54. Élettusa - A titok
A TITOK
Április 3.
Bementem a csoportba, ahol most engem helyettesít a tavaly nyugdíjba vonult 61 éves kolléganőm.
- Milyen érzés a csoport nélkül? –érdeklődött.
- És neked milyen érzés volt nélküle, és milyen most itt megint? – kérdeztem vissza.
- Én csak azért vállaltam el, mert a fél csoportot még ismerem. – mondta.
- Én is beszéltem A-val, majd esetleg így helyettesíteni visszajövök, bár az már sohasem lesz olyan, mint volt, mert akkor össze–vissza lennék, mindig más-más csoportban, olyan gyerekekkel, akiket nem is ismerek… - feleltem.
Közben végigjártam a csoportot, a fektetőket, benéztem a szekrénybe…
- Ülj le! – javasolta M… de én nem akartam… furcsa…
Nem, nem akartam!
Olyan érdekes érzés volt, megsimogattam az ismerős bútorokat, fektetőket, szekrényeket, a gyerekeket, akik még ismernek engem, jövőre, ha bemegyek, már nem lesznek ismerősök…
***
Az egyik internetes oldalon találtam egy helyet, ahol ott volt a TITOK!
Eljutott hozzám is a titok!
Megnéztem, teljesen ledöbbentem tőle! Fantasztikus! A vonzás törvényéről szól!
Rhonda Byrne: The Secret című könyve alapján. A világ nagy tudósai mind ismerték a titkot! A legfontosabb, hogy energialények vagyunk, az életünk olyan, amilyennek megteremtjük, ennek senki sem szab határt! Soha senki nem fog minket megítélni ezért! Az öröm, a nevetés, a hála kell, hogy átjárjon minket minden pillanatunkban! HATÁRTALAN LÉNYEK VAGYUNK! Az élet bőséggel van tele, mindenkinek van elég mindenből, sőt, több mint elég van! Mindannyian kapcsolatban vagyunk egymással, Isten képe, és fénye vagyunk, isteni lények. Azzá válunk, amit gondolunk, amire gondolunk, amit érzünk, azt bevonzzuk magunknak!
„NEM VAGYUNK MÁSOK, CSUPÁN GONDOLATAINK EREDMÉNYEI!”
/ Buddha/
Ezt eddig is tudtam, mégis ledöbbentett a film! Eddig is sokszor alkalmaztam a vonzás törvényét, eddig is írtam, mennyi minden kívánságom teljesült! Emlékszem, amikor eladtam az első romhalmaz házamat, akkor volt egy szép kulcstartóm, amire feltettem a két fiam képét is, és azt mondtam, ez a 2. házam kulcstartója. Többen nevettek, gondoltak rólam dolgokat, de néhány hónap múlva valóban rajta lógtak a 2. házam kulcsai a kulcstartón… Ilyen eset sokszor előfordult velem, kisebb dolgokban!
Párommal beszélgettünk, hogy elhagyom az óvodát, amely a 2. otthonom volt.
- Ne aggódj, Erzsi! Lehet, hogy még jobb lesz ezután! – mondta.
Én pedig HISZEM, hogy jobb lesz, mert én is így akarom!
Ezért gondolom, hogy most is csak jobb lehet! Lehet, hogy pillanatnyilag mélyponton vagyok, de fel fogok emelkedni innen, az biztos!
Április 4.
Bementem az óvodába, kipakoltam az öltözőszekrényemet, mindet hazahozta a párom. Én ott maradtam még, hogy a kulcsokat leadjam. Szívdobogást kaptam…
- Elfogadjuk, hogy most táppénzen vagy! Kitalálunk neked valami könnyebb munkát! Nem engedünk el! Remélem, addig még meggondolod magad!– mondta Angéla.
- Nem! Nem gondolom meg magam! Sok 30 gyerek! – feleltem.
Közben már kértem a zsebkendőket, mert bömbölnöm kellett! Azt hittem, egyszerű lesz a 2. otthonomat elhagyni, úgy látszik, mégsem olyan egyszerű…
- Lehet, hogy nyitunk egy bölcsődét, mert van rá igény újból, neked van eü. végzettséged is, meg az óvónői sulival te lehetnél a bölcsődei tagintézmény vezetője! De lehetsz óvodatitkár is! Nem szabadulsz tőlünk olyan egyszerűen! – mondta Angéla.
- Nem kell, hogy dolgozz, csak legyél itt! – mondta Margó is.
- Én dolgozom helyetted is! Ki fog minket megvigasztalni? – kérdezte Margó.
- Ki fog minket rossz napjainkon felvidítani? – kérdezte A.
- Majd én! Szóljatok, és bejövök, ha kellek! – mondtam.
- A kulcsokat meg ne merészeld visszaadni! Tedd el! Az a tiéd! – mondta Angéla.
- Kiürítettem a szekrényem, hogy a helyettesemnek legyen helye.
- Az a szekrény a tiéd, oda ne menjen más! – mondták.
- Hány gyerek volt a kezed alatt 25 év alatt? – kérdezte Angéla.
