Lemondtak rólam

Sokan kérdezgetik, mi történt a kezemmel, s nem tudom elmondani röviden, most megpróbálom. Jelen pillanatban eléggé kilátástalannak tűnik a helyzetem. 

Előzmények:

2007 áttétes emlőrák műtét, nyirokcsomók eltávolítása.

2008 nyirokcsomó áttét a kulcscsont alatt. Továbbra is alternatív módszerekkel kezeltem magam. A kemoterápiát, a sugár és hormonkezelést nem vállaltam és nem is fogom. Ám amellett mindent megtettem a gyógyulás érdekében, ami 2014-ig hatásosnak bizonyult, akkor jött a léptályog és mindent felborított.

2014 léptályog miatt életmentő műtét. Ekkor olyan sokkot kaptam, hogy nem érdekelt semmi, hanyatt fekve egykedvűen bámultam a mennyezetet. Később azon csodálkoztam, hogy a jobb karom nem dagadt fel, amibe nem lett volna szabad semmit beleszúrni. Pedig minden volt benne, branülök, kanülök, infúziók, altató, stb.

2014 év végén gyanítottam, hogy a vállban történik valami furcsa. Így utólag belegondolva talán már akkor megkezdődött az a lágyrész folyamat, amely mostanára csúcsosodott ki. Talán a sok negatív gondolat, kilátástalannak vélt jövő miatti aggódás ültette el a csíráit oda.

A mostani kálváriám 2015. januárban kezdődött, amikor megemeltem a márványlapokat. Mintha megszakadt volna valami a kulcscsont alatt. Másnaptól szörnyű nyiroködémás lett a jobb kezem.

2015. decemberben elestem, rá a fájós kezemre, ami nagyot reccsent. A kulcscsont alatt lévő, tapintható pukli akkor óriásira nőtt és azonnal lufi méretűre dagadt a kezem.

Megkezdtem az orvoshoz járkálást, mindenhol kb. két hónapot vártam az időpontra, de senki sem tudott segíteni. Eldöntötték látatlanban, hogy a tüneteket a megnagyobbodott patológiás nyirokcsomók okozzák és nem küldtek semmilyen vizsgálatra. Az ultrahang és a Rtg. nem mutatott ki semmi érdekeset.

 2016. áprilisban vettem észre a gyűrűsujjzsibbadást, aztán a többi ujjam is követte, végül a kisujj is. Csuklóig lebénult a kezem. Senki sem tudta, mitől. Dec.-ben az EMG nem mutatott ki semmit, mert annyira dagadt volt, viszont a bal kézen igazolta a kéztő alagút szindrómát.

A nyiroködéma központ is gondozásba vett 2016. augusztus végén.

2017 áprilisában az ödéma végre kezdett lejjebb apadni, hogy a bioptron lámpázástól, vagy a kompressziós karharisnyától, azt nem tudom. Viszont éppen akkor vettem észre, hogy már az egész kar kezd lebénulni. Mire júniusban bejutottam az ortopédiára, vállig béna lett. Az őrjítő fájdalomról ne is beszéljünk. Mintha satuba szorítottam volna, ami szikrányit sem enged, csak egyre szorosabb. Vulkán tombol odabenn, miközben nagyfeszültségű áramütések szaggatják az ujjaim. Nem tudom hol a kezem, nem érzem. Akár meg is égethetem, észre sem veszem, kivéve, ha rácsöppen egy kis hideg víz. Fel sem merült bennem, hogy ez örökre így marad, mármint, hogy béna leszek, amíg a nyiroködémán az adjunktusnő nem mondta.

Az MR kimutatta azt a jobb kulcscsont alatti lágyrész folyamatot, amely fokozatosan beszőtte a karba futó idegeket, ezért teljesen lebénult a jobb karom. Mivel a deltaizom is így járt, elengedte a felkarcsontot, amely most subluxált helyzetbe került, vagyis lóg. A citológia igazolta, hogy ez valószínűleg az emlőrák áttéte. De csupán a tapintható pukliból vettünk mintát. Később tudtam meg, hogy az egy érgombóc, a lágyrész folyamat mélyebben van, a plexusnál, ahol beszőtte a karfonatot, valamint vénákat és artériákat, abból nincs mintánk, az még bármi lehet. Az ortopédián egy profi idegsebészt javasoltak, aki megműtené a kulcscsont alatt, kivenné a duzzanatot és felszabadítaná a nyomás alá került idegeket. Ott szembesítettek vele másodszor, hogy nem fog helyreállni a kar mozgása, mert az idegek túl régóta vannak nyomás alatt. Megkerestem a legjobb, leghíresebb idegsebészetet, aztán egy másikat is. Az idegsebészek azonban nem vállalták, mondván ez inkább mellkassebészeti eset. Sőt, kaptam olyan véleményt, hogy mehettem volna a Dunának. Első körben egy onko team véleményét kérjem ki a túlélési esélyekről és a kezelési lehetőségekről. Azután menjek egy fájdalom ambulanciára, ahol morfium kapszulákat ültetnek a bőr alá. Ha az sem segít, akkor pedig az idegsebészek egy cseppet sem veszélytelen műtét keretében már a gerincnél roncsolják, elvágják az idegeket, hogy ne érezzek semmit. Komolyan ez lenne a megoldás az atomkorban, amikor már lassan a Marsra utazunk? Emlékszem a kórházban egy betegtársra, aki láncfűrésszel vágta fel az ereit csuklónál. Az idegek is sérültek és lógott a keze, mint a rongy. Négy műtéttel azonban, mely során a bokájából vettek ki idegeket annyira helyreállították, hogy működött a keze. Annyi maradt vissza, hogy mindig fázott, ezért kesztyűt viselt. Az én karommal miért nem lehet hasonlóképp bánni? Legalább esélyt adni az idegeknek a regenerálódásra, ha már nem pótoljuk őket.

