Újabb csoda

 

November 22.

Elmentem egy összejöbetelre, ahol médiumi közvetítéssel csoportos gyógyítás, karma oldás volt. Körbeálltunk, majd mi, akik gyógyításra jöttünk egy belső kört alkottunk. A külső körben azok álltak, akik már közvetíteni is tudtak. Amikor kört alkottunk, megéreztem az illatot, ugyanazt, amit az angyal rituálén, az angyalok illatát! Biztosan tudtam, hogy jó helyen vagyok!

Itt kell lennem!

A szertartás majdnem 2 óra hosszáig tartott, addig álltunk kézen fogva körben, becsukott szemekkel. Négy médium közvetítette az égiek mondandóját, oldották a karmát, beszéltek a szeretetről.

Eközben már szinte nem éreztem a testemet, folyamatosan az illat megérzésére koncentráltam, amit nagyon sokszor sikerült éreznem, ettől olyan, de olyan boldog lettem! Közben persze nem tudtam teljesen gondolatnélkülivé válni, nem tudtam teljesen a jelenben lenni. Többször átfutott az agyamon, hogy most már kockába fagytam.

Jégkockába.

Lefagyott a lábam, a kezem, a lábaim tövig, a hátam is fázott, meg az orrom.

Ez volt egyedül a kellemetlen benne.

Féltem, nehogy megfázzak.

Az emberek szálltak a boldogságtól, még így testileg összefagyva is, pedig a napocska gyönyörűen sütött ránk. Amikor elindultunk hazafelé, hóvihar, hóesés jellemezte az időjárást. A buszmegállóig szinte csendben mentünk, csak én szólaltam meg:

- Olyan jó lenne szavak nélkül beszélgetni!

- Hát azt csináljuk! – kiáltottak fel egyszerre a barátaim.

- Ja! Hát, igen… – próbáltam meg csendben maradni, nem elrontani a pillanat varázsát, az örömöt.

Tovább sétáltunk csendben, a gondolataim csak kavarogtak mindenfelé, még próbálkoztam az illatot felidézni.

- Ott volt az illat! – törtem meg a csendet.

- Igen, ott volt! – mosolygott a mesterem.

- Éreztem, jaj, de jó volt! – szippantottam mélyet a hegyi levegőből.

- Én már akkor éreztem, amikor odamentünk a piramishoz.

- Én még akkor nem! Én csak akkor, amikor kört alkottunk először! Csak akkor! – feleltem, de kérdőn néztem rá.

- Csak nem szóltam neked, mert akkor arra koncentráltál volna! – nevette.

- Igen, igen! – bólintott barátnőm is sejtelmesen mosolyogva.

- Aha… - ismertem be, jobb volt így, mert nem erőltettem a dolgot, de mégis megkaptam.

- Add ide a vizedet! – mondta a mester.

- Tessék! – nyújtottam át neki. Közben nagyon örültem. Fel tudja tölteni a vizet!

- Húúúúú! Akkor ezt elteszem, ebből öntök majd mindig a vizembe, de kár, hogy csak ilyen kevés van benne! – sajnálkoztam, mert már csak kb. 2 dl víz volt a palackban.

- Lehet cseppenként adagolni, bele a 2 literbe! – javasolta a barátnőm.

- Azt fogom tenni! – bólintottam, miközben a mesterünk nézte a vizet, tudtam, mindent tud rólam, abban olvas.

- Nem is tudtam, hogy ilyen jó hatással van rád a kék! Ennyire szereted a kéket? – szaladt ki a száján.

- A kéket? Én? Imádom, a kedvenc színem! A legvilágosabbtól majdnem a sötétig minden árnyalatát szeretem! – eredt meg a nyelvem - A fiamat is akkor kezdtem el újra csodálni, amikor a kristály kék auráját megláttam! Honnan tudod? A vízből olvastad ki?

- Kék lett a víz! – mondta.

- Ó! De jó! Kék lett a víz? – csodálkoztam.

A két keze között tartotta a vizemet, láttam, hogy mosolyog magában, láttam, hogy mindent kiolvasott belőle.

