Damoklész kardja

Amióta ez a jobb kéz dolog ekkora orbitális problémává nőtte ki magát, folyton Damoklész kardja lóg felettem. A magyar egészségügy útvesztőiben tévelyegve bármilyen szakorvossal hozott össze a sors, mindegyik az alapbetegséggel hozta összefüggésbe a tüneteket. Ennek köszönhetően nem jutottam el egy évvel ezelőtt az ortopédiára, ahol esetleg komolyan kideríthették volna az igazi okokat és nem szedtem volna össze ennyi súlyos szövődményt. Hiába szajkóztam, hogy megemeltem magam, aztán jól ráestem, nem. Ez bizony azért lett ilyen, mert… Most is azért küldenek MR-re, mert súlyos áttéteket keresnek. Jól olvasod, még mindig nem a lógó felkarcsont érdekes. Az ortopéd orvos már előre eltervezte, kihez küld majd tovább, ahol rettenetesen veszélyes vizsgálatokkal kiderítik, mi lehet a háttérben, hisz nekik szükségük van az információkra. Arról viszont nem beszélt, mit lehetne tenni a lógó felkarcsonttal, a béna deltaizommal, stb. Utána olvastam és beszéltem a hozzáértő barátnőmmel. Szerinte egyszerű vállműtéttel rögzíteni kell a csontot, és ha felszabadulnak az idegek, helyreáll a kéz működése. Már megint felcsillant a remény, és rögvest beleéltem magam. Az ám, csakhogy az elmúlt másfél évben mindig ez történt. Remény, a gyógyulási lehetősége, aztán jött a pofára esés, az eredeti diagnózisra és a nyiroködémára hivatkozva, nem csináltak semmit. Sőt, beletörődtek, hogy ez örökre így marad. Talán még azt is hozzágondolták, úgysem sokáig élek már. A páciensnek mindent magának kell kitapasztalni, elintézni. Ez felháborító. Így várom az MR-t.

Ismét felhívott pár barátnőm. Sajnálkoztak, felajánlották, hogy elkísérnek, stb. Nem kértem. Ilyen helyre egyedül szeretek menni. Nem tudom, egyáltalán kibírom-e a csőben, s ha igen, mit mutat ki?  És utána milyen kedvem lesz? Felhívtam a figyelműket, hogy nincs szükségem sajnálatra, aki segíteni szeretne, támogassa azt a gondolatom, hogy most végre kiderül, az esés okozta, amit egy gyors, egyszerű nyisszantással, vagy sínnel helyre tudnak tenni, a többi mind normális, egészséges legyen. Terveztem, hogy erre megkérek mindenkit, aki aggódik értem és figyelemmel kíséri az esetem, de feladtam. Már nem érdekel, lesz, ami lesz. Aztán utána is lesz, aminek lennie kell. Belefáradtam. Nem küzdök tovább, elegem van.

Nézzük csak, mennyi orvos hibázott ez ügyben. Elsőnek a háziorvos, aki nem küldött el ortopédiára, mert hiszen tudjuk, mitől van. Nyirokcsomók. Érdekes, ezt a mondatot mindegyik elmondta. A két emlősebész, a sebész, a reuma orvos, a neurológus és a kézsebész is. A kézsebész azt is kijelentette, neki a kéz csak csuklóig számít. De akkor miért nem küldött tovább oda, ahol a kéz vállig számít? A bőrgyógyász sem küldött sehová. Mindenki az onkológiát propagálta és még rá is írták a papírra. Az onkológia pedig bármire csupán a kemoterápiát és a sugárkezelést adja. Igen, volt egy emlőrákod tíz éve, oké, elestél? Kemo, vagy sugár, de jobb mindkettő. Eltört a kezed? Kemo. Megfáztál? Juj, ez bizony az alapbetegség súlyos következménye, nagyon nagy baj van, ezt csak a kemoterápiával és a sugárkezeléssel lehet meggyógyítani!