ANGYALOK

 

Betty J. Eadie: Átölel a fény

 

Egy hölgyről szól, aki 31 évesen a műtéte után meghalt, majd az ekkor szerzett tapasztalatait jóval később megírta. A könyv egy olyan titkot rejt, melyet évezredek óta tanítanak a próféták, a nagy vezetők. A hölgy nagy átéléssel ír a túlvilágról, a Teremtőről, Jézusról, az angyalokról, a szellemekről…

Nem is tudom, hol kezdjem… ez a könyv az eddigi kutatásaim összefoglalóját jelentette.

Leírja, hogy mindenki egy nagy szellem, mindenkire szüksége van a Létnek, mert valóban nélküle hiányozna valami. Mindenkinek van küldetése, amit teljesítenie kell, addig nem mehet HAZA, a mennybe, a paradicsomba. A földön fekvő, részeg hajléktalannak, aki a saját piszkában fekszik, éppúgy van feladata, mint annak, aki azt hiszi, hogy mások felett áll, mert okos, mert gazdag, vagy szép! A feladatainkat önként vállaljuk! Mindent tudunk előre, mi vállaljuk! Szükség van hozzá a lelki fejlődésünkhöz. A gyerekeink minket választanak szülőnek, mi is mi választottuk a saját szüleinket, mert odafönn ismertük egymást, odafönn mindent megbeszéltünk előre, csak a feledés fátylát borították ránk, úgy jöttünk le. Az előző életeinkről szerzett tapasztalatok pedig szerinte nem mások, mint a sejtjeinkbe kódolt ismereteink, amit magunkkal hoztunk. Azt mondja, csak egyszer születhetünk le. Voltak már nekem is ilyen gondolataim… Mi van, ha tényleg csak egyetlen esélyünk van az életre? Ha csak egy alkalmunk van bizonyítani? Sokszor foglalkoztatott a gondolat. Nem lehetünk benne biztosak, hogy van másik lehetőségünk, ezért ebből kell mindent kihozni! Erre a testre, erre az életre kell nagyon vigyázni!

Van egy kínai mondás is, mely úgy szól:

„Minden embernek 100 élete van, de csak egyet élhet le teljesen. Vigyázz rá, hátha ez az!”

Hát vigyázzunk rá! Lehet, hogy csak ez van! Ez az egy, a megismételhetetlen, a visszahozhatatlan, a lemásolhatatlan. A Trója című filmben láttam, amikor Achilles azt mondja a lánynak: „Az istenek irigyelnek minket, mert halandók vagyunk, mert bármelyik pillanat lehet az utolsó, nem tudhatjuk, melyik az.

Ez teszi olyan gyönyörűvé, olyan megismerhetetlenné, megismételhetetlenné, kiszámíthatatlanná az életet!”

Azt állítja, akinek csak annyi adatik, hogy születés után rögtön meghaljon, annak is van célja. Neki nem kellett végigélnie egy egész életet, mert annyira fejlett szellem, az ő feladata az volt, hogy a környezetét fejlessze.

Az emberek nincsenek azonos fejlettségi szinten (lelkileg), ezért szükség van a vallásokra, mert minden embernek kell valahonnan ismeretet szerezni, valamilyen módon el kell jutnia a hithez. Ezért Isten nem haragszik, engedi, hogy egyénileg jussunk el hozzá. „A Földön tehát minden vallásnak szerepe van, mert vannak emberek, akiknek éppen arra van szüksége, amit az egyik, vagy a másik tanít. A vallás lesz az első lépcsőfok a további tudáshoz. Minden egyház olyan szellemi szükségleteket elégít ki, amelyet talán egy másik nem tudna. Egyetlen egyház sem elégítheti mindenkinek a szükségleteit minden szinten. Amint az egyes ember ismerete Istenről és önmaga örök fejlődéséről magasabb szintre emelkedik, elégedetlenné válhat jelenlegi egyházának tanításaival, ezért egy másik filozófiát, vagy vallást keres, amelyik betöltheti ezt az űrt. Amikor ez bekövetkezik, akkor egy magasabb szintre jutott, és további ismeretek után fog vágyódni, újabb fejlődési lehetőség után.” Ezért nem szabad elítélnünk senkit a vallásáért, ezért kell a lelkiismereti szabadság, és a vallásszabadság. Ezt is jól gondoltam, amikor azt mondtam, hogy minden egy tőről fakad, csak mindenki más módszerrel próbálja, másnak nevezi.

