Íme egy újabb módszer arra, hogyan nem lehet teljesen meggyógyulni

 

Október 22.

Ma reggel csak forgott az agyam, mit lehetne tenni még, egy pillanatra felvillant előttem a fagyöngy injekció, mert este a párom fagyöngy teát ivott a vérnyomására. A műtét után én is ittam, mondtam is tegnap, akkor a lehető legjobb dolog volt részemről, hogy azt vittem be a kórházba magammal a vérnyomásom csökkentésére.

Közben eszembe jutott, íme, egy újabb módszer, hogyan nem lehet teljesen meggyógyulni!

Egy fizikusunk után szabadon… Nem adom fel, csak azért sem! Megkeresem a megoldást!

Ibi barátnőm bizonygatta, hogy mindenki szeret, kérdés, hogy én tudom e magamat úgy szeretni, ahogy ők szeretnek engem. Elhiszem- e, de tényleg, őszintén?

Ez a kérdés! … hát …

A szitakötő sem feszül meg, hogy repüljön!

Nem megfeszülnöm kell, nem keményen dolgoznom a létezésért, hanem csak elfogadnom. A napsugár egyik sugara sem hiheti azt, hogy különálló…

Nahát, hiszen beteljesítettem az elvárásomat, előre láttam, hogy 1 év múlva találnak valamit, amikor a doktornő azt fogja mondani, ugye megmondtam, én meg azt fogom mondani, hogy akkor sem vállalom el a kezeléseket. Láttam, amint ismét aláírom a papírt, a doktornő rosszallásával. Szóval azt kaptam, amit akartam. Most innen kell megint felállnom! A hitem megingásával nem vagyok egyedül, másokkal is megesik, nem követtem el bűnt, nem vagyok hibás, így kellett lennie! A kétségek jók, mert azok vezetnek a bölcsességhez. Csak tovább kell haladnom az úton, amit megleltem. Érdekes, láttam azt is, hogy azért is meggyógyultam, 5 év múlva biztosan állíthatom, hogy gyógyult vagyok, túltettem magam a dolgon, felismertem a betegség üzenetét, utat mutattam másoknak, nem szabad soha feladni, tovább kell folytatni, még erősebben kell hinni!

Szeretnem kell önmagam, ez a legnehezebb feladat! Hiszen amíg másokról BIZTOSAN TUDOM, hogy pont olyanok, amilyennek lenniük kell, a létezésnek pont így van rájuk szüksége, és ők a világegyetem egyetlen és megismételhetetlen egyedi tagjai, addig mindezt magamról is TUDNI… mit mondjak? Azt, hogy nehéz?? Hogy a legnehezebb? Nem tudom, ez másnak mennyire megy? Nekem vannak kétségeim…

Most már ismerem a teremtésem egyik oldalát, meg kell ismernem a másikat is! Persze a nehezebbiket! Azt nem értem, ha bejön egy rossz gondolat, azt hogyan tudnám átváltoztatni jó gondolattá, illetve számomra megfelelő gondolattá? Ezt kell most megértenem, ezen dolgozom tovább.

Az óvodában nézték a barátnőim, hogyan viselem a dolgot. Útközben sok emberrel találkoztam, senki nem mulasztotta el, hogy egy mosolyt küldjön felém, közben megérdeklődje, hogy vagyok!

Na, persze, most nagyon nehéz volt visszamosolyogva azt mondani meggyőződéssel, jól, mindenkinek mégis azt mondtam, mosollyal együtt, belül szétszakadva, mély fájdalommal…

Hazafelé jövet felhívott Mária barátnőm, akinek eszébe jutott egyik ismerőse, ő fagyöngy injekciókat adatott be magának, ami megállította a terjedést. Felettébb megörültem a gondolatnak, mert pont ma reggel gondolkodtam azon, hol tudnám ezt megszerezni…

 

Párom, amikor hazajött, elém állt, megfogta a vállam:

- Ne hidd azt, hogy nem érdekel, mi történt veled, én nagyon sajnállak, nem mutatom, de nem tudhatod, mi történik itt belül! – mutatott a szívére.

- Amikor a műtéted volt, akkor a kollégáimnak is elmondtam, mindenki nagyon sajnált téged! – folytatta.

- Nem kell, hogy sajnáljanak, nem azt akarok!  Nem kell sajnálat, azt utálom! – fakadtam ki erre.

- Sokszor gondolok rád munka közben is…

- Szeretlek, azt akarom, hogy minden a legjobban sikerüljön neked! – mondta tovább.

- Veszek fagyöngy injekciókat, beadom magamnak… - kezdtem.

- Na, arra vigyázz! Biztos, hogy jó az neked? Az interneten találtad? Nehogy megvedd, ki tudja, mi van benne, aztán attól halsz meg, ha beadod magadnak! Ki tudja, mit írnak rá, lehet, nem is az van benne!  – kezdte ismét.

- Na! – mondtam legyintve.

- Én azért akarom a telket, hogy legyen hol dolgoznom, mert lehet, hogy egyszer az húz ki minket a bajból! Ne akadályozzál meg benne! – kérte.

- Jó, engem nem érdekel a telek! Nekem ne kelljen ott lennem! – mondtam.

- Neked nem kell! – ígérte meg.

 

        

„1. Pontos információ a diagnózisról és az életkilátásokról. (orvos, ultrahang, MR, CT, PET/CT, ...)
                   - arteriográfiával

– szomatoinfra – hő felvételes rákszűrés

            2. Egy jó orvos (vagy több), aki már bizonyíthatóan gyógyított meg betegeket a legagresszívebb rákokból is.

            3. DIKLÓR ACETÁT (DCA):

Részletesebb információk itt: DCA részletes infó (Alkalmazási tapasztalatok, ... stb)
A diklór ecetsav egyik sója. Tejsavas acidózis, ischemia, stroke és mitokondriális gyerekbetegség kezelésére használják. Olcsó - nem szabadalmaztatható vegyület. Beindítja a mitokondriumot - Kv1.5 káliumcsatornát megnyitja - piruvát dehidrogenáz enzimet aktiválja - H2O2-t szabadít fel a ráksejtekben - apoptózis (sejthalál).
Az amerikai honlap magyar fordítása: https://www.dikloracetat.hu

 

 4. Polyoxidonium injekció (Szlovákiában már törzskönyvezett) - immunerősítés, "szuper"-antioxidáns

        Megjegyzés: Magyarországon és az EU-ban minden orvos törvényesen beadhat, alkalmazhat olyan gyógyszert, ami bármelyik EU tagállamban már törzskönyveztek. 2007-11 hó: Magyarországon folyik már a gyógyszer törzskönyvezése.

 5. Méregtelenítés bőrön keresztül:

  - SPA Detox, Aqua Detox, Hydrosana ionizátoros méregtelenítő - az olcsóbb készülékek is hatásosak (Nagyon fontos!)

  - A méregtelenítő teákat, készítményeket csak óvatosan, megterhelik a májat, vesét, felboríthatják a keringést.

