Dolgozz magadon!

10.30. Egész éjjel a tegnapi dolgokon törtem a fejem. Az embert folyton egymásnak ellent mondó elméletek bombázzák. Például a minden így van jól, az vagy, akinek lenned kell, ott vagy ahol lenned kell! Ezek szerint mindennek így kell történnie, semmi sincs véletlen, megnyugodhatunk. Nyílván ez nem azt jelenti, hogy semmi dolgunk a Földön, ölbe tett kézzel lebegjünk és éljünk, mint Marci a hevesen. Nem, ide azért jöttünk, hogy tanuljunk, fejlődjünk, dolgunk van, ezért kaptunk tudatot, ezért nem ösztönlények vagyunk. Egy másik elmélet szerint is az élet nem küzdelem. Vagyis, ha erőlködünk, rágörcsölünk valamire, az sem a helyes út. Egy szitakötő sem feszül meg, hogy életben maradhasson, elfogad mindent úgy, ahogyan van. Persze, mi nem vagyunk szitakötők, sem virágok, sem madarak, bár attól még lehetne boldog, felhőtlen életünk, csak mi mindent túlkomplikálunk. Aztán folyton feltesszük a kérdéseinket. Ha nem küzdelem az élet, akkor miért szenvedünk ennyit? Persze, tudom, mert magunknak teremtjük, mindent magunknak teremtünk, okozunk, minden elég nagy töltésű érzelemmel táplált gondolatunk megvalósul. Ha azonban ezt az iszonyatos fájdalmat és bénulást vesszük alapul, ilyet bizonyára senki sem akar magának bevonzani, még tudat alatt sem. Az sem megoldás, hogy ezért az állapotért bárki is engem okoljon, még jómagam sem tehetem meg. Vannak fizikai és karmikus eredetű betegség üzenetek is. Az embert a cél élteti, az viszi előre, az ad energiát, hajtóerőt az itt maradáshoz, vagyis az élet nevű színdarabhoz. Amikor célt tévesztünk, vagy nincs már célunk, lemerülünk és elemésztjük magunkat. Ezt az állapotot viszont görcsös ragaszkodással, erőnek erejével nem lehet rehabilitálni. Sokan ilyenkor arra buzdítanak, dolgozz magadon, tartsd magasan az energiaszinted, a rezgésed, sőt, még a módszereket is felsorolják. Próbálnak segíteni, de az mindenkinek a saját feladata. Akinek maradnia kell még, agyon sem lehet verni, de ha eljött az idő, senki és semmi sem képes már itt tartani. Rendben. De honnan tudjuk, hogy itt az idő? Az utolsó pillanatban is ragaszkodunk az élethez és elkövetünk mindent, hogy még maradhassunk, de amikor feladjuk, tényleg távozunk. Ezen gondolatok közben arra jutottam, bemérem, hogy melyik elmélet vonatkozhat rám. Vajon ez a betegségüzenet mit akart elérni, mire szeretne tanítani? Kellő figyelmet és megbecsülést kivívni, unokát pótolni, el kellene engednem valamit, meg kellene bocsátanom valamit, fizikai, vagy karmikus eredetű, azt jelzi, hogy nem dolgozom magamon, vagy nem jól, nem a számomra kijelölt úton haladok, vízéren, vagy Hartmann hálón fekszem, az szívja el az energiám, vagy attól merülök le, hogy nem tartom meg, amit kapok? Esetleg új célra van szükségem, amit elég nagyszerűnek tartok ahhoz, hogy tovább folytassam? Bemértem, a mérésem szerint vízéren és Hartmann hálón fekszem, valamint nem tartom meg, amit kapok. Bár ezt az eszközt a saját idegrendszerem működteti, így akár szubjektív is lehet, de bízom benne, hogy azért jól válaszolt. Tényleg el kellene feküdnöm onnan, de hová? Talán ezért jött képbe az új ház?