Gyógyítók

2018.01.25 12:30

Gyógyítók

 

Mivel a hagyományos "orvostudomány" magamra hagyott, ezért körülnéztem máshol is. Valójában egy olyan gurut kerestem, aki úgy segít rajtam, hogy most az egyszer ne kelljen nekem is hinnem benne, vagy bármit is tennem érte. Biztosan létezik ilyen, de még nem sikerült rátalálnom.

A kvantumgyógyítás leírásából arra következtettem, hogy nagyon hasonlít a kapcsolatteremtő gyógyításhoz, ezért ilyet kerestem. Egy hölgyre bukkantam, aki már huszonhét éve gyakorolja. Az utolsó előtti pillanatban szó szerint testileg-lelkileg emberi roncsként estem be hozzá. Bár a hölgy nem ígért semmit, mondván ez a gyógyítás nem azt és nem úgy teszi, ahogyan mi szeretnénk, vagy elvárnánk, de mindenképpen szerettem volna kipróbálni, hátha. Három kezelést terveztem, négy lett belőle.

Első alkalommal megtudtam, hogy mindent feladtam, borzalmasan nehéz terheket cipelek, sőt, az összes előző életbeli terhet most mind egyszerre magamra vettem. Ezzel állítólag a szívemet céloztam meg, de feljebb csúszott. Így maradtam életben, mert ha ezt a szívem megkapta volna, azonnal végem. Mivel semmi sincs véletlen, bizonyára oka van annak, hogy még maradhattam. Anno felismertem a leckét az írásban, de még van valami más is, mert azt hiszem, az írásról elég jól lerágtam a csontot. Nyolcvan kézirat, hatvan megjelent kötet után, ezt már bátran kijelenthetem.  Még egy kézzel is írok, bár így nem annyit és nem olyan megszállottan, de csak azért, mert a kezem miatt képtelen vagyok a gép előtt ülni. Két teljes könyv nyomdakész állapotban várakozik, több pedig folyamatosan íródik. Oxigén hiányos állapotban szenvedek. Más már egy év után belehalt volna, én tíz éve viselem, három éve az egyre erősödő fájdalmakkal. Nem értékelnek, és nem kapok elismerést. A lelkem még hezitál, hogy menjen, vagy maradjon, felőrölje-e a testet, vagy ne? Kértem, ne mondja el, ha úgy döntöttem, meghalok, ennyit mégis elárult. A kezelés alatt állítólag letette a lelkem az ebbéli életem terheit. Összekötötte a csakrákat. Misztikus, felemelő élmény volt, bár a vállam még jobban fájt. Következő alkalommal az ősi mezőket tárta fel, amely még nagyobb fájdalmakkal járt. Harmadik alkalommal már Dr. Arkagyij Petrov módszere is bekapcsolódott egy szellemműtét keretében. Dr. Petrov ezzel a módszerrel haldoklókat támasztott fel. A negyedik kezelésen ezt megismételtük. Úgy tűnt, hogy most leállt a folyamat. Mondjuk már az is egy eredmény lenne, ha nem terjedne tovább. Már csak vissza kellene fordítani. Összességében lelkileg ugyan jobban lettem, de az őrjítő fájdalom még jobban felerősödött, ezért megfutamodtam és nem mentem többször. A hölgy szerint a fájdalom fizikai, mert annyira szorulnak az idegek. Rendben, de minden betegség lelki eredetű… ez látszott is, amikor "megpiszkálta".

Megkerestem egy lemúriai gyógyító hölgyet. Ő nem hívott kezelésre, mondván ezen a fájdalmon csupán a szike segíthet. Keressek egy olyan idegsebészt, aki akár onko team vélemény nélkül is kiszabadítaná az emlőrák áttét, és vagy a nyirokcsomó áttétek miatt keletkezett szövetmasszát. Ha felszabadulnának az idegek a nyomás alól, már könnyebben lehetne alternatív módszerekhez nyúlni. Öngyógyíthatnám is magam, de ilyen pokoli fájdalmak között az sem lehetséges. Két meditációs CD-t küldtek nekem ingyen és még a postaköltséget is ők fizették. Vannak még angyalok!

Mindemellett aggasztó, hogy kibírhatatlan fájdalmak kíséretében már a mellizom is lebénult, és a jobb mell is nyiroködémás lett.

A nagy nyakizom nem képes elbírni a magatehetetlen kar súlyát, lóg a fejem, és már nemcsak a jobb oldalon húzódik az izom, hanem a balon is.

A légzésproblémák sem épp üdítőek. Bármilyen apró megerőltetés és csaknem megfulladok. Nem tudok mélyeket lélegezni, ásítani, stb. Esténként, mikor iszonyúan befeszül az egész karom és vállam, csak pihegek. Amúgy is csak lihegek. Talán nyomja a tüdő felső lebenyét? Vagy a rekeszizommal van gond? Esetleg a tüdőben is van már víz?

Nincs étvágyam és egyre fogyok. Émelygek és szédülök is.

Emellett még egy borzalmat fedeztem fel. A jobb fenekemen fekszem mindig, ami már fáj a nyomástól, és a combcsont felső része is. Egy ideje egy tenyérnyi helyen zsibbad, érzéketlen. Most viszont már a combcsonton végig, a comb és a vádli külső részénél bokáig fut, ott pedig az egész lábfejem és a lábujjaim is zsibbadnak. Egy idegnyomódás- vagy becsípődés miatt. Most nem tudom, hogy az elfekvéstől, a gerincsérvtől, vagy a kvantumgyógyítás miatt, ui. a láb és a kéz csakrái össze lettek kötve. Az én esetemben nem a jó rezgés javította ki a rosszat, hanem fordítva?

Meddig kell még szenvednem? Meddig bírom még vajon? Mi lesz ennek a vége?