Nyolc év

Az orvosok azt állítják, ha öt évig tünetmentes vagy, akkor már van remény, de sohasem mondják ki, hogy meggyógyultál, maximum éppen tünetmentes vagy. Viszont azt vettem észre, hogy ez az öt év is nagyon relatív. Van, akinek a nyolcadik évben újul ki a betegsége, ha nem képes addig változni, változtatni, vagy esetleg visszaesik és ugyanabban a cipőben jár, mint nyolc évvel azelőtt. A nyolcadik év kritikusabb, mint az ötödik. Öt év alatt csak az dől el, hogy túléled-e, vagy sem. Mondok pár példát:

Ismertem egy nagyon kedves, rendes nagy tudású hölgyet, aki az első könyvem kapcsán látogatott meg, hogy egy másik születendő könyvemmel kapcsolatban meginterjúvoljon. Miközben teljes beleéléssel meséltem a felfedezéseimről, az élményeimről és persze az első könyvem születéséről, közbeszúrta:

- Ebből csak a pozitív hozzáállással tudunk kijutni!

- Tudunk kijutni? – kaptam fel a fejem. Pár szóval érintette, hogy igen, ő is benne volt, tudja, miről beszélek. Nem is sejtettem, hogy szintén végigment ezen az úton, ezt is akkor mondta el. Régebben már meséltem, hogy amikor kiderült, hány ember megnyílt felém, hogy mindenki a legjobb tudása szerint támogasson, segítsen. Most ismét ezt tapasztaltam meg, pedig ő végképp nem szívesen beszélt róla. Teljes mértékben egyetértettem vele, akkor még nem furcsállottam, hogy meg sem akarja nézni a könyvet, sőt, ha lehet, inkább eltereli a szót, hogy ne arról beszéljünk. Úgy éreztem, érdekli, de fél megtudni az igazat. Mikor a mondandómban odáig értem, hogy nem szerettem kiejteni azt a szót, hogy rák, bólintott.

- Én sem, sőt, egy dossziéba tettem a zárójelentéseimet, rárajzoltam egy pókot és még magam elől is eldugtam a polcon a többi könyv közé. Ha szóba kerül, azt mondom, pók. – mosolygott. Furcsa kettősséget éreztem ki a hangjából. Egyfelől a spiritualizmus felé való továbblépést, másfelől a félelmet, a homokba dugott fejet véltem felfedezni.

- Én már úgy feküdtem ott, amikor az orvosok feladták, hogy kész-vége, és mit mondott nekem akkor egy orvos? Kétféleképpen dönthet, vagy feladja, vagy meggyógyul! Minden magán múlik. Ugyanannyi esélye van a gyógyulásra, mint a halálra, 50-50 %. Ja! Rajtam múlik? Akkor döntöttem, én meg akarok gyógyulni! Eddig az orvosok voltak, most én jövök! És meggyógyultam! Jelszavam: "A rák ajándék, mert neked szóltak! Utadra tereltek, minden csak rajtad múlott! Ha nem szóltak volna, szívedhez kapsz, és vége, de neked szóltak!  Téged figyelmeztettek! Változtass, keresd az utat!"

Egy tibeti láma segítette ebben. Felfedezte valódi önvalóját, szerette önmagát és elfogadta a földi útját. Sok mindent megértett a spiritualizmus útján. Ám a kontrollok alkalmával még mindig attól rettegett, hogy baj lesz. Munkába temette az érzéseit, nem mondta ki, nem lépett túl rajta. Nyolc évig ment ez így. Akkor tényleg „baj” lett. Olyan áttéteket fedeztek fel nála, amit már hiába próbáltak meg orvosolni, az anyagi gyógymódok nem segítettek. Látszólag nem adta fel, de rengeteget szenvedett, mindenkit megríkatott. Tudat alatt adta fel, s távozott.

A rák mindenkiből kihoz valamit, amit addig nem tudott magáról. Többen ekkor lesznek gyógyítók. De gyógyító-e a gyógyító? Szó szerint értelmezve nem. Mert senki sem mentheti meg azt, aki nem akar meggyógyulni, vagy nem jön rá a titok nyitjára. Meglehet, egyszer rájön, de legközelebb nem képes követni az utat. A gyógyító segítheti, de helyette nem gyógyulhat meg. A betegség üzenet a lélektől, ami útra terel, ha engedjük. Minden betegség lelki eredetű, hiszen a tudat teremti meg az anyagot, a betegséget is. Minden energia. A tudat, a gondolat, az anyag is energia. Az anyag nagy sűrűségű energia.

No, de folytassuk, volt egy természetgyógyász is, akit ismertem. Ő mindent, amit nem szeretett, szidalmazott és a pácienseit is erre bíztatta. Ő is ebben a „betegségben” szenvedett, de ahelyett, hogy elfogadta volna, küzdött ellene. Kíváncsi volt a könyvemre, ám nyíltan nem szerezte meg, mert nehogy már ő, akihez egy egész országnyi ember jár gyógyulni, egy laikustól kérjen tanácsot. Mellesleg a betegség terelte a természetgyógyászat felé. A könyvet a könyvtárból kölcsönözte ki. Nála is kiújult, sőt többször is, mert a lelki dolgokban nagyon, sőt, igazán őszintének kell lennünk, önmagunknak és a tudatunknak nem hazudhatunk. Végül nem tudott győzni, nem hitt önmagában és a gyógymódjaiban, inkább elvállalta az orvosi kezeléseket.

Két extrém példát hoztam, de most itt vagyok én. Visszaestem lelkileg, újból háttérbe szorítottam magam, keseregtem, nem láttam célt  és újból van tünet.

A tünet jelzi, hogy te vagy a betegség, de az nem a valódi lényed. Mélyebb szinten sokkal több vagy annál.