  - Szauna: csak alacsony hőfokon, előtte szív-vizsgálat kell, bírja-e a szervezet

  - Torna, sportolás: mérsékelten, mert glükózanyagcserére állíthat át sok mindent és egyebek mellett tejsavfelhalmozódást okozhat a szervezetben.

 6. Tejsavófehérje alapú táplálékkiegészítő (A legjobb minőségűek a testépítőket ellátó boltokban kaphatók.)

 7. Melatonin

 8. D3 vitamin 8000 NE/nap (Pl. Vigantol olaj 10-12 csepp) (Aki rákos, az ugyebár nem mehet a napra kezelés alatt, D3 hiány alakulhat ki) (Túladagolás 50000-100000 NE/nap-nál van több hónap alatt)

 9. Tejsav (laktát) semlegesítés: (a rákos sejtek "tejsavfürdőben" úsznak, emiatt sem férnek hozzájuk az immunsejtek és a tumorellenes szerek)

  - Zeolit - klinoptilolit – clinoptilolit – (Pl. PANACEO SPORT) – tejsav felhalmozódás ellen, méregtelenít, de nem terheli a vesét és a májat

  - benfotiamin (Pl. Benfogamma)  (a tiaminnál (B1 vitamin) 5-25-szörös hasznosulású) (A Milgammában van B12 vitamin is, B12 szedése nem javasolt rák esetén)

  - L-karnitin – csak az L-karnitin hasznosul – fontos a baktériumos előállítás, ez 100%-os tisztaságú L-karnitin

      - kolinnal + koffeinnel együtt nagyon jó szinergista hatású  (Pl. Bio Karnitin + 1 főtt tojás + 1 db koffeintabletta)

10. Cink (naponta sok kiürül): napi 25-50 mg (A túladagolás 100-200 mg/napnál kezdődik) A cinkhiány hatására több réz szívódik fel, ez káros rákosoknál és mindenkinél.

          Pl. Highland Zinc 50mg (Mediline üzletház)

11. Magnézium, kalcium (kelált) (napi 500-1000 mg magnézium, és sok kalcium - lúgosít, stresszoldó)

          Pl. Puritan's Pride chelated Calcium Magnesium (Mediline Üzletház) keresés: PURITANS P. CALCIUM-MAGNÉZIUM TABLETTA (1000 mg kalcium + 500 mg magnézium / tabletta)

12. AB0 táplálkozás - egyébként mindent lehet enni, amit megkívánsz, ne gyötörd magad, csak változatos legyen. A vörös húsokat nem javasolják, de ekkor meg nagyon kevés cinkhez jutsz. Heti 2-5 db főtt tojás (kolin) (A híresztelésekkel ellentétben a valóságban csökkenti a rossz koleszterin szintet és növeli a jót, emellett teljes értékű élelmiszer). Zöld növények (szinte bármi) frissen, nyersen , sok gyümölcs-zöldség lehetőleg nyersen, vagy párolva (A C-vitamint így érdemes bevinni, ha nem sikerül a napi 10 grammot elérni más, természetes forrásból)

13. Ionizált lúgos víz - többek között ödéma csökkentő hatású, méregtelenítő, savtalanító, ... stb (napi 2-3-5 liter, fokozatosan eljutva eddig.

ÚJDONSÁG Magyarországon! Természetesen magyar fejlesztés. Amerikában évek óta kapható volt már.

Deutériumszegény, ionizált (lúgosított), oxigénnel dúsított, magnetizált, szénsavmentes ivóvíz -    Megjegyzés: 2007-11-30-tól kapható az OXIGÉN Magnetic Water, ionizált (lúgosított), mágnesesen kezelt és oxigénnel dúsított,  szénsavmentes ivóvíz

14. házitej (konjugált linolsav, CLA)  Pl. BIO-C.L.A +T (Pharma Nord)

15. Rutascorbin tabletta - védi az érfalakat

16. Zuhanyszűrő - KDF-55 – klórmentesítés /átalakítás, ionizálás (Nagyon fontos. A klóros fürdővíz önmagában is, 20-30 év alatt rákot okoz/okozhat.)

17. Aranykolloid (csökkenti a stresszt, javítja az agyműködést) - (Pl. Yess+)

18. Ezüstkolloid (max. egy- két teáskanál naponta) (baktériumölő, bár a rákos daganatok közelébe nem nagyon jut el, de segít az immunrendszernek az egyéb baktériumok semlegesítésében) (Pl. Yess+)

19. Oxymax - stabilizált oxigén, plusz oxigén/plusz tüdő a szervezetnek, amit nem a vörösvértestek szállítanak.
           20. Levegő ionizátor - negatív töltésű ionokkal tölti fel a légteret, semlegesíti az "elektroszmogot" (pozitív töltések). Az a jó, ha egyben párásít is.

Hit a gyógyulásban és rengeteg ismeret, tudás a rákkal kapcsolatban. Immunerősítés, immunerősítés, immunerősítés, ...”

 

Ibivel beszélgettem, kérdezte, biztos szükségem van a fagyöngy injekciókra, meg egyéb mankókra?

- Én úgy érzem, már annyi mindent tudsz a betegségről, a rákról, most már ideje lenne az egészségről és az Életről is tudomást venni!

- Most megnevettettél! – mondtam hangosan felkacagva.

- Olyan jól tudsz fogalmazni! – folytattam.

- A megszokott – tól eltérően! – nevette.

 

Október 25.

Beszélgettem a fiammal, aki számomra teljesen érdektelen témát feszegetett, miszerint milyen legyen az új számítógépe, amelyet a legjobb alkatrészekből akar összerakni. Kit érdekel most, hogy milyenek a paraméterei, melyik milyen gigaherzes, milyen márkájú, Celeron, vagy nem Celeron… Egyszóval minden egyes mondatára nem érdekel volt a válasz.

- Nem érdekel! – ingattam a fejem.

- Ez sem érdekel! – folytattam.

- Nem tudom, és nem is érdekel! – mondtam megint, de tényleg nem érdekelt! Annyit hallottam már, nem akarok számítógépről beszélgetni, de ezt soha nem érti meg!

- Mi az, hogy nem érdekel? – kiabálta felháborodva.

- Nem érdekel…

- Nem, nem érdekel! De igenis érdekel! Tudnod kell! – ordította a nyakán kidagadt érrel.

- Pedig akkor sem érdekel, hagyjál végre békén a számítógéppel! – mondtam nyugodtan.

- Nem! Nem hagylak békén! Hogy lehet valaki ilyen? Mi az, hogy nem érdekel? Hogyhogy nem érdekel? – kiabálta.

- Úgy, hogy nem érdekel és kész! – mondtam

- Az nem lehet! Akkor is elmondom, és te meg fogod hallgatni! – ordította.

- …. ….  …. – mondtam néhány csúnya szót.

- Áááááá! Értem! Szóval így állunk? – tette a csodálkozót.

- Mit szólnának az emberek, ha hallanák, hogy egy volt óvónő így beszélt, minden szava trágár volt!?- kérdezte.

- Nem érdekel, hogy más mit mond!

- Nem érdekel? – furcsállotta.

- És mit szólnának a gyerekek, akik szeretnek? – kérdezte.

