Izzó vastrónon

 

Izzó vastrónon jajong a jobb kezem,

forró láva bugyog benn vér helyett,

tenger tajtékzik, őrjöng a szélvihar,

ideg húrjait csapkodja villámhad.

 

Izzó vastrónon búsong a jobb kezem,

kusza emlékek törnek rá hirtelen,

vajon miért akart mindig erős lenni,

miért hitte, hogy így kell megfelelni?

 

Izzó vastrónon kesereg jobb kezem,

hiába üvölt, most már elég legyen,

nem, a szenvedés még nem marad abba,

őrült lármában nem hallik a hangja.

 

Izzó vastrónon gyötrődik jobb kezem,

zsibbad, bizsereg, lebénul egészen,

megváltó enyészet lángnyelve öleli,

poklok tüze ím, hamuvá perzseli.

 

Izzó vastrónon vonaglik még kezem,

csendes gyilkosa mardossa szüntelen,

lassan feladja, térdre kényszeríti,

mélyet sóhajt, míg az utolsót leheli.

 

Izzó vastrónon még remél jobb kezem,

minden nap új esély, bármikor jobb lehet,

csodás kihívás az élet színdarab,

kulcs a szeretet, kétsége nem marad.