A gyermekekben egy felnőtt szellem lakozik! Sokszor észrevettem, egy – egy gyermek úgy néz rám, hogy abból arra következtettem, komolyabb, mint én, felnőttebb, mint én! Voltak ilyen óvodásaim! Ilyenkor a köznyelv azt mondja, koravén gyerek! Én azt mondom, csak bölcsebb, mint én, meg néhány felnőtt, amit az ősi tudásának köszönhet. Akkor ez a feltevésem is beigazolódik, ha ez a könyv igaz! Említettem azt a 3 évest, aki felajánlotta, hogy együtt adjunk ki egy gyógynövénykönyvet, ha ő megnő? Volt fiú is ilyen! Abszolút egy komoly felnőtt embert láttam benne! Mondtam az anyukájának, úgy érzem, komolyabb, mint én! Azt is írja, hogy a teremtésnél ott álltunk a teremtő mellett, mi akartuk, hogy ilyen legyen a világ, mi kértük. Teremtőnk pedig szabad kezet adott nekünk.

Fura, ez a könyv nem véletlen került a kezembe! Tényleg az eddigi kutatásaimat foglalja össze. A teremtőnk isteni részei vagyunk, az anyagba tett gyermekei, akiket feltétel nélkül szeret. Nem ő fog minket megítélni, hanem mi magunkat!

Ír még a gondolatokról is!

A pozitív pozitívat vonz, a negatív negatívat… - eddig is tudtuk, hogy a pozitív gondolkodás nagyon fontos! Az agykontrollon is ezt tanultam meg, azóta számos könyvben olvastam, tudtam, a reikin is ezt támasztották alá! A mennyország és a pokol bennem van, enyém a döntés, hogy melyikben akarok élni! Amikor pozitívan gondolkodunk, akkor a rezgésszint megemelkedik körülöttünk, és csak a jót fogjuk bevonzani!

Azt írja, nem is tudott róla, hányszor megbántott másokat… Ezzel magam is így vagyok! Én nem akarok senkit bántani! Nem is akartam soha! Azt akartam, aki velem van, vidám és boldog legyen! Ennek ellenére, talán tudatomon kívül is megsértettem, megbántottam sok embert, most ezt megbocsátom magamnak, és kérem őket is, hogy bocsássák meg nekem… nem volt szándékos!

Észrevette, ha valakit megsértett, az sértettségében megbántott másokat, aztán ez a dominó elv szerint végigment, majd visszatért ahhoz, aki kezdte, csak sokkal erősebben. Azonban, ha kedves volt valakihez, akkor a dominó elv szerint ez ment végig, ez tért vissza hozzá megsokszorozódva. A tanácsa tehát az, legyünk kedvesek, rendesek, végtelenül türelmesek egymással, így mi is azt fogjuk visszakapni. Szeressük egymást, mert a másik is mi vagyunk! Mind egyek vagyunk! Senki sem jobb, vagy rosszabb a másiknál! EGYEK vagyunk!

Továbbá ír a megbocsátásról! Először önmagunknak kell megbocsátani! Minden eseményre szükségünk van a fejlődéshez, az Atya mindenről tud. A bűnöket, szenvedéseket is ki kell próbálnunk, hogy azután tudjuk értékelni a jót, az egészséget, az erényt. Árnyék nélkül nincs fény! A betegségeket szintén magunk választjuk, előre tudjuk, tehát nem váratlanul tör ránk az ilyesmi. A betegségek tényleg üzennek nekünk! Csak meg kell figyelni, hogy mit! Lehet, hogy nem nekünk, hanem a környezetünknek van szüksége a mi betegségünkre, hogy ők fejlődjenek, változzanak.

Ír a balesetekről is. Az sem véletlen! Lehet, hogy valakinek, aki látszólag nem érdemelte meg, ez volt megírva, hogy az, aki életben marad, az fejlődjön.

Ebben a könyvben van erre válasz. Azt írja, aki így hal meg, már teljesítette a feladatát, és a végső küldetése ez volt. Ezzel megakadályozott egy sokkal nagyobb bajt, ami bekövetkezett volna, és olyan embereknek kellett volna meghalniuk, akik még a földi feladataikat nem teljesítették.