Tovább mentem. Ám a mellkassebészek, miután megpróbáltak átpasszolni a fej-nyaksebészetre, de onnan azonnal visszaküldtek, nem vállalták, nehogy már ők hozzák ezt helyre úgy, hogy még az idegeket is megmentsék. Továbbítani akartak az emlősebészetre és egy onko team véleményét kérték. Mivel tudom, hogy az mivel jár, nem veszek részt benne. Csupán a műtétet szeretném, hogy megszűnjön az az őrült fájdalom, de senki sem vállalja. Barátnőim gőzerővel kerestek orvost, kórházakat, magánrendelőket, minddel felvettem a kapcsolatot. Sorra kaptam az elutasításokat, ki miért nem kompetens egy ilyen műtétben. Valóban én lennék az egyetlen a világon, akivel ez megtörtént? Hiszen a műtétnek még neve is van: plexus felszabadító műtét daganatos környezetben.

Azért még mindig reménykedem benne, ha az idegek felszabadulnának, idővel a karom mozgathatósága is javulna egy kicsit. Szeretném megműttetni, hogy felszabaduljanak az idegek, valamint kivetetni az érgombócot is, mert az nagyon érzékeny. Hidegre, szélre, esőre, őrjítően fáj, nemcsak a pukli, hanem az egész karom. Kemoterápiát és sugárkezelést továbbra nem vállalok, és nem szeretném megtudni, hogy van-e másutt is. Ismerem a kockázatokat, tíz évvel ezelőtt sem vállaltam. Nagyon elkeseredtem, mert annyira fáj a karom, hogy egyfolytában üvöltenék, nem tudok semmit csinálni, de járni sem, mert nem bírom cipelni az égő karom. Már a nyakam is behúzta, sőt, a hátam és a fél mellem is fáj, húzódik. Nem bírom tovább. Azt hiszem, ez valóban eddigi életem legsötétebb korszaka, melyben a legelesettebb vagyok. Tíz hónapja csak fekszem, mert akkor legalább a gerincem kímélem. Nem érdekel semmi, egykedvűen bámulom a mennyezetet és látványosan, hangosan szenvedek.

Barátnőm mondta, azért ő a helyemben még nem mondana le az orvosokról. Csakhogy nem én mondtam le róluk, hanem ők mondtak le rólam. Először a kezemről, aztán az életemről is. Viszont nem ők döntik el, meddig maradok. Csodák pedig még mindig vannak. Átéltem párat, tudom, amúgy túlélő típus vagyok. Nekem, ha azt mondják, két hetem van hátra, biztosan negyven évvel túlélem azt, csak azért is.

Az első diagnózisnál kialakítottam egy életmódot, melyet azóta követek. Igaz, lazítottam a gyeplőn, de inkább a lelki traumák okozták a visszaesést, arra pedig hiába eszem a C vitamint.

Jelenlegi kúrám: Július 20. óta újra rendszeresen iszom a bio céklalevet, eszem a sárgabarackmagot. Vettem B17 vitamint, bár csak maggal töltött kapszula. Emeltem az alap- és C vitamin adagon, de nem túl sokkal. Augusztus 17.-től pedig 20 ppm ezüsttartalmú ezüst kolloid kúrát tartok kb. három hónapig, mert tíz üveggel vettem, plusz két üveg aranykolloidot. Ha gyulladás, ennek segítenie kell.

Jártam akupunktúrán. A meridián pontokat rendszeresen masszírozom. Jógalégzést, agykontrollt, reikit alkalmazok. Minden olyan helyre elmentem, ahol tiszta energiával töltődhettem fel. A Nagy Atlantiszi Angyalrituálé már többször megmentette az életem. Gyógyító rezgésű zenéket hallgatok. Számos reiki mester és szellemgyógyász segített távban. Dezodornak szódabikarbónás kókuszzsírt használok. Egy éve alkalmazom a Gans vizet is. Kenegetem, samponba, krémbe, tusfürdőbe keverem. Valamint tavaly júliustól januárig ittam, gél év szünet után most újra iszom. Öt ml-t 750 ml vízben hetente egyszer. Néha ázom szódabikarbónás vízben, bár így bénán már nem tudok belefeküdni a kádba. Így csupán a karom, vagy a lábam áztatom. Az ügyetlenség miatt egyre csökkennek az efféle terápiák. Rengeteg gránátalmalét is megittam. Szeretem a színes bogyós gyümölcsöket és diétát is tartok. Mellőzöm a cukrot, konzerveket, inkább zöldség-gyümölcsön és teljes kiőrlésű kenyereken élek. Amúgy mostanában nem vagyok bigott, amit megkíván a szervezetem, megadom neki.

Igyekszem, bár most elismerem, segítségre van szükségem, mert mindezek mellett nem bírok el magammal, kevés vagyok önmagamnak. A gondolataimban csupán az erősáramú nagyfeszültségű fájdalom kering…