Óda a kézhez

 

03.07. Már két éjjel alig bírtam aludni, annyira hasogatott a karom, és persze esett az eső. Ma éjjel valamikor hatalmas fényre ébredtem, melybe beletartottam a jobb kezem. Hirtelen nem tudtam hol vagyok. Mikor sikerült kinyitnom a szemem, a tetőtéri ablak sötét volt, vagyis már a fény erőssége miatt sem lehetett a szomszédból átszűrődő villanyfény. Próbáltam visszaaludni, de közben született egy dal a jobb kezemhez:

 

Óda a kézhez

 

Bocsáss meg, ha bántottalak,

nagy terhekkel sújtottalak.

köszönöm, mit eddig tettél,

megértem, ha megpihentél.

 

Kérlek, gyere vissza hozzám,

együtt teljes ez a világ,

ha majd megint összefogunk,

határtalanul haladunk.

 

Napról napra egyre jobban,

létezünk a jelenkorban,

együttműködöm veled,

édes drága tenyerem.

 

Vigyázok rád, elfogadlak,

szeretlek pont így, ahogy vagy,

köszönöm, hogy vagy nekem,

egészséges jobb kezem!

 

Aztán úgy ébredtem, mintha vékonyabb lenne a karom, talán nem is fájt annyira, de még nem kiabálom el. Persze sokaknak megmutattam legújabb szerzeményem, mire a nagyfiam felkiáltott: Ez de jó, ilyet még nem is hallottam, a gyógyító vers. Tényleg, lehet ez is egyfajta terápia. A következő napokban efféle rigmusok áramlottak a gondolataimban:

 

Csontom újra kőkemény,

egészséges, hófehér,

olyan erős, mint vas,

használható minden nap.

 

***

 

Felgyorsul a nyirok,

szélsebesen robog,

megtalálja útját,

feledi a múltját.

 

***

Lelapul az izomgombóc,

nem okoz már többé gondot,

felszabadul minden ideg,

visszakapom szép jobb kezem.