21. Élettusa - A kórház

A KÓRHÁZ

 

 

Október 15.

Ma bevitt a párom - az édesanyámmal együtt - a kórházba. Amíg várakoztunk, anyukám felajánlotta a Jézuskás medálját kabalának,  azonnal elfogadtam, már tettem is a láncomra, amikor a párom először arcot vágott, aztán látva, hogy  hiszek az ilyesmiben, felajánlotta ő is a Jézuskás tűzzománc ezüst medálját. Elfogadtam: 3 nagy medállal ültem a nyakamban, mindenkitől velem volt valami kabala, ami vigyázott rám!

Még otthon nevettük Kiságival, hogy legyen nálam valami új, valami régi, valami kölcsön, valami kék, mint egy esküvő előtt. Volt! Minden ott volt! Ennyi kabala! Ennyi szeretet! Ennyi aggódás?

Sebészet 2 – es kórterem, 2 – es ágy! Ez jó jel, mert a 2 – es a teremtés száma.

 Igazából már hajnali 4 óta nem aludtam, a reiki összes szimbólumát alkalmaztam, hogy valahogy kibírjam! Nem hiszem el még mindig, hogy itt vagyok, még mi vár rám. Már többen írtak sms – t induláskor, végül is egész napra elosztva annyi jutott, hogy egyetlen perc időm sem volt magam alá kerülni, mert még én is vigasztaltam néhányukat, de igazából most nekem volt szükségem támaszra

Közben folyt a kórházi munka: szoba és ágykiosztás után a nővér ismertette a házirendet, a jogaimat, valamint alá kellett írnom az ápolási beleegyezést, meg az oktatást is.

Az ágyhoz érve azonnal jött a diétás nővér, aki megkérdezte, hogy tartok e valamilyen diétát. Mondtam igen, SZH diétát a kórházban tanultak szerint 30-20-50-20-40 g szh / nap, ezen kívül vegetáriánus, tejmentes étrenden vagyok.

Már éppen azt hittem, rossz helyen vagyok, amikor jött értem egy kis medika, kimentem vele a kötözőbe, ott volt a főorvos is. Kikérdezték az előző betegségeimet, a családi előfordulásokat, egyszóval felvették az anamnézist. Akkor a tanár úr megkérdezte, hogy a természetgyógyász miféle krucifixet etetett meg velem? Mondtam, ő is a műtétet javasolta, de én erősen hittem abban, hogy ha odakerült el is tud tűnni, ezt még mindig hiszem, csak én nem találtam meg a módját. Csak arra kellett, hogy a gyógyszerekről leszokjak, mert az orvosok nem támogattak ebben az elhatározásomban. (ezt mondtam a pszi sebész védelmére…) Én úgy fogom fel, hogy 4 hónapja sikerült leszoknom a gyógyszerekről, a húsról, tejről, a kávéról, még egészségesebben élek, azaz felkészítettem magam a műtétre. Rengeteg kutatást folytattam, csak olyan zöldségeket és gyümölcsöket eszem, amik erre jók, meg vitaminkészítményeket. Az orvos ekkor megnyugodott, a vitaminokról azonban azt mondta, hogy vigyázzak velük, mert azok a daganatot is fejleszthetik! Majd megnézte, hogy hol van a csomó. Alig találta meg, de mondta, hogy majd lemegyünk az UH –ra, ott pontosan bejelöli.

Később lementünk a sürgősségi UH rendelésre, ahol a doktor úr alaposan megkereste,  bejelölte, az orvosom pedig jól kitapogatta, majd mondta, hogy fenn bejelöli olyannal, ami nem jön le. Ez is megtörtént, mert nem akart a vakvilágba vagdosni, úgy mondták: a bimbó és a szemölcs között félúton. Ekkor megkértem, ha már úgyis ott vagdos, akkor szedje le azt a szemölcsöt (anyajegy) is.

 – Jó, leszedem, ha zavarja magát! - Nevetett…

- Akkor lesz egy excisó sectoris, lymphadenectómia és egy szemölcslevétel. A műtét lényege: a mell egynegyede, és a hónalji nyirokcsomók eltávolítása.

