Enzimek

 

Dr. Edward Howell : Enzimtáplálkozás.

Az orvostudomány évek óta állítja, hogy majdnem minden betegség és az idő előtti öregedési folyamat a testsaját enzimek hiányának tudható be.

Mit is jelent a testsaját enzimrendszer?

Születéskor minden csecsemő megfelelő mennyiségű testsaját enzimkészletet kap útravalónak. Ennek az enzimkészletnek a fenntartásán múlik, hogy megmarad-e életerősnek és egészségesnek. Amikor fiatalok vagyunk, a belsőleg, magunk termelte enzimek sejtmegújító hatásának köszönhetően szépek vagyunk, üdék és energikusak. Enzimjeink támogatják a gyors növekedést és többnyire segítenek kivédeni a súlyos betegségeket is. De korunk előrehaladtával belső enzimjeink kifogynak. Enzim-energiánk nagy részét meggondolatlanul elpazaroljuk életünk során.

Voltaképpen mik is az enzimek?

Az enzimek olyan anyagok, amelyek nélkül nincs élet! A testünkben végbemenő minden kémiai reakcióhoz szükség van rájuk. Nélkülük semmilyen szervi tevékenység nem tud végbemenni,

Hiába van meg az összes szükséges tápanyag: fehérje, szénhidrát, zsír, élelmi rost, vitaminok, ásványi anyagok stb., enzimek – kémiai katalizátorok – is kellenek, hogy a test ép és egészséges legyen.

 

A testsaját enzimek szabályozzák:

- Szabadgyök lekötését és szállítását.
- Az érelmeszesedés lerakódásainak (koleszterin) leépítését.
- A vér folyékonyságát (trombózis megelőzése).
- A blokkolt idegvezetékek felszabadulását.
- A sebgyógyulást és a fájdalomcsillapítást.
- A sav-bázis háztartást.
- Az emésztést.
- A hormonrendszert.
- Az autoimmun betegségeket (ízületi fájdalmak, sokízületi gyulladás, köszvény).
- A fertőzéses betegségek (vírusos, bakteriális) gyógyulási folyamatát.
- Az elfajult sejtek (tumorok) felismerését és megsemmisítését.

 

Vizsgálatok igazolják, hogy a Föld lakosságának 80%-a létfontosságú anyagok és enzimek hiányában szenved. Ennek első jele a fáradtság, összpontosítási nehézségek, gyakori hajlam a fertőzésekre, bőrproblémák, emésztési zavarok stb.

Szerencsére az összes olyan enzim, amit a szervezet nem képes előállítani, éppen azokban a nyersen elfogyasztott ételekben található meg, aminek lebontásához szükséges.

Az enzimhiány okai

A zöldségek és gyümölcsök idő előtti betakarítása, hosszú raktározási idő, valamint az élelem további gyári feldolgozása során végrehajtott besugárzás, hevítés, sterilizálás és tartósítás. Minden étel, amit tartósan felmelegítettek, fokról fokra elveszíti enzimtartalmát, vitaminjainak, tápértékének döntő hányadát. A fehérjék eldeformálódnak, az étel élettelenné válik és a szervezet számára mérgező savak keletkeznek. Ugyanígy enzimhiányos, vagy teljesen enzimmentes minden sugárkezelt, konzervált, pasztörizált, párolt, ill. bármilyen hőhatásnak kitett, legfőképpen a mikrohullámú sütő által hőkezelt, de még a fagyasztott ételek is.

Ételeink 75%-a nyers, hőkezelésmentes étel kell (kellene), hogy legyen, amit szükség esetén további enzimkivonatokkal is ki lehet/kell egészíteni.

Ennek hiányában a szervezet, kénytelen testünk működtetésétől elvonni a test enzimeket. Ezáltal gyengül az immunrendszer, az öregedés folyamata felgyorsul, betegségnek teszi ki a legyengült testet.

