Édesanya
Édesanya
Jó ideje próbálom megfejteni a kibírhatatlan rosszullétek okát. Gondoltam, kiingázom. Bár valljuk be, hogy az ilyesmit a saját idegrendszerünk működteti, a tudatalattink, de csupán egy hajszálnyi ingás és máris beleszólt az ego, vagyis a tudatos én. Azért sorra vettem z összes belső szervet, végbél, vastagbél, gyomor, tüdő, epe, vese, méh, húgyhólyag, cukorbetegség, vérnyomás, tömjénolaj, stb. Egyik sem. No, akkor mi lehet?
02.27. Reggel osztottam ki a vitaminokat, gyógyszereket, amikor hangosan megszólaltam: a vitaminok! Hiszen mindig is éhgyomorra lenyeltem és ettem rá. Sosem volt probléma, de mostanában a fél kiflit már nem nevezhetjük reggelinek. Mától étkezés után vettem be. Iszonyúan lehűlt a levegő, ráadásul a kazánunk is rendszerint ilyenkor adja meg magát. Hiába tettük bele a fát, nem égett. 10 fok volt a lakásban, estére már sírtam, annyira fájt a kezem. A vállrész így is nagyon érzékeny, most meg a nagykabátban is megfázott, egész éjjel üvöltöttem, annyira feszített a vállam és az egész karom.
02.28. A rettenetes éjszaka után csodálatos meglepetés várt rám reggel. Drága édes anyukám ma reggel korán megérkezett, egy kis lábos gulyáslevessel és egy nagydoboz még meleg krumplis tésztával, amit ma reggel gyúrt. Bár ilyet nem szoktam, de jóízűen ettem reggelire tésztát, ebédre meg a fincsi levesét! Pillanatok alatt kisöpört, eltette az elmosogatott edényeket, elsöpörte a havat és a kazánba hozott olyan szert, ami kiégeti a kormot. Megérkezett az igaz szeretet! Feldobta a napom. Meleget, ételt és szeretetet hozott. Ha nem jött volna, ma is nagyon rossz napom lett volna és étvágytalan. Ma nem kellett a görcsoldó. Édesanyám egy igazi angyal!
03.01. Hiába a március, ma van a leghidegebb. A vitamint most már étkezés után veszem be. Mégsem az igazi. Enyhe remegés, általános gyengeség és hányinger uralkodik rajtam. Étvágytalansággal fűszerezve. Ismét fogytam, már csak 65 vagyok ruhástól. Kimentem az udvarra és nem tartott meg a jobb lábam, akkorát estem a betonon, rá a fájós jobb kezemre, azt hittem, ott maradok. Most fáj a karom, a hátam, és elől a máj vonalában a bordáim. Korai volt a tegnapi öröm. Alig mertem felóvakodni a létrán a padlástérbe. Nem tudom, mi lesz velem?
Az, hogy többé nem bírtam, mertem elindulni lefelé, fenn rekedtem. Csak feküdtem, mint egy halott. Apropó halott. Beleegyeztem, legyen, ahogyan lennie kell, ha a Teremtő úgy gondolja, itt a vég, ám legyen, még ma éjjel. Ez volt életem legborzalmasabb napja, pedig rendkívül sokat átéltem már.
03.02. Megszületett a döntés, lehoznak onnan és lenn kell berendezkednem. Különben szerencse, hogy nem a legfelső lépcsőfokon történt mindez, mert akkor nem úsztam volna meg ennyivel. Fiam felülről fogta az egy kezem, párom hátulról támogatott és sikeresen földet értem. Mégis, ha cserben hagynak a lábaim, itt talán kisebbet esem, mint fentről. Jó rosszul voltam, kellett a görcsoldó, akárcsak tegnap. Nem értem, mi lehet ez a rosszullét és miért enyhít egy görcsoldó? Talán, mert ópiát származék? Édesanyám ma is aggódva rohant megnézni, mi történt velem. Fáj mindenem, és sajnos feldagadt a karom. Rossz a kedvem, de talán a helyváltoztatás jót tesz. A jobb bordaív alatt iszonyúan hasogat, lüktet, nem kapok levegőt, nem tudok rendesen feküdni. Kenegettem fekete nadálytő krémmel és svédcseppel borogattam most már ott is.
03.03. Ma már annyira gyengék a lábaim, hogy külön örülök, hogy lenn vagyok. Fürödni sem mertem egyedül. A görcsoldóra minden nap szükség van. Nem tudom, mit segít, vagy már azért, mert ópiát? A jobb bordaív alatt még mindig ugyanolyan rossz, bár reggelre picit enyhült. Csupán fél óra, mire le tudok feküdni, úgy, hogy elviselhetőbb legyen. Este rázott a hideg. Megmértem a hőmérsékletem. 36,4 volt. A jobb karom azonban lángolt, megmértem ott is: 37,6. Tehát begyulladt és masszív keményre dagadt. Kellett neki ez az ütés.
03.04. A jobb bordaív alatt reggelre megint jobb lett egy kicsivel. A lábaim azonban tovább gyengültek és az elviselhetetlen rosszullét, gyengeségérzés is fokozódott. Ma már csak két görcsoldóval bírtam ki délig. Holnap megyünk a háziorvoshoz, megkérdezem, van-e még mi tenni, vagy várjak itthon csendben a halálra?