- Akkor itt lesz egy lyuk? Hogyan lesz kivágva? Kockába? Nem fognak nekem hiányozni az onnan eltávolított nyirokcsomók? – kérdeztem.

- Igen! Ott lesz egy lyuk, de nem kell vele foglalkozni, mert idővel kitelik kötőszövettel és zsírszövettel.

 Jött a megnyugtató válasz, tulajdonképpen még szerencsés is vagyok. Ja! Említettem, hogy a jobb mell belső felén is találtam egy kis csomót, ami fáj, de azt mondták , a mellben szoktak lenni olyan fájdalmas kis csomók…azért az UH – n is megnézték, azt mondták, az semmi…Hála Istennek!

Később leküldött még egyszer egy hasi UH- ra, melyen ismét diagnosztizálták a májmegnagyobbodást, az elzsírosodást, pedig soha nem ittam, de enni ettem! Méghozzá rengeteg, töménytelen mennyiségű bő olajban sült rántott húst, sajtot, sült krumplit. A vesék jók, kő nincs, az epe szintén, aminek örültem, hogy itt metasztázis nem igazolható. A hasnyálmirigy gázfelhőben van! Az mit jelent?

Öcsém bejött délután munkásruhában. Otthagyott csapot – papot, elrohant hozzám! A szemei kivörösödve, mert annyira aggódott értem!

Barátnőm bejött este munka után, megint mutatott egy könyvet, de nem sok időnk volt ezzel foglalkozni, a könyv csak kölcsön volt nála. Adott egy kis elefánt kulcstartót, vigyázzon rám, mondta, hogy vigyázzak magamra, műtét után találkozunk. Majd a reikiről beszélgettünk, azt mondta, ha nem is tudnék vele gyógyítani, már akkor is megérte volna, ha ennyire feldob műtét előtti estén, mert ő már egy sarokban vacogna zokogva, összetörve lelkileg.

Igaza van! Az biztos, hogy a hozzáállásom csakis a reiki miatt volt ilyen! E nélkül nem bírtam volna ki! Azaz nagyon nehezen, még akkor is, ha eleve pozitív a hozzáállásom! Annyira aggódva nézett rám, hogy igyekeztem megnyugtatni. Nagy öleléssel váltunk el egymástól. Úgy láttam, jobban aggódik, mint én! Láttam a szemeit… Nem gondoltam, hogy így aggódik értem!

Mindig azt hittem, mások számára nem vagyok senki, egy levegő vagyok… Most sorra tapasztalom az ellenkezőjét. A mai napon tényleg fel voltam dobódva, de csak azért, mert annyian mellettem álltak, éreztem a szeretetüket!

Délután megtudtam, hogy első leszek: 8 kor felvisznek,  ½  9 kor kezdik….

Most már álomra hajthattam a fejem, bár nem tudom, milyen lesz az éjszaka!

 

Október 16.

 A műtét napja!

Tegnap este kaptam egy fél Dormicumot, elgondolkodtam, bevegyem- e ? Aztán mégis bevettem, féltem, hogy nem tudnak nélküle rendesen elaltatni.

Már 3 órakor fenn voltam, iszonyú éhesen, korgott a gyomrom, belegondoltam, mikor fogok megint enni! Érdekes, annyira nem félek, mint illene, lehet, hogy a gyógyszer, vagy a reiki, mert sűrűn szórtam magamra az áldást, sőt segítséget is kértem Sellytől, Dórától és Gabitól, akiket a reiki II. –ön ismertem meg, valamint a laikus kolléganőimtől is, mivel ők is tudnak erőt küldeni, ha nem is annyit, mint egy szakképzett reikis. A családom természetesen most tiszta szívből gondol rám, imádkoznak, segítenek lélekben! Valóban, amikor ennyi ember őszintén gondol rám, akkor úgy érzem, mintha a levegőben járnék, mert felemelkedek a boldogságtól és a szeretettől.

Édesanyám telefonált, hogy imádkozik értem, de én is imádkozzak magamért. Angéla és Zizu is biztosítottak, hogy mindenki szorít értem!

