Visszajelzések

 

Este elég későn jött egy sms, majd néhány perc múlva még egy.

- Na, ki az? – kérdezte a párom gyanakvóan.

- Ancsa!  – feleltem.

- Mi olyan fontos? – érdeklődött tovább.

- Nahát! Ez nem igaz! Hát… Hát… - kiáltoztam a meglepetéstől.

- Mi az, mit ír?

- Felolvassam?

- Igen!

- „Szép jó estét kívánok! Ancsa vagyok. Elolvastam a könyvedet. Pont most tettem le. Hihetetlen, annyi mindent mondanék! Nem is tudom, hol kezdjem. Ami a legfontosabb, hogy amióta megismertelek, soha egy percig sem láttam benned beteget. Sőt! Örültem, hogy a páromnak ilyen vidám, lelkes, kitartó, életerős, kreatív, hatalmas tudású édesanyja van. Első perctől kezdve tisztellek, és szeretem a társaságod, azért, amilyen vagy! Nagyon sok mindenben a példaképem testileg meg…” – ez az egyik sms, de olvasom a másikat is! Biztos nem fért el egyben…

- „… Egy nagyszerű nőt ismertem meg benned és soha nem gondoltam, hogy így érzel… Örülök, hogy a párom anyukája vagy, ezáltal kapcsolatban lehetek veled. (Mindig egy ilyen anyóst és nagymamát szerettem volna a gyerekemnek. Nem tudom, te hogy vagy velem.)

- Élned kell magad miatt, az élet apró örömei miatt, amit kapsz, és TE nyújtasz mások életébe azzal, hogy vagy, beszélsz és hallgatod az embereket. Vigyázz nagyon magadra! HIGGY, és főleg BÍZZ MAGADBAN!

Kellemes estét kívánunk!”

- Mit szólsz ehhez? Milyen menyet választottunk magunknak?

- Nem mi választottuk, hanem a fiúnk! Mondd meg neki, hogy az apósjelölt sem olyan rossz, amilyennek látszik! Mondd meg neki, hogy épp a Google Earth –ban az ő házukat nézzük az interneten felülről, ahol albérletben laknak!

- Most nem rólad van szó, hanem rólam, RÓLAM! Nem a te érdemeidről, csak egyszerűen rólam, Brátán Erzsiről! Meg aztán, nem sok anyósjelölt dicsekedhet ilyennel… Ha csak a fele, a negyede, vagy csak két szó lenne igaz belőle, már az is mindent megérne! – nyomatékosítottam.

 

Január 11.

Már szerdán kezdtem terjeszteni az újabb vizsgálatok időpontját. M egyből küldött e-mailt, melyben tájékoztatott, ő nem csak akkor gondol rám, hanem mindig, és ne féljek, nem lesz ott már semmi, csak rám kell nézni! Köszönöm, hogy így bízik bennem, de eddig sem látszott semmi…

Barátnőmet is értesítettem, így munka előtt felhívott.

- Nahát! Épp most gondoltam rád! – kiáltottam fel.

- Megéreztem, egyébként is sokat gondolok rád! Mikor mész, ma? – kérdezte.

- Nem! Mához egy hónapra! Február 11. – én.

- Ja! Az milyen nap? Meddig leszel ott? – kérdezte.

- Nem tudom, mert több vizsgálat lesz, azután még a doktornőhöz is kell mennem. Tudod, hogy a múltkor is 2 – re hívott, és csak 5 órakor jutottam be hozzá! Fogalmam sincs, most mennyi ideig leszek, de biztos, hogy egész napi hideg élelemmel vonulok be! Egyébként hétfő… - feleltem.

- Jó! Akkor szabaddá teszem magam 4 után, és találkozzunk! Beülünk egy bio étterembe!

- Én biztos, hogy ott sem fogok enni! De nagyon szívesen találkozom veled! Csak a segítségedet kérem, azt akarom, hogy ne legyen ott semmi!

- Nem lesz ott semmi, majd meglátod! Nem lehet! Együtt fogunk megöregedni, ilyen könnyen nem mehetsz el! Ez csak egy figyelmeztetés volt! – jött a megnyugtató válasz.