Ír a szeretetről, az önszeretetről, mert aki saját magát nem szereti, másokat sem szeret őszintén… Először tehát saját magunkat kell szeretni, ezen keresztül tudunk másokat elfogadni, megszeretni!

Azt mondja, minden először gondolatban létezik, majd csak utána valósul meg!

A gondolatainknak HATALMA van! Mégpedig mi sem tudjuk elképzelni, mekkora! Nagyon kell vigyázni, mit gondolunk! Megvalósul! A rossz is! Azért kellene irányítani őket! Ha a jót várjuk el, azt kapjuk! Sajnos, ha a rosszat, akkor meg azt!

Megnyugtató, hogy odaát várnak ránk, feltétel nélkül szeretnek, így, ahogy vagyunk, elfogadnak gyarlóságainkkal együtt, ott csoda vár ránk, a fény, az öröm, a szeretet, ha átkerülünk, vissza sem akarunk majd jönni, mert a hús foglyai nem szeretnénk lenni. Annyian, de annyian állítják már ezt, biztosan van benne valami. Az igazságot azonban csak akkor fogjuk megtudni, ha tényleg odakerülünk. Nem hiszek abban, hogy bárki is mindent érthet! Mindent tudhat! Nem hiszek a megvilágosodásban sem! Az a véleményem, itt csak azt tudhatjuk, amit megengednek nekünk, amit képesek vagyunk felfogni földi eszünkkel. Tehát sok, sok igazságot megismerhetünk, de csak azt, amivel a további fejlődésünket elősegíthetjük. Mindent a maga idejében.

Még írt a Teremtőről is. Azt mondja, az ember nem lenne képes elviselni a látványát, a hangját, ezért üzen nekünk a követeivel. Ő ezért soha nem jelenik meg nekünk! Elküldte egyszülött fiát, hogy utat mutasson nekünk. Ez volt Jézus, a legnagyobb lázadó! A buta földi törvények ellen lázadt! Valóban hajlamosak vagyunk magunkat falak közé zárni…

***

 

Erről később egy ilyen recenziót írtam:

 

Az Átölel a fény egy indián származású ifjú hölgy halálközeli élményét közvetíti számunkra, aki 31 éves volt, amikor súlyos betegsége kapcsán komoly műtétre került sor. Az operáció után fellépő komplikációk miatt került ebbe az állapotba, és hiába volt a legszeretőbb anya, mégsem akart visszajönni, hogy beteljesítse földi küldetését. Az élmény hatására évekig tartó depresszióba esett, mire sikerült feldolgoznia a történteket, visszailleszkednie a földi életbe, amiben mellette állt hűséges, kitartó és szerető társa, a férje, Joe. Betty megdöbbentő módon, elragadó naivsággal írta meg túlvilágon szerezett élményeit nyolc évvel később, amelyben keveredtek a valóság, és a fantázia elemei, mégis jó szívvel ajánlanám bárkinek, akit a téma érdekel.

Mély átéléssel ír a túlvilágról, a Teremtőről, Jézusról, az angyalokról, és a szellemekről.

Egy olyan titkot rejtenek sorai, melyet évezredek óta tanítanak a próféták, és a nagy vezetők. Amikor olvastam, az addigi kutatásaim összefoglalóját jelentette, tehát biztos lettem benne, hogy jó úton járok.

Az átkelésről így ír:

„egy energiahullámot éreztem. Szinte olyan volt, mintha valami megpattant vagy kieresztett volna bennem, és mintha valami hatalmas mágnessel a szellememet hirtelen kihúzták volna a mellkasomon keresztül fölfelé. Az első benyomásom az volt, hogy szabad vagyok. Semmi természetellenes nem volt ebben az élményben".

Élményei nyomán azt a következtetést vonta le, hogy minden embernek rendkívül fontos küldetése van, melyet teljesíteni kell, addig nem mehet haza. A földön fekvő, részeg hajléktalannak, aki a saját piszkában fekszik, éppúgy van feladata, mint annak, aki azt hiszi, hogy mások felett áll, mert okos, mert gazdag, vagy szép. A feladatainkat önként vállaljuk, mindent előre tudunk, mi akarjuk! Szükségünk van rá a lelki fejlődésünkhöz. A gyerekeink minket választanak szülőnek, mi választottuk a saját szüleinket, odafönn ismertük egymást, mindent előre megbeszéltünk, csak a feledés fátylát borították ránk, úgy jöttünk le.