- Nem érdekel… - mondtam már csakazértis.

- Értem, szóval téged semmi nem érdekel! Hát akkor ezért vagy te rákos, mert nem érdekel semmi! – kiabálta újra.

- Nem ezért… - próbálkoztam

- De igen! – torkolt le.

- Ezért! Ennyire feladtad tényleg? Mindent feladtál? Így nem lehet élni! – folytatta a vitát.

- De…

- Semmi de! Kellene néhány új dolog az életedbe! – javasolta.

- Ha! Haha! Milyen új dolog? Milyen új dolog? Van még új dolog? – nevettem.

- Igen van! Mindig van új dolog, még tíz év múlva, sőt húsz év múlva is van új dolog! – kiáltotta felháborodva.

- Hát én nem hiszem…- ingattam a fejem

- Ezt én nem hiszem el, hogy lehet valaki ilyen? – kérdezte a fejét csóválva.

 

Ezzel befejeztük a vitát, mert én elvonultam aludni. Közben elgondolkodtam azon, vajon ő is tudta, amikor engem választott anyának, hogy ez lesz előre? Megpróbál ész érveket felhozni nekem, én meg nem hagyom. Tényleg ennyire feladtam, vagy csak most idegesítem vele a családot? Már nem tudom magam sem, mi a jó, mit kellene tennem. Igen, igaz, évek óta úgy érzem, nincs semmi új, nem látok jövőt, nem tudom, mi jöhet még, van értelme tovább folytatni?

Vannak pillanatok, amikor úgy érzem, sikerült az, hogy azt mondjam: „Uram, legyen meg a Te akaratod, jöjjön, aminek jönnie kell!” Ezekben a pillanatokban elfogadom a sorsom, elfogadom, hogy ez egy feladat, lecke, amit meg kell oldani. De miért ilyen nehéz? Hol van az a mustármagnyi, vagy még kevesebb hitem? Hová tűnt? Az első buktatónál megint mélybe zuhantam, összecsaptak a hullámok a fejem fölött, elmerültem a mélybe, megint nem látok jövőt? Nem építem a jövőt? Miért van ez így?

Már úgy élek, hogy kérdéseimet felteszem, aztán várom a válaszokat, melyeket mindig megkapok, azt vettem észre, egyre hamarabb! Ha este felteszem a kérdést, még aznap megjön a válasz, akár az aznapi filmből! Még akkor is, ha az éppen egy silány, vacak, semmit nem érő film. Megfigyeltem, néha eszméletlen nagy igazságok vannak elrejtve gagyi filmekbe. Éppen ma is egy ilyen gagyi filmet néztünk, melyben volt egy mondat.

„Ha félsz a válaszaidtól, ne tegyél fel kérdéseket!”

Ez nagyon jó! Hiszen mi magunk válaszolunk! Valóban, ha félünk a felelettől, akkor ne is kérdezzünk! Márpedig én állandóan csak kérdezek! A kérdések azonban fontosabbak a válaszoknál.

 

Október 26.

Fiam nézegette a megpenészedett búzafüvemet.

- Nem hiszem, hogy így is jó! Hasznos az, ha penészes a töve? – fejtegette.

- Nem! Elegem van belőle, utálom! Nem bírom már meginni! – mondtam.

- Anyuci! Nem kell ez már neked! Annyit nem használt, hogy értelme legyen így meginni! – mondta.

- Így van! Annyit nem használt, úgyhogy ezt még megiszom, és befejeztem! – feleltem.

Ez így van! Undorral ittam, alig bírtam már lenyelni, így pedig nem használ semmi. Az önsanyargatás, az étkezés drasztikus megváltoztatása, a drákói diéta nem használt, és miért nem? Azért nem, mert azzal sanyargattam magam, nem éreztem jól magam tőle. Új alapokra kell helyeznem mindent! Itt az ideje egy újabb változtatásnak!

Ibi megtanított először inni, azóta naponta megiszom 2 liter szénsavmentes ásványvizet. Utána megtanított helyesen lélegezni, majd megtanított enni. Ezen annyira nevetek, ezek olyan furcsa, természetes dolgok, másoknak nem okoznak gondot. Azt mondta, ne kínozzam, hanem érezzem jól magam. A szervezetem bölcs, tudja, mi a jó neki, azt tegyem, amitől jól érzem magam. Itt megint közbeszúrom, hogy mi van akkor, ha én attól érzem jól magam, ha reggeltől estig mézes zserbót eszem? Na persze, előbb utóbb biztosan megunnám…

Keményen dolgozom azon, hogy szeressem önmagam. Micsoda baromság! Mi okozza, hogy nem szeretem még mindig magam? Mi a bajom magammal? Nem értem, pedig olyan egyszerű dolognak kellene lennie, mint a szitakötőnek, aki nem gondolkodik azon, tud e repülni, vagy sem, egyszerűen csak repül, és kész!

A problémákat ezek szerint csak elkendőztem, egy időre a szőnyeg alá sikerült söpörni, de felgyülemlett, a szőnyeg pedig lejött róla… Akkor most megint minden kezdődik elölről?

Anikó barátnőm küldött két könyvet nekem, elkezdtem olvasni, nagyon érdekes, régen előbb a lelki okokat, a beteg álmait, céljait tették előtérbe, ma a ráknál a tünetek elfojtása, eltüntetése a fő orvosi cél.

„Ha például rákunk van, fogadjuk el azt, amit a betegség meg kell, hogy tanítson nekünk önmagunkról. Sose panaszkodjunk sorsunk miatt, ne okoljuk érte a véletlent, a karmát, a gonosz szellemeket, vagy a közömbös világegyetemet. Magunkban keressük problémáink forrását, ha hibát követünk el, tanuljunk belőle, és hálásan haladjunk tovább.

A meditálásnak sok formája lehet, de mindennap szakítsunk egy kis időt elmélkedésre vagy imádkozásra. Milyen kérdéseket tehetünk fel magunknak, és milyen területeken kereshetjük az útmutatást?

1. Környezetemmel összhangban táplálkoztam-e ma?

2. Szeretettel és tisztelettel gondoltam-e szüleimre, rokonaimra, tanáraimra és az öregekre?

3. Derűsen köszöntöttem-e ma mindenkit, és kifejeztem-e érdeklődésemet életük iránt?

4. Megszemléltem-e az eget, a fákat, a virágokat, és eltűnődtem-e a természet csodáin?

5. Megköszöntem és megbecsültem-e mindent, amit ma tapasztaltam?

6. Tisztességesen teljesítettem-e feladataimat, s ez által hozzájárultam-e egy békésebb világ megteremtéséhez?

”Az utóbbi néhány évben azonban egyre inkább elismerik a betegség, és különösen a rák ilyenfajta megközelítésének a korlátait. A mammográf legalább annyi rákot okoz, mint amennyit kivéd, és más diagnosztizáló röntgensugarak is kockázatosak lehetnek. A Papanicolau-kenet gyakran mutat ki méhnyakrákot ott, ahol annak nyoma sincs, és megfordítva. A szövettani vizsgálatra vett szövetminták szennyeződésnek és torzulásnak vannak kitéve a műtőben és félreérthetők a mikroszkóp alatt. A daganatok eltávolítása érdekében végzett sebészi beavatkozások egyes rákfajták terjeszkedését segítették elő. A sugárkezelés egészséges szöveteket roncsolhat, és heveny vagy krónikus másodlagos rendellenességeket eredményezhet. A kemoterápia az egészséges sejteket éppúgy megmérgezheti, mint a toxikusakat, és egy sereg vérszegénységgel kapcsolatos betegséget okozhat, amelyek súlyos fertőzésekhez vezethetnek.