A krónikus degeneratív betegségek valójában súlyos enzimhiány miatt tudnak megjelenni a legyengült szervezetben.

A négy legfontosabb enzimhiány kategória: a fehérjék-, zsírok-, szénhidrátok-, növényi rostok lebontásához szükséges enzimek hiánya, személyenként eltérő módon. Ez tovább fokozódik vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek hiányával. Mindezeket valahogyan pótolni kell, különben nincs teljes gyógyulás!

Egy terméket ajánlanak itt is, melyet meg lehet rendelni…

https://www.enzimek.extra.hu/”

 

Január 15.

Hajnalban megint csodálatos álmom volt! Már több mint egy éve használom a reikit minden áldott nap. Magamra teszem a gyógyító kezeimet. Egyre jobban érzem a lüktetést úgy a kezeimben, mint az éppen kezelt testrészen.

Most azon gondolkodtam, vajon mindig így volt ez, vagy csak mostanában?

Ejnye, ejnye, már megint ez a hitetlenkedés…

Valójában tényleg jobban érzem, magam is elcsodálkozom rajta. Esténként filmnézés közben rendszeresen alkalmazom a kézrátétes gyógyítást. A jobb külső bokám alatt lett egy kis fájdalmas csontkinövés, egy kis pukli, ami fájt, ha hozzáértem. Magam sem gondoltam komolyan, amikor esténként reikivel kezelgettem, már első alkalommal elmúlt a fájdalom, néhány napos kezelés után meglepetten vettem észre, hogy nem fáj, ha hozzáérek, és lelapult a pukli.

A májtisztító kúra során talán azért nem voltak éjszaka görcseim, mert a kezem a májamon nyugodott?

Esténként lefekvéskor mindig használom a kezeimet, érzem, amint sugárzik belőle az erő.

Ezzel álmodtam ma hajnalban.

Amikor fiamat elküldtem iskolába, még visszafeküdtem, majd elszenderedtem. Közben a hasamon nyugodtak a kezeim, melyekből éreztem áramolni a lüktető energiát. Ahogyan mélyebb szintre süllyedtem az álomban, egyre erősödött a lüktetés. Gondoltam magamban, ez egyszerűen fantasztikus, milyen csodálatos energia, milyen erősen lüktet, szinte behorpad tőle a hasam, éreztem, ahogyan hullámzott! Közben arra lettem figyelmes, hogy az angyalok illatát is érzem! Jó mélyeket szippantottam a levegőbe, hogy el ne mulasszam a mennyei finom illatot. Mindezek tetőzésére halk zenét véltem hallani, akkor füleltem is, felismertem a zenét, a Trója című film zenéjéből a Remember című szám volt. Akkor én is rákezdtem a dalra álmomban, együtt énekeltem a zenével, miközben az illatot szippantottam, fuvallatokat éreztem, és befogadtam a lüktetést. Csodálatos jobb agyféltekés képzelődés volt! Fel sem akartam ébredni ebből a csodából.

Meghatározta a napomat!

 

Január 18.

Este a fiammal beszélgettem a hátsó szobában, ahol a taposógép van. Közben ráálltam, gondoltam, taposok egy kicsit rajta. Tapostam, már éreztem, amint a combomban belül remeg az izom.

Elgyengültem…

• Anyuci! Ne mondd már, hogy ennyitől elfáradtál! – kiáltott rám a fiam.
• Pedig igen… - mondtam.
• Nem hiszem el, hiszen ez szinte magától tapos! – állt rá az igazát bizonyítva.
• Nekem már remeg az izom a combomban, mára ennyi elég is volt! – sóhajtottam, és indultam kifelé onnan.
• Várj! Nézd meg, mit tudok! Idenézz! Kézen állni, és közben megrogyasztani a karjaimat, meg vissza, szóval rugózni! – kiáltotta, majd kézen járt a szobában, aztán egy helyben kézen állva rugózott.
• Eszméletlen! Ügyes vagy! Ezt soha ne felejtsd el! Most már értem, miért olyan szép izmosak a karjaid! – mondtam ámulva.
• De látod, nem mindig sikerül…- nyögte fejre állva vöröslő fejjel.
• Dehogynem, nagyon ügyes vagy! Milyen sokáig bírod! Nagyon jó! Tetszik! – mosolyogtam kisfiam akrobata képességein.
• Egy kézzel is bírom egy picit… – mutatta be.