- Te olyan erős vagy! Olyan meggyőző! – feleltem.

- Akkor majd a depressziódat is kidobjuk a kukába! Én sem vagyok mindig erős…

- Milyen depressziómat? Nem vagyok depressziós! – mondtam megrökönyödve.

- Dehogynem! Böbe, dehogynem! Az egész könyved arról szól! Na, mindegy, ezt majd szóban megbeszéljük!

- Nem olvastad végig!

- Nem! Nem tudom, nem készültem fel rá! Képtelen vagyok… még nincs itt az ideje…

- Persze, én nem látom magam, aki kívülről nézi, jobban felismerheti, mi a helyzet!

- Tudod Böbe! Én… nem tudom még mindig felfogni. Mindig arra gondolok, hogy ez meg sem történhetett, ez nem lehet igaz, ha beleolvasok… na, mindegy, majd eljön annak is az ideje…

- Azt hittem, hogy könnyebb legyőzni…

- Én is beszélgettem anyuval, azt mondta, ilyenkor az ember először homokba dugja a fejét, bedugja a füleit, azt hiszi, ha elrejtette a dolgot, és nem vesz róla tudomást, akkor nincs is, úgyhogy a családot is meg lehet érteni! – felelte.

- Nekem még a műtét után a kórházban is azt mondta az anyukám, neki nem mondtam, hogy rákos! Pedig neki mondtam meg először! Már május 23. – án, a vizsgálatok után! Akkor azt mondta, nem biztos, hogy az! Bizonygattam, hogy a nyirokcsomókban is van, de akkor sem akarta elhinni!

- Látod! Mondom! Nem is akarta tudni! Nem hitte el! Ő sem, meg mi sem, meg, senki sem!

- Meg én sem! Most is csak azon csodálkozom, hogy a körülöttem lévők közül mennyire kikészült mindenki, miközben én nem érzem akkora tragédiának… - vettem át a szót.

- Persze, hogy mindenki összeomlott, mert ilyen dolgot megtudni… – mondta elcsukló hangon.

Megbeszéltük, majd még hívjuk egymást, majd találkozunk.

Még fel sem ocsúdtam, mert közben volt egy hívásom, láttam, hogy Ancsa, visszahívtam. Őket is megkértem, segítsenek, hogy az eredmény negatív legyen.

- Negatív lesz, majd meglátod! Ez csak egy figyelmeztetés volt! Nem azért kaptad, hogy folytatása legyen!

- Hanem azért, hogy észhez térjek egy kicsit… - folytattam.

- Igen! Meg a körülötted élők is, de már megtörténtek a változások, úgyhogy nincs szükség tovább a betegségre, tehát nem lehet ott semmi! – mondta meggyőződéssel.

- Éppen a barátnőmmel beszéltem, nem tudja elolvasni a könyvemet, annyira megrázza…

- Igen? Én egyből elolvastam! A könyv nagyon jó! Hanem tudod, mit vettem észre?

- Mit?

- Ha veled találkozom, olyan pozitív vagy, olyan lelkes, vidám, ez meg egy kétségbeesett könyv. Nagyon sok hasznos információt tartalmaz, de kétségbeesett, ha én beteg lennék, és olvasnám, még jobban kétségbeesnék azon, hogy Atya Úristen, ez milyen kétségbeesett… olvasás közben többször is erre gondoltam… Volt, amikor azt írtad, meggyógyulok, és kész, akkor örültem, aztán másnap már megint csak a kétségek, a nem tudom mi lesz velem volt ott… - fejtegette.

- De pozitív vége lesz! – szóltam közbe.

- Igen, a vége felé már pozitív. Úgy látszik, megoldódnak a problémák. Már elkezdted a 2. részt?

- Nem! Még nincs vége az elsőnek, azóta is folyamatosan írom. Az első kontrollig fog tartani, függetlenül az eredményektől. Az még egy hónap! Alig várom már a végét!

- Én azt hittem, hogy itt a vége…

- A második részben nem fogok ennyit fejtegetni, csak leírom az 5 év tapasztalatait, mert csak akkor lehetek gyógyult, ha tünetmentesen túlélek 5 évet.