A hormonkezelés impotenciát vagy meddőséget okozhat. Az érzéstelenítők és fájdalomcsillapítók gyakran legyengítik a szervezet immunrendszerét és megnehezítik a gyógyulást. A ma éppen rákellenes csodaszernek számító Interferonról talán kiderül, hogy az idézte elő a holnap daganatait.

A statisztikák derűlátó jóslatai ellenére a rák elleni háborúban egyre növekszik a halálesetek száma.

E dilemma megoldásaként századunkban jelentős változáson ment át a rákból való kigyógyulás fogalma.

A rákkezelésben a gyógyulás elveszítette régi szótári jelentését (hogy ugyanis visszajutást jelentene egy egészséges állapotba), s csak annyit jelent, hogy a páciens még életben van öt évvel azután, hogy a daganatot kezelték.

Idézünk egy előadásból, amelyet 1969-ben nyújtott be az Amerikai Rákkutató Társaságnak dr.

Hardin Jones, a Kalifornia állambeli Berkeley Egyetem orvosi-fizika professzora.

„Tanulmányaim sorozatosan azt bizonyították, hogy a kezeletlen rákbetegek négyszer olyan soká megmaradtak, mint a kezeltek. Egy tipikus rákbetegség esetében azok, akik visszautasították a kezelést, átlagosan még 12 és fél évet éltek. Azok, akik elfogadták a sebészi és egyéb beavatkozást, átlagosan csak mindössze három évet éltek... Én ezt annak tulajdonítom, hogy a sebészi beavatkozás traumatikus hatást gyakorol a test természetes védekező mechanizmusára. A testnek megvan a maga természetes védekezőképessége a rák minden típusával szemben.”

Dr. Hardin következtetései felidézik Hippokratész megállapítását, hogy ugyanis azok a rákbetegek, akiket műtéttel kezelnek, meghalnak, míg azok, akikhez nem ér kés, viszonylag soká élnek. Háromszáz évvel ezelőtt, a tudományos forradalom előestéjén a francia komédiaíró, Moliére lakonikusan megjegyezte: „Az embert maga a természet, ha ráhagyják a dolgot, szép csendeskén kisegíti a bajból, amibe keveredett. Szerencsétlenséget csak a mi izgékonyságunk, türelmetlenségünk okoz. Legtöbb ember nem a betegségébe hal bele, hanem az orvosságaiba.”

 

Október 28.

Igencsak idegesen vártam, mit fog mondani a doktornő a mai összefoglaló eredmény átadásánál, főleg, hogy beigazolódott a gyanú, a gyanúsítottam tényleg rosszindulatú. Nevetségesnek találom, hogy egy kis 11 mm es nyirokcsomó hogyan lehet „rossz” indulatú, egyáltalán mit jelent ez a szó? Szerintem nem az, de mindegy. Jó mély levegőket vettem, nyugtattam magam a rendelőben, amíg a többi körülbelül húsz beteggel együtt várakoztam a soromra.

Néha sikerült megnyugodnom, mély levegővételek, és ivás közben. Persze, miért is ne hallottam volna, amint az előttem ülő két hölgy beszélgetett a hormoninjekció mellékhatásairól, aztán a másik kettő szintén ugyanarról. Beszéltek a klimaxos tünetekről, a kemoterápia mellékhatásairól. Az egyik például már nem lát rendesen, annyit romlott a látása, mindeközben olyan feledékeny lett, nem is emlékszik arra, hogy már legalább ötször elmondta ugyanazt, amitől a családja kiborul teljesen. A másik hölgy alátámasztotta eme hölgynek a felismeréseit. Mindkettő arcán láttam a fáradtságot, a megtörtséget. A mellettük ülő páros sokkal fiatalabb volt, ők is az injekció implantátumra vártak, ecsetelték, mit éreztek tőle, a hőhullámok, a hízás, meg egyéb dolgok voltak. Persze ez nem minden, mert a túloldalon ülő idősebb asszonyok is sorolták a mellékhatásokat, de szó szerint. Az egyik megtört arcú, ősz hajú beesett szemű hölgy éppen arról beszélt:

- Én már teljesen kikészültem ezektől a mellékhatásoktól! Tönkrement a szívem, a vesém, és a gyomrom tőle.

- Nekem is ezek a bajaim vannak, és olyan fáradt vagyok, annyira belefáradtam már az egészbe… - kontrázott a beszélgető partnere.

Volt még egy magába roskadt szörnyen sovány, megtörtebb arcú, sápadt, fiatal nő is a várakozók között. Ő senkihez nem szólt, látszott rajta, hogy teljesen feladta már ezt az életet, semmi, de semmi nem érdekelte már a környezetéből. Szemei sötéten árkoltak, lelke talán már a túlvilágon járt… Azt hiszem, nem sok ideje lehetett már hátra…

Közben behívogatták az injekciósokat, beadták nekik, majd ők távozhattak. Sokan voltak, de én is sorra kerültem.

- Jöjjön Erzsébet! – invitált a doktornő kedvesen.

- Nézze! A további lépések attól függnek, maga mit hajlandó elvállalni, mert beigazolódott, hogy a kulcscsont alatti nyirokcsomója rákos! Az emlőrák áttéte! Tudom, hogy maga gyógyszerellenes, meg minden…

- Mit lehet? – kérdeztem bátortalanul, reménykedve, hogy a megoldás egyszerű lesz.

- Hát! Ahhoz, hogy megtudjuk, van e máshol is… hiába jó a mellkas rtg.- je, a mammográfiája, meg a tumormarkere… - kezdte sorolni.

- Meg kell tudnunk, hogy van e máshol is! Ezért szükséges lenne egy mellkas CT, Egy hasi CT, egy csont izotóp vizsgálat, de mindennek csak akkor van értelme, ha utána beleegyezik, hogy az ilyen módon kitett sugárterhelés következményeit is a kezelésekkel ellensúlyozni tudjuk…

- Igen? – bátortalankodtam.

- Igen! Mert ha megtudtuk, hogy csak ez az egy kis nyirokcsomó van, és sehol máshol nincs áttét, akkor lehet kimetszeni, utána kemoterápia, sugárkezelés, és hormon injekciók. Ez a jobbik eset…

- Kérhetek még három hónap haladékot? – kérdeztem.

- Nem! Nincs haladék! Nézze, ezzel foglalkozni kell! – mondta erélyesen. Közben még elnevette magát ezen.