Az előző életeinkről szerzett tapasztalatok pedig szerinte nem mások, mint a sejtjeinkbe kódolt ismereteink, amit magunkkal hoztunk. Ö azt állítja, csak egyszer születhetünk.

Akkoriban voltak nekem is ilyen gondolataim…

Mi van, ha tényleg csak egyetlen esélyünk van az életre? Ha csak egy alkalmunk van bizonyítani? Sokszor foglalkoztatott a gondolat. Nem lehetünk benne biztosak, hogy van másik lehetőségünk, ezért ebből kell mindent kihozni! Meglehet a reinkarnációs tapasztalatok csak az asztrálsíkon szerzett köztudat emlékei?

Van egy kínai mondás, mely úgy szól:

„Minden embernek 100 élete van, de csak egyet élhet le teljesen. Vigyázz rá, hátha ez az!”

A Trója című filmben láttam, amikor Achilles azt mondja a lánynak:

„Az istenek irigyelnek minket, mert halandók vagyunk, mert bármelyik pillanat lehet az utolsó, nem tudhatjuk, melyik az. Ez teszi olyan gyönyörűvé, olyan megismerhetetlenné, megismételhetetlenné, kiszámíthatatlanná az életet!”

 

Akinek annyi adatik, hogy születés után rögtön meghaljon, annak is fontos célja van. Neki nem kellett végigélnie egy egész életet, mert annyira fejlett szellem, az ő feladata az volt, hogy a környezetét fejlessze.

A Teremtőről azt írja, az ember nem lenne képes elviselni a látványát, a hangját, ezért üzen nekünk a követeivel. Ő ezért soha nem jelenik meg előttünk. Elküldte egyszülött fiát, hogy utat mutasson nekünk. Jézust, aki a buta földi törvények ellen a legnagyobb lázadó volt…

Az emberek nincsenek azonos fejlettségi szinten (lelkileg), ezért szükség van a vallásokra, mert minden embernek kell valahonnan ismeretet szerezni, valamilyen módon el kell jutnia a hithez. Ezért Isten nem haragszik, engedi, hogy egyénileg jussunk el hozzá. Ezt a következtetést valószínűleg keresztényi neveltetésből vonta le.

„A Földön tehát minden vallásnak szerepe van, mert vannak emberek, akiknek éppen arra van szüksége, amit az egyik, vagy a másik tanít. A vallás lesz az első lépcsőfok a további tudáshoz. Minden egyház olyan szellemi szükségleteket elégít ki, amelyet talán egy másik nem tudna. Egyetlen egyház sem elégítheti mindenkinek a szükségleteit minden szinten. Amint az egyes ember ismerete Istenről és önmaga örök fejlődéséről magasabb szintre emelkedik, elégedetlenné válhat jelenlegi egyházának tanításaival, ezért egy másik filozófiát, vagy vallást keres, amelyik betöltheti ezt az űrt. Amikor ez bekövetkezik, akkor egy magasabb szintre jutott, és további ismeretek után fog vágyódni, újabb fejlődési lehetőség után.”- írja.

Ezért nem szabad elítélnünk senkit a vallásáért, ezért kell a lelkiismereti szabadság, és a vallásszabadság. Minden egy tőről fakad, csak mindenki más módszerrel próbálja, másnak nevezi, ezzel pontosan egyet tudtam érteni.

„A gyermekekben felnőtt szellem lakozik.”

Sokszor észrevettem én is, egy-egy gyermek úgy néz rám, hogy abból arra következtettem, komolyabb, felnőttebb, mint én, voltak ilyen óvodásaim… - Ilyenkor a köznyelv azt mondja, koravén gyerek. Én azt mondom, bölcsebb, mint én, meg néhány felnőtt, amit az ősi tudásának köszönhet.

Betty azt írja, hogy a teremtésnél ott álltunk a teremtő mellett, mi akartuk, hogy ilyen legyen a világ, mi kértük. Teremtőnk pedig szabad kezet adott nekünk. A teremtőnk isteni részei vagyunk, az anyagba tett gyermekei, akiket feltétel nélkül szeret. Nem ő fog minket megítélni, hanem mi magunkat!

