Minden lépcsőn ültem már

Elhatároztam, hogy mától minden nap sétálok egy kicsit, nehogy betokosodjon a lábam, és hogy valamennyit visszanyerjek az állóképességemből. Kis lépéseket terveztem, eljutok egy darabig, ott ülök, aztán visszajövök és másnap egy picivel messzebbre megyek. Elsőként a gyógyszertárba, meg esetleg felvenni a pénzem. Mondanom sem kell, micsoda emberfeletti megerőltetés volt ez számomra. Mintha felfelé másznék a Himalájára, de ellenszélben. Egyszerűen le akart szakadni a karom és úgy égett, majd szétrobbant. Minden lépés őrült fájdalommal és kínszenvedéssel járt. Már a nagykapuban legszívesebben ordítva visszarohantam volna. Mégis kiléptem az utcára. Három házzal odébb már lerogytam a kerítésre. Rettenetes nagy akaraterő kellett a folytatáshoz. Gyakorlatilag az összes kerítésen és lépcsőn ültem, valamint ahol nem volt erre lehetőség, ott megtámasztottam a falat, nehogy kidőljön. Az utca elejénél már megfordult a fejemben a totális megfutamodás. Vissza-vissza a biztonságos ágyba! Bár azt sem tudtam, kibírom-e hazáig. Eszembe jutott az Edda dala: „Minden sarkon álltam már, minden lépcsőn ültem már…”.

Aztán mégis megerőltettem magam és emberfeletti küzdelem árán eljutottam a patikába. Kiváltottam a kenőcsöt a hónaljamra, ami kivörösödött és úgy néz ki, mint a pokol, mivel tehetetlenségében odapréselődik a karom és nem kap levegőt. Hazafelé nem volt elég lépcső és kerítés, már kiálló köveken is ücsörögtem, a végletekig kimerülve. Szétégett a kezem. Ezek szerint nem a buszon lévő huzattól, hanem a lógástól, pedig csaknem egy éve fel van kötve. Leszakadt a hátam, a derekam, sőt utóbbi be is görcsölt, beállt a nyakam, és az is görcsölt. Kérdés, jót tesz-e most az efféle megerőltetés, vagy hagyjam magam elnyelni az ágynak?

Lépésben araszoltam. A lassú sétával is tizenegy perc alatt megjárható utat fél óra alatt tettem meg, képtelen lettem volna ettől gyorsabb tempóra. Több mint egy óra múlva értem vissza, totálisan kikészülve. Elképesztő, hogy miközben egy jó ideje körülöttem minden azt üzeni, hogy jobb lesz, mégis tud egyre romlani. Úgy a bénulás, mint a fájdalom. Itt járt egy ismerősünk, aki teljes meggyőződéssel állította, hogy jobb lesz, helyrejön. Így is, hogy az orvos azt állította, végleg ilyen marad? Miért, aki öt évig kómában fekszik, aztán felkel? Ez igaz. Bármilyen helyzetbe kerülünk, jó, ha tudjuk, elmúlik. Minden elmúlik, csak bírjam ki addig.

06.14. Ortopédia. Rögtön azzal kezdte az orvos, hogy ez teljes mértékben neurológiai eredetű panasz. A neurológus küldött ide, mondván, a tüneteim másodlagosak. Ja, akkor méltóztatott megnézni a papírt, különben nem törődött semmivel, akár a többi. Ekkor végre megkérdezte, pontosan mi is van, igyekeztem a lehető legrövidebben elmondani. Erre beutalt az ortopédiai klinikára vizsgálatra. Ha ott lesz eredmény, vissza kell hozzá menni.

06.15. Ortopédiai klinika: Az orvos felállt, hogy bemutatkozzon, de amikor púposan, jobb oldalra előre dőlve megálltam előtte, letett a tervéről. Látszott, milyen rémülten nézett rám. Elküldtek kétoldali váll rtg.-re a kulcscsont alatti kemény gombóc miatt, ahol a gombóc szintén nem látszott, de kiderült, hogy a felkarcsontban kiterjedt foltos felritkulások vannak, ráadásul a deltaizom bénulása miatt a felkarcsont fej is lóg. Az orvos rögvest gondterhelt arcot vágott. Szerinte ez az egész az emlőrák következménye, vagyis két eset lehetséges: a felkarcsontban lévő foltok attól is lehetnek, hogy egy éve nem használom a kezem, vagy attól, hogy csontáttét van benne, akkor viszont nagyon nagy baj van. Már intézkedett, hogy kire fog rábízni, ahol hasi, mellkasi CT-ket, valamint csont izotópot fognak majd csinálni. Biztosat a sürgősségi MR mond két hét múlva. Vért vettek vesefunkció mérésre, mert ha az rossz, a szokásos kontrasztanyagot nem adhatják be, mert károsíthatja, esetleg leállíthatja a vesét. (jó vizsgálat!)

Most arra gyúrok, hogy az MR kimutassa az izomsérülést, minden más jó indulatú legyen.

A röntgen alapján arra tippelt az orvos, hogy a deltaizom bénulás miatt lóg a felkarcsont. Barátnőm szerint leszakadt az izom és azért lóg, az izom nyomja az idegeket, bár a csont is nyomhatja, hisz nincs a helyén. A felkarcsontban azért vannak a felritkulások, mert nem használom tizennégy hónapja - de már annyi találgatás volt. Különben, amióta megemeltem magam, azóta kattogó hangot adott a vállam, éreztem, hogy furcsa, de ez senkit sem érdekelt. Már akkor megmondtam, mintha elszakadt volna benne valami, amire a ráesés még rátett egy lapáttal. A deltaizom a kihasználatlanság miatt is lebénulhatott.

06.16. Már reggel enyhe rosszulléttel ébredtem. Mégis nagy kínszenvedéssel elkezdtem a szokásos munkát, egy kézzel főzés, mosogatás, pogácsasütés. Közben hányinger, verítékezés, kőkemény gyomorgörcs. Kidőltem. Hanyatt fekvés, reiki, szellemgyógyászat, máj meridián pont akupresszúra. Nagy nehezen oldódott egy kicsit. Mi volt ez, epegörcs? Már csak ez hiányzott. Megfordult a fejemben a kórház, de nem engedhetem meg magamnak, annyi procedúra van mostanában.

A baj ott kezdődik, hogy már semmi más nem érdekel, képtelen vagyok gondolkodni. Ha bármit kívánhatnék, egyedül a jobb kezem kérném vissza. Legyen olyan, mint régen. Írni, rajzolni, festeni, varrni, gyöngyöt fűzni, egyedül öltözni, fésülködni és fogat mosni vele. Hm. Ha pedig ismét elővesszük, hogy lelki, vagy fizikai eredetű-e a probléma, most azt kell, mondjam, fizikai. Ui. ha a megemeléstől megszakadt benne valahol valami, az romlott tovább az eséssel és azzal, hogy nem javítottuk ki a hibát. Tekintsük ezt balesetnek. No, de a balesetek sem véletlenül történnek. Bizonyára szükség volt rá. Az őrangyalom (felsőbb énem) elintézte nekem, hogy megtörténjen velem és fizikai szinten megtapasztaljam ezt a kegyetlen fájdalmat. Mindeközben ismét egy fejlődési fokozaton haladtam keresztül. Sok mindent megértettem. S bár szinte minden jel azt üzeni, hogy hamarosan vége, mégis egyre rosszabb és egyre jobban fáj. A nyakam már fekve is görcsöl, rettenetes a testtartásom. Nem tudom hová helyezni az állandóan tűzben égő, libabőrösre csipkedett karom. A derekamról ne is beszéljünk.