Én meg csak néztem a gyönyörű izmos, erős, áramvonalas testét. Mi lett az én 1, 85 kg- os kicsi babámból? Egy szép férfiember, erős, izmos fiatalember, már több mint egy fejjel magasabb, mint én.

• Emlékszel a bölcső gyakorlatra? – kérdeztem.

Majd hason fekve megfogtam hátul a bokáimat, és bemutattam a bölcső gyakorlatot, melyet annyira szerettem régen, és a műtét után egy évvel újra tudom.

• Nem semmi… - mondta a fiam elismerően.
• És a fekvőtámasz megy neked? – érdeklődtem.
• Hát… az nem annyira… - mondta.
• Nekem sem, különösen most, amióta a karom nem bír el… - próbáltam ki, majdnem másfél évvel a műtét után. Egész testem remegett, néhány halovány fekvőtámasz szerű izét sikerült elvégeznem.
• Nézd! – mutatta a fiam, ő mennyire tudja.

Egész jól ment neki. Ez volt a műtét óta az első ilyen próbálkozásom.

A műtét óta azért gyakorolok, minden nap egy kis kartorna volt, már hátul újból összeér a két kezem, de csak egy picit. Felfelé nyújtom, nehogy beszűküljön a mozgása. Rá is tudok feküdni, sőt, néha sikerül egy kis időre hason aludnom, de még nem az igazi. Oldalt pedig már többször aludtam.

Elsőszülöttem telefonált a minap, hogy rosszat álmodott, ha idejön valaki apuhoz, akkor nagyon figyeljünk, de nem mondta, mi volt az álom lényege. Ma pedig telefonált, hogy mégsem apuról álmodott, hanem a saját jövőjét látta előre az álomban. Ennek hatására sikerült megakadályoznia egy zsebtolvajlást. A két zsebtolvaj arcát előre látta az álmában, felismerte őket! Milyen nagyon ügyes az én fiam! Lassan odáig jutok, hogy mindkét fiamra büszke lehetek! Mindig az bántott, hogy nem olyanok, mint az átlagemberek, nem álltak be a sorba, ezért akartam magam eltenni láb alól, az árral szemben úsztam, pedig nekik pont ilyennek kell lenniük, így tökéletesek, sőt nem is akármilyenek! Hálás vagyok értük! Milyen nagyszerű emberek a fiaim!

Reggel ismét próbára tette a türelmemet a párom azzal, hogy állandóan ideges, rohan, fut, kapkod, másokat is idegesít, sürget. Bevallom, visszaestem egy kicsit az elfogadás, szeretet, megértés, ítélkezés mentesség gyakorlatában. Azt hittem, már nem hatnak rám a dolgok, de igen hatnak! Ma aztán rengeteg címkét akasztottam ismét a dologra, mélyen felháborodtam!

Ibi barátnőmnek elmondtam, milyen volt a mai reggelem, mire ő türelmesen, nyugodtan azt mondta: „szerintem mindannyiunk életében vannak, olyanok, akik viselkedése próbára teszi a türelmünket, belső békénket, én hálás vagyok Nekik, amiért felvállalták eme negatív szerepet, és bizony minden alkalommal erősítenek!

A megbocsátás a szeretet kifejezési formája, és mint ilyen, elfogadáson alapul. Az elfogadás nem azt jelenti, hogy szeretned kell azt a dolgot: csak annyit jelent: hagyod, hogy létezzen, életed pedig mehet közben tovább!