½  8 … Már jött is a nővérke, megmérte a vércukromat: 4,4 volt! Tökéletes! Aztán injekcióban hozta a keserű kábítószert, amit meg kellett innom, bekötötte az 5 % - os Rindexet 500 ml –t. Először véletlenül bekötötte a szomszédét, a tegnapit úgy véresen egy napot állva, akinek epehólyag-gyulladása, meg a kórházban elkapott kezdődő tüdőgyuszija van! Na! Jól kezdődik, de hagyta a véremet kifolyni, és csak utána kötötte rá az újat.

Valóban 8 kor értem jött a műtőssegéd, feltolt a III. emeleti műtőbe. Ott áttett a műtőasztalra, olyan hideg volt, annyira reszkettem, nem bírtam abbahagyni, mondták, hogy ők meg ebben dolgoznak egész nap, ne aggódjak, mindjárt letakarnak valamilyen termo anyaggal, hogy ne fázzak meg! Erre nem emlékszem, hogy letakartak volna! Megláttam a tanár urat a zöld szerkójában. Erre sem gondoltam volna, amikor még a sebészet óráján ültem… A jobb kezemet becsomagolta a műtős egy zöld lepedőbe, majd hozzákötötte egy infúziós állványhoz. A bal kezemre feltették a vérnyomásmérőt, mely egyből kezdte  mérni, a középső ujjamon volt valami, ami úgy tűnt, hogy a szívverésemet jelzi a képernyőn, a hátamra tettek 3 tappancsot, a combomra a „testet”. A vérnyomásmérő 5 percenként mérte a vérnyomást, most másodszor éreztem, hogy méri, aztán a fejem fölött megláttam egy maszkos nőt, aki azt mondta:

- Na! .. Hát akkor kezdjük! - ….

…ez az utolsó emlékem… innentől se kép, se hang…. Majd….

…most arra emlékszem, hogy szólít valaki:

„Erzsébet! Kész van!...”

…azt gondolom, micsoda? Máris? Hiszen még csak most kezdték!... Mi? Talán nem is kellett megműteni?... Mi? Meg sem műtöttek, Miért?

…már az előtérben fekszem, tudom, hogy kész vagyok… arra ébredek, hogy iszonyatosan fáj!.. ja! Jól van! Megműtöttek! Már érzem! … körülöttem futkároznak a zöld emberkék… szólok, hogy nagyon fáj… jön is valakitől válasz, mindjárt levisznek, akkor kapok fájdalomcsillapítót… felnézek… látom, hogy a műtőben, ahol az előbb én feküdtem már, máson dolgoznak… látom az órát 10¹⁰…

…újabb időkiesés… megint szólok, hogy fáj, a válasz ugyanaz…. amikor már azt hiszem tűrhetetlen….jön a műtős, letol, áttesz az ágyamra,… jön a nővér, beadja az infúzióba a fájdalomcsillapítót…közben a műtős átadja a papírt, közli, hogy komplikációmentes…

Én, a fél hulla feltartom a kezem:

- Na, ez jó hír, ezt akartam hallani!

…fél 11, az ágyamban vagyok… a nővér megméri a vércukromat, csak kicsit szúr meg, így kevés a vér… én megnyomom az ujjam, hogy elég vér jöjjön a második csíkra… 5, 0 - tökéletes!

Megnéztem, mekkora darabot vágott le belőlem a tanár úr! Úgy tűnik, maradt elég, de ez a hatalmas kötéstől egyelőre még nem nagyon látszik…

A betegtársam Zsuzsa mondta, hogy nem volt telefonom, csak egy sms… a kezembe adja a telefont… én pedig közlöm, akivel ilyen állapotban tudom, hogy kész vagyok, minden rendben van. Anyukám hangja reszket az örömtől, és a sírástól, máris indul, mondja, a keresztapám is…

Azt hiszem 1 óra körül szinte egyszerre érkezett anyukám, keresztapám. Akkor már irgalmatlan hányingerem volt! Nem is tudtam mivel csillapítani, amikor eszembe jutott, hogy hoztam fél citromot, anyukámtól elkértem. Azt szagolva vettem mély lélegzeteket, amikor jött a roham, de ez sem volt elég, ezért papírvattára cseppentettünk citromolajat, azt is szagolgattam. A nővér megjegyezte, milyen finom citromillat van a szobában. Anyukámat kértem, masszírozza meg a két lábamat magas vérnyomás ellen, amint a természetgyógyásztól tanultam. Persze ez sem használt most! Valahogy nem akart lemenni az a fránya vérnyomás! Iszonyúan rosszul voltam, szenvedtem, fájt a fejem, a szemem kigúvadt, nyomott, akárcsak a tarkóm…