A pozitív pozitívat vonz, a negatív negatívat…

A mennyország és a pokol bennünk van, miénk a döntés, hogy melyikben akarunk élni! Ha pozitívan gondolkodunk, akkor rezgésszintünk megemelkedik körülöttünk, a számunkra jót fogjuk bevonzani!

Maga sem tudott róla, hányszor megbántott másokat. Észrevette, akinek fájdalmat okozott, az sértettségében megbántott másokat, aztán ez a dominó elv szerint végigment, majd visszatért ahhoz, aki kezdte, csak sokkal erősebben. Azonban, ha kedves volt valakihez, akkor a dominó elv szerint ez ment végig, ez tért vissza hozzá megsokszorozódva. A tanácsa tehát az, legyünk kedvesek, rendesek, végtelenül türelmesek egymással, így mi is azt fogjuk visszakapni. Szeressük egymást, mert a másik is mi vagyunk! Mind egyek vagyunk! Senki sem jobb, vagy rosszabb a másiknál! EGYEK vagyunk!

A megbocsátásról azt írja: Először önmagunknak kell megbocsátani! Minden eseményre szükségünk van a fejlődéshez, az Atya mindenről tud. A bűnöket, és szenvedéseket is ki kell próbálnunk, hogy azután tudjuk értékelni a jót, az egészséget, az erényt. Árnyék nélkül nincs fény! A betegségeket szintén magunk választjuk, előre tudjuk, tehát nem váratlanul tör ránk az ilyesmi. A betegségek tényleg üzennek nekünk! Csak meg kell figyelni, hogy mit! Meglehet, nem nekünk, hanem a környezetünknek van szüksége a mi betegségünkre, hogy ők fejlődjenek, változzanak általa.

Ír a balesetekről is, és nekem is volt ismerősöm, aki úgy halt meg, hogy megdöbbent a fél világ, miért éppen ő, hiszen olyan jó ember volt, és évekig kerestük az okokat. A könyve erre is választ adott. A balesetek sem véletlen történnek! Lehet, hogy valakinek, aki látszólag nem érdemelte meg, ez volt megírva, hogy az, aki életben marad, fejlődjön. Aki balesetben hal meg, már teljesítette a feladatát, ez volt a végső küldetése. Ezzel megakadályozott egy sokkal nagyobb bajt, ami bekövetkezett volna, és olyan embereknek kellett volna meghalniuk, akik még a földi feladataikat nem fejezték be.

Ír a szeretetről, az önszeretetről, mert aki saját magát nem szereti, másokat sem szeret őszintén… Először tehát saját magunkat kell szeretni, ezen keresztül tudunk másokat elfogadni, megszeretni!

Először minden gondolatban létezik, majd csak utána valósul meg! A gondolatainknak HATALMA van! Mégpedig mi sem tudjuk elképzelni, hogy mekkora! Nagyon kell vigyázni, mit gondolunk, mert mind megvalósul, a rossz is. Azért kellene irányítani őket! Ha a jót várjuk el, azt kapjuk, ha a rosszat, akkor meg azt.

Odaát várnak ránk, feltétel nélkül szeretnek, így, ahogy vagyunk, elfogadnak gyarlóságainkkal együtt, ott csoda vár ránk, a fény, az öröm, a szeretet, ha átkerülünk, vissza sem akarunk majd jönni, mert nem szeretnénk újra a hús foglyai lenni. Ő ezt élte meg, amikor visszajött, ezért esett mély depresszióba.

A könyv magával ragadó egyszerű, közérthető stílusa egy olyan hiányt pótol, aminek kapcsán elvadult világunkban újra szívünkbe költözhet a remény, hiszen soraiban elmerülve újra rájöhetünk, nemcsak az anyag vagyunk…

 

***

 

F. E. Eckard Strohm : Lelkemnek add a szárnyaid.

(Fény kiadó)

A szerzője elevenítette fel az Usui mester által újjáélesztett reikit. - Ezen a tanfolyamon vettem részt! Az események felém mozognak!