- Értem, de…

- Semmi de! Most nehogy azt higgye, hogy ez nem fog továbbmenni! Most én elengedem, és visszajön nekem három hónap múlva egy tüdőáttéttel, egy májáttéttel, egy csontáttéttel, addig húzza, amíg még nehezebb lesz magán segíteni! Minél korábban kezdjük, annál hatékonyabb a kezelés.

- Egy mellrákba ma már nem illik belehalni! – folytatta.

- Itt vannak a kezelések! Lehet segíteni magán!

- Akkor én nem kérem, köszönöm… - mondtam elhaló hangon.

- Akkor én meg azt mondom, hogy ez egy nagyon hülye döntés! Meg akar halni? Ezt úgy hívják, hogy öngyilkosság! – nézett rám.

- Igen… hm… - nyögtem.

- Hány éves maga?

- 46 – mondtam.

- Hát ilyen fiatalon még nem kellene feladnia! Ha ezt mondaná 79 évesen, azt mondanám, jól van, de így?? Nem értem! – csóválta a fejét.

- Hát ott van a májam… - kezdtem

- Mi baja a májának? Jó, el van zsírosodva, de ez az elhízás következménye, mások örülnének, ha ilyen lenne a májuk! Az enyém is ilyen, mert én is dagadt vagyok! – folytatta.

- A vesém… - céloztam a veséimre, melyben már 2x is voltak kövek.

- A veséjének még annyi baja sincs! Itt van! Nézze meg! Normális működés – nézegette az eredményeimet.

- A májfunkcióját nézze meg a leleten! Tökéletes! Mit akar még? Nézze az összes eredménye szinte jó!

- A vérnyomásom… - nyögtem

- Na, arra is, ha szedne gyógyszert, akkor nem lenne olyan!

- Szedtem 11 évig, azt tavaly hagytam abba! – mondtam.

- Nagyon rossz döntés volt, egyébként azért nem volt jó előtte, mert nem volt rendesen beállítva, nem jó gyógyszert szedett rá! Különben is, ha az áttétekbe belehal, akkor mit számít a vérnyomása? – kérdezte.

- Hát… számít … azt hiszem… - vetettem közbe.

- Nézze! Meg akarom ijeszteni!

- Tudom – mondtam. Sikerült is, gondoltam magamban, mert éreztem, hogy egyre jobban dobog a szívem, leizzadtam, vörös lett a bőr a nyakamon…

- Az a baj, hogy mi a beteg jogai miatt, meg az orvosi titoktartás miatt nem jelenthetjük fel a természetgyógyászokat, de ők aztán harsányan hirdethetik, ha valaki meggyógyult, azt pedig elfelejtik elmondani, hogy azért a beteg kapott egy kis kemot is! – győzködött tovább.

- Igen, értem – bólintottam.

- Mi a baja a műtéttel? Olyan szépen megoperálta a főorvos úr, azóta sincs semmi baja! Most is csak egy kis kimetszés lenne!

- Na! Azért nem egészen! Nekem kell az a nyirokcsomó! Innen is hiányzik már 11 db, és dagad a karom, nem vetethetem ki mindet! – mutattam magamra.

- Óóóóóóó! Csak nehogy azt mondja, hogy a nyirok… - csapott a homlokára. Itt elfelejtettem, mi volt az, amit mondott, mert nem volt értelmes, de gondolom, más beteg ezzel hozakodott elő, aki nem értett hozzá.

- Miért nem szólt, hogy dagad a karja? Tornáztatja?- kérdezte.

- Igen! Persze!

- Olyan jó gyógytornászunk van, aki tud speciális masszázst, meg tornagyakorlatokat, amitől jobb lesz!

- Azokat végzem, amiket itt tanultam! – vetettem közbe.

- Hát akkor? – nézett rám kérdőn.

- Nem! Több műtét nem lesz! – ingattam a fejem határozottan.

- Akkor csak kemoterápiát is lehet, vagy sugarat, vagy valamit, de ezzel mindenképpen foglalkozni kell! Nem lehet homokba dugott fejjel elfeledkezni róla! – csodálkozott.

- Nem, nem – ingattam a fejem, most már határozottan.

- Egyiket sem kérem. – döntöttem.

- Ez biztos? – kérdezte meg még egyszer.

- Tudja, ha egy beteg meghal, annak két oka lehet, az egyik, ha az orvos rontja el, de a másik az, ha a beteg nem akar meggyógyulni. – mutatta az ujján.

- Igen, értem. – bólintottam.

- Vannak még csodák, de azok ritkák, ezért el kell vállalni az orvosi segítséget is! – folytatta tovább.

- Akkor? Mi legyen? – kérdezte, még mindig reménykedve.

- Hagyjuk akkor… - egyre kellemetlenebbül éreztem magam.

- Mi nem zárkózunk el semmilyen alternatív gyógymódtól sem! – mondta. Én meg tudom, hiszen ő javasolt már máskor is nekem csalánteát, halolaj kapszulát, meg nem erőltette annyira a gyógyszereket, mint esetleg egy sokkal erőszakosabb orvos.

- Nem… - nyögtem még mindig. Őt sajnáltam, hogy pont velem akadt össze, aki ilyen makacsul köti magát, pedig minden eszközét bevetette.

- Tehát semmi? – nézett a szemembe.

- Semmi…- mondtam lehajtott fejjel.

- Jó, rendben, a maga élete, maga dönt! De ilyen fiatalon még gyors a sejtosztódás, senki nem tudja előre megmondani, mennyi ideje van hátra, mielőtt szétterjed úgy, hogy nem tudunk már mit kezdeni vele. Minél korábban kezdjük el, annál jobbak az esélyei! – próbált meggyőzni.

- Tudom – feleltem.

- Akkor?

- Akkor sem vállalom, én nem bírom ki, tudom! – nyögtem.

- Miből gondolja ezt?

- Beszélgettem a betegekkel is… láttam sok példát, vannak, akik elvállalták a kemot, mégis itt vannak…

- Igen! Persze! Vannak, de mikor volt a műtétük? 15 éve, aztán néha itt- ott előjön, kapnak egy kis kemot, és minden rendben. Nézze meg azokat, akik most itt kinn ülnek, mind kontrollra jöttek! Élnek! – győzködött tovább.

- Hát.. én akkor sem … nem tudom… nem bírom…

- Nézze! A betegek sem mondanak mindig igazat! Minden eset más! Nem kell rájuk hallgatni, maga döntsön! Ez a maga élete!

- Jó, jó, de …

- Na? Akkor mit írjak?

- Semmit nem kérek köszönöm szépen… - nyeltem le a kikívánkozó könnyeimet.

- Rendben, akkor aláírja nekem a papírokat. Mi itt nem zárkózunk el semmilyen alternatív gyógymódtól sem, bármit megehet, megihat, bármit beszedhet a kemo mellé, vagy használ, vagy nem, nem számít, de azért fontolja meg jól! Vannak még csodák, de azok ritkák! Ezért kell tenni nekünk ellene, de minél gyorsabban, minél előbb! Nagyon sürgősen!  – mondta.

- Megfontoltam – feleltem.