- Értem! Már azt hittem olyan hosszú lesz, mint a „Háború és béke”… - nevette - Akkor vigyázz magadra, gondolunk rád, drukkolunk neked, sok puszi…

- Szia! Puszi.

 

Gondoltam, minden érzést leírok, mindent, mindent kiírok magamból, de azt nem hittem, hogy depressziós, kétségbeesett könyvet írok!

Akárhányszor átolvasgatom, nekem nem tűnik annak!

 

A hozzám hasonló betegeknek nem kétségbeesést akartam közvetíteni, hanem küzdő szellemet! Akaratot, kitartást, pozitív hozzáállást! Remélem, hogy az elején leírt lelki drámából felszabadult boldogság lesz a végére. Bíztatni akarom a sorstársaimat!

 

Érdekes, mindenki azt vette észre, hogy a könyv depressziós! Lehet, hogy vidám természetem miatt nem tudtam kimutatni a rossz érzéseimet?

Vagy itt csak a depresszió szemüvegén át írok?

Mindig azon fáradoztam, hogy felvidítsam azokat, akiket szeretek, közben belülről marcangoltak dolgok, amiket nem tudtam elmondani senkinek, nem akartam a saját gondjaimmal fárasztani őket?

Mindenki a saját lelkivilágát vetíti ki a könyvemre olvasás közben! Nem mindegy, hogy az ember milyen hangulatban, vagy lelkiállapotban van, amikor olvassa. Lehet, hogy van, aki arra gondol, neki mit jelentene, ha ez kiderülne róla, mennyire lenne depressziós, akkor azt vetíti ki a könyvemre. Lehet, hogy aki beteg, még jobban átéli, mint ahogyan én is átéltem Beata Bishop könyvét, teljesen le is döbbentem tőle.

A lényeg, nem vagyok depressziós, nem azt akartam leírni, közvetíteni! Leírtam minden eseményt, ami miatt idáig jutottam, persze azt hittem, mindezt vidám hangulatú írásban tudtam megtenni…

Most is vidám vagyok, szinte boldog! Tele reménnyel, hittel, életerővel, örömmel, várakozással…

Igaz, hogy azért a kontrollok miatt van bennem valami érdekes érzés…

 

A vérnyomásomat ismét nehezen tudom kordában tartani. Így reggelente megiszom a Luobuma teámat, estére pedig készítek egy pohár fagyöngyöt. Annyira utálom már, alig bírom lenyelni! Szegény fagyöngy! Pedig ő a legtutibb a vérnyomásra!

 

Azon töprengtem, ha a daganat már tényleg ott lehet évek óta, már áttéte is volt.

Miért nem használt a kúra?

Túl kevés volt a kiszabott idő!

Ha tényként kezeljük, hogy már 11 éve elkezdődött a folyamat, akkor lassú a gyógyulási idő is!

Lehet, hogy az általam bevetett gyógymóddal lokalizáltam, megakadályoztam a terjedést? Így 4 hónap múlva, mikor a műtétre került a sor, már csak ott volt? Azért izgat a kontroll, még mindig félek tőle! Nagyon remélem, hogy sehol nem találnak áttétet!

Tulajdonképpen, amikor még semmit sem tudtam a rákról, akkor el sem tudtam képzelni, milyen hatást válthat ki abból, aki megtudja!

Azt nem tudtam, hogyan lehet azzal tovább élni? Milyen érzés?

Onnantól ott a halál árnyéka?

Feladja, vagy mit tehet az a szerencsétlen?

Nem gondoltam, hogy nem lehet érezni semmi különöset! Nem hittem el, hogy nem tudja előre! Mindig azt hittem, aki idáig eljut, az már tudja, az valaminek a következménye, hogy vannak előzményei, hogy számított rá, nem pedig derült égből a villámcsapás!

A savtalanítás könyvben olvastam, hogy a test krónikus elsavasodása rányomja bélyegét a hangulatra is! Azaz a lelki okokat a testi okok is kiválthatják! Gondoltam én már erre is! Mi van, ha nem a lelki depresszió, hanem a testi bajok vannak előbb?

