Ép ésszel

Azon gondolkodtam, mennyire borzalmas dolog ilyen leépülést végigcsinálni ép ésszel. Se kezem, se lábam, kiszolgáltatottan fekszem egész nap, kegyetlen kínok között. Jobb karom és vállam béna, előre lóg, feszít, nyom, nem kapok tőle levegőt, amellett, hogy borzalmasan fáj. Lebénult a jobb lábam és bal majdnem teljesen. Deréktól lefelé szinte mozdulni sem tudok. Komolyan jobban jár, aki nem tud magáról. Tudom, nem a miérten kellene agyalni, de mégis…

Egy szomszéd hölgy is ezt kérdezte, hogyan lehet ezt feldolgozni? Nehezen, de bízni kell abban, hogy jobb lesz, jobb lehet. Sokat számít a támogatás, ha tudjuk, hogy mellettünk állnak, szeretnek, bíztatnak. Még akkor is, amikor már minden elveszett. A haláltól nem kell félni, ott már nem fáj semmi, minden szép és jó, megszűnik a szenvedés. Itt a szörnyű, amin át kell, essünk. Fontos a pozitív példa és hogy megoszthassuk a bánatunkat másokkal. Több barátnőm napi szinten érdeklődik a hogylétem felől. A családom szintén. Látom, tudom, érzem és tetteikkel is bizonyítják, mellettem állnak. Segítenek, amiben tudnak, többet is tennének, ha lehetne. Olyanok is imádkoznak értem, akiknek ez eddig nem fért bele a világnézetükbe. Egy barátnőm szerint, húsvét után jobb lesz, még tartsak ki addig. Talán ezért élek még?

Az iszonyú rosszullétekre mondta egy hölgy, hogy az apjánál tapasztalt ilyesmit 88 évesen, amikor végelgyengülésben szenvedett. Viszont 20 évesen nála is jelentkeztek hasonlók, akkor éppen kiszáradt. Tehát nem biztos, hogy az epe és nem biztos, hogy a rák. Ha pedig eddig nem találtak áttétet, ne éljem bele magam az ellenkezőjébe. Abban is igaza van, hogy a vércukor és a vérnyomás ellenőrzése teljesen hátérbe szorult. Ha eddig tartósan 200-240 volt, most meg leesett 130-ra, az is okozhat galibát, mivel a szervezet beállt a magasabb értékre. Esetleg egy agyi vérellátási zavar? Ezt már egy másik barátnőm is mondta. Gyanakszik, hogy kisebb agyvérzésem lehetett a karbénulással egy időben, vagy pár hónapja, de mindenképpen a gerincem a ludas. Mindent a rákra fognak, pedig nem az az oka és azért nem vizsgálnak ki. Kellene egy agyi és egy gerinc MR vizsgálat, hogy kiderüljön végre, mi az igazi ok.

 A távgyógyító hölgy azóta fogja a kezem, amióta elkezdte a kezelésem, minden nap megkérdezi, hogy vagyok, hogy aludtam, ettem-ittam-e? Kitart mellettem és folyamatosan támogat. Más szemszögből magyarázza az eseményeket és olyasminek is örül, ami másokat elkeserít, mert ő a javulást látja benne, még akkor is, amikor egyre romlik az állapotom. Kérdi, mióta nem írom, hogy este annyira fulladok, jobban alszom és tudok enni? Van több javulás is. Miért csak a fájdalomra figyelek? Azért, mert egyre bénábbak a lábaim. Amúgy tényleg, délutánonként már tudok enni, sőt, többet, mint eddig. Ezek valóban javulások. Így lehet elviselni, egyedül nem menne.

03.29. Éjjel kettőig aludtam, aztán kitakaróztam és próbáltam észhez térni, lenyugodni. Kb. négy körül újra sikerült aludni, amíg a párom haza nem ért, akkortól pedig kilencig húztam a lóbőrt, mert sikerült hanyatt feküdnöm úgy, hogy a karom és a jobb zsibbadt oldalam is nyugvó helyzetbe került. Igen ám, csak ekkor felültem. Azt a mérhetetlen szédülést nem kívánom senkinek. Párom kivonszolt a mosdóba, de a WC-ről is majdnem lefordultam. A lábam még zsibbadtabb, már abszolút nem érzem, nem bírom vonszolni, a bal sem tart meg. A fél fenekem szintén teljesen zsibbadt, hideg, érzéketlen. Összességében ma vagyok a legrosszabbul, de nem kiabálom el, mert eddig mindig lehetett még rosszabb. A fejbőröm, a bal fülem és a bal arcom is lezsibbadt, erre a bal felkarom is megkezdte. Szomorú vagyok, nem tudok örülni. Talán még egy szellemműtét, teljes gerinccsere segíthetne, de a segítségem és együttműködésem nélkül. Most már nincs hitem és bizalmam semmi.

03.30. Ma éjjel többször volt kitakarózás és be, de viszonylag jól aludtam. A jobb lábam, mint egy bot és már nemcsak a jobb fenekem zsibbadt, hanem a bal is. A fejbőröm hátul bal oldalt, a fülem és az állam szintén lezsibbadt és nem javul. A nagy lábbénulás közben nem említettem a karom és a vállam. Még tűrhetetlenebbül fáj, feszít, és még magatehetetlenebbül lóg. Nem tudok rendesen feküdni, mert nyom és nem kapok tőle levegőt. A nyakam is fáj, húzódik, nem bírom tartani a fejem, ráadásul zsibbad a bal hátsó fejbőröm, a fülem és az állam.

Fiam kérdezte, lehet ettől még rosszabb? Persze, a totál ágyhoz kötöttség. Erre azt felelte, talán mégis jobb lenne hálát adni azért, ami van, hátha aztán jobb lesz. Adjunk hálát, hogy még el tudnak vinni a WC-re, hogy meg tudok ülni rajta, hogy sikerül enni, vagy aludni. Minden apróságnak örüljünk, adjunk érte hálát. Köszönöm, igen, ez jó, és már nemcsak én adok hálát, hanem ő is. Ne keseregjünk, örüljünk, nézzük a jó oldalát. Így ma reggel a hálával kezdtem. Felsoroltam az összes apróságot. Reménykedjünk a javulásban.