Kinyomtattam belőle az angyalok neveit, mert ennyit nem lehet megtanulni. Közben elcsodálkoztam, mindennek van angyala: Az életnek, a halálnak, a szerencsének, még a matek órának is! Ha van matek óra, miért ne lehetne angyala is? Bármi bajunk van, csak a segítségüket kell kérnünk! Ne felejtsünk el köszönetet mondani! Bővebben a témáról a szerző másik könyvében olvashatunk: Atlantisz angyalai címmel.

 

Ezt a könyvet időrendi sorrendben írtam, naplószerűen, mindig leírva az akkori érzéseimet, gondolataimat. Az újabbnál, újabb felfedezések is így kerültek bele!

Utólag jutott eszembe, hogy Betty J. Eadie: Átölel a fény című könyvét már láttam a könyvesboltban, kezembe vettem, de mintha megégetett volna, azonnal le is dobtam…

Valaki már egyszer kölcsön akarta adni, de nem voltam rá kíváncsi! Nem! Nem akartam elolvasni, nem akartam tudni, mit tapasztalt, amikor meghalt! Magam is láttam a boltban, azt hiszem még a műtét előtt szeptemberben! Akkor sem akartam tudni róla! Persze, hogy nem, hiszen annyira féltem a műtéttől, az altatástól. Itt meg pont arról volt szó, hogyan halt meg műtét után. Miközben olvastam, magamat láttam a kórházi ágyon feküdni, megint teljesen beleéltem magam a történetbe!

Egyszer csak Suzy elhozta nekem, és most az egyik legjobb könyvek között tartom számon! Ez felettébb érdekes! Nem beszélve arról, hogy ismeretlenként találkoztam vele! Csak néhány nap távlatából derengett fel, már láttam valahol.

Ez bizonyítja, egy könyv csak akkor jut el az emberhez, ha már elég érett hozzá, ha fel tudja fogni a tartalmát, ha meg tudja érteni, ha hasznosítani tudja! Pont akkor, amikor már elég érett rá!

A másik könyvben pedig azt olvastam, a szerző maga is képes angyalokat látni, amitől lázba jöttem, mert én is nagyon szeretném látni őket! Biztosan már láttam is, mint ahogy mindenki látott már angyalokat, csak nem ismertük fel őket, csak nem tudtuk, hogy ők voltak!

Most szeretném látni őket úgy, hogy tudjam, ők azok!

 

Celladam

 

„Azt olvastam, hogy a vérvizsgálat egyszerűbb és olcsóbb, mint a tumormarkerek, sokkal korábban kimutatja a kóros folyamat beindulásának veszélyét a vérből, mint más vizsgálatok, még jóval a kóros szint alatt. Azaz százezer deviáns sejt esetén, míg a milliárd jelenti a kóros állapotot.”

Kovács Ádámtól, a Celladam készítmények felfedezőjétől engedélyt kaptam, hogy ez a rész szerpeljen a könyvemben…

 

 

Este sor került beszélgetésre a párommal.

Adok, kapok alapon, egy kicsit elvitatkoztunk, mindenki a magáét mondta. Végül megkérdezte:

- Most veszekedni akarsz?

- Nem! Utálom a vitát, a veszekedést! Beszélgetni akarok! Mindenről! Meg akarok bocsátani mindent, de olyan nehéz, ha meg sem beszélhetem veled!

- Ne mondd, hogy nem segítettem! Igenis segítettem! Itthon voltam veled!

- Igen, kinn a garázsban… buliban, a vadászházban… polgárőrségben… elmosogattál 2 x, de ettől többet nem segítettél! Még attól is visszatartottál, ha valahová el akartam menni, gyógyulni! – vádaskodtam - Fel sem fogod, miben vagyok! Nem is érdekel! – folytattam.

- De igen! Felfogom, sőt! Látom, hogy eredményesen gyógyítod magad! Látom, meg mások is mondják, hogy ezt az egészet ÉLETKEDVVEL fogod fel! Ezért meg fogsz gyógyulni! Még az én betegségemet is leküzdöd, akkora erőd van! Még engem is túlélsz! Sőt! Szerintem már most meggyógyultál!

- Te könnyen beszélsz, nem te vagy beteg!

- Ki tudja, hogy nekem mi bajom van? Lehet, hogy holnap már fel sem kelek! – felelte.