- Rendben! Hát jó! – mondta szegény, már megsajnáltam, mert nemcsak az én nyakamon lett vörös a bőr, hanem az övén is.

Kimelegedtem rendesen, elanyátlanodtam, belül sírtam. A vérnyomásom az egekbe szökött, a szívem tombolt, zakatolt hangosan, szó szerint fizikai fájdalmat éreztem a fejemben, szívemben, mellemben, szememben… A doktornő nem örült a döntésemnek, láttam, hogy ideges lett, ő is kipirosodott, amint mindent bevetett, hogy rávegyen valamire, már egy kis lépésnek is nagyon örült volna, de én, én kitartottam eredeti elképzelésem mellett. Nem egyszerű döntés az ilyen! Az ember nem tudja, mikor dönt jól. Közben azzal vigasztaltam magam, hogy egy folyamatban vagyok, jó úton haladok, nem szabad feladni az első buktatónál. Tovább kell folytatnom. Sokan bebizonyították már, hogy hatalmas erős hittel meggyógyultak! Én miért nem lehetek az? Hiszen, ha ide- oda kapkodunk, mindent bevetünk egyszerre, az azt jelenti, hogy nem bízunk, nem hiszünk a saját gyógymódunkban. Márpedig, ha az ember bármiben hisz, abban aztán elvakultan hinni kell, végigvinni bármi áron, ha végén a győzelmi zászlót akarjuk lobogtatni.

Persze a szívem vert ezerrel, nem tudtam, merre fussak most, mi legyen, mi jöhet ezután. Közben a doktornő megírta az összefoglalót, leírta a nem beleegyező nyilatkozatot, melyen aláírtam, hogy semmilyen kezelésbe és vizsgálatba nem egyezek bele ezután, sőt saját kezűleg is le kellett írnom, majd tanúként a nővér írta alá. Aztán elment a doktornő megkeresni a főorvos asszonyt, akinek szintén alá kellett írni. A nővér benn ült velem, egy szót sem szólt hozzám, mint egy kívülálló gépelt a számítógépbe. Rám sem nézett, egy szava sem volt! Rosszul éreztem magam, sírnom kellett, elbátortalanodtam. Megtöröltem a szemem, mire visszaért a doktornő, már megint úgy ültem ott, mint egy erős ember. Erős ember, akinek felment a vérnyomása, kivörösödött a nyaka, leizzadt a nehéz döntéstől.  Mivel a főorvosnő éppen gyűlésen volt, ezért megkaptam a papírokat, hogy kinn várjak, amíg visszajön.

Elolvastam, mit írtam alá. Nemsokára kijött a doktornő, elment aláíratni, nekem már nem kellett menni. Rájöttem, hogy nem láttam a papíron, mikor kell visszajönnöm kontrollra. A többi beteg mondta, hogy ott van alul, de nekem nem volt. Azt mondták, nézzem meg jobban, ha visszakapom. Már jött is a doktornő, visszaadta a papírokat.

- Doktornő! Mikor kell visszajönnöm kontrollra, mert itt nem olvastam…- mutattam a kezembe nyomott papírra.

- Mikor? Mikor? Mit mondjak erre? Most írta alá, hogy nem egyezik bele semmilyen további vizsgálatba! Akkor mit akar? Akkor jön, amikor akar! Azt csinál, amit akar! – mondta nevetve, széttárt karokkal. Aztán bement szélsebesen a rendelőjébe.

- Jó… – néztem utána tétován, bámultam a becsapott ajtót. Azt hiszem, teljesen összeomlottam ott, és akkor megint.

- Maga nem egyezett bele a kezelésekbe? – kérdezték a betegek a folyosón, akik előtt zajlott ez a kis beszélgetés.

- Nem! – mondtam. Most láthatták, hogyan bánnak azzal, aki nem egyezett bele. Csak nem én vagyok az egyetlen? Biztosan nem! Nem hiszem, hogy csak idősek nem egyeznek bele, akik feladják, hanem fiatalok sem, akik még nem adták fel!

- Ugye, hogy nem volt az enyémre ráírva a kontroll? – mondtam még, mielőtt elköszöntem a betegtársaktól.

Mit mondjak? Letaglózva, sírva jöttem ki, teljesen porig alázva. Szóval, ha nem vállalok semmit, akkor kontrollt sem érdemlek? Mármint valóban felesleges is, ha úgysem tudják megállapítani, hiszen most is csak véletlenül vette észre az orvos, amikor már majdnem végeztünk. Se vérvétel, se röntgen, se ultrahang nem mutatott ki semmit, csak utolsó icipici kis „véletlen” folytán akadt rá a kulcscsont alatt erre a csomócskámra. Egyébként fél évvel ezelőtt még nem látott ott semmit, emlékszem, akkor is megnézte jó alaposan.

Na, most mit fogok tenni?

Mi jöhet még ezután?

A buszmegállóig sírva mentem, Selly megint lelket öntött belém. Felhívott, felvázolt néhány eshetőséget, azt mondta, nem baj, ha ebből a kórházból kiebrudaltattam magam, menjek másikba, keressek másik orvost, beszéljek több orvossal is. Ha többen ugyanazt mondják, akkor abban már lehet valami. Leszidott, hogy nem hívtam magammal, eljött volna velem. Valójában ilyen sorsdöntő dolgoknál eléggé összeroppanok, de szeretem egyedül intézni, szeretek egyedül sírni, de mégis megosztani, akivel lehet.

A buszmegállóban vártak a kolléganőim, akik lesújtva hallgatták a hírt, szeretnének segíteni, de nem tudják, hogyan, senki sem tudja, mikor hozunk jó döntést. Van példa erre is, arra is. Magam sem tudom, mit kellene tennem. Mindig is kemo ellenes voltam…

Margó visszakísért az óvodába, ahol még több kedves barátnőm, kolléganőm benn volt, ott megint el kellett mondanom mindent. Mélyen megráztam őket, nem tudtak mit mondani. Angéla szemeiben láttam most azt, amit egyszer a pároméban, amikor fájt az oldalam. Azt hiszem, Margó szemeiben is ezt láttam.

Margó aztán hazakísért, amikor említette a férjét, rögtön eszembe jutott, hogy Ausztriában dolgozik, ő lesz az emberem, aki hoz onnan nekem fagyöngy injekcióampullákat.

Páromnak, és fiamnak előadtam a történteket. Nem tudtak mit mondani.

- Anyuci. Kémiából most tanuljuk, hogy a rákosokat kemoterápiával kezelik, nem túl sok sikerrel – mondta.

- Na ugye! – vágtam rá.

- Erzsi! A te életed, ebbe nem szólhatok bele! – mondta a párom.

- Igen, az én életem, de segíthetsz! – feleltem.

- Akkor vágják ki onnan! Miért nem lehet kivenni? – javasolta.

- Nem! – kiáltottam határozottan.

- Nem lesz még egy műtét! Nem leszek össze- vissza vagdosva! Nincs értelme, attól még továbbmehet!

- Akkor neked adom az összes C vitaminomat! Itt van, edd meg! – mutatott a dobozokra.

