28. Élettusa - A nyilatkozat
A NYILATKOZAT
November 21.
Ma egy hete voltam a vérvételen, ezért hívtam fel a doktornőt, készen van–e már a tumormarker.
Megnézte, igen.
- Az eredmények jók lettek, mind a kettő!
- Mikor menjek be?
- Ma délután ½ 2 – 2 körül.
Azonnal rohantam készülni, de előtte akkorát sikítottam, hogy megremegett a tető…
Két idősebb hölgy beszélgetett a folyosón, akik elpanaszolták egymásnak, mi a bajuk. A stressz! Mindkettőnek hasonló a sorsa, azért értették meg egymást annyira. 80 éven felüli édesanyjuk van, aki nem tud magáról. Ők ápolják. A mosogatórongy a hűtőben, a saját lányától naponta többször megkérdezi: Te ki vagy? Nincs tisztában a korával, a helyével, stb. Ők ebbe rokkantak bele, ezt nem tudják feldolgozni. Ezt csak az tudja, aki benne él!
Javasoltam, saját egészségük érdekében próbálják meg elfogadni a megváltoztathatatlant.
Az egyik mondta, ő megpróbálja, a Jó Isten segítségét szokta kérni, hogy ő kibírja, az anyukáján meg segítsen.
A másik nőnek olyan daganat jött elő, amely vándorol, és egy hét alatt is ki tud fejlődni bárhol a szervezetben. A volt emlőrákosoknál ez gyakori, ezt mondták neki. Megkérdezte a doktornőt, mit tehet ellene, azt mondta neki, ez ellen még saját magát sem tudná megvédeni. Erre csakis a kemoterápia van!
Az előbbi hölgy érdeklődött, eszik–e C vitamint.
- Nem, mert kilószámra eszem az almát, a paprikát, a paradicsomot, egyéb zöldségeket, kiszámoltam, hogy ezek 4000 mg C vitamint tartalmaznak, így jobban hasznosulnak a szervezetben, mint a szintetikus vitaminok.
Ebben akkor lenne igaza, ha a zöldségek, és a gyümölcsök valóban tartalmaznák is azt a mennyiséget, amit illene nekik tartalmazniuk. Én nem bíznék meg ennyire ebben! Inkább megeszem a vitaminokat étkezéskor, akkor biztos hasznosul a zöldségek, gyümölcsök bioflavonoidja mellett.
Megismerkedtem egy védőnővel, akinek 2 fia van, a kisebbik 10 éves. Két éve levágták a mellét, kipucolták a hónalji nyirokcsomókat. A jobb keze dagad. Megmutatta, most is szörnyen pufi volt neki. Végigcsinálta a kemoterápiát, a sugárkezelést, a hormonterápiát 5 évig kell adagolnia, amit havonta egyszer ad be az onkológus (progeszteron), emellett tablettában androgén készítményt kap.
Most lesz mellkorrekciós műtéte a plasztikai sebészeten. Érdeklődtem a mellékhatásokról. A kemot valahogy túlélte, de semmit nem tudott otthon elvégezni. Volt segítsége, aki helyette minden munkát elvégzett. A sugárterápiát egy darabig bírta, de aztán olyan volt, mintha összeadódtak volna, egyszerre lett tőle olyan állapotban, nem volt képes csak magába roskadva ülni, egy helyben, a fotelban.
A hormon mellékhatásai: 19 kg- ot hízott, rendszeresen hőhullámai vannak…
A haja nem hullott ki, mert felvette a hűtősapkát, amit ajánlottak neki. Beletettek 3 csomag mélyhűtött zöldborsót, azzal bélelték ki a hajas fejbőrt. Gyakorlatilag hibernálták a hajhagymákat, amivel lelassították az életfolyamataikat, ezért nem hullott ki mindegyik! Csak megritkult, de nem lett kopasz.
A kemo mellé szedett természetes készítményeket, amik csökkentik a mellékhatásokat. Az egyik a Flavin 7 volt, a másik az Avemár. Azt tanácsolta neki a természetgyógyász, hogy kettőnél többet ne szedjen, mert úgysem használ jobban, sőt!
Ezen kívül szellemgyógyászhoz is járt. Ott megtanult egy relaxációs technikát, melyet most is alkalmaz.
Az események után 1 évvel visszament dolgozni.
Nem vették vissza ugyanabba a munkakörbe.
A másikban pedig egyáltalán nem voltak tekintettel az átélt betegségére, traumáira. Beosztották este 8- ig dolgozni két műszakba. Azt mondták, akassza a kulcsot a 10 éves fia nyakába, ők is azt teszik. Így elveszítette a munkáját.
Most talált egy másik helyet, ahol szintén egész emberként kellene részt vennie, de nem tud, ezért megindították a leszázalékolását. Mikor visszament dolgozni, a terápiáktól legyengült immunrendszerével minden egyes nyavalyát elkapott, állandóan beteg volt! A legkisebb náthát is komoly bajként szenvedte végig, tényleg nem hagyott ki semmilyen lehetőséget, mindent elkapott!