- Hú! Hát azt nem tudom megmondani, de ha nyugdíjas leszek, és lesz időm, meg fogom számolni!
- Nagyon szerettek téged! – mondta Angéla.
- Emlékeztek, amikor elmentem a műtétre? – kérdeztem.
- Igen… a műtétre! Azt mondtad, hat hét, és jössz vissza! – emlékeztetett Angéla.
- Igen! De akkor nekem nem volt világos a kép, hogy mikor jövök vissza… ködbe veszett a jövő… nem láttam azt, amint újra dolgozom…
Letéptem a szekrényemről a névcédulát is, de a furfangos kollégák visszaragasztották, és nem fogadták vissza a kulcsokat, nálam vannak! Még mindig kollégának tartanak, pedig alaposan cserbenhagytam őket! Ők hiányoznak, a gyerekek is, de a munka egyáltalán nem! Olyan jó egy kis csend, egy kis nyugalom, hogy végre azt tehetem, amit mindig is akartam! Írhatok, írhatok, amennyit bírok! Rajzolhatok, festhetek, alkothatok! Mindig alkotni akartam, maradandót létrehozni!
Soha többé nem leszek az, aki voltam! Más lettem, egy új Brátán Erzsi született! Átrendeződtek a dolgok fontossági sorrendjei az éltemben! Most más lett fontosabb, mint eddig! Nem tulajdonítok akkora jelentőséget az anyagiaknak például, valóban jól belemásztam az ezotériába, és még sorolhatnám a változásokat…
Az ezotériával az ember akkor kezd el mélyebben foglalkozni, ha már elég érett rá, ez előrelépés az életében, a földi küldetésében! Jómagam sokat fejlődtem, biztosan érzem! Alaposan megváltozott a gondolkodásom! Ezt a környezetem is észrevette…
Április 23.
Bementem az óvodába, úgy terveztem, ott töltök egy napot. Nagyon szívesen fogadtak, a gyerekek boldogok voltak, ölelgettek, beszélgettünk, játszottunk együtt. Később, amikor az udvarra mentünk, megkérdezték, hogy én is megyek velük…
Az igen válasz után, ordítottak:
- Visszatért az Erzsi néni! Hurrá! Visszatért az Erzsi néni!
Mindjárt felbolydultak, úgy öltöztek, mint régen, majd azon veszekedtek, ki fogja a kezem, amíg kiérünk az udvarra. Az udvaron mindenki bemutatta a tudományát, amit megtanult a mászókán, vagy a hintán.
Mondanom sem kell, vérzett a szívem értük! Főleg, amikor megkérdezték, most már tényleg én leszek velük megint?
Annyira édesek, kedvesek voltak, fájt a szívem, szó szerint értük, becsaptam őket, ígérgettem, és mégsem jövök vissza!
Nem beszoktatásra járok be, hanem LESZOKTATÁSRA! Igen! Nekem le kell szoknom az óvodáról, ami eddig kitöltötte az életemet! Mindig egy kicsit bemegyek, egy darabot ott hagyok a szívemből, szó szerint, de meg kell tennem! El kell hagynom az óvodát!
Megnéztem a foglalkozást, mely meséből, versből, énekből, és festésből állt. Nem úgy néztem, mintha Melinda lenne ott az óvónő, hanem úgy, mintha én lennék. Ismételten megállapítottam, jól döntöttem! Nem bírom már 30 gyerekkel a strapát! És nem hiszem, hogy a közeljövőben csökkenne a létszám, mert egyre több nálunk a gyerek! Még, ha tényleg 20 gyerek lenne egy csoportban…
A kolléganőim arcán, szemén is látom, hogy megfáradtak, alig várják a nyári szünetet, de előtte még jó sok program, megpróbáltatás vár rájuk! Kívülről nézve egészen más az óvoda, mint amikor benne voltam nap, mint nap! Fél 8 tól 11 óráig bírtam, majd bömbölve, hazarohantam! Igen! Sírtam! Ez volt eddig az életem, és bármennyire fáj, abba kell hagynom, mert ha visszatérek a régi éltembe, akkor megint baj lehet! Ezért kell feladnom! A kolléganőim mondták, hiányzom nekik, hiányzik a mosolyom, a nevetésem, a jó kedélyem, a vigasztalásom, azt mondták, hogy nélkülem már soha nem lesz az óvoda ugyanaz. Hát, jó! Örülök, hogy így gondolják! Szívemben örökre bérletet kaptak! Mindig ott lesznek a gondolataimban, a sejtjeimben ők is, és az a rengeteg gyerek, aki hozzám járt 25 év alatt! Imádtam őket!
Most új élet vár rám! Még nem tudom, mi, nem tudom, milyen, de érzem az új fuvallatát…
Viszlát óvoda! Imádtalak, úgy, ahogyan vagy!
Április 25.
Selly ma volt az utolsó kemon. Nagyon örülök, hogy vége! Most már biztosan meggyógyult!