- Nem elég! Nem érted? Vénába kellene brutális adag!

- Olyan jól csináltad eddig, szerintem folytasd a kúrádat! – nézett rám.

- Neked ez hatékony kúra volt? Mégis ott van az áttét! Ezek szerint nem volt elég! Olvastam, hogy napi 100 szem mandula kellene, én meg csak 20 szem sárgabarackmagot ettem…

- Azt a keserű magot hagyd abba, az nem jó! – próbálkozott.

- De jó! Nem érted! Még kevés is! Nem volt elég! Az utóbbi hónapokban elhanyagoltam kissé a dolgokat, azt hittem, már túl vagyok rajta, hogy már meggyógyultam – fejtegettem.

- Már megint ettem tejtermékeket, sajtot…

- Na ez az! Te eddig rengeteg zsíros sajtot megettél! – kiáltotta a párom.

- Nehogy már én legyek a hibás! És aki csak húson él, aki csak sajton él, aki csak valamilyen egyhangú ételen él a sivatag közepén? Az miért nem lesz rákos? Nem! Nem! A megoldást nem itt kell keresni!

- Meg rengetegszer áztattad magad a forró vízben… - jutott megint eszébe

- Nem! Az jó volt! A forró vizet nem szereti a rák! Van direkt hőterápia! Az biztos, hogy nem oka! – vágtam rá erre.

- Olyan orvos kellene, aki beadja nekem a C-vitamin injekciókat, de ha csak Budapesten találok, akkor baj van, mert minden nap beutazni, meg az orvost és a gyógyszert is fizetni, az sok lesz! El sem tudom képzelni, mennyi pénz az! – találgattam.

- Itt kellene helyben találni valakit, vagy beadom én magamnak! Nem lehet igaz, hogy ilyen nehéz ezt az egyszerű feladatot megoldani! Nem lehet tűt szerezni, nem lehet injekciót venni, hát hol élünk? És a drogosok hogy oldják meg? Egyszerűbb lenne injekcióampullákat szerezni, amit csak hasba kell adni, azt meg tudnám egyedül is oldani. – mondtam.

- Miért csak vénába a jó? – kérdezte.

- Azért, mert a vér közvetlen elviszi azonnal mindenhová! – feleltem.

- Tegyél rá borogatást! Citromkarikákat, abban van C-vitamin, bőrön át beszívódik! – mondta.

- Ez nem rossz ötlet! Teszek rá, bár mindenki tudja már, hogy a citromban nincs is annyi C-vitamin, amennyi kellene, de az ötlet nem is rossz! Teszek rá egyik nap citromkarikákat, másik nap fecskefüvet, harmadnap a búzafű maradékot! – gondolkodtam. Hiszen csak 2,5 cm mélyen van! Biztos, hogy bőrön át is beszívódik a hatóanyag.

Este filmet követelt a párom, mondtam neki, hogy érzéketlen, nem akarok tv- t nézni most. Ő pedig azt felelte, valójában őt sem érdekli, de tegyek be valamit, ami eltereli a figyelmemet, ne ezzel a gondolathalmazzal aludjak el. Ebben van valami igaza. Ilyenkor nem szabad így lefeküdni, aludni. Ilyenkor az emberben összedől minden, amiben eddig hitt, és nem képes másra gondolni, a szokásos rituálékra sem.

Hiába néztünk filmet, nem tudtam a gondolataimat a mai nap eseményeiről elterelni, tovább forgolódtam, agyaltam. Aludni sem tudtam,, muszáj volt kijönnöm, és leírnom a könyvembe, hogy feldolgozzam magamban. Ideültem a gépem elé, és írtam, írtam, írtam, írtam.

 

Október 29.

Ibivel beszélgettem, megígértem, hogy vigyázni fogok a testemre, ha eddig bármit tettem vele, eztán megvédem, segítek, hogy meggyógyítsa önmagát. Nem hagyom megmérgezni, inkább támogatom…

- Szerintem bármikor dönthetsz másképp is, nem csak ez az egy orvos van! - Írta.

- Persze, de én nem hiszek abban a gyógymódban, tudom, hogy nem jó nekem, így nem tudom bevállalni… Nem akarok rosszul lenni!

- A kemo sejtméreg, ha azzal megmérgezem magam, akkor már nem tudok természetes úton gyógyulni! - folytattam

- Én pedig úgy akarok, ha már eddig nem vigyáztam magamra, akkor most védem a testem, mindent megteszek érte, hogy kijavíthassa önmagát!

- Csak a türelem nem erényünk, mert mindent mindig azonnal akarunk…

- Ha most elestünk, akkor fel kell állni, nem szabad az első bukkanónál ész nélkül feladni! – írtam neki sorban.

- Számomra helyénvaló, hogy mélységesen és nagyon Szeretem, Tisztelem és Elfogadom Magam! – írta vissza.

- Bízom Benned!

- … képes vagy rá!

- ÉLNI, ÉLNI, ÉLNI!

- végre az EGYSÉGRE és EGÉSZSÉGRE koncentrálni, nem a múlton rágódni és a betegséget kutatni! – írta Ő is sorban.

 

Selly üzenetet küldött, melyben mérges volt rám.

- Te nem bátor vagy, hanem félsz!

- Én?

- Igen, Te! Vedd tudomásul, hogy csak alternatívan nem gyógyulsz meg! Én is úgy voltam vele, hogy jól van, eddig nem lett rosszabb, de jobb sem, ezért eldöntöttem, akkor gyógyítsanak meg az orvosok! Már nem érdekel, hogyan, de legyen vége!

- De én akkor is bebizonyítom, hogy lehet! – írtam.

- Nem lehet, fogadd el a segítséget, semmi kedvem a temetésedre menni! Vedd már tudomásul, fogadd el, mi történt, és tegyél ellene! – folytatta.

- Teszek én!

- Nem eleget! El kell fogadnod az orvosok segítségét is!

- Nekem semmi bajom az orvosokkal! Szeretem az orvosokat, az egészségügyet, az egész gyógyítást! De ennek semmi köze ahhoz, hogy nem akarom magam megmérgezni! Ezzel az egy gyógymóddal nem értek egyet!

- Akármit megehetsz mellé, de azt is fontold meg! A doktornő helyzetébe is bele kell képzelned magad! Ő meg akart gyógyítani, azzal, amiben hisz, amit lát minden nap, te meg nem hagyod! Lássuk be, sokan meggyógyultak azzal a módszerrel is! – írta.

- Belátom, de csak az gyógyult meg, aki hitt abban a gyógymódban, és hajlandó volt változtatni, nézd meg, akik meggyógyultak, soha nem lett ugyanolyan már az életük, mint volt! – mondtam.

- Az lehet, de elfogadtak minden segítséget!

- Én is elfogadok, kivéve azt! – írtam tovább.

- Micsoda csökött ember vagy te! Nem érted? Minden perc számít! Cselekedj! Ez most olyan, amivel sürgősen foglalkoznod kell! Azonnali cselekvést igényel!

- Igen, jól van, azonnal cselekszem! Vettem nyiroktisztítót! – írtam.