Mindezen közben az osztályon folyt a munka.
A nővérek, a doktornők rengeteget futkároztak fel – alá. Hol itt, hol ott szólalt meg a nővérhívó. Láttam szemben két férfi volt a kórteremben, akik ki- be járkáltak az infúziós üvegeikkel a WC- re. Három üveg volt bekötve. Az egyiknek nem kellett folyni, mert az csak majd a végén kerül sorra, az a mosó folyadék.
Úristen!
Beadnak egy olyan szert, ami után még át is kell mosni az ereket, és még így is tönkremennek?
Sasszemeimmel sikerült meglátnom azt is, hol tárolják.
Egy lakattal záródó fémszekrénykét láttam, az ajtaján 10 x 10 cm – es narancssárgajelzéssel, melyen halálfej 2 csonttal – MÉRGEZŐ felirattal.
Ezt adják be a betegeknek!
Félek tőle!
Persze még mindig nem kerültem sorra, pedig a doktornő többször elrohant mellettem!
Kedvesen rám kacsintott, mosolygott is… már- már azt hittem, sorra kerülök, amikor valaki elordította magát, h… XY. Rosszul van!
Akkor aztán lett nagy nyüzsgés, futkározás!
Az összes ott lévő doktornő, nővér rohant abba a kórterembe, ahol a delikvens feküdt. Percek alatt 10 fős sürgősségi csoport érkezett, kisvártatva pedig még négy fő hozott egy hordágyat, amivel elszállították valahová.
Utána ment a többi 10 fő nevetgélve.
Vajon hová vihették?
Az intenzívre?
Vajon mi baja lehetett, hogy hirtelen 20 ember segítségére volt szüksége?
Amikor elvitték, takarítót hívtak, szellőztettek… Szegény! Szerencsétlen!
Mit szenvedhetett?
Most mit fognak vele kezdeni?
Amikor végre sorra kerülhettem volna a doktornő behívott egy protekciós valakit, de előbb még két nő megkapta a kis hormoninjekcióját, majd a protekciós beteg pontosan 89 percet töltött benn… ne szóljak semmit az én múltkori 2 és fél órámmal…
Szorongva, félve ültem itt, nagyon idegennek, távolinak tűnt minden. Úgy éreztem, nem vagyok idevaló!
A halál szaga terjeng a levegőben… vagy mi?
Nem tudom, miért ennyire lehangoló ez a rész a kórházban? Vagy csak én nézem ilyen szemmel?
Fél 5 kor kiszólt a doktornő, üljek be, ő meg elrohant.
Nem ültem be egyedül, kinn megvártam, ami legalább fél óra volt megint…
Komolyan előtte ideges voltam egy kicsit, de az itt látott események hatására egyre nyugodtabban ültem, nem is tudom, úgy érzem, most még, jól döntöttem! Meg kell próbálnom mindent megtenni ellene!
Végre megérkezett, becsukódott mögöttem az ajtó. Elővette a papírokat, amiket már előre elkészített. Alá kellett írnom részletezve, hogy semmilyen általuk felajánlott kezelést nem fogadtam el: sem a kemoterápiát, sem a hormonterápiát, sem pedig a sugárkezelést. Ezeket még saját kezemmel leírva is mellékelni kellett.
Közben azt mondta:
- Nagyon nem értek egyet a döntésével, mert ez egy megelőző kezelés lett volna. Egyébként kifutott az időből, mert már a 6. hétben jár, amúgy sem lenne értelme… Azt még megértem, hogy a kemot nem, azt is, hogy a sugárkezelést nem, de hogy még a hormont sem! Azt miért nem? És ha megígérem, hogy nem fog tőle meghízni?
Megkérdeztem, hogy megkapom – e az eredményeimet, mire mondta, hogy az összefoglalóban benne lesz! A szív UH csak a kemo miatt lett volna, tehát arra nem kell mennem. Elvette az EKG- mat is. Rákérdeztem a csontscan vizsgálatra, ami állítólag kimutatja a csontáttétet.
- Annak már nincs semmi értelme! Így nincs! Az is sugárzással jár!
Szinte azt kérdezte: Na, mi az? Azért miért ragaszkodnék, ha minden mást elutasítok! Ily módon tehát nem nézték meg, hogy a csontjaimban van-e áttét. Még nem is tudom, pontosan mit jelent ez a vizsgálat, ezek után már jobban utánanézek!
Az is besugárzással jár? - Ez a mondat szöget ütött a fejemben…
A kérdezte:
- Ilyenkor nem válik rohadékká az orvos, ha a beteg ellenkezik?
Azt mondtam, nem.
Nem vált azzá, de érezhető volt a változás.
Azonban én csak azért, hogy ő ne sértődjön meg, nem fogom elvállalni a kezelést! Akkor vállalnám el, ha ÉN akarnám! Azt mondta, bármikor meggondolom magam, mehetek. Bár erre már a kemo és a sugár fölösleges, csak a hormon jöhetne szóba.