- Na, látod! Erről beszélek! 27 évig minden nap meghaltál! Minden nap szó volt a halálról! Persze mindig csak a te halálodról! Állandóan azt hallgattam! Csoda, ha a végén én patkolok el? Annyit dolgoztunk, kilógott a belem, hiába szóltam, hogy nem bírom tovább! Te pedig csak azzal foglalkoztál, hogy téged hogyan temesselek el!

- De van tető a fejed fölött! Képzeld, ha ennyire fázol most, és kinn kellene feküdnöd az utcán! – mondta.

- Mit érek a tetővel, ha én már nem leszek benne?

- Tudod, valamire rájöttem, és erre te ébresztettél rá!

- Mire?

- Arra, hogy mégis érdemes élni! Látom, te mit megteszel az életedért!

- Akkor többé a halálról ne szóljál! Ne beszéljünk többet erről! – zártam le a vitát.

Ezután folytattuk az esti programot, amit szoktunk, fürdés, lefekvés, tv nézés…

Ekkor újra eszembe jutott valami fontos:

- Te szereted magad? – kérdeztem tőle.

- Igen, persze, hogyne! – jött a válasz, amiben egyébként biztos voltam.

- Hogy szereted magad? Honnan tudod, hogy szereted? Mit szeretsz magadban?  Miért szereted magad? – faggatóztam.

- Szeretem magam, mert tudom, hogy hiányoznék a létből, ha nem lennék! – felelte.

Megdöbbentem a válaszon.

Ő ezt így tudja, én meg mennyit küszködök ezzel, mennyi könyvet olvastam, mennyi emberrel beszéltem erről, és még mindig vannak fenntartásaim… ezt ésszel próbálom bebeszélni magamnak… Próbálom elfogadni, meggyőzni magam…

- Arra gondolsz, hogy te szereted e magad? – kérdezte.

- Igen! Mert nem vagyok benne biztos! – feleltem.

- De Erzsi! Hiszen szereted magad! Szereted az életet! Mindenki látja! Hiszen akkor nem tennél meg mindent a gyógyulásodért! Látszik, mennyire akarsz élni! Szereted magad te is! – mondta meggyőzően.

- De én… én nem a testemet szeretem, hogy kell szeretni magam? Te hogy szereted magad? – firtattam tovább.

- Én úgy, ahogy vagyok! Testestől, lelkestől! – felelte.

- Na! Ez az! Erről beszélek! Én nem a testemet sajnáltam, amikor kiderült, hogy meghalhatok, hanem a lelkemet, a szellememet, aki benne lakozik! Érzem, hogy valamit meg kell még tennem… Ezért hajlandó vagyok mindent megtenni, minden önsanyargatást elvégezni, hogy még itt maradhassak! Ha az élet egyetlen esély, vegyük komolyan! – mondtam.

Ha már ilyen emelkedett beszélgetésbe kezdtünk, elmeséltem neki a könyvet, mit olvastam benne a túlvilágról. Még sokáig beszélgettünk erről – arról, de már csak csendben hallgatta, amit mondok. Beszéltem neki az indigó gyerekek használati utasításáról. Arról, hogyan kell velük beszélni, milyen csodálatosan kék aurája van a mi nagy szellem fiúnknak. Megkérdezte, ezt honnan tudom. Mondtam, hogy láttam. Beszéltem neki arról, hogy a gyerekeink minket választottak szülőnek, és mi is így választottunk.

- Vajon az én fiaim mit szerettek bennem, miért engem választottak?

- Biztos a lelkedet választották, azt szerették! – felelte komolyan.

Ilyenkor teljesen lezsibbadok, amikor valaki ilyen ősi tudással rendelkezik, amikor így ráérez dolgokra! Ha fejlesztené magában ezeket a tulajdonságokat, a legjobb mesterek egyike lehetne! Tudattalanul olyan intuíciói, olyan ráérzései vannak, amit másnak évekig kellene tanulnia, vagy egyébként sem lenne rá képes soha! Ha! Úgy, ahogy vagyok! Azaz feltétel nélkül szereti önmagát, megbízik a döntéseiben, tudja, hogy úgy van jól, ahogy ő teszi!

Nekem is így kellene…

 

A mai tanulság:

- Te szereted magad?

– Igen!

– Hogy szereted magad?

– Úgy, ahogy vagyok!

– Miért szereted magad?

– Mert hiányoznék a létből, ha nem lennék!