Fordulópont

03.03. Ma egy Access Bars és Testkezelő- Reiki Mester- Kvantum Mátrixkezelő hölgy járt nálam. Összegyúrt egy csomó technikát, amit komplex használ, egy óra volt egy kezelés. Feküdtem a masszázs asztalán, miközben pontokat érintett a fejemen, a talpamon és a kezeimen. Metamorf masszázst alkalmazott, közben beindította a méregtelenítést is. Generációs átvállalást sejtett nálam. Kérdezte, milyen volt a kapcsolatom apámmal, mert a jobb oldal a férfi oldal, és abba minden férfi beletartozik, kezdve az apával. Ha ott nem értettem meg a leckét, akkor a pár folytatja tovább a tanításom, akit addig tartanak mellettem, amíg meg nem tanulom. Ha esetleg mégis különválnánk, akkor kapnék egy hasonlót. Percek alatt kiderítette, hogy családi mintát viszek tovább, mivel gyakorlatilag anyukám intézett mindent, rá lehetett számítani, ezért lettem én is ilyen, aki azt gondolja, minden terhet egyedül kell cipelnie. Nem kérek segítséget, nem is akarok, mindent egyedül, görcsös ragaszkodással oldok meg. Ezt abszolút jelzik a kezeim. Nincs áramlás. Említettem az új házat, és hogy rögtön lebénult a kezem. Akkor tettem egy olyan kijelentést, hogy ebben a házban már nem csinálok semmit, mert költözünk. De nem ez az oka, inkább az új ház, ahol megint az lett volna, mint eddig, vagyis ha bírtam volna, építkeznék. Ezért elvették a kezem, hogy megtanuljam az áramlást. Segítséget kérni, ha szükségem van rá, ne csak adni, hanem kapni is. Nem vagyok szolga, nem vagyok kisebbrendű, egyenrangú félként tekintsek magamra. Mindent magamban kell lerendeznem. A tanítást addig kapom, amíg ezt meg nem értem. A kezemben pedig szépen áramlott az energia, vagyis nem végleges a bénulás. Valóban úgy lesz, amint az adok-kapok, rendszeremben helyrebillen az egyensúly, de őszintén, mélyen belül, egyetlen szempillantás alatt visszakapom a kezem. Ha meghoztam a döntést, hogy együtt maradunk, közös házat tartunk fenn, akkor fogadjam el, hogy ez van. A pár tükör, ami megvan benne, bennem is. Amit gondolok magamról, azt sugározza, azzal ostoroz. Ha megváltoztatom a hozzáállásom, ez is változni fog. A mindenségét, pedig milyen nehéz! Javasolt még egy családállítást. Az akupunktúra eddig azért nem használt, mert az csupán testi szinten kezel, és amíg a lelki blokkok nincsenek feloldva, addig hiába kezeljük a testi tünetet.

Közvetlenül ez után, illetve délután egy theta healing-es hölggyel beszéltem, aki felajánlotta a segítségét, mikor közzétettem a kezem problémáját. Rögtön az elején tisztáztuk, az lesz a fizetség, hogy mindent megírok és felteszi a blogjába. (Ismer, tudja, hogy kényelmetlenül érzem majd magam, ha el kell fogadnom bármit is ingyen – de mit mondjak, jobbat ki sem találhatott volna!) Mivel elmondtam, hogy a fenn említett hölgy ma jön hozzám, ezért másik időpontot javasolt, hogy ne keveredjen a kettő technika, ám mivel csak a segítségkérést és a magamhoz való hozzáállás változtatását ajánlotta, de hogyant nem mondott, ezért mégis sor került az ő kezelésére is. Két alkalom után már kell, legyen hatása, megtanít egy saját magam által használható technikára, melynek érezni fogom az energiáját. Olvasta a könyveimet, illetve szinte mindbe beleolvasott, melyből megállapította, hogy a könyveimben már megéltem azt a változást, amit az életemben is alkalmaznom kellene. Elhihetném, hogy én is csodálatos teremtmény vagyok. (Amit már évekkel ezelőtt megírtam, de folyton visszaesem, mert nehéz elhinnem) Erre fog technikákat javasolni, a mai a kezdet és majd gyógyító kódokat is tanít. - Ez annyira bejött neki, hogy ma már kizárólag ezzel foglalkozik, hagyta a munkát és minden mást. Hogyan legyünk boldogok? Ő már tudja. - Ez maximális segítség számomra, mert (mint szinte mind) képes vagyok beleragadni az általam jónak vélt hitrendszerekbe, a jól kialakított rutinba és nem látom a fától az erdőt, a helyes utat. A hölgy théta szinten rákapcsolódott az energiarendszeremre. Egyből feljegyeztem, amiket mondott, és a gondolatokat, melyek ehhez társultak.

A legmegdöbbentőbb az volt számomra, amelytől könnyekig hatódtam, hogy nem másoknak kell megbocsátanom, hanem magamnak. Illetve a tükrömnek, ha bánt, még nekem kell azt mondanom, bocsáss meg nekem, amiért ilyen sokáig tartottalak ebben az állapotban, arra kényszerítettelek, hogy undok légy velem és bánts, mert nem voltam képes magam elfogadni olyannak, amilyen vagyok. Hm. Hát ebből a megvilágításból egészen más értelmet nyer minden. A bocsáss meg magadnak és másoknak tételt ismerem, de csak most először kerültem kapcsolatba a csak magadnak kell megbocsátani fogalommal. Miért? Mert az élet nem rajtam kívül, hanem bennem zajlik. Ha magam változok, változtatok, csak akkor változik minden. Nem véletlen hangoztatják, hogy a világ csak belülről változtatható meg. Persze, nem mindegy, hogy tudsz róla, vagy tudod, hogy említed, vagy megéled.

Az ember, amikor egy társával beszélget, akkor a társa arra a részére mutat rá, amit vagy nem fogad el magában, vagy az ellentéte tobzódik benne. Vagyis DOLOG van, nincs feldolgozva, ezért rezonál rá.

Szereted a kezed? Igen. Akkor ugyanolyan lenne, mint a bal. Már az emlőrák sem csak azt jelképezi, hogy a férfioldallal van gond, hanem azt is, hogy mindent én akarok csinálni, egyedül, hogy megmutassam, én is vagyok valaki. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy bal kézzel is teljes értékű ember szerettem volna lenni, ezért továbbra is mosok, főzök, takarítok, varrok, megtanultam vele írni, vágni, festeni. Kézzel-lábbal küzdök, hogy minden úgy legyen, mint régen, mikor még két kezem volt. Az írással is lehet teremteni, azon keresztül jegyzed le az üzeneteket, amiket kapsz. A kéz nem csupán a cselekvés, a munka szimbóluma. A kéz azért is van, hogy adjunk vele, hogy elfogadjuk, amit mások nyújtanak felénk, illetve, hogy megsimogassuk a párunkat és önmagunkat. Szeresd a kezed, simogasd meg, mondd meg neki, hogy szereted, köszönd meg, amit eddig tett érted és ígérd meg neki, hogy csak arra fogod használni, ami a dolgod. Mondd a kezednek, hogy figyelni fogsz rá, arra használod, amire az Ég szánta neked, együtt működsz vele.

Lépj ki a téves elképzeléseidből. Azt hitted, csak akkor pihenhetsz, ha beteg vagy? Engedd meg magadnak, hogy betegségek nélkül is pihenj. Tedd le a válladról a fölösleges terheket, melyek nem szolgálják a fejlődésedet. Mondj nemet. A kéz azt üzeni, elég volt, engedd el, ami nem kell már, ne tedd meg csak azért, mert mit fognak mondani mások. Miért van már megint a kezemben ez a vödör, mikor már rég nem akarom csinálni? Tedd le, sőt, már fel se vedd! Figyeld meg magad, minden apró lépésnek örülj! Itt jeleztem, hogy a jobb kezemnek már mindent megköszöntem, amit tett, és meg is ígértem neki, hogy többé nem erőltetem meg, csak térjen vissza hozzám, még ha kis lépésekben is. Nem, ne szabj határokat, feltételeket, hogyant! Engedd meg, hogy a Teremtő döntse el, mi a jó neked, ő úgyis jobban tudja. Amikor határokat szabsz, ott már megjelenik az elvárás. Igaza van, valóban elegem lett a sok fölösleges színházból, ki akartam lépni, de nem tudtam, hogyan, hát betegségeket teremtettem, amit aztán tudat alatt ugyan, de pajzsként tartottam magam elé, ha olyasmit kértek tőlem, amihez nem fűlött a fogam. Kijelentettem, hogy ebben a házban már nem csinálok semmit. S amikor az új házat megvettük, azonnal lebénult a kezem. Erre is sokféle magyarázatot kaptam, kezdve azzal, hogy elvették a kezem, mert túl sokat adtam és nem törődtem magammal, folytatva azzal, hogy fentről blokkolták, míg úgy gondoltam, kezemnél fogva leterítettem magam. És lám, mikor ezt elmondtam a hölgynek, majdnem leesett a székről. Hogy mondhatott ilyet bárki is? Senki nem vette el a kezem, nem blokkolták fentről, minden bennem van, mindenért én magam vagyok a felelős. Nos, de gondoljunk csak bele, ha azt nézzük, hogy blokkolták fentről. Az embernek kilenc teste van, a legalsó a testi szint, a legfelső, vagyis a kilencedik a felsőbb én, az őrangyal. Ha úgy tetszik, akkor ez a megfogalmazás is helyt álló, hisz, ha a téves gondolataim és cselekedeteim következménye a betegség=üzenet, - a lélek csak így képes üzenni -, akkor igaz, hogy a felsőbb én így jelzett, vagyis mégis fentről blokkolták, de nem tőlem független bírák, hanem én magam, azaz a felsőbb énem.

Említette a szék technikát. Az arról szól, hogy kiültetem a jobb kezem középre és megkérdezem, hogy van. Mit mondana ez a kéz, akivel ezt tettem? Volt, akinek a gerince káromkodott, szitkozódott. Az én kezem nem tenné, csak panaszkodna, hogy fáj. Biztos vagy benne? Ezt te mondod, nem a kezed. Na, jó, ki fogom próbálni. Most megint annyi új információ és hatás ért, várom a felismeréseket. A szék technika nem sikerült, bár láttam a kezem, amint ül a széken, de képtelen voltam elképzelni, ki a közönség? Körben a székeken ül, mondjuk a két lábam, a bal kezem, a testem és a fejem, külön-külön? Azt mondta, felejtsem el, nem így működik, majd még kitérünk rá. Valamint javasolta, hagyjuk a múltat, már nem számít mi volt, koncentráljunk a jelenre.

Ennek a fejezetnek azért adtam a „fordulópont” címet, mert úgy gondolom, most sikerült végre eljutnom a megértésnek ahhoz a szintjéhez, amely hozzásegít a változáshoz, változtatáshoz. Talán most végre bennem, a gondolataimban, a hitrendszeremben is megváltozik minden, mert amiket tudok, amikről tudok, képes leszek alkalmazni az életemben is. Volt, amit már beépítettem, de bőven akadt olyan is, amiről csupán csak azt hittem, hogy sikerült, de a mellékelt ábra mutatja, hogy nem. Az ember sohasem tekintheti befejezettnek sem a tanulást, sem a fejlődését. Mindig van új és még újabb tanulni való. Ez a kötet megint egy olyan belső átalakulási folyamatról szól, amelyben felismertem az előttem álló lépcsőfokokat, amelyeken elindultam felfelé. Néha ugyan vissza-visszalépegettem, sőt még oldalra is kitértem, de minden lépcsőfokon itt is ott állt az akkori tudatszintemhez rezonáló megfelelő segítség, egy ember, egy könyv, ez zene, egy írás, egy könyvcím, egy idézet, egy festmény, egy vers, vagy bármi más, ami továbblendített az úton.

Az írás során kiderültek a további hiányosságok és, hogy mit nem értettem meg, mire minden letisztult. Tüneteset átolvasta, amit írtam. Megállapította, hogy most nem az írónő kell, hanem a valós helyzet, az Erzsike! Ezért átnézte, és a tényleges helyzethez igazította az írást. Most az a fontos, hogy a fantázia világból, rálássak arra, amivel akadályozom magam. „Remek írónő vagy, hatalmas érzésekkel, de most, hagyd ezt a részed pihenni, hogy a másik részed is erőre kaphasson. Itt is megmutatkozott az egyensúly felborulása. Így hát átírtam, hűen a helyzethez a mostani tapasztalásod. A másik, lehet majd a te könyved. Nekem viszont ragaszkodnom kell, ahhoz, amit látok.” Tehát kijavította, amit olvasgatnom, gyakorolnom kell:

"Mint tudod, 26 hónapja dagadt, nyiroködémás, valamint 11 hónapja béna a jobb karom. Az okok kutatása közben sokáig tévúton jártam, mert magamon kívül kerestem.  Ezt azok is megerősítették bennem, akik azt sugallták, hogy elvették a kezem. Eljutottam addig, hogy a fizikai síkon, felborult az egyensúly, és a hogyan, még mindig kérdés maradt, amelyhez eddig Tőled kaptam a legtöbb segítséget. Elmondom, mire hívtad fel a figyelmem a közös munkánk során.

A jelzés, a "betegség" segítség, és megoldható abban a pillanatban, ha ezt a magam teremtette lehetőségnek tekintem. NEM KÍVŰL TÖRTÉNIK AZ ÉLET!

Ez a saját sorsunkért való felelősség vállalás alapja. Nem kifelé mutogatunk, hanem magunkban látjuk meg a lehetőséget. Az első áldozat, a második ÉLET. Senkit sem változtathatunk meg, egyedül magunkban hozhatunk létre változásokat, és ezáltal változik a világunk is.

 A legmegdöbbentőbb az volt számomra, amelytől könnyekig hatódtam, hogy nem másoknak kell megbocsátanom, hanem magamnak. Eddig is tudtam, de valahogy inkább a másoknak való megbocsátásra fókuszáltam. Te azt mondtad, magamnak bocsássak meg, ha bántanak, mondjam, bocsáss meg, amiért ilyen sokáig tartottalak ebben az állapotban, arra kényszerítettelek, hogy undok légy velem és bánts, mert nem voltam képes magam elfogadni olyannak, amilyen vagyok, és bocsáss meg nekem azért, hogy ennyi ideig várakoztattalak, míg végre megláttam önmagam. Hm. Hát ebből a megvilágításból egészen más értelmet nyer minden. Az ember, amikor egy társával beszélget, akkor arra a részére mutat rá a társa, amit vagy nem fogad el magában, vagy az ellentéte tobzódik benne. Vagyis DOLOG van! Nincs valami feldolgozva, ezért rezonál rá!

A kéz nem csupán a cselekvés, a munka szimbóluma. A kéz azért is van, hogy adjunk vele, elfogadjuk, amit nyújtanak felénk, illetve, hogy megsimogassuk a párunkat és önmagunkat.

Gyakorlom a tanácsaid, szeretem a kezem, simogatom, mondom is neki, hogy szeretem, köszönöm, amit eddig tett értem. Figyelek rá, arra használom, amire az Ég szánta nekem, és együtt működök vele. Kész vagyok változtatni a gondolataimon.

 Beismerem, eddig tudat alatt azt hittem, csak akkor pihenhetek, ha beteg vagyok. Mostantól megengedem magamnak, hogy betegségtünetek nélkül is pihenjek. Leteszem a vállamról a fölösleges terheket, melyek nem szolgálják a fejlődésemet. Mondok nemet, ha kell. Nem szabok határokat, feltételeket, hogyant! Engedem, hogy a Teremtő döntse el, mi a jó nekem, úgyis Ő tudja jobban. Hálás vagyok mindenért, amim van. Szeretettel köszönöm az írás- és festőképességem. Felismerem és élem az élet minden lehetőségét, amit számomra tartogat. Felismerem, mikor vagyok egyoldalú és a helyzetem harmonizálását átadom a Teremtő Szent Egységének. Elfogadom, az Életem harmóniáját. Tudom, hogyan tegyem, és ez biztonságos a számomra. Élvezem az írás szépségét, anélkül, hogy egyoldalúvá válnék miatta.

Tudom, mikor minek van itt az ideje.

Most az van, ami lehetett, és az is jelen van, amit megengedek.

Felszabadítom magam, a karom és a környezetem a téves gondolataim hatása alól. KÖSZÖNTELEK ÉLET! Köszönöm Neked, hálás vagyok!”