Egyedül

 

Egyedül ülök a várószobában,

egyre lehangoltabb hangulatban,

sikítani szeretnék egy jó nagyot,

de még meghallják az orvosok!

 

Fejemben halálos gondolatok,

nem tudom, a jövőm mit hoz?

s szívem százezerrel kalapál,

segítség! Valaki segítsen már!

 

Csendben ülök összeomlottan,

csak belül ordítok hangosan,

egyre kétségbeesettebb vagyok,

magamban fortyogva lázadok!

 

Vörös fülemben dörömböl a szívem,

miért nem támogat engem senki sem?

miért ülök egyedül, elhagyatottan?

bánatomban magamra maradtam!

 

Aggódás, félelem, őrület kerülget,

legszívesebben széttépném a csendet,

hová tűnt a büszkeség belőlem?

a zajos csend marcangolja fejem!

 

Egyre erősebb bennem a rettegés,

egyre hangosabb a belső üvöltés!

már nem tudom, hol vagyok, ki vagyok?

vajon most tényleg csak belül ordítok?

 

Végre elindul könnyeim zápora,

kínzó remegés egész testem rázza!

zokogok, bömbölök, akár egy kisgyerek,

segítség! Emberek! Segítsetek nekem!

 

Eszembe jut most a telefonom,

a barátnőmet hüppögve felhívom!

Segítség, nagyon egyedül vagyok,

mit mond az orvos, még nem tudhatom!

 

Ne sírj, mind azonnal gondolunk rád,

szaladok is a hírt viszem már!

küldünk erőt neked, jaj, csak ne sírj!

az ember lánya sok mindent kibír!

 

Te olyan erős vagy, példakép vagy!

Bátor merész vagy, szedd össze magad!

Na, jó csakis a Te kedvedért teszem,

magam a padlóról akkor felemelem!

 

A vad zakatolás kissé alábbhagy,

érzem, barátnőim most rám gondolnak,

erősnek kell lennem, példát mutatnom,

ebből a nagy bajból ki kell gyógyulnom!

                                             2009.04.09.

 

2007.szeptember 20.-án ültem egyedül az emlősebészeti várószobában. Borzalmas állapotban, rettegtem, mi lesz velem. 2009. január 31.-én született az első versem. Megáradt folyóként törték át a gátakat és csak úgy áramlottak kifelé, magukkal hoztak mindenféle hordalékot. Később azt vettem észre, ezzel (is) feldolgozom a múltat. Feltörtek a fájdalmas emlékek, köztük ez a nap is. Ma már az első 600 verset nem nevezném éppen versnek, de nagyon jó gondolatok születtek meg általuk, mint példéául ebben az írásban is sok-sok érzelem csapódott le. Olvassátok szeretettel.

Ez azért jutott eszembe, mert ma megyek ismét oda az elefánt kezemmel. Ismét nem tudom, mi várhat még rám, de abban már biztos vagyok, hogy én döntök a sorsomról és nem hagyom magam irányítani.