- Áááá! Ne ilyenekben gondolkodj már! Fogadd meg, fontold meg az orvosok tanácsát is!

- Jól van, rendben!

- Egyébként szívesen segítek, bármikor elmegyek veled, ha kéred, haragszom, amiért sohasem kértél meg! A családodat is megkérheted! Segíthetnek ők is! Csak arra kérlek, ezt most ne hanyagold el! Jöhetsz az én orvosomhoz is, ő a nyirokrák magyar fő specialistája, tőle magasabb pozícióban nincs is senki, ő a legtapasztaltabb a témában, ő tudja, mit kell tenni!

- Egyébként én tudom, miért van, tudom az okát, rájöttem a saját, és mások rákjának az okára is! A rák válaszút! Mehetsz, ha akarsz, de maradhatsz is! Te döntesz! Csak rehabilitálni kell a bukott célodat!

- Ha ilyen jól tudod, akkor te miért nem oldottad még meg? – kérdezte.

- Azért, mert elméletben könnyebb rájönni, könnyű mondani, de igaziból a HIT számít, abban meg nem hazudhatok, annak tényleg igaznak kell lennie! Meg aztán ezek a lelki okok olyan összetettek! Még biztosan van valami, amit nem tudok, amire nem jöttem rá!

- Akkor is, hallgass az orvosokra is! Azt akarom, hogy azt mondd, meg én is azt mondjam, hogy most már biztosan 100 % - ig meggyógyultam!

- Rendibendi! – nevettem a harcias barátnőm kirohanásán.

 

Egy internetes rákfórumon találtam hozzászólásokat, beszélgetéseket a rákról, a C-vitamin intravénás injekciókról, valamint az Iscador nevű fagyöngy injekciókról is. Sőt volt, aki hirdette, hogy eladja, mert az anyukájának már késő lett, mire megrendelték, meghalt...

 

Október 30.

Az orvos ismerősömnek is írtam egy elkeseredett levelet, melyre ma jött válasz:

„Kedves doktor úr!
           Sajnos ez történt velem, most pánikban vagyok megint, megint  a mélyponton, jelenleg nem tudom, merre tovább...
          Van egy nyirokcsomó, amiről bebizonyították, hogy rákos, és áttét, szinte kidobtak a kórházból, fenn mellékelem az írást róla.
          Eddig ezt tettem:
Lúgosítás: zöldség, gyümölcs diéta
Céklalé, saját búzafűlé minden nap,
20 szem sárgabarackmag
Nagy adagos alapvitamin csomag
B15 vitamin
+ 2000 mg C vitamin
Valamilyen olaj (tökmag/ lenmag/ máriatövis,/  vagy  halolaj)
alga kapszula
Króm
250 mg Kálium
Q10
Plusz mindig valami immunerősítő ... pl. gránátalma kapszula, macskakarom...stb, mindig más…
sok magot ettem még, mint dió, mandula, mogyoró…

Ezek után az egy éves kontrollon, ahol megint mindent végigcsináltam, ott egy áttét!

 Szeretném megkérdezni, van - e Önnek valami ötlete, ami segíthet... Gondolok itt arra, hogy most szeretnék C vitamin injekciókat.. érdemes azzal foglalkoznom, vagy elég lenne, ha többet ennék szájon át? Vagy fagyöngy injekció? 

 Most mit tegyek? 
           Köszönöm szépen előre is a tanácsát!”

 

„ Látom, hogy nagyon sok mindent tett eddig is az egészségéért.

A leírtak alapján a következőket javaslom: Ennyi zöldség és gyümölcs fogyasztása mellett nem szükséges a további lúgosítás, illetve káliumfogyasztás. A sok zöldség és gyümölcs miatt elegendő káliumot juttat a szervezetébe, illetve elegendő mértékben lúgosítja a szervezetét.

Amin esetleg érdemes lehet elgondolkodnia, az a B17 vitamin fogyasztása. A barackmagok is tartalmaznak valamennyit, de lehet, hogy nagyobb adagra lenne szüksége. Javaslom, hogy tájékozódjon az interneten, hogy milyen készítmények vannak, illetve azok fogyasztását hogyan javasolják.

A C-vitamin adagját is megnövelheti, de nem szükséges intravénás formában. Nyugodtan szedjen C-vitamin tablettákat vagy kapszulákat, azok is hatékonyak. Szedhet akár 8-10 g-ot is 1 g-os részletekben.

Ami még a fentieknél is fontosabb, az a betegség lelki, szellemi hátterének kezelése. Ebben biztosan a segítségére tud lenni a gyermeke. Forduljon hozzá segítségért. Őszintén mondom, hogy ez mindennél fontosabb.

 Biztos vagyok benne, hogy sikerülnie fog meggyógyulni.

Üdvözlettel:  „

 

Október 31.

Anyukámnak nagyon fáj a gyomra, magas a vérnyomása, rengeteg gyógyszert szed, nagyon sajnálom miatta. Ő pedig miattam aggódik, azt mondták az öcséim, ne mondjam meg neki, mi történt velem megint. De megmondtam, tudnia kell, jobb, mintha nem tudná! Én magamból indulok ki, mert én mindig mindent tudni akarok.

Beszéltem a kis drága édesanyámmal, ne nézzen olyan riadt szemekkel. Azért fáj a gyomra, mert nem veszi be, ami történt velem, nem tudja felfogni. Elmondtam neki minden döntésem okát. Elmondtam, hogy az aggódás negatív érzelem, azzal pedig bevonzza, amitől fél. Felejtse el, ha segíteni akar rajtam, akkor bízzon, és higgyen bennem. Sokkal többet segít, mintha látom, hogy tönkremegy mellettem. Biztos vagyok benne, hogy 2 év múlva, 4 év múlva, 5- 10 év múlva jót fogunk nevetni ezen, amikor már tutira tuti, hogy ezerszázalékosan meggyógyultam. Elfelejtjük az egészet! Az a szerepe ebben a dologban, hogy higgyen bennem, bízzon bennem, imádkozhat értem az angyalokhoz, az arkangyalokhoz, az én őrangyalomhoz, Máriához, ahhoz, akihez neki jól esik. Így örült, azt hiszem, sikerült erőt adnom neki, hogy a feladatát elvégezze ez ügyben. Azt is elmondtam, nem vagyok egyedül, fantasztikus barátokat szereztem, akik önzetlenül segítenek rajtam, szeretnek, támogatnak.

Ettől magam is olyan boldog lettem, szinte már örültem is a betegségnek, aminek ezt a rengeteg változást, ezt a sok örömöt, szeretetet köszönhetem. Eszembe jutott, hogy addig nem múlik el egy betegség, amíg nem tudok örülni neki, hogy van, hogy a helyes utamra terel. Most örültem, hálát adtam mindenért, mindenkiért! Gyertyát is gyújtottam, boldog voltam. Szeretem a nyirokcsomómat, továbbra sem hiszem, hogy bűnös lenne! Bízom benne, szükségem van rá, tudom, hogy csak egy utolsó megkísértés volt, a gyógyulásba vetett hitem megkísértése. Ez biztos!