Kétségek

Tudom, idegesítő és rendkívül fárasztó vagyok ezzel az örökös szenvedéssel. Azt is tudom, nem jó így látni másoknak, különösen, hogy nem tudnak segíteni. Valójában képtelen vagyok másra koncentrálni, annyira őrjítő, kibírhatatlan. Ha lenne szó, ami kifejezné a fájdalom tízezerszeres fokozatát, azt használnám, megtoldva az elviselhetetlennel. Holnap tudom meg, mit döntöttek rólam az idegsebészeten. Megműtenek, vagy hagynak így elpusztulni? Ennek kapcsán kikívánkozik néhány gondolat, amit kénytelen vagyok kiírni magamból.

Tettem néhány, még számomra is meghökkentő kijelentést, amit mások haláluk előtt szoktak. Pl. nagyfiam karácsonyra jön haza és rögtön megfordult a fejemben, hogy az még olyan messze van, lehet, többé mégsem látjuk egymást. Szeptemberre már jobb kézzel akartam írni, de úgy látszik, abból se lesz semmi. Októberre, a szülinapomra, be akartam fejezni az összes betegséget és onnantól kezdve új életet kezdeni. Talán a másvilágon? Hiszen ott minden szép és jó, nincs betegségtünet. Test sem. Szóval megint kezdek nagy igazságokat ömleszteni. Bár nem tudom, miért érdemes ragaszkodni ehhez a játszmához? Ilyenkor persze mindenki igyekszik elterelni a gondolataimat, vigasztalni és szépeket mondani. Én is így tennék másokkal, még akkor is, ha biztosan tudnám, holnap meghal. Tehát ismerem a fortélyokat, ezért senki sem tud rajtam segíteni, egyedül én magam tehetném meg, ha tudnám, hogyan kell.

Az igaz, hogy kiderült, hogy ez két külön történet, sót, még bizakodásra is okot adhatna, mert ha ez pukli a már meglévő nyirokcsomó áttét lehet az érgombóc közepén, akkor nem keletkezett új áttét. Mégis hatásos lehetett a terápiám, mert ez a nyirokcsomó kilenc éve ott lapul, ami szerencsére nem terjedt tovább, bár maradtak benne sejtek. Ez így volt Beáta Bishopnál is. Szóval azok nem pusztulnak el egykönnyen, maximum az alternatívák hatására nem gerjednek.

Ebből a bizonyos lágyrészből meg még nem vettek mintát! De! Gondolkodjunk objektíven. Mi lehet ez? Alaktalan, terjed, bekebelez. Mindenki rálegyint, hogy minden rendben lesz, lehet, jóindulatú. Igen, vannak jóindulatú daganatok is, de azok körülírt határvonallal rendelkeznek, úgymond egy zsákban vannak, kerek, ovális, stb., de meghatározható formát öltenek. Ha nőnek is elnyomják az ereket, idegeket, nem beszűrik. Tehát nincs miről beszélni, nincs mire számítani, nincs már remény, sajnos, az a terjedő lágyrész folyamat biztosan rosszindulatú. Kérdés, mennyire? Ki akar-e nyírni, vagy csak ismét kaptam egy figyelmeztetést?

És most, ezen a konkrét példán keresztül kapcsoljuk össze az szellemet az anyaggal. Miért és mitől keletkezett? Most már biztos, hogy nem az esés és a megemelés az oka. Ezek nélkül is létrejött volna. Így manifesztálódnak a téves, negatív gondolatok. Nézzük csak, mit is mondtam? Ebben a házban én már nem csinálok semmit. Az új házban lévő temérdek munkától pedig bekapcsolt a múlt, megrémültem, hogy megint ugyanabban a csónakban evezünk, ugyanazt a kört futjuk, mint egész eddigi életünkben. Az új ház lett a ragadozó, a jövő, amelytől rettegtem. Ezért megbénítottam magam. Azért kezdték el beszőni a jobb karomba futó idegeket a félelmeim által létrehozott elvadult sejtek. Nos, ezt a teremtési folyamatot már jól ismerem, kérdés, hogyan lehetne visszafordítani? Logikus, hogy az elfogadással, és amíg az nincs meg, nem áll le a folyamat. Ezt hiába vágják ki éles késsel. Az emberi test nem arra terveztetett, hogy össze-vissza vagdossák. Á, most a hónaljam kérem szeletelve, legközelebb a lépem darabokban…

Megtaláltam a problémám leírását:

https://www.drdiag.hu/kereso/diagnosztika.adatlap.php?id=97490&name=Plexus-brachialis-laesio-%0D