Egybalkezes

2017.05.03 13:52

Egybalkezes

 

Régebben említettem, hogy elkényeztetett családom kezdetben nem szívesen segített a női munkában. Sosem kellett nekik, nem is bíztam rájuk. Később ez átfordult, már muszáj volt, ha enni akartak. Zöldséghámozás, hagymaszeletelés, húsaprítás, söprés, felmosás. Mára ez már nem kérdés. Mit főzzünk? Ahhoz aprítunk. Előkészítik, és befejezem.

A bal kezemmel elkezdtem rajzolgatni, majd festeni. Egy évvel ezelőtt begyűjtöttem pár rétegelt és farost lemezt, hogy azokra festegessek. Elterveztem egy angyalt, láttam is magam előtt, delfineket, virágot, lovat, stb. Mire minden meglett, lebénult a jobb kezem. Ám ha egyszer elhatározok valamit, akkor attól nem tágítok. Igaz, teljes egy évig eszembe sem jutott bal kézzel próbálkozni, de láttam, hogy csak nem javul a helyzet, az ihlet pedig nem hagyott nyugodni. A bal kezem kezdetben remegett, suta volt, de az egérhasználat is sokat fejlesztett a finommozgásán. Végül belevágtam. Az első egy galamb lett, amelyet valaki kedves személy számára készítettem. Úgy véltem, csupán azért sikerült. A szem és a láb nagyobb koncentrációt igényelt. A második kép nem jött össze. A fa még csak-csak, de az alatta ülő Buddha semmiképp. Aztán egy morcos macska következett. Megállapítottam, hogy bal kézzel morcosabb dolgokat alkotok. Talán a jobb oldalam mosolygós, a bal meg morcos? Ám utána jött az angyal, melyet szinte már nem is én festettem, Ő volt az, akit már egy évvel ezelőtt a táblán láttam. Aztán a delfinek, a macska és a királyliliom. Hm. Még nem teljesen biztos az ecsetfogásom, de csak azért is próbálkozom. Ilyen az élet. Lelkesen meséltem az öcsémnek, hogy tudok bal kézzel is festeni. Mire nagy határozottan ennyit mondott: Na, azt most már jobbal kell! Nevettem. Vagy mindkettővel egyszerre. Két balkézzel. Jelenleg egybalkezes vagyok, de ha visszatér a másik kezem, akkor kezdetben bizonyára két balkezes leszek. Szinkronfestészet. Nem is, inkább tükör festészet. Fogok két táblát és egyszerre festek két kézzel. Erre öcsém is nevette, van még két lábad is. No-no. Meg lehet próbálni, de az már biztos nem menne.