Az önmagamba vetett hitem

Szeptember 8. : Ez a nyiroködéma dolog kilenc hónap alatt óriási problémává nőtte ki magát, felduzzadt, mint a karom. Nem csak azért, mert nekem fáj, és nem bírom tartani sem, nemhogy bármit is csinálni vele, meg nem tudom elmulasztani, hanem azért is, mert egyfolytában zaklatnak vele. „Csinálj már valamit, menj orvoshoz, kórházba, mit tudom én hová! Mindegy, csak csinálj valamit! Foglalkozz vele! Nézd meg az interneten!” Miért, mit gondolnak, nem törődöm vele? Hisz nekem lenne a legjobb, ha elmúlna! Az internet sem mindenható és attól, hogy megnézem, még nem változik semmi! Ott találtam a tornákat, az egyéb gyógymódokat, amelyeket egy csokorba szedtem, és? Lement a karom? Nem! Pedig alkalmaztam a megszerzett tudást. Felhoznak példának másokat, akiknek ilyen volt a karja, no és kérdem én, még ma is élnek, nem! A „betegség” látható tünetei, azaz a nyiroködéma miatt duplájára dagadt, cipószerű, felfújt gumikesztyű karom mindenkit arra sarkall, hogy orvoshoz küldjön. De az orvosok sem tudnak mit javasolni, torna, masszázs, fásli, stb. és azt mondják, így marad, amíg élek. Kérdés, meddig élek még? Mert ha nemcsak egy-két hónapig, akkor tényleg jobb lenne tünetmentessé tenni.

Szellemgyógyász, reiki mester, csontkovács, radiesztéza barátnőm sokszor segített már rajta, olyankor pár napig kicsit jobb lett, majd újra fellángolt. A tört káposztalevél borogatás is csak ideig-óráig hatott. Kezdetben egy jó félórás szódabikarbónás áztatás után éjjelre svédcseppes borogatás legalább reggelre levitte és éreztem, milyen volt a dagadás előtt. Ám nappal újra felpuffadt és fájt, különösen, ha még csináltam is valamit, mondjuk főztem és mosogattam. Most már semmi sem viszi le, éjjel is akkora, mint egy ház és nagyon fáj. Tényleg nem tudom, mi a teendő, segítségre van szükségem, egyedül most nem megy.

A rajzoló mágus nem válaszolt, gondoltam azért nem, mert nem tud segíteni. Így is volt, mert írtam neki még egyszer és akkor ezt felelte: „Kedves Erzsébet, ez a betegség kicsit bonyolultabb dolog és már nagyon benne van a fizikai testben, úgyhogy terápiát javasolok, ahol először fel kell tárni mivel is állunk szemben, aztán majd látjuk, mi tud a leghatásosabban segíteni.” Még nem hívtam fel. Miért? Mert azt értem, hogy nagyon benne van a fizikai testben, de a fizikai test is anyag. És mi az anyag? Nagy sűrűségű energia. Vagyis bármi gyógyítható! Bármi kivehető, megváltoztatható. Könnyű ezt mondani, mert ugye elméletben pontosan TUDOM, de a gyakorlatban még nem mindig sikerül alkalmazni. Még nem. De hiszem, hogy igenis menni fog, csak fel kell adnom a görcsös ragaszkodást. Hisz mint mindent, ezt is magamnak teremtettem/teremtem. Tehát az ellenkezőjére is képes vagyok!  

Egyik kedves fórumtársnőm, akivel hét éve beszélgetek, tavaly is megkeresett a kórházban, most sem hagyott békén. Folyamatosan unszolt, hogy tegyek már valamit, mert ha elönt a víz, kapufa lesz. Jó, tudom, de tényleg már majdnem mindent, legalábbis azt, amit eddig kikutattam, megtettem, a torna sem segít, a pakolások sem. Hiába kenem a szódabikarbónás kókuszzsírral, nem megy lejjebb. Ebből is látszik, mindennek lelki oka van. Lám, a vérnyomás is lejjebb ment, miután kevesebb teher nehezedett a vállamra. Nos, ennek a hölgynek van egy ismerőse, aki távban segített neki is. Állította, hogy nagyon kedves és rendes nő. Kérte, írjak neki, de nem akartam, éreztem, hogy nem kellene. Ma viszont már csúcsra járt a dagadás, ezért szót fogadtam és segítséget kértem. Ez volt a válasz: „Drága Erzsébet! Annyira sok és összetett már ez a betegség, hogy nagyon magas hitszintnél lehetne gyógyítani csak. Ne haragudj, a tiéd kb. harmada annak, ami kellene, ezért én segíteni nem tudok. Reikis energiával próbálkoztál-e, ők energiát küldenek, amit öngyógyításhoz tudnál használni.” Meghökkentem, de hiszen én magam is reiki mester vagyok és az angyal rituálén is voltam, mi akadályoz meg abban, hogy segítsek saját magamon? „Istenhited rendben van, de a saját lelked-szellemedbe vetett hitnél komoly baj van.” Ez most komolyan mellbe vágott.

Nézzük kívülről: Egy agykontrollos, reiki mester, aki angyal rituálékra, energológiai találkozókra jár, minden misztikusban hisz, saját számot is kapott, és mégis úgy tipródik, mint egy hitetlen? Miért? Mert nem hisz önmagában. Mert nem kívül kell keresni a hitet, hanem önmagunkban. Minden bennünk van!

Ismét visszaestem. Mivel bejártam a poklot, megjártam a mennyet, tudom az utat, s bármikor gond nélkül lavírozhatok a kettő között. Már megint nem szeretem, nem fogadom el önmagam. Megingott az önmagamban és az általam képviselt tettekben való hitem. Megkérdőjeleztem a létjogosultságom. Pedig tavaly még ennél is rosszabb állapotban voltam, most egy kicsit már jobb, érzem, mégis kevés az életben maradáshoz. Most legalább már tudom, min érdemes változtatnom.