A végszó az aláírt papír volt, melyen közölték az eredményeimet is. Nagyon örültem neki! Minden tökéletes volt! A vérsejtjeimet is megszámolták! Két eltérést tapasztaltam: a vörösvértestek száma 3 (1- 2 lenne az érték), a májfunkcióm emelkedett egy kissé. Az pedig a 6. hete tartó Clexáne injekciótól van. Ha ennek vége, majd ismét jó lesz! A két tumormarker is tökéletes volt!
November 22.
Hallgass a szívedre!
Nem gondoltam soha, hogy én nem arra hallgatok, hogy az eszem irányít! Mivel úgy gondoltam, mindenkit szeretek, nem tudok gonosz lenni, ezért azt hittem, a szívem irányít! Pedig így utólag belegondolva, valóban sok mindent az eszemmel döntöttem el! Ezt a terápia ellenességet is! Mi is történt tehát? Amikor felmerült a lehetősége, akkor azonnal elővettem a könyveimet, alaposan utánanéztem a mellékhatásoknak, mindent komolyan vettem, ezért nem tudtam belemenni.
A szívem vajon mit mond?
Ő volt az, aki aznap este néhány csepp könnyet csalt a szemembe?
Amikor arra gondoltam, mi van, ha mégsem jó a döntés? Akkor eszembe jutott, én már a Jó Istenem kezébe adtam életem teljes meggyőződéssel, úgyis Ő dönt a sorsomról!
Ez a szívem, vagy az eszem volt?
Nem tudom szétválasztani! Miért?
Elnéztem a betegeket, mindegyiknek megvan a saját keresztje, gondja, ami miatt kialakulhatott a betegség.
Volt ott egy édes kicsi néni, aki kb. annyi idős lehetett, mint az én drága édesanyám. Még méretre is olyan picike volt, külsőleg is hasonlított rá. Panaszkodott, hogy csontritkulása van, fájt a dereka, nehezen tudott ülni.
Jézus mondta:
„Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Minden embertársadat fivéredként, nővéredként, anyádként, vagy apádként tiszteld!”
Azt hiszem így van! Erről a kicsi asszonyról az édesanyám jutott eszembe, végtelen szeretet áradt szét bennem iránta, megesett rajta a szívem, sajnáltam a szenvedései miatt… Eszembe jutottak édesanyám szenvedései… őt is nagyon sajnáltam, bárcsak tudnék segíteni rajta, rajtuk!
A kemo a memóriát is tönkreteszi!
Na! Ez is egy ok volt, amiért én nem akartam! Engem ne butítsanak el! Én mindent tudni akarok magamról!
A betegség óta végig úgy érzem, mindig megjön a segítség a döntés előtt. Tegnap már magabiztosan, nyugodtan ültem a doktornővel szemben.
Igaz, használtam mesteri energiát, harmonizáltam, de!
A 4 óra várakozás alatt sok mindent „láttam” is!
Selly szerint azért, mert direkt olyan szemmel nézek mindent, direkt ellenségesen állok hozzá, ennek fátyolán szűrődik át hozzám a kép!
Igaza van, így nézem! A negatív negatívat vonz, a pozitív pozitívet! Mit tegyek, ha én ezt most így tudom csak nézni?
Jelen pillanatban a döntésemet helyesnek vélem, nem fogok senkit hibáztatni, magamat sem, mert ez tűnt a legjobb döntésnek, az én életemmel én rendelkezem, örülök, hogy megtehettem!
November 23.
Eljött Selly!
Több mint 2 órát beszélgettünk megint. 12 kemot írtak fel neki, de nem biztos, hogy mind kell. Most pozitívan áll hozzá. Jól van, még nem hullik a haja. Issza a búzafűlevet, eszi a B17 vitamint, a Q10 –et, ezüst kolloidot, a közepes vitamincsomagot, őssejtfokozót, aztán ki tudja, mit még, amit fel sem tud már sorolni.
Különben azt mondja, a kemo csak úgy használ, ha hisz benne. Így, ahogy most álltam hozzá, jobb is, ha nem vállaltam el.
Legalább ő megértette, amit tettem!
Felvette a kapcsolatot egy nővel, akinek 10 évvel ezelőtt volt Hodgin lymphómája. Őszintén elbeszélgettek, bátorította. Megnyugtató, hogy vele 10 éve ez történt, és meggyógyult teljesen…
Jelenleg Villás Béla előadásaira jár, ami nagyon feltölti energiával, még tanfolyamra is akar menni, mert úgy érzi, nagyon jó. Örülök neki, hogy jól van. Egyébként a kemo miatt javasolták neki, ne menjen emberek közé, ne adjon puszit senkinek, hordjon szájmaszkot. Mivel legyengíti az immunrendszerét, könnyen elkaphat mindenféle nyavalyát… Nagyon sajnálom, remélem 100 % - ig sikerül meggyógyulnia.