Beszereztem a beutalót a következő vérvételre, lassan jön a 2. kontroll…
Elgondolkodtam! Iszonyú nagy változást hozott az életembe a betegség! Szerintem a betegség nem is betegség! Valóban csak üzenet!
A BETEGSÉG = ÜZENET!
Üzenet, hogy változzunk, fejlődjünk, hogy a jó útra térjünk! Aki képes megtenni, annak gyökeres változás lesz az életében, és úgymond meg is gyógyul!
Mindeközben nagy fejlődésen ment át a gondolkodásom, rájöttem sok mindenre! Mindig utólag „esik le a tantusz!” A hitet érezni kell, tudni kell! Érezni kell a teremtés érzését, amikor előre tudod, hogy mi jön, amikor biztos vagy benne, na, az a teremtés érzése! Saját világunkat magunknak teremtjük meg!
Ilyen módon az is mindegy, hogy mit eszünk! A mérgek tényleg csak akkor hatnak ránk, ha a lelkünk nincs rendben. Megalkottam egy szabályt.
SZABÁLY:
1. Szeresd önmagad, úgy ahogy vagy, feltétel nélkül!
2. Higgy magadban, és minden tettedben, meggyőződéssel, pont úgy van jól, ahogyan te teszed!
3. Tudd, hogy a létnek szüksége van rád, pont úgy, ahogyan vagy!
Gondolataiddal teremtsd meg a saját világodat olyannak, amilyennek akarod! Használd a titkot! Mindenki boldog lehet, ha akar! Energialények vagyunk, és azért van szükség ránk a létben, mert azt az űrt kell, hogy kitöltse valami, ami pont mi vagyunk, és nem véletlenül vagyunk ott! Csak ezt úgymond „fel kell érni ésszel”! Ez az út nehéz, idáig eljutni, mert annyi minden hat ránk fejlődésünk során…
Május 7.
Itt volt Selly. Elmondtam, hogy vettem egy nagy kerek zsírszegény sajtot, és naponta ettem belőle! Több pohár tejfölt, joghurtot megettem már... Húst azonban még nem ettem. Most egy darabig sajtot nem veszek, mert nem bírok uralkodni magamon. A tejfölt is annyira kívánom…
Vasárnap hirtelen lehajoltam, és a bal bordaív alatt iszonyatos fájdalom hasított belém, ami máig nem múlt el, sőt, ha lehet, ma még rosszabb! Nem tudom, mi lehet! Ott a hasnyálmirigyem van…
Először arra gondoltam, hogy kiszakadt a hasfalam, és sérv lett, de remélem, nem, mivel nem meghúzás, hanem összegömbölyödés után történt. Sellynek azt mondtam, hogy hasnyálmirigyrák…
- Ilyet ne mondjál! Biztos, hogy beszorult a levegő, tesómnak is volt már ilyen! Azzal pihenni kellene, nem rohangálni! Ha meg rák lenne, azt nem éreznéd! – mondta.
Ez a borzasztó! Ha rák lenne, nem érezném!
Nem szörnyű, hogy a rákot érezni sem lehet?
A háziorvosnál beszélgettünk, hogy az jelentkezik a vérben. Hol? Milyen vizsgálatnál? Tőlem is kérdezték, járok e ellenőrzésre, én igenis jártam, ráadásul 3 havonta! Akkor nemcsak kisrutin, hanem HgA1c, triglicerid, HDL, LDL koleszterinmérés… stb. volt. A leleteim pedig olyanok voltak, mint egy egészséges embernek, miközben áttétes mellrákkal éltem! Nahát! Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki semmit!
Este szenvedtem a bal bordaív alatti fájdalommal, párom javaslatára ma aloé verát tettem rá borogatásnak, bár napok óta volt rajta már minden: illóolajok, svédcsepp, reuma krém, reiki…
Ahogy nyögve lefeküdtem, a párom rám nézett.
- Mi az? Miért nézel így rám? – kérdeztem.
- Hogy? Nem néztem most csúnyán! – felelte.
- Nem! Nem csúnyán, csak másképp, mint szoktál! Miért néztél rám ilyen szemekkel? – firtattam a dolgot.
- Sajnálattal… sajnáltalak, hogy fáj…
- Ilyen a sajnálat a szemedben? Még sohasem láttam ezt nálad! – mondtam csodálkozva.
- Nem lehet, hogy a sok diétától kilyukadt a gyomrod? – kérdezte.
- Nem! Az nem!
- Az emberi szervezetnek szüksége van rendes ételre is! Néha ehetnél rántott húst, vagy egy jó kis pörköltet burgonyával! – javasolta.
- Nem a diétától fáj! Mondtam már, hogy hirtelen lehajoltam felvenni a zoknimat, vasárnap reggel, és akkor volt egy jó éles nyilallás, hasítás, görcs, vagy mit tudom én, hogy mi! Mindenki azt mondta, hogy levegő lehet… - fejtegettem.
- Jó! Akkor legyen levegő, de ehetnél néha valami normális ételt is! – zárta le a beszélgetést.