Decubitus

2018.05.17 16:33

Decubitus

 

A fekvőbetegek rémálma a felfekvés, a decubitus. Ez a levedző fekély olyan helyeken keletkezik, ahol nagy nyomásnak van kitéve a bőr. Iszonyú súlyos következményei lehetnek, miközben csontig lerohad a bőr, a hús arról a részről. Borzasztó nehéz kikezelni, egyszerűbb megelőzni. Nekem most a jobb farok csontnál keletkezett egy ilyen, tenyérnyi részen. Nem csoda, hisz folyton azt a pontot éri a legnagyobb nyomás. Nem tudnak forgatni sem, mert akkor nem kapok levegőt. Nem tudom tehermentesíteni. Pedig, mikor még éreztem, hogy rettenetesen fáj, vettem decubitus matracot, azon fekszem, mégis előjött.

Olvastam egy ezoterikus cikket, amely azt ecsetelte, hogy 2018 vízválasztó év lesz. Akik dolgoztak magukon és megértik a lényeget, meglátják benne a tanulságot, most felemelkednek. Akik homokba dugták a fejüket, szembesülhetnek olyan betegségekkel, amelyet régebben nagymamakorban kaptak el az emberek. Egyre több agresszív tünet ordít, hogy valamin változtatni kell. Ugyanakkor ez remek lehetőség, hogy megtapasztaljuk, mekkora erő rejlik bennünk. Képesek lehetünk újra harmóniába hozni a testünket. (is) Megélhetjük, hogy az erő nem az izmokban, hanem a lelkünkben van. Tanácsokat is ad, miszerint együnk olyan ételeket, melyeket tolerál a szervezet és evés után könnyedebbnek érezzük magunkat. Igyunk sok vizet. Fontosak az ásványi anyagok, a tiszta levegő. A legfőbb azonban, hogy foglalkozzunk a lelkünkkel. Nem tudom, lehet én a homokba dugott fejű vagyok, aki most már lassan távozik.

05.11. Ha lehet, még gyengébb vagyok, a seb gennyedzik, pedig tegnap óta fújjuk a spray-el.  . A széklet véres volt, elindult, de segíteni kellett. Ma rendeltem újabb adag gránátalmalét, és noni italt, véletlenül kettőt. Együtt iszom őket.

05.12. Ma egészen délután háromig olyan végelgyengülésben szenvedtem, hogy megszólalni sem bírtam. Inni sem tudok, maximum szívószállal, vagy valakinek segítenie kell ülve maradni és megitatni. A kanalat alig bírtam el. A széklet indult, de segíteni kellett neki és friss eleven véres volt. Bekentem körömvirágkenőccsel és svédcseppel. A bal kezem is lemerevedik. Már nem, illetve alig bírok írni is.

05.13. Megint a gyengeség, szintén háromig tombolt. Közben majdnem megfulladtam, még oxigén is kellett. A decubitust Uriage spray-el kezeljük. A vörös fekélyek fehéredtek, de lett újabb mára, úgyhogy még nagyobb.

Ismét írt egy sorstárs: „Van ki út, kezdek kijönni belőle. Elengedtem a korábban bennem elraktározott félelmeket, elengedtem a kötődéseket úgy anyaghoz, mint emberhez, előre tervezést görcs mentesen igyekszem végbe vinni, másoktól függetlenül. Az ételfogyasztásban fő szerepet kaptak a hagyma félék, a zeller/cékla/lé ásványvíz/forrásvíz alapokon/napi 2 liter, padlizsán, pirítós, hal félék. Mozgás a természetben/lovakkal/kutyákkal. Sajnos a széklet gondok megoldásához külső segítséget kellett kérni - a fő cél, hogy az reggel és este minden nap legyen meg - a hátra lévő életben. Szeresd meg önmagad.

A dyro-terápia az áttöréshez vezető út - ahol sok pénz áll rendelkezésre, ott ez a kivezető út a bénulásból - más esetekben, ez csak később valósul meg. A lényege a félelmen, a bizonytalanságon, a függőségen alapszik.