Mama, és keresztapu nemsokára elmentek, de most nem is bántam igazán… tovább gyürkőztem a hányingerrel, ami valószínűleg a magas vérnyomástól volt, mert az altatószer emeli a vérnyomást, a nővérke sokszor mérte, mindig 160/100 Hgmm volt. Ha azt vesszük, ahhoz képest nem is olyan sok, hogy eleve magas vérnyomásos vagyok, és nem adtak be nekem semmit! Tiszteletben tartották a kérésemet!

A nagyviziten megkérdezték, hogy vagyok, mit teszek a citrommal, mondtam, hogy szagolom a hányinger ellen, azt mondta a főorvos, csak szagolgassam, nyalogathatom is. Közben még délelőtt a sebészem is megnézett, rendben vagyok- e.

- Mikor fog ez elmúlni? – kérdeztem.

- Micsoda? – kérdezte a tanár úr.

- A hányinger! – nyögtem ki, miközben zavaros szemekkel ránéztem.

- Azt nem tudom, ez mindenkinél más, van, akinek nincs, de olyan is van, akinek még másnap is van! Ilyenkor minden természetes, minden egyedi! Minden normális… - nyugtatott meg.

- Én már holnap nem akarom! – mondtam.

…..Vigasztaló…én már másnap nem akarok ilyet!... az összes rosszon legyek csak túl ma!

Végül a citromot a homlokcsakrámra tettem, mert az altató a fejemet kábította el, ez bizonyult a legjobb ötletnek, kissé javított a hányingeremen…

Az a szegény fél citrom az „életemet mentette meg”, mit műveltem vele?! Estig gyúrtam, nyaltam, szagolgattam…

Közben lefolyt a rengeteg infúzió, pisilnem kellett. Ágytálba! Hát ez micsoda iszonyú tortúra volt! Háromszor próbálkoztam, nem ment, pedig mindenkit kiküldtünk, a nővérke megnyitotta csapot is… nem ment… azt hittem mellé fog folyni… meg különben is… szóval nehéz leküzdeni a szeméremérzést, de mivel rosszul voltam, nem gondolkodhattam a felkelésen… szóval húztam, amíg lehetett, de egyszer már azt gondoltam, nem bírom tovább, csöngettünk a nővérnek, hozta az ágytálat, kiment. Hát még így is ismerkedtünk egy ideig az ágytál, és én… mire nagy nehezen sikerült… gondoltam, a következő pisilés már biztos, hogy a WC – ben lesz! Ezt tuti nem lesz így még egyszer!

Egyszóval teljesen kikészülve, citrommal a homlokomon fekszem, amikor nyílik az ajtó és belép rajta 4 kolléganőm: Margó, Melinda, Klári, Ildikó… Megijedtek a citrom miatt, azt hitték, hogy valami baj van, de elmeséltem nekik mindent. Melinda hozta a kisfia fényképét, és egy tigrises pelenkát, amiről mindig eszükbe jutok egy kis levélke kíséretében, nagyon kedvesek voltak! Ildikó mondta, nem tartotta jó ötletnek, hogy pont ma jöjjenek be, de most már örül, mert látja, hogy jól vagyok. A nővér közben is megmérte a vérnyomásomat, még mindig 160!

- Van valami vérnyomás-csillapítója?

Kérdésére nemes egyszerűséggel válaszoltam:

- Igen, fagyöngytea, már reggel beáztattam, még a műtét előtt!

…a nővérke szeme keresztbe fordult, a fejét ingatta… a kolléganők pedig kuncogtak.. …. ez a Brátánerzsi!

Azt hiszem az esti viziten a főorvos, mondta a többieknek, hogy citrommal csillapítom a hányingerem, be fogják vezetni, olcsóbb, mint a gyógyszer! Mire én mondtam:

- És mennyivel jobb!

Amikor elmentek a kolléganőim felültem, még ez volt hányingeres- szédülős dolog, felvettