72. Élettusa - Tétova útkereső vagyok!

2013.08.09 10:20

Tétova útkereső vagyok

 

Egy nagyon kedves, rendes ember tűnt fel a láthatáron, aki a jelenlétével bemágnesezi a vizet, gyógyító, látó, annyira szerény, a nevét sem tudja senki. Ő távolban is tudja, kinek mi a baja, csendben, szerényen, halkan sok-sok embert gyógyít, olyanokat is, akik nem is tudnak róla.

Engem is gyógyít már egy ideje, eddig én sem tudtam, a barátnőim mondták el. Tőle kértek tanácsot, hogyan tudnának segíteni rajtam. Biztosan nekik is, - akik egyébként szellemi gyógyítók – megingott most a hitük, és nem tudtak mihez kezdeni velem… Tudom, mert egyik javasolta, hogy menjek bele a kemoba, de mivel hajthatatlan maradtam, ezért félt…

A névtelen háttérgyógyító azt mondta, hagyják, hogy lenyugodjak, csendben, gondolatban is lehet segíteni, úgy is lehet fogni a kezem. Felajánlotta, hogy beszél velem, elmondja, mit látott velem kapcsolatban.

Az interneten „beszélgettünk”:

- Amit látok veled kapcsolatban, nem lényeges, ami számít, azt szavak nélkül küldöm neked. Amit Te megtehetsz, azt senki nem tudja megtenni helyetted. Több mindenkinek vagy nagyon fontos, mint azt valaha is gondolhattad volna.

- Tétova útkereső vagyok, aki úgy érzi, már semmit sem tud, hiába tanult ennyit… - írtam.

- Az igazi tudást akkor pillanthatod meg, ha már úgy érzed, hogy nem tudsz semmit.”

 „Tanulni annyi, mint felismerni, amit régóta tudsz” /Richard Bach/

- Tudod, hogy én mit adtam fel? – érdeklődtem.

- A vágyaidat adtad fel. Most légy önző és foglakozz magaddal. Légy Te magadnak a legfontosabb. Nem az a fontos, amit nem tettél meg, hanem az, amit ezután kell tenned. Érezd magad értékesnek és különlegesnek, mert az vagy. Az élet túl szép és csodálatos ahhoz, hogy akár egy pillanatig is fájdalommal éljünk benne. Lásd és érezd nagyszerűségedet és tudd, hogy belőled csak egy van a világegyetemben, ilyen értékes nincs még nem létezett soha és nem fog. Ezek nem nagy szavak, csak igazak.

 

Ez az ember egy földreszállt angyal…