Talán a rossz szokások, túlzott fehérje bevitel, szelén, e vitamin, b vitamin, magnézium mentes táplálékok, infekciók amik állandó gyulladásban tartanak szünet nélkül, rossz fogak gyökerei, szélütés, sűrű vér, szűk erek, az ágy rossz helyen van, a szék is, nem megfelelő székek használata
olyan vállalások, amik ellentétesek azzal amire születtél, demagnetizált hely, rossz hatással lévő személyek/tárgyak közelsége, hideg helyiségek, kevés mozgás, kevés természetes fény forrás.

A vércsoportúaknál a szervezet rosszabban reagál bizonyos élelmiszerekre - a tej, hús és a
tengergyümölcsei is. E reakció miatt nem tud megszabadulni a feleslegestől a szervezet, ami végül a
hasi részen rakódik le. Reflux is kialakulhat emiatt, így megnövekedik a kockázat a cukorbetegségre, az emésztési zavarokra és a puffadásra is - gyengébb az immunrendszerük, így immunerősítő ételeket, sok gyümölcsöt és zöldséget érdemes fogyasztaniuk.

Hydro-colon teraphya a jobb megoldás - létminimum alatt élők többsége szükségben szenved - mégsem elérhető; akinek meg elérhető, az tud úgy étkezni, hogy ne kerüljön erre sor ezért marad a nehezebb/időt álló megoldások:

mézes almaecet langyos vízben kortyolgatása napi 2 liter 90 napig

zeller lé facsarása ásványvízzel/forrásvízzel napi 2 liter 90 napig

cékla lé ebédhez, vacsorához

Van az a szindróma amikor az anya szándékosan meg betegíti a gyereket, hogy azt ápolgatni tudja utána, a fő gond az, hogy ez az infó késve érkezett az én fejembe, most, hogy már tudva van az ok-okozat, így egyértelmű a feladatom, hogy min kell munkálkodnom, haladok a cél felé az önellátásom fejlődik, nem szívesen ülök vissza a tolóba, a botokat ismeretlen utakon/kapaszkodó nélküli lépcsőkön használom csak, a bejáratott sima úton gyorsabban is tudok menni egyedül.

ELSŐ FELADAT - AMINT MEG TUDOD AZ OKÁT A 2 ÁLLAPOTOD KÖZTI IDŐSZAK TÖRTÉNÉSEIRŐL - ONNANTÓL KEZDŐDIK A GYÓGYULÁS ESÉLY LEHETŐSÉGEI UTÁNA A KÖVETKEZŐ FELADAT - A 3GY EFEKKTUSOK MEGSZÜNTETÉSE (GYÁMOLTALAN+GYENGE+GYÁVA) SPECIÁLIS VÉRCSOPORT DIÉTA HALÁLIG TARTÓ ALKALMAZÁSA (fentiek alapján, ami az A ra vonatkozik)

Eddig, milyennek tudtad önmagadat? - szelídebbnek, könyörületesebbnek, gyakrabban helyezkedsz mások érdekei elé, előbb, mint a sajátod elé? - vagy éppen ezek ellenkezőének?”

Már megint az elengedés! Mindenki ezt szajkózza, én is tudom, de nem megy. Mit nem tudok elengedni?

05.14. Éjjel 1.42-kor majd kiugrott a szívem és nem hagyta abba. Amellett ziháltam. 6.20-kor begörcsölt a nyakam is, reggelig üvöltöttem.

Mostanában ez a végelgyengülés egyre korábban kezdődik és egyre tovább tart. Ma 8-15-ig masszívan rosszul voltam. Nem kaptam levegőt, kiugrott a szívem és teljesen elgyengültem. Enni se tudtam.