Másik, mi van, ha a lelked rendben van, és akkor tényleg mindegy, hogy mit eszel, nem lesz semmi bajod? Mi van akkor? Hiszen ismerek olyan embereket, akik már megöregedtek, de soha életükben nem törődtek azzal, hogy mit esznek, nem ettek élő ételeket, gyümölcsöt is csak néha.  Nekik miért nincs bajuk? A lelki életük rendben van? Sikerül elfogadniuk magukat olyannak, amilyenek, feltétel nélkül?

Nekem is mondták már a szemembe is, hogy az, amit megeszel csak akkor hat rád negatívan, ha úgy állsz hozzá! Jelen pillanatban betartom a diétát, mert így vélem helyesnek! Úgy érzem, ez is kell a gyógyuláshoz! A diéta betartása fegyelmezettségre nevel, kitartásra, acélozza az akaraterőmet!

 

A depresszión még tovább rágódtam…

Vidámsággal lepleztem a belső feszültségeimet?

Sokszor magamba fojtottam az őszinte véleményemet, mert nem akartam senkit megbántani?

Vidámsággal, külsőségekkel tussoltam el, mit érzek belül, hogy nem szeretem magam?

Hogy nem fogadom el a testem?

Ezek olyan dolgok, hogy a legnagyobb világsztárok, akiket egy egész világ, milliárdnyi ember irigyel, milliárdnyi ember hever a lábaik előtt… nincsenek megelégedve magukkal! Nem tudják úgy elfogadni magukat, ahogyan Isten adta! Különben miért virágozna a plasztikai sebészet? Néhány világsztárt elnézve, mit művelt magával, megrökönyödök. Előtte olyan szép volt, olyan természetes, egyedi, utána pedig… sablonos, mimika nélküli, eltorzult!

Egyik este láttam egy filmet, melyben a nőt ismertem gyerekkoromból, a sorozatokból. Ez a nő borzalmas lett! Szörnyű! Az arcán kifeszítve a bőr, mimika nélkül, mindenütt látszott rajta, hogy olyan, mint egy báb! Hatalmas csalódás volt! A film lényegére nem is tudtam koncentrálni, csak a nőt néztem egyre jobban elszörnyedve!

Az édesanyám 70 éves, de sokkal szebb, mint a díva! Szebb, simább a bőre, természetesebb, van mimikája, nőnek látszik! Bocsánat, nem csak látszik, hanem az is! Egy igazi nő! Elmondhatatlan!

Ilyen világban, ahol ezt látja az ember, meg elvárják, hogy olyan maradj, mint 20 évesen, nehéz elfogadni a változásokat.

A pszi sebész is egyből észrevette, hogy nem szeretem magam! Ha pedig valaki 40 évig elégedetlen volt magával, akkor elképzelhető, milyen iszonyú nehéz ezt megváltoztatni! Beállni a tükörbe, és azt mondani magadnak, hogy szeretem magam! Mondod, mondod, de még mindig nem HISZED! Sokat kell gyakorolni! Én is próbálom már 3. hónapja, nem vagyok benne biztos, hogy sikerült, közben az agykontrollos cd- vel támogatom magamat ebben az igyekezetemben. Esténként azért imádkozom, hogy sikerüljön megszeretni magam. Több könyvben azt olvastam, hogy én választottam ezt a testet, ezt az életet. Hát akkor mit elégedetlenkedek? Miért nem fogadom el, így, ahogy van? Erre van szükségem a lelki fejlődésemhez! A többieknek szintén, akkor meg, miről beszélünk? Mindezt azonban kimondani annyira könnyű, megvalósítani nagyon nehéz! Most, hogy többen olvassák a könyvem, időnként felnyitják a szemem, mások jobban észrevesznek dolgokat…

Az igazság az, hogy mindenki maga felelős az életéért, nem másokban kell keresni a hibát, nem másokat kell okolni az életünk rossz alakulásáért! Mi magunk vagyunk az oka mindennek! Mi tehetünk róla! Ha úgy érezzük, változtatni kellene, akkor nemcsak érezni, beszélni kell róla, hanem meg kell tenni!

Soha nem szerettem az üres szavakat:

„nem beszélni kell, hanem tenni!” - volt a jelszavam, és valóban, csak azt mondtam, amit megtettem! Akkor lehet, hogy én nyomtam el magam? A saját magam elnyomója voltam!

Elnyomott ember betegsége a rák és a cukorbetegség.

Magamba fojtottam az érzéseimet, fájdalmaimat eltitkoltam s nem tudtam szeretni önmagam…

Mégis, még most is eszembe jutnak sérelmek a múltból, amiket nehezen tudok megrágni, megbocsátani, elengedni. Könnyű ezt tanácsolni másnak, de ezt csak az tudja, aki a saját csapdájában vergődik! Tudja, mit kellene tennie, de ehhez erőn felüli erőfeszítésekre van szüksége! No, meg némi segítségre…

 

***

 

Hans – Ulrich Grimm: A leves hazudik című könyvében behatóan tanulmányozza, ételeink miből készülnek.

„Ételeink iparilag előállított aromákat, ízfokozó glutamátot tartalmaznak. Meghökkentő, hogy az eper ízű dolgoknak semmi közük az eperhez, hanem az eperaroma egy ausztrál fa fűrészporából készül. A borban boraroma van, a fehér kenyérben fehérkenyérhéj aroma, a joghurtoknak a mogyoró aroma adja meg az ízt. Rettenetes, hogy ha elfogy az aroma, a gyártók akkor sem esnek kétségbe, hanem akkor jöhet az eperimitátor, ami némi vörös áfonyát gyümölcsaromákkal átképeznek eperré, őszibarackká, vagy éppen cseresznyévé, de akár narancs is készíthető belőle. A vörös áfonya jobban bírja a kiképzést! A valódi gyümölcsök a feldolgozás során, mélyhűtés, főzés, darabolás során élvezhetetlenné válnak. Ezt a gondot majd megoldják az aromák. Az élelmiszerlobby milliárdokat költ reklámra, hogy mindazt megegyük, amit feltálal nekünk. Ilyen költségek mellett nem marad pénz a valódi alapanyagokra. Minél olcsóbban előállított termékből minél többet profitálni.

Ezt hívják hulladék nélküli élelmiszergyártásnak. Felhasználják a krumpli héját, a gyümölcshéjakat, kakaóhéjat, korpát, meg az egyéb gyártási hulladékokat is. Ez azonban még jó is a szervezetnek, hiszen legalább tele vannak rostokkal ezek a hulladékok. A Geo magazin szerint ez az „egészség a kukából”.

A szimulált nyers tojás kompozíció: sovány tejporból, zselatinból, tojássárga festékből és vízből áll. A serpenyőben tükörtojásformát alkot.

Másik szabadalom baktériumokból kávétejszínt, vagy krémsajtot állít elő. Fehérjéből és zsírból pedig szalonna készíthető. Madártollból bonbon, péksütemény; zöldborsóból marcipán; a szennyvíztisztítók maradékából hamburger…

Az ember abból él, amit elfogyaszt, az ember számára ez olyan, mint az autónak a benzin. Senkinek sem jutna eszébe, az autójába egy benzinhez hasonlító folyadékot önteni, netán benzinaromából készült benzint, mert az autó azonnal tönkremenne. Mi, emberek azonban mindent megeszünk! Pedig a mi testünk becsesebb egy autónál, mert autót vehetünk másikat, de testet nem!

Az ízek ételeink minőségéről informálnak bennünket. Ha az, amit megeszünk, nem azt tartalmazza, amit az íze alapján elvár a szervezetünk, akkor nem is fog tőle megfelelően működni.

Ha ételeink olyanok, mintha…, ha az ízük olyan, mintha…, akkor a szervezet is csak úgy fog működni, mintha…!”                                       

                                                                                                                          

 

 

Január 20.

Megint kutattam, azt találtam, hogy a mellráknak nagy a kockázata, ha 18 éves kor után elhízik a nő. Az ingadozó testsúly még nagyobb kockázat! Nos, ez mind megvolt nálam! Arra ajánlják a gránátalma kivonatot, melynek ellagsav tartalma segíti a rákos sejtek gyógyulását. Csökkenti a tumor környékén az érképződést, ami a daganatellenes hatást eredményezi! Most éppen a Gralma kapszulát szedem!