Mélyrepülés

Néhány évvel ezelőtt örültem, hogy feljöttem a Pokolból talajszintig és éreztem, hogy haladok a Menny felé. Újjászülettem. Akkor nem is sejtettem, hogy vissza lehet esni, pláne nem ennyire. Pedig 2015 óta folyamatos mélyrepülésben vagyok. Egyre lejjebb és lejjebb süllyedek, és már koránt sem olyan mélységekbe, mint régen, hanem sokkal, de sokkal mélyebbre. És még mindig van lejjebb, mindig.

Egyik barátnőm apukája mindig azzal a huncut intelemmel bocsátotta útjára a lányát: „Aztán olcsón, ne add magad kislányom!” Most ez jutott eszembe. Ha ennek a folyamatos leépülésnek úgyis a halál a vége, akkor én nem adom olcsón magam. Előtte még jó alaposan kiszenvedek, hogy utána jobban tudjam értékelni a jót. Elfogytak a könnyeim. Már csak döbbentem figyelem, mi jöhet még?

04.01. Tegnap borzasztóan fájt a karom, vállam, nyakam, hisz esett az eső. A jobb lábam már meg se mozdult, és már egyedül nem tudtam felvenni a pelenkát, a nadrágot, mert már a fenekem is zsibbadt, nem érzem, nem bírok arrébb ülni, vagy egy lábon megállni, amíg magamra ráncigálom a cuccot. Volt egy kis hányinger, remegés, ételundor, de azért ettem is. Éjjel azonban nem bírtam rendesen feküdni, mert a karom fojtogatott, feszített, nem kaptam levegőt, a vállam, nyakam pedig úgy éreztem, mintha tartanám. A jobb oldalamra fordulva feküdtem, ami ettől még jobban zsibbadt. Este mindig reszketek, remegek, mintha hideg rázna, úgy fázom, akkor mindent magamra húzok, hogy felmelegedjek. Egy picit talán aludtam, de aztán jött a heves szívverés, hőhullám, kitakaróztam, lehűltem, fáztam, betakaróztam. Ez eltartott reggelig, kb. tíz percenként ki-be. Reggelre még tehetetlenebb lettem, már a bal lábam sem tart semmit. Leszakadt a radiátor a WC mellett, amibe úgy kapaszkodtam, mint az életembe. Nem tudom, mi lesz ezután.

Összességében elmondhatom, hogy amiért két nappal ezelőtt hálát adtam, minden odaveszett. Már nem tudok egyedül öltözni, arrébb ülni, és legalább a bal lábamon állni sem egyáltalán. Nem érdemes hálát érezni? Mit akar tőlem a sors?

04.03. Az éjszakai rosszullét most már állandósult. Kb. éjfél után kezdődik, addig felmelegszem, mert este hidegrázás van. Utána szapora szívveréssel kimelegedés. Le kell hűlnöm, majd megint fázom. A jobb lábam olyan tehetetlen, hogy amikor kiráncigálnak a mosdóba, még akadályként keresztbe fordul. A bal lábam is borzalmasan zsibbad, nem tart meg már ő sem. A hónaljamnál fogva emelgetnek, ezért a jobb karom őrjítően fáj. Ha jó hírnek könyvelhetjük el, hogy ma reggel rendesen ettem, akkor az megvan. Sajnos, már semmit sem tudok egyedül, este beesem az ágyba és abba a pózban fekszem, mert képtelen vagyok helyzetet változtatni, fordulni, vagy feljebb csúszni. Felülni, öltözni…

Kora reggel megérkezett az oxigénpalack. Házi oxigén terápiát is alkalmazhatok. Tudom, csak az illúzió kedvéért írták fel, használni nem fog.

Eljött a pránás barátnőm, hogy kezel, de amikor meglátott, azonnal lemondott róla. Éppen a hidegrázás szakaszában voltam, állig beburkolózva, reszkettem. A pránás kezeléshez nekem is tenni kell. Oldalt és hason feküdni, stb. Arra ugye képtelen vagyok. Abban maradtunk, hogy utánanéz a távkezelésnek, ahhoz meg nem kell átjönnie hozzám.

A víz, melyet a távgyógyító hölgy készített, kifolyt, az összetört üvegből. Nem értem, hogyan repedhetett meg itt álltó helyében? Készített másikat.

04.04. Most már sokadik éjjel nézem meg az órát, pontban 1.42-kor. Addig valahogy túljutok az esti hidegrázáson, elalváson, kimelegedésen és rosszulléten. Rájöttem, hogy ez ugyanaz, mint nappal. Szédülés, hányinger, remegés, gyengeség társul hozzá. Amikor újra fázom, ismét betakarózom, majd újra, meg újra ugyanez. Reggel is egy ilyen gyengeségi rohammal ébredtem. Bár amúgy sem tudok lábra állni, de ilyenkor egyébként sem tudnék. Ma reggel óta kétszer aludtam be és ébredtem ilyen rosszullétre. És megint nincs kedvem enni.

Vettem egy szobavécét, hogy egy picit megkönnyítsem a sorsunkat, de ezzel sem könnyebb.

A fiam nem akart meglocsolni, mondván, ne játsszuk el a boldog időket ilyen állapotban. Erre mondtam, hogy pont most lenne szükségem rá, nehogy elhervadjak. Ekkor meglocsolt, miközben arra buzdított, jelentsem ki, hogy megtanultam a leckét, elég volt, innen már csak feljebb mehetek. És ha mindez nemcsak nekem szólt? Akkor mindhárman megtanultuk a leckét, köszönjük, elég, legyen vége.

04.05. Éjjel nem mertem betakarózni a rosszullét miatt, de azért mégsem hagyott el. Reggel megint folytatta, hányingerrel, stb. Kihatott az egész napomra. Remegtem, mint a kocsonya, hányingerem volt és ételundorom.

Meglátogatott egy barátnőm és beszámoltam a tünetekről, azt mondja, klimax, hőhullám. Nem hiszem, hogy az. Minden most, egyszerre? Klimax, epegörcs, nem tudom mi? Biztos, nem az. Kérdeztem tőle, szerinte most a végét járom? Mire azt mondta, a telefonban olyan vitális, életerős, pozitív hangom van. Persze és akkor idejössz és meglátsz… Nem látványra sem azt nyújtom, hogy vége. Érdekes. Tényleg mindenki azt hiszi, kijuthatok még ebből valahogy, csak én érzem minden nap rosszabbnak… Ez ám az igazi mélyrepülés.