Hatvan nap      

Álmomban egy lebénult asszonyt láttam, akit a hat fia gondozott. Már hatvan napja segítettek rajta, amikor egyre inkább egymásra mutogattak. Ezt te csináld, azt meg te. Végül elunták a gondozást és elhatározták, hogy a magatehetetlen asszonyt sorsára hagyják. Az asszony ezt meghallotta, de nem szólt semmit. A fiúk nagy kedvesen behordtak neki mindent, amit a maradék egy kezével, tehetetlenül fekve elérhetett. Kapott telefont, gyümölcsöt, vizet, ételt. Majd sietősen elindultak világgá. Szaporán szedték a lábukat, hogy mielőbb messzire kerüljenek a gondoktól. Az asszonynak már nem maradtak könnyei. Azon gondolkodott, mi lesz vele, mit tegyen? Meghalni volna jó, de azt nem adják olyan könnyen. Kit hívjon fel, aki segíthet? A fiúk közben egyre távolodtak. A legkisebbik azonban megtorpant. Megszólalt a lelkiismerete, beszélt a bátyjaival és végül mind hazatértek. Kiszámolták, hogy hány négyzetméter a lépcső, mert be kellett vallani a hivatalba. Hatvan napja gondozták az anyjukat és pont hatvan négyzetméter volt a lépcső területe.

Erre riadtam, ezerrel kalapált a szívem. S bár az álombéli asszony nem én voltam, de sorsközösséget éreztem vele. Mikor újra elpilledtem, a fiamat láttam, amint mosolyogva behozta a reggelit. A párom pedig az asztalnál kiszámolta, hogy a lépcső területe hatvan négyzetméter. Utána még azt álmodtam, hogy felkeltem és ezt megírtam. Amúgy még sohasem álmodtam bénasággal.

A távgyógyító hölgy szerint: Ezek már a tisztulások jelei. Nem egyszerű, nem könnyű és nem egynapos dolog, csak nem kell rágörcsölni. Engedni kell, úgy hamarabb bekövetkezik. A család élné az életét, szeretnek, hisz elém tették az ételt, de megenni magamnak kell. Az álom sok mindent jelent: pl. nem ismerem önmagam, sok mindent el kell engednem. A gyógyulásra koncentrálni, mozgatni, stb.

05.03. Hát igen… ilyen álmok után, a gyengeség megint fokozódott. Tegnap nem bírtam levágni a körmöm, de ma sem. A szomszédasszony vágta le. A két lábam óriási buci. Eszembe jutott a nyiroktapasz. Ha ez nyiroködéma, használnia kell. Eljött egy barátnőm, megkértem tegye fel a bokámra. Meglátjuk.

05.04. Elképesztő gyengeség, étvágytalanság vett erőt rajtam. Délután 3-kor sem lettem jobban.

05.05. Még bénább az egész testem, az oldalam is ég, mint a lábaim, a bal kezemben nem bírok megtartani semmit, se fogni. A jobb pedig bucira dagadt. Iszonyúan gyenge vagyok, szénné ég a bőröm, mintha lázas lennék és rossz a közérzetem miközben rángatózik és szénné ég az érzéketlen jobb lábam. A nyakamról, füleimről, fejbőrömről már nem is beszélek. Ráadásul párás, fülledt meleg van. Most derítettük ki, hogy gyakorlatilag egész nap rosszul vagyok, délelőtt a legrosszabbul. Szinte mindig alszom, és amikor felijedek, szédülök és kedvem sincs felébredni. Pedig mostanában minden nap pozitív megerősítéseket, meditációkat, mantrákat hallgatok. Álmomban a fülemben csengenek a dallamok, pl. a tibeti pranayama, vagy imádok élni című dal. Borzalmas, panaszkodom, pedig azt kellene mondani, napról napra egyre jobban vagyok. Csakhogy ez nem igaz, ez hazugság lenne, önáltatás. A tapasztól sem lettek kisebbek a bokáim, hiszen mozgatni is kellene őket, de meg sem bírom emelni az egyetlen, gyengülő bal kezemmel.

A gyengeség elképesztő. Tegnap este már ordított a fájdalom. Kifogyott az oxigénpalack, két Algopyrinnel aludtam reggelig, aztán délig, mert ülésre való erőm sem maradt. Szétmegy a karom, vállam.

05.07. A szokásos… iszonyú gyengeség.