Ha kipróbálod a módszert, sokkal könnyedébben veszed az akadályokat, az élet minden területén, hisz valljuk be, mindenhol akadnak ilyen emberek! A másik nagy előnye, hogy egy idő után már nem lesz hatással Rád, és így feleslegessé válik a továbbiakban eme viselkedés! ”

 

Január 22.

Párom ma reggel így ébresztett:

• Szeretlek!
• Na persze… - legyintettem.
• Lásd be, hogy szükségem van rád… illetve neked szükséged van rám… vagyis neked rám, nekem meg rád van szükségem… szóval érted? Érted mit akarok kihozni ebből? – sorolta.
• Értem, de nem hiszem… - feleltem.
• Pedig így van, én melletted állok… - kezdte.
• Na, ezt hagyjuk! Ne is folytasd! – zártam le a vitát.

Értem én, mit akar mondani, tudom, hogy így van, de sajnos nem tudja kimutatni, nem úgy viselkedik, én meg már elzárkózom minden kezdeményezéstől. Csalódtam az életben, minden célban, amit eddig követtem, nem volt saját életem, saját célom. Most új értelmet keresek az életemnek, keresem a célom, az utam, már lehet, hogy rátaláltam, de még kell keresnem, úgy érzem, mennem kell tovább.

 

Bevallom, lehangolt voltam a tegnapi események miatt. Nem tudom, úgy éreztem, megint mélyrepülésben vagyok. Elmondtam a barátnőimnek, akiknek mindig van jó ötletük.

Egyik azt mondta:

• Ne keress magadban hibát! Én innen elárulom, hogy Te mindent megtettél! A fiadat például repülni is megtaníthatnád, de csak akkor sikerülne, ha ő is akarná!
• Olyan jó lenne egy kis csönd, egy kis nyugalom…
• A csendet magadban keresd! Érzem benned, most is ott lebeg körülötted! – bíztatott.
• De nem találom… - nyavalyogtam.
• Sok energia elmegy vele, ahogy leválik rólad!
• De még mindig nem vált le! – nyögtem.
• Az apja is ilyen! – mondtam.
• Akkor minden nap megkapod a lehetőséget!
• A tanulásra, hogyan kell ezt kibírni… - vettem át a szót.
• Sok dolgot azért tesz, mert ő szeretné megélni saját tapasztalatával!
• A párom is olyan eszeveszett sebességgel fut, rohan mindig, nem veszi észre, hogy lassabban is pont ugyanoda érne! – mondtam.
•  A hatást nem tudod megszüntetni, de ha megfelelő szögben állsz, nem ér a hatás, csak áthalad rajtad.
• De melyik a megfelelő szög? – kérdeztem.
• A megfelelő szöget nem tudhatod, de ha nem jó az a szög, ahol állsz, akkor állj másképp a dolgokhoz!
• Aki hetek óta szomjazott, attól hiába várod el, hogy lassan igyon… folytatta.
• Én vagyok a szomjazó, aki nyugalomra és csendre vágyik! – mondtam.
• Te kályha vagy, ami meleget és fényt ad!
• Óóó!
• A fény csak fénnyel táplálkozik! A tüzet sem lehet vízzel fellobbantani! Te mutatod az utat, és erősíted a lelket a környezetedben!
• Azt hittem, hogy ehhez gyenge vagyok… - tétováztam.
• Miért lennél gyenge?
• Elhajlik, gellert kap az útmutatásom… - fejtegettem elgondolkodva.
• Mert nem téged látnak!
• Akkor kit?
• A múltad milliónyi pillanatát! A saját múltjukat és elvárásaikat! – mondta.
• Most könnyezek, magától folyik a könnyem… - elindultak a könnycseppek a szememből, végiggördültek az arcomon, elővettem a zsebkendőt, és törölgettem.
• Minél közelebb van hozzád valaki, annál nehezebb látni! – folytatta tovább.
• És elfogadni a változást… - soroltam.
• Te elfogadhatod, de a másiktól nem várhatod el!
• Hát .. azt hiszem erre jöttem rá két éve, hogy ők nem változnak, nekem kell, nekem kell elfogadnom mindent úgy, ahogy van. – láttam be.
• Előbb magad fogadd el! – javasolta.
• …. - Most felsorolás következett… megint feltört a múlt belőlem, kifakadtam!
• Mélységesen csalódtam! – fejeztem be az áradatot.
• Akkor most már érted, miről beszéltem? Csak a múlt szemüvegén keresztül látjátok egymást!
• Igen, értem… - olvastam vissza, amiket leírtam saját kezűleg.
• Annyi fokozat van a csalódás és a szeretet között! Úgy haladj, ahogy a lábad és a lelked bírja! Kis lépésekkel is lehet messzire jutni!
• Köszönöm! – mondtam őszinte hálával, mert igen jól esett kimondani mindent!
• Ne felejtsd! Mindannyian boldogságra születtünk, csak nem egyszerre ismerjük fel! – fejezte be a mai leckét a drága!
• Még egyszer köszönöm! – mondtam.
• Gyönyörű és vidám napot! – köszönt el.

 

Közvetlenül eztán egy horoszkópkészítő barátnőmmel beszélgettem ugyanerről. Fiam éppen hazajött, és nézte, mit írtunk egymásnak.

• Anyuci! Te miért rólam beszélgetsz másokkal? – kérdezte.
• Hát... a tegnapi eseményeket nem tudtam megemészteni! – mondtam.

Közben a hölgy azt írta, hogy hagyjam magára a fiamat, az ő sorsáról ő döntsön. – miközben megegyeztünk, biztosan így kellett lennie, semmi sincs véletlen…

• Én elfogadtam a sorsomat… – írtam neki.
• Csak a te sorsod kérdéses! – szólt közbe a fiam.
• Miért? Ezt hogy érted?
• Hát..
• Miért kérdéses? Mi az, hogy kérdéses? – kérdezgettem azonnal.
• Ki tudja, hogy mi lesz még belőled?! – kiáltotta a fiam.
• Hogyhogy mi lesz még???? Nem értem! – faggattam hevesen.
• Eleve egész nap itthon vagy… a gép előtt ülsz… ott mindent megoldasz… hát… - sorolta meggyőződéssel elgondolkodva.
• Nem értem… - csóváltam a fejem!
• A házban vagy egész nap! Ez új! Ilyen még nem volt! Ezért mondtam! – zárta le a fiam.

 

Ettől én olyan jól kinevettem magam! Nem értem, mire gondolt, hogy értette? Mi az, hogy „ki tudja, mi lesz még belőled?” Nagyon tetszett a megfogalmazása!

 

Január 27.

Ma megnéztem Dr. Papp Lajos szívsebész előadását Csákváron. Mindenről beszélt, a magyar történelemről, Árpád atyánk hazatéréséről. Amit tévesen honfoglalásnak neveznek. Csodálatos, igaz magyar ember! Beszélt a termelésről, a zöldségekről, a húsról, a tojásról. A termelés által kizsákmányolt élelmiszereinkről, melyek eltarthatóságát mindig valamilyen kémiai szernek köszönhetünk. Azt mondta, a sót is ki lehet izzadni, de ahhoz fizikai munka kell, hogy megizzadjunk, ehetünk nyugodtan zsírt, tojást, fokhagymát. Régen mindent sóval tartósítottak, ma Nátrium benzoáttal, amit a májunk nem tud kiválasztani, nem tud vele mit kezdeni.

A CT vizsgálatról. Az orvos elmondta- e a betegnek, hogy milyen sugárterhelést jelent ez? Olyan sugárterhelést, mintha a nagaszaki atomrobbantás epicentrumától 3 km- re lennénk!