Ismét egy üzenet: „Megkérdezném, hogy mi történt, amikor lebénult a jobb kezed? Ahogy írod, jobb kezes vagy, akkor az neked a partner oldal Partnered mindenki, aki nem az édesanyád, és nem a gyereked. Mit nem akartál "megtenni" ebben a vonatkozásban? Az agy azért bénít le, mert ha nem akarsz valamit megtenni, félsz valamit megtenni, akkor segít, hogy ne is tedd meg a te jobb túlélésed érdekében. Az agynak mindegy, hogy te béna vagy, neki az az érdeke, hogy életbe maradj. A lábakkal is hasonló a helyzet. Mi történt akkor, amikor lebénultál? Milyen váratlan, drámai történet? Volt valaki, valami az életedben, akit, amit úgy érzékelt a tudatalattid, hogy ő a ragadozó, és ha jön a ragadozó, akkor nekünk, le kell bénulni, halottnak kell tetetnünk magunkat, hogy túléljünk. Mondok egy saját példát, ami az apukámmal történt meg, a tavaly februárban: 84 éves, nyugalmazott főerdész, aki nem fél a természetben semmitől, senkitől, de az orvosoktól, a kórháztól úgy fél, mint a tűztől. Nos, volt egy elváltozása, ami miatt az anyukám mentőket hívott, el is vitték a kórházba, ahol meg is műtötték. Igen ám, de a műtét után nem tudott lábra állni. Amikor meglátogattam, már otthon volt, és szitkozódott, szidta a sebészt, az altató orvost, mindenkit, hogy nyomorékká tették, hisz annyira érzi az erőt az izmaiban, és mégsem tud járni. Megkértem az anyukámat, hogy nyugtassa meg, hogy ha nem akar, akkor soha többé nem kell kórházba mennie. Nehezen, de ráállt az anyukám és megnyugtatta, az apukám fél óra után járt! Igaz, volt egy rövid krízis, amikor is az agy lecsekkolja, hogy az izmok megállják-e a helyüket, hasonló, mint egy kisebb epilepszia az izmoknak, de utána szép lassan, talpra áll az illető.

Azt kell tudatosítani, hogy az a történet, ami akkor volt, az már soha többé nem tud megtörténni és valahogy fizikailag is el kell érni, hogy tényleg ne történjen meg, ezt hívjuk megoldásnak.

Azt próbáld megbeszélni az agyaddal, hogy tovább nem kell, mentsen, mert neked ez jó lesz, most már tovább nem ellenkezel. Most már akarsz lépni. Azt próbáld megfordítani, ami miatt ellenkeztél, pl. a költözés miatt. Ezt naponta többször, ha már régóta benne vagy, nem biztos, hogy egyik percről a másikra jön a változás. Ha valakire haragszol ezek miatt, valakit hibáztatsz, annak bocsáss meg, teljes szívből! Addig nincs gyógyulás, amíg másokat okolunk, ha van ilyen az életedben. S ne félj a krízistől! Szeretettel: Ilonka”

05.15. Egész éjjel üvöltöttem, olyan rosszul voltam. Rájöttem, hogy bizony a NONI kikészítette az epémet, már majdnem hánytam. Ennyit erről. Ezért vagyok napok óta ilyen gyenge? Egész nap üvöltöttem és ziháltam, többször kaptam oxigént.

Párom elment az orvoshoz pár dolgot megbeszélni. Az orvos a masszázst, a gyógytornát már nem javasolta, mondván úgysem segít már rajtam, de az infúzió sem. A felnőtt tápszert felírta, meg is ittam egyet. Viszont cukros. Előtte 7,9, utána két órával 15,7 lett a vércukor szintem, gyógyszerrel.

Itt járt a családsegítős hölgy. Kapok kölcsön egy mobilis ágyat, hozott pelenkát, és átmegy a házi doktorhoz holnap, hogy írja fel a hospice szolgálatot.

05.16. Ma már annyi erőm sincs, hogy írjak. Kaptam egy állítható ágyat, de rosszabb, mint a régi. Már az az illúzióm sincs meg, mintha ülni tudnék, de nem is tudok. A ronda decubitusra hydrsorb tapaszt tettünk. A levegővétel is egyre rosszabb. A gyengeség az áttétek miatt van. Már a távgyógyító hölgy is lemondott rólam. Álmomban megírtam a memoáromat, de felébredve képtelen vagyok.