Lép nélkül lehet élni – lehet?

2016.03.21 08:55

Lép nélkül lehet élni – lehet?

 

2016.03.21. Amikor az életmentő lépműtétre került a sor, szinte mindenki megkönnyebbült, de jó, hogy nem infarktus és nem tüdőembólia, mert azok sokkal veszélyesebb, halálosabb betegségek. Mondjuk a léptályog is az, mivel életmentő műtét volt, amit nem is akárhogyan éltem túl, de ez most lényegtelen. Azzal vigasztaltak, nyugi, lép nélkül lehet élni, a lép nem hiányzik, nem is fontos.

Nos, attól, hogy mi még nem ismerjük pontosan, mire jó ez a létfontosságú szervünk, - ami nélkül ugyan tényleg lehet élni, hisz itt vagyok én is, de hogyan? – még nem biztos, hogy jó, ha nincs. Egyáltalán nem biztos, hogy nem lesz semmilyen mellékhatása, ha kidobjuk onnan. Minden mindennel összefügg a szervezetben, és ami eleve benne van, az igenis fontos szerepet kapott a szervezet működtetésében. Lássuk csak, régebben ész nélkül kivették a gyerekek manduláját és az orrmanduláját, ha sokszor begyulladtak. Ahelyett, hogy az okokat szüntették volna meg, kivették a szűrőt, ami megállította a kórokozókat. Akinek nincs mandulája, annak már legalább egyből a veséjére mennek a fertőzések. Ma már ezt jobban tudják, és nem igyekeznek egyből kitépni a szerveket a kis gyermekekből.

A léphiányra pedig számos bizonyítékkal szolgáltam:

Az egyik, hogy amióta nincs lépem, azóta itt ez a nyiroködéma, amivel minden nap meggyűlik a bajom. Rendben, elfogadom, hogy a két-három centiméteresre duzzadt hat darab nyirokcsomó is nyomhatja a nyirokereket, amely miatt nyirokpangás, vagy elvezetési akadályoztatás keletkezett a jobb karomban, de mint tudjuk, a lép a nyirokkeringés egyik fő központja. Meglehet, hogy nem úgy keringeti a nyirokfolyadékot, mint a szív a vért, de akkor is felelős ezért.

A cukorbetegség tünetei is újra felerősödtek. Nem egyszer mértem 21-et – diéta és természetes szerek mellett is. Tudom, a vérnyomásra szedett gyógyszerek is emelik a vércukor szintjét, de itt már nemcsak erről van szó. Hét évig nem szedtem semmilyen gyógyszert, kordában tartottam diétával és természetes vércukorcsökkentő ételetekkel, étrend kiegészítőkkel. De! A lép besegít a szénhidrát anyagcserében is. Tehát innen is hiányzik a munkája. Ha ugye a munkahelyeken kiesik egy takarító a feladatából, az vagy nem lesz elvégezve, vagy a többieknek kell helyette is megcsinálni. Ha azonban nincs lép, helyette viszont nincs másik szerv, ami átveszi a szerepét.

A harmadik, amit eddig elszenvedtem az az immunrendszer gyengesége miatt lehet. Igaz, amikor megműtöttek, kaptam egy védőoltást, nehogy tüdőgyulladás vigyen el, és az első télen nem is volt ennyire súlyos egy megfázás, mint az idén. Most elviselhetetlen. Január elején felfázásos tünetekkel kezdődött, most meg már másodszor arcüreggyulladásos, tüszős mandulagyulladás tünetek ostromoltak. Kibírhatatlan, elviselhetetlen, tűrhetetlen, ami semmire sem reagált. Már a kezdetén elkezdem a paracetamolt, a svédcseppet, a vöröshagymát, az amol cseppeket, a 10x-es C-vitamin dózist és mégis betetőzik a tünet együttes. Napokig nem kapok levegőt, végül se szagokat, se ízeket nem érzek. Két hét minimum rosszullét, de olyan, ami belső lázzal járhat, mert kiugrik tőle a szívem.  Az elsőnél olyan hidegrázásos tünetek is jöttek a lázzal együtt, mint amikor a lép volt begyulladva, ennél a másik kettőnél már nem volt lázam, de szétvetett egy belső forrongó vulkán. Nem is láttam rendesen, mert a szemem is fájt. Tessék, március 21. van, és még mindig szenvedek. Harmadszor lángolt fel ilyen őrjítően. Két hétig borzalmas tünetekkel, szinte ki sem gyógyultam az egyikből, máris jött a másik.

Összességében azt gondolom, hogy a tüneteim a léphiány miatt rosszabbodtak. A nyirok ödéma, a sorozatos őrjítő, kibírhatatlan megfázásos tünetek és a vércukor szint beállíthatatlansága mind visszavezethető a lép hiányára. Persze, egyéb tényezők mellett, de akkor is köze van hozzá, bárki is tagadja. Az egészségügyi személyzet szerint, ahogyan haladunk a korral, az erek fala sem olyan rugalmas már, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Persze, ebben is lehet valami, de nézzük pl. a gyógyszerek mellékhatásait, amit oly boldogan igyekeznek eltussolni előlünk:

Keresztanyám a vérhigítókat szedte, ami segített abban, hogy még egyszer ne kapjon stroke-ot. Viszont a vérhigítók paradox bevérzéseket is okozhatnak, vagyis konkrétan lehet, hogy nem a srtoke vitte el, de a vérhigítók miatt bekövetkezett agyvérzés már halálosnak bizonyult. Összeomlott a keringése.  

A vérnyomás csökkentő gyógyszerek emelik a vércukor szintet. Azért tegyük hozzá, nem mindenkinél, de aki hajlamos rá, annál igen. A vérnyomás csökkentő gyógyszerek hozzájárulhatnak a daganatok kifejlődésében. A vérzsír csökkentő gyógyszerek kioldják a szervezetből a Q10 –et, ezzel szintén elősegítik a tumorok kialakulását. A vércukor csökkentő gyógyszerek, konkrétan a metforminok csökkentik a TSH (pajzsmirigy) hormon szintjét, ami persze további betegségek táptalaja lehet. A vérnyomás csökkentő gyógyszerek hosszú távú szedése okozta egy rokonomnál a krónikus veseelégtelenséget, mely miatt dialízisre kell, járjon. Ő két évig kordában tartotta a betegségét diétával, csak aztán kapott egy jó kis megfázást, amire aszpirin tartalmú gyógyszert vásárolt. Akkor ment tönkre végleg a két veséje. A krónikus vesebetegeknek tilos az aszpirin! Szóval az az ártalmatlan aszpirin, amit orrba-szájba ajánlanak, mégsem annyira ártalmatlan, mint gondolnánk. Lehet, megakadályozza a szívinfarktust, de közben kinyírja a vesét.  

Jobb lenne minden gyógyszerek nélkül. Vagy inkább mellékhatások nélkül. Mert mi értelme van egy betegséget megakadályozni, ha mellette egy legalább olyan súlyos bajt okozunk vele? Igaz, nem mindenkinél, de lehet, hogy épp te vagy az, akinél kijön. Mit választasz?