Ott ültem a buszon két szerény, csendes, igazi emberrel, igazi gyógyítóval, mert Ibi hallgatagon magában mosolygott, miközben biztosan tudom, hogy átlátott rajtam, szavak nélkül ő is tudta, ki vagyok.(Már csak nekem kellene tudni ilyen biztosan…)

- Mit látsz még abban a vízben? – szólaltam meg.

- Neked nem mondok semmit! – mosolygott, majd visszaadta a számomra kincset érő vizet.

Most már csak azt sajnálom, hogy fel kell hígítanom! Igen, mint azt a víz üzeneteiben is láttam, olvastam, mindenki képes feltölteni a vizet, de ismerjük be, hogy van, aki jobban! Aki már magasabb szellemi szinten van, a tudatosságnak egy magasabb fokán, magasabb rezgésszinten. Teljesen boldog voltam a történtek hatásától.

- Azt hiszem, elég lett volna csak kettőtökkel találkoznom! – törtem meg a csendet ismét.

- Nem, kellett ez! – mondták.

- Annyira örülök, hogy eljöttem, megint éreztem az illatot! – nem hagytam elmélyedni őket a csodában.

- Így kellett lennie! – mondta Ibi.

- Igen, így! Boldog vagyok, repülök! Szeretek repülni, miért?

- Mert mérleg vagy, levegős jegy! – felelte Ibi.

- Hát ti mindent tudtok rólam, nagyon rendes emberek vagytok! Az illatot most már hozzátok kötöm, veletek azonosítom! – nevettem.

A buszon ülve megszűnt körültöttünk minden!

Csak a csoda létezett…

- Ti egyáltalán emberek vagytok? – kérdeztem, arra gondoltam, hogy földre szállt angyalok.

- Hát, hát… - mosolyogtak mindketten.

- Visszaadtátok az emberekbe vetett hitem! Bebizonyítottátok, hogy a világ mégsem olyan romlott, mint azt mondják! Köszönöm nektek! – mondtam, majd elváltunk, ki - ki ment a saját dolgára.

Komolyan úgy viselkedtem, mint egy gyermek, aki most fedez fel új dolgokat!

De kit érdekel?

Gíermek vagyok, újra gyermek, aki most fedezi fel az ÉLET másik oldalát!

 

Repülve érkeztem haza, gyorsan befűtöttem, mert addigra már teljesen összefagytam, hideg, csípős szél fújt, a hatalmas pelyhekben hulló havat csak úgy kavarta. Este vettem egy forró, illóolajos fürdőt, tömtem a C vitamint magamba, mert most nem engedhettem meg magamnak, hogy lebetegedjek, hiszen a fagyöngy injekció kúrát akkor abba kellene hagynom! Csodálatos nap volt, egy újabb csoda.

A párom veszekedett velem, főleg akkor, amikor megemlítettem az angyalok illatát.

Azt mondta, úgy látja, én már nagyon az angyalokhoz akarok menni.

Persze, nem akarok, élni akarok, de ha odafenn ilyen jó, akkor nincs mitől félnem!

Boldog voltam, és ezt nem tudta senki letörni bennem!

 

Az angyalok megfogalmazással az a baj, hogy évszázadok óta megtestesítették őket, behatárolták a képzeletünket róluk! Most már biztosan tudom, hogy határtalan, színes energialények, nem pedig szárnyas férfi, vagy női alakok, nemük sincs, náluk nem létezik a polaritás. Az ember akkor jut el ilyen magas tudatossági szintre, mielőtt meghal, akkor már megengedik neki. Milyen jó lenne, előbb is tudni mindent! Minden egyes ember ezt keresi, a megvilágosodást. Akik megvilágosodtak, felébredt emberek lettek, úgymond Buddhák, azok már tudják, … ezt a gondolatnélküli, boldog állapotot keresem én is! Azt hiszem, nem is tudok semmit, nem értek semmit, pedig már olyan sok mindent tanultam, eddig, azt hittem… mégis… nagyon sokat kell még tanulnom, nagyon sok mindent meg kell még értenem…