlakozik. Ezek a folyadékok a sejtek között gyűlnek. Ha ezek az anyagok nem tudnának eltávozni, elkezdenénk feldagadni, mint a béka, és 24 órán belül meghalnánk. Ezeket a folyadékokat, proteineket és elhasználódott anyagokat egy teljesen különálló keringési rendszer, a nyirokrendszer képes felszívni és eltávolítani. A kiterjedt nyirokhálózat több száz kilométernyi csőből áll, melyek a teljes testet behálózzák. Ezeken a vezetékeken keresztül minden salakanyag visszajut a vérbe, ahol elhasználódik, majd eltávozik a testből. A nyirokvezetékek mentén körte formájú tömegek találhatóak, amelyeket nyirokcsomóknak nevezünk. Szűrőként működnek, s amikor idegen proteineket észlelnek, antitesteket állítanak elő. Gyengeséget és megdagadt nyirokcsomót észlelünk ilyenkor annak eredményeként, amikor az antitestek egy fertőzés ellen küzdöttek, magában a nyirokcsomóban vagy a nyirokrendszer valamelyik részében. A keringési rendszerből megszökő folyadék visszajuttatásán és az immunrendszer számára antitestek létrehozásán kívül a nyirokrendszernek egy másik, nagyon fontos funkciója is van. A vékonybélen keresztül csomósítja a nyirokszöveteket, más néven Peyer-plakkokat, Más tápanyagoktól eltérően, a zsírmolekulák általában túl nagyok ahhoz, hogy közvetlenül felszívódjanak a bélből. Helyette, ezek a plakkok szívják el, és továbbítják a nyirokrendszeren keresztül, majd elengedik a véráramba. A belekből felszívódó összes zsír 80-90%-a igényli a nyirokrendszer segítségét. Mégis, amikor a fő betegségeket kezelik, alig veszik figyelembe a nyirokrendszert. A nyirokrendszer azért fontos, mert ebből észlelhető az ödéma pontja, a szövetekben felgyülemlő folyadék, azaz duzzanat a lábon, a bokáknál és a kezeken. Az ödéma teszt meglehetősen egyszerű. A duzzanatnál egy újjal megnyomják a bőrt, majd gyorsan elengedik. A bőr benyomva marad, egy kis mélyedést formáz, amely egészen addig megmarad, amíg a sejten kívüli folyadék nem tér vissza a helyére. Ez 5 és 30 mp közötti idő lehet. Sajnos a benyomódásos ödémát és a folyadék visszatartást nem lehet észrevenni, amíg a sejten kívüli folyadék mennyisége a normális szintet 30%-kal nem haladja meg. Már jóval előbb kialakulhat a komoly nyirokrendszeri probléma, mielőtt egyáltalán felismerhetővé válik.

Amikor a nyirokfolyadék áramlása lelassul, és a folyadék felgyűlik a sejtek körül, különböző problémák keletkeznek. Először az egyedi sejtek távolodnak el a kapillárisoktól. Az átadott oxigén és tápanyag szintje lecsökken. A megerőltetéstől és stressztől a sejtek elpusztulhatnak, vagy arra kényszerülnek, hogy azt túlélve a saját mérgező melléktermékükben éljenek. Ez az állapot a szervek degenerálódásához és leépüléséhez vezet. Például a szívből rosszul távozó nyirokfolyadéka szövetek sérülését okozhatja, sőt még szívleállást is. Hasonló probléma történik a májban, vesékben és más szervekben. A folyadék sejteken kívüli felgyülemlése kitágítja az azon a területeken levő szöveteket. Minél tovább tágulnak, és minél hosszabb ideig marad fenn ez az állapot, annál nehezebben áll helyre. Láthatjuk, nálam egy éve és nyolc hónapja olyan, és egyre rosszabb állapotba kerül. Az egészségügyi problémáktól függetlenül a legtöbb orvos azt feltételezi, hogy a nyirokrendszer megfelelően működik, illetve nem is gondolnak rá, amikor a diagnózist felállítják. Ez a feltételezés veszélyeztetheti a páciens állapotát. Az öregedés folyamán a szerveink degenerálódni kezdenek. A csecsemőmirigy az immunrendszer fő alkotórésze, amely a nyirokrendszer megfelelő fejlődéséért felelős, de öregkorban gyakorlatilag nincs jelen. A Peyer-plakkok is az öregedés során egyre kisebbé válnak és bizonyos betegségek hatására gyakran elpusztulnak. A mai napig nem értik a csecsemőmirigy és a Peyer-plakkok funkcióját és fontosságát. Minden egészségügyi probléma esetén meg kell kísérelni a nyirokrendszer funkcióinak javítását is. Ez vonatkozik az AIDS, szívbetegség, hasmenés, és minden más esetre is. Habár nem létezik olyan gyógyszer, mely javítani képes a nyirokfolyadék áramlását, mindazonáltal, könnyen kezelhetjük ricinusolaj alkalmazásával. Amikor a ricinusolaj felszívódik a bőrön keresztül, néhány rendkívüli esemény történik. Megemelkedik a vérben található lymphociták száma, mely pozitív hatással van a csecsemőmirigyre és/vagy a nyirokszövetekre. A nyirokfolyadék áramlása is gyorsul a szervezetben. Ez felgyorsítja a sejteket körbevevő méreganyagok eltávozását, és csökkenti a megdagadt nyirokcsomók méretét. Eredményeként általános javulás tapasztalható a szervek működésében, csökken a fáradtság, illetve a depresszió. A mérgezés csökkenésével a nyál pH értéke is kevésbé savassá válik, mely mutatja a javuló egészséget. A Peyer-plakkok hatásosabban szívják fel a zsírsavakat, ezek fontosak a növekedéshez és helyreállításhoz szükséges hormonok képződésében. Akkor ezért ment lejjebb, amikor alkalmaztam, csak mivel nem múlt el, feladtam.

A ricinusolaj használata: szájon át. Ajánlott dózis a székrekedés megszűntéséhez felnőttnél rendszerint 1 evőkanál, gyermeknél 1 teáskanál. A szervezet kiürüléshez 4-6 óra szükséges.

Közvetlenül a bőrbe dörzsölés vagy masszírozás: az olajat egyszerűen a bőrbe lehet masszírozni. Használható masszázshoz, mely különösen hatásos a gerinc vonalában. A testfelületen a masszírozás irányának követnie kell a nyirokváladék folyásának irányát. (bőr keratosis, ringworm – ótvar, gombás és baktériális fertőzések, sebek, sérülések, hasi terhességi csík (megelőzés), bursitis, faggyús ciszták, szemölcsök, senile lentigo (máj vagy öregségi foltok), izomrándulás, ízületi ficam, viszketés.

Egyik legfontosabb és mégis legkevésbé alkalmazott módszer a ricinusolaj csomag használata, mely gazdaságos és hatásos mód a ricinussav és egyéb gyógyító összetevők közvetlenül a testszövetekbe felszívódásához. A csomag: hidegen préselt ricinusolaj, szabványos melegítőpárna, műanyag szemeteszsák, 2 vagy 3 db 30x30 cm-es gyapjú vagy flanel és egy nagyobb méretű törülköző.

1. Helyezze a melegítőpárnát lapos felületre és állítsa be magas hőfokra.

2. A párna tetejére helyezze a szemeteszsákot. Ezután nedvesítse át a flanel darabot a kb. félcsészényi olajban, és fektesse a szemeteszsák és melegítőpárna fölé.

3. A teljes csomagot helyezze a testére úgy, hogy az olajjal átitatott anyag kerüljön a bőrére. Általános esetben a csomagot helyezze a hasára. Derékfájás esetén a derekára. Ahhoz, hogy a csomag a helyén maradjon és az olaj ne folyjon az ágyneműre, csavarja körbe a testét a nagy törülközővel.

4. A csomagnak legalább 1 órán keresztül a helyén kell maradnia, és a melegítőpárna hőmérséklete maradjon olyan magas, melyet a páciens még elvisel.

5. A csomag eltávolításakor a maradék olaj belemasszírozható a bőrbe, vagy 2 evőkanál szódabikarbóna és egy kis szódavíz keverékével eltávolítható.

6. A flanel vagy gyapjúdarabot újra felhasználhatja, ha megfelelő módon tárolja. Tegye egy műanyag zsákba vagy cipzáras tárolóba és helyezze el a hűtőben. A következő használat előtt hagyja felmelegedni, és használjon 1-2 evőkanál friss ricinusolajat. 1 hónap után dobja ki és használjon új anyagot:

Nyirokrendszer elzáródása, a nyirokfolyadék rossz áramlása miatti állapotok és panaszok esetén előnyös:

1. krónikus folyadék visszatartás miatti duzzadt ízületek és fájdalom

2. arthritis

3. felső légúti fertőzések melyek a légzőnyílást, belső fület és mandulát érintik

4. bélproblémák, mint Crohn betegség vagy colitis

5. epeprobléma

6. furunkulus

7. máj cirrhosis, hepatitis, megnagyobbodás vagy elzáródás

8. menstruációval kapcsolatos vérbőség

9. vakbélgyulladás

10. hiperaktivitás

11. székrekedés, béltapadás

12. dagadt nyirokmigyek

13. vese és hüvelyi fertőzések