Fórumtársak

Anno 2008-ban én is fenn voltam egy fórumon, ahol jó páran igyekeztünk valami alternatív megoldást keresni saját problémánkra. Amit megtudtunk, azonnal megosztottuk egymással. Többé kevésbé mind eljutottunk ugyanoda. Ám azt is felfedeztük, hogy a „bajok” gyökere a lélekben keresendő. Az biztos, de keveseknek sikerült átültetni ezt a gyakorlatba, még mindig sokan bíztak abba, ha megesznek ezt, vagy azt, ha beszedik a legújabb csodaszert, meggyógyulnak. Sajnos, már akkor is elég lehangoló volt, ha megtudtuk, hogy valaki ismét távozott. Főleg, mikor az a hír járta, hogy „nagy harcos” volt szegény, mennyire „küzdött”.

Már akkor megéltem, megírtam, hogy nem küzdeni kell ellene, nem harcolni vele állig felfegyverkezve, hanem túllépni a miérten, elfogadni, és megérteni, mit üzen számunkra. Ennek ellenére, még ma is azt olvasom országos napilapokban, hogy ha egy híres embert is érint, hogy mekkora harc és küzdelem vár rá.

Miért?

Miért nem értjük meg, hogy ami ellen harcolunk, azt még jobban megerősítjük?

Mert állandóan azzal foglalkozunk, azon törjük a fejünket, hogyan tudnánk meg nem történtté tenni, eltűntetni, nem is hallani róla. Emlékeztek a buddhista szerzetes című írásomra? Nos, azért. Az ember, mikor megtudta, hogy maximum hat hete van hátra, hátat fordított addigi életének, már úgy is minden mindegy alapon, bevonult szerzetesnek és a tigriseknek élt, vagyis azt tette, amit mindig is szeretett volna, de a „társadalom”, a kötöttségek és a ki tudja kik nem azt várták el tőle. Vagyis az ember, ha azt teszi, amit a szíve diktál, sohasem lesz beteg. Ő pedig akkor azt tette, megfeledkezett a „betegségéről”, s még ő maga is elcsodálkozott, amikor egy év múlva valakinek eszébe jutott, és ő még élt, ráadásul teljesen egészségesen. Hát ő jó példa.

Persze, ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek buddhista szerzetesnek kell lennie, hanem azt, hogy ha azt tesszük, ami az életünk célja, ami odabenn lapul bennünk, és néha erőteljesen jelzi, hogy jó lenne arra az útra térni, akkor minden rendben lesz az életünkben. Ilyenkor azonban felmerül a kérdés, miért nem tesszük mégis azt, amit szeretnénk? Azért, mert vannak kötöttségek, gyerekek, család, kapcsolatok, anyagiak, különböző félelmek, amelyek miatt nem tesszük meg mégsem, még az életünk árán sem. Mindenkiben ott buzog valami, amit nem enged felszínre törni, inkább elnyomja, és ész érvekkel megmagyarázza, hogy jó az úgy, ahogyan van. Azonban ahhoz, hogy ezt teljes szívvel-lékkel éljük, nagyon „ott kell lenni fejben”! Ám legtöbben még nem vagyunk ott, ezért teremtünk betegségeket.

No, de eme kis kitérő után térjünk vissza a fórumtársakra. Azokkal, akikkel akkoriban fórumoztunk, e-mailben is tartottuk a kapcsolatot, mert a fórum egy idő után leült, ráadásul rengeteg „üzletelő” árasztotta el a felületet, akik a beteg emberekből akartak meggazdagodni. Aztán én is rájöttem, hiába próbálok segíteni, az emberek többsége nem akarja, vagy nem tudja megérteni, amit mondok. Persze, mert amit átéltem, megéltem, megértettem, az a saját utam volt, másoknak már az útjuk, mindenkinek egészen más. Másmilyen okok miatt jelentkezett, másféle a megoldás. Nem lehet mindenki buddhista szerzetes… én sem az lettem…

Ám az elvet át lehet fordítani. Az elfogadás, a megértés, a szeretet és a tettek segítenek. Vagyis lépjünk túl a miérten, fogadjuk el, hogy ez van, vegyük észre, mi az oka, mit üzen, és ha mindezt megértettük, éljünk másképp! Változzunk, változtassunk, mert ugyanúgy nem mehet tovább. Ez minden hasonló történetre igaz. Mégis mindenkinek megvannak a maga kis kötöttségei, amelyek miatt nem tud megoldani bizonyos dolgokat. De ez már más kérdés…

Ismét távozott valaki, aki pedig mindezt jól tudta, mégis egyszer a mélybe süllyedt, amiből azután végképp nem látta a kiutat. Kiújult a problémája…

Elfogadta a „hagyományos kezeléseket” és távozott.

Már „csak” négyen maradtunk…

2014.03.20.