A szemem világa

Március 23. : Csaknem két hete ismét szedem a maradék vérnyomás csökkentő „gyógy”szereket. Teszem ezt minden testi-lelki-szellemi, sejti, tudati ellenállásom és tiltakozásom ellenére, miközben ismerem a mellékhatásokat és rosszul vagyok tőlük. (Mellékhatások: emelik a vércukor szintet, mellrákot okoznak, stb.) Néha mérlegelni kell a kockázatokat és inkább a kevésbé rosszat vállalni. Pl. nem fulladok, és nem vakulok meg. Ez sem viszi le, mert az átlag 190, de legalább nem 240, és addig szedem, amíg nem találom meg a végső megoldást. Nem hiszem el, hogy nincs valami olyan módszer, ami rajtam is segít. Viszont azt tapasztaltam, hogy így esténként már nem fulladok. Ezek szerint az öcsémnek volt igaza, hogy a túlnyomás a tüdőbe nyomja a vizet, és szó szerint vízbe fullaszt. Igen, olyan volt, mint egy asztmás roham! Először a mellkasom elnehezedett, mintha összenyomná valaki, majd a mellkasi nyomás, nehézséget, szörcsögő légzést és fullasztó fájdalmas köhögés okozott. Érdekes, kezdetben használt a vöröshagyma illata, ami tágítja a hörgőket, de később már bármit tehettem vele, semmi sem segített. Egész éjjel és már reggel is fuldokoltam, a szomszéd utcáig képtelen voltam elmenni. Fekve nem bírtam megmaradni, fel kellett állnom. Már a só lámpával aludtam. Iszonyúan ki tudott fárasztani, mintha legalábbis egy hétig téglát hordtam volna. Nos, így 190 el, ezek a tünetek elmaradtak, mármint a fuldoklás.

A látásom sem tért vissza rendesen, a szemem előtt különböző foltok ugrálnak, olyan, mintha öltéskihagyással varrna a varrógép. Ha a TV-ben nézem a bemondót, a szemeit látom, de a száját nem, ott egy homályos folt van, vagy fordítva. Néha fényes szikrák cikáznak a szemeim előtt, máskor vibrálást észlelek, vagy „káprázik” a szemem. Ezt legjobban olvasás közben lehet észlelni, a betűket csupán látni vélem, vagy sejtem, de nem látom biztosan. No, de ez még mindig jobb, mint a semmi.

Március 25. : Ma voltam a pupillatágításon. Semmi, csak a szokásos x tünetek.

Vagyis a magas vérnyomás által előidézett ércsomók, göbök, dugulások, elhalások stb. szóval megígérték, ha így megy, 2 éven belül megvakulok. Most szedek "gyógy"szert, ami 190 - ig leviszi, de tovább nem. Ez a nyomi nagyon üzen nekem. Minden "baj" ezzel kezdődött és most megint itt tartok, a cukor is nyomott hagyott a szemen, (az éhgyomri 9.6), és nem hiszem, hogy ehhez sok köze van az étrendnek, hiszen 11 éve követem ugyanazt a diétát, amivel elértem, hogy még az orvosok is azt mondják: „ilyen nincs, túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.” De amikor az ember újra a pokolban érzi magát, visszatérnek a tünetek/üzenetek.

Nos, mit üzent nekem ez az egy napos nem látás? Hát azt, hogy bizony hiába keresünk egy kapaszkodót, az nem elég! Az az egy mankó nem fogja elfedni és megoldani az összes problémánkat! Vagyis, ha az írást menekülésnek vettem volna, akkor jó, ha rájövök, egyszer akár annak is vége szakadhat. Jelen esetben nem alkotói válsággal, hanem éppen azzal, ami a leges legdrágább dolog, amiről addig nem is gondoljuk, mennyire fontos, amíg nem kerül veszélybe, a látás…

Tényleg totális változás kell! Persze ez nem a menekülést jelenti. Ha azt gondolom, hogy egyedül élek egy kis házikóban, mindenféle konfliktus és bonyodalom nélkül, azt kell, mondjam, az már nem élet. Itt a Földön nem. Itt úgy szép az élet, ha zajlik, ha van mit megoldani, tanulni, fejlődni. Azt kell elfogadni, ami van. Ott, ahol van. Most elfogadást tanulok.

No, és mit teszek a helyzet javulása érdekében?

Sajnos, amíg nincs jobb ötletem, beveszem a tablettákat. Vagyis elkendőzöm az égbekiáltó tennivalómat… Az emberek mindent kitalálnak, hogy elfedjék a tüneteket, azt hiszik, ha elnyomják, nincs is, azt hisszük, az a megoldás, pedig nem. Ha van egy nagy lapát szemetünk, attól még nem tűnik el, ha rátesszük a szőnyeget… ugye?

Minden reggel és este 3 2 1 meridián tornát, légző gyakorlatot és Dr. Bates féle szemtornát végzek. A szemre hasznos vitaminok és a szemborogatás (szemvidítófű és levendulavirág teával), halántékra kent liliombibe alkoholos kivonata, szemzugba mázolt vérehulló fecskefű mellett.

Nemrég jutott eszembe az is, hogy éppen a nem-látásom napja előtti napon bukkantam rá egy videóra, melyben egy professzor beszél a Dr. Bates által kifejlesztett szemtornáról. A szem ugyanolyan szervünk, mint például a lábunk, amivel, ha nem járunk, elmacskásodik, vagy az izmaink, amiket ha nem használunk, elsorvadnak, a fogaink, melyek kihullanak, ha nem rágunk velük. Vagyis, a szem is egy olyan fontos érzékszervünk, amellyel minden nap foglalkozni kell. Minden nap eszünk, iszunk, mozgunk is, levegőt veszünk, hát a szemeinknek is szüksége van a törődésre. Leginkább a lazításra, hiszen folyton megfeszítjük, erőltetjük, és rázúdítjuk az összes stresszt. Ezzel a módszerrel olyanok is visszanyerték a látásukat, akikről már mindenki lemondott. A legnagyobb bűn, amit elkövethetünk ellene, a szemüveg. S ha ez a módszer annyira tökéletes, miért nem tud róla mindenki? Miért visel annyi ember szemüveget? Nézzük csak, ki volt szemüveges a régi időkben? Igen, a tudósok, az orvosok, stb. Miért? Mert ők használták úgy a szemüket, hogy többnyire csak egyféle mozgást végeztek vele. A folytonos egyfelé bámulás megfeszíti a szemmozgató izmokat és eldeformálja a szemgolyót, aminek egyenes következménye a látásélesség romlása. Erre mit kap a szegény szem? Egy olyan lencsét, amely rögzíti a problémát, vagyis esélye sincs többé megjavulni. Nos, elkezdtem a tornát, most – 3,25 ös cilinderes lencsém van… Meglátjuk, mi lesz fél év múlva!