9. Élettusa - Az eredmény megszerzése
Az eredmény megszerzése sem volt egyszerű dolog. Egy hét múlva berohantam az említett sebészhez. Ugyanazzal a cinikus vigyorral ült a székében, azon nevetett, hogy potyára mentem.(Vidékről beutaztam Budapestre, szabadságot vettem ki arra a napra!) Majd azt mondta, ha meglesz az eredmény, akkor ad egy pecsétet, és nem kell vizitdíjat fizetnem. Köszi! Inkább fizetek! A nővérek keresték a leletet, találtak is egyet, bizonyos Kovács Istvánnéét, amit előttem felolvasott az orvos…..
- Hát igen, neki van benne!
… Ennyit az orvosi titoktartásról!
- És, maga dolgozó nő? Mit dolgozik? Á! Óvónő! Nézze, hogy ne szaladgáljon potyára, adok egy telefonszámot, ezen érdeklődjön, így ni… és ráteszek egy pecsétet is, hogy tudja, kit kell keresni!
Megint reménykedtem, de ő elvette a reményemet!
- Szerintem, van benne malignitás! – mondta.
- És akkor mi a teendő? - Kérdeztem megint porig sújtva, elhaló hangon.
- Hát nézze, vannak ilyen szegmens műtétek, amivel csak azt a részt vágjuk ki, ha nem adott áttétet az axillába, ha adott, akkor azzal együtt eltávolítjuk…
Köszi! Azt hitte, ha latinul beszél okosabbnak, fölényesebbnek tűnik, legalább a beteg nem érti, amit mond! Persze, ilyenkor csak magamban mosolygok a butaságán! Azt hiszi, nem tudom, mi az axilla.
Már most biztos vagyok benne, hogy hozzá nem megyek!
Egy hét múlva telefonálok… nincs benn… nem lehet elérni… másik orvos veszi fel, aki azt mondja, hogy menjek oda a leletért, ahol készítették…
Újabb 1 hét múlva már ideges vagyok, megint hívogatom, majd egyszer nagy nehezen, sokadik alkalommal, sikerül elérnem.
Kaján vigyorral közli, nem vagyok ott, de „látom”:
- Hihi! Úgysem mondom meg, mert honnan tudjam, hogy maga az? Egyébként még nincs is itt! Hihihi…
…. Nem hiszem el! Meddig kell még érdeklődnöm?... Felhívtam a kórházat is, ők azt mondták, hogy oda kell érte mennem, csak személyesen adják ki….
A 19. napon bementem a kórházba, az orvos szabadságon volt ,aki csinálta a vizsgálatot, csak ő adhatta ki a leletet, de én szilárdan elhatároztam, ma már biztosan nem megyek haza e nélkül. A nővérek kinyomtatták, lehívták a főorvos asszonyt, aki még kompetens személy volt a leletkiadásban. Rá kellett várnom egy jó órát, mire sikerült jönnie. Behívott, remegő kézzel, könnyes szemekkel adta át nekem a sajnos pozitív eredményt:
- Sajnos, pozitív az eredmény! De ne essen kétségbe, ebben a kórházban nagyon jó az emlősebészet, jó a gyógyulási esélye! – próbált vigasztalni.
Én pedig úgy tettem, mintha nem a halálos ítéletemet közölné, vidáman, mosolyogva elvettem tőle, megköszöntem, távoztam. Kifelé menet megnéztem, mi van a papírra írva. Nem akartam elhinni, biztos voltam benne, ez nem lehetséges! Azt hittem, minél később kapom meg az eredményt, annál biztosabb, hogy nem rákos. A továbbiakra gondolni sem akartam!
Malignitás pozitív, carcinóma ductale, tumor mammae…C 5 pozitív … Leeresztettem a kezemben a papírt, elméláztam…
Azt sem tudom mit jelent!
Kész! ...Most mindennek vége? ... végig reménykedtem benne, hogy negatív lesz, csak egy zsírcsomó vagy ilyesmi.
Sajnos a carcinómához nem kell szótár, a malignitáshoz sem! ... a tumorhoz sem!…rosszindulatú hámrák, daganat a mellben, de vajon a C5 kategória mit jelent?
Már megint eldőlt egy világ bennem! Mitől? Miért? Hogyan? Mi lesz velem? Most merre menjek? Mit tegyek? Most tényleg műtét, kemo, sugár vár rám? Nem! Az nem lehet! Az elképzelhetetlen! Ez nem igaz!
Remegett a kezem - lábam megfordult a föld! Most már sajnos mindenkivel közöltem a rossz hírt. Ott motoszkált bennem, mi van, ha téves a diagnózis? Mi van akkor, ha ilyen gyorsan kimondanak valamit, aztán bekerülök a mókuskerékbe és bedarálnak? És valóban beteggé tesznek?
Szédült kábultságban töltöttem a napokat, nem hittem el, nem igaz, nem lehet! Csak álmodom! Így van! Ez az! Megvan! Csak álmodom, ez nem igaz! Ez velem nem történhet meg! Ez lesz az igazság! Ez csak álom!
Eszembe jutott, amit tavaly mondott a párom, amikor beépített fogakat akartam. Azt mondta, minek erre a kis időre? Kár érte ennyi pénzt kiadni! Tényleg, még kész sincs! Most mi legyen? Van értelme tovább folytatni, vagy már úgyis mindegy? Akkor pedig azt mondtam, ha egy évre is, de akkor is lesz ilyen fogam, mert egész életemben ilyet akartam! Amikor rosszak voltak hátul a fogaim, évtizeddel ezelőtt azt mondtam, csakis akkor készíttetem el, ha lesz annyi pénzem, és már széles tömegek számára elérhető lesz! A jó fogaimat biztos, hogy senki nem darálhatja be! A fogorvos, akihez tartozom, azt mondta:
- Nem tudok magával mit kezdeni! Menjen a szájsebészetre, itt már csak a beültetés segíthet! Az pedig nagyon sok pénzbe kerül… - nem tett velem semmit…
Adott beutalót, elmentem a szájsebészetre, ott a „véletlen” úgy hozta, hogy rátaláltam a legjobb fogorvosra! Akivel együtt tudok működni, aki engem is meghallgat, úgy készíti, ahogy én kérem! Most ezt is dobjam sutba? Úgyis meghalok alapon? Mit tegyek?
Sokat tépelődtem ezen is, hogy a maradék fogakra eltett pénzt kiadjam fogakra, vagy inkább az is a rákellenes terápia része legyen? Most, hogy elkótyavetyéltem az álmomra a pénzt, jött egy ilyen baj, amire nem maradt! Érdekes, akkor pont az egy évet emlegettem határnak…
„Ha egy évre is, de lesz ilyen fogam”…
A fogászati műtétek során még azt is mondtam, nem alszom, amíg nem muszáj!
Nahát! Az ember mintha tudná előre… Azért reméltem, hogy tovább élhetek, mint egy év!
Emlékszem, amikor dolgozni kezdtem, egyik kolléganő akkor jubilált, 25 éves munkaviszonyáért köszöntötték. Én azt gondoltam, de jó neki, így megbecsülik! Vajon én hol leszek 25 év múlva? Tessék! Augusztusban érhetném meg ezt a megbecsülést én is? Hol leszek akkor? Megérem még azt?
Nem tudom még mi lesz addig! A doktornő szerint sürgősen ki kell vetetni, még a nyáron! Nekik hirtelen annyira sürgős lett! Mindenki arra bíztat, a műtét felé toloncolnak! Én csak nézek, amikor ők az ijedtebbek… Még mindig nem fogtam fel a súlyát, még mindig nem tudom megérteni! Csak a MIÉRTEK érdekelnek! Miért? Miért én? Persze, tudom, mindenki ezt kérdezi, az ember megdöbben még másokon is, miért pont ő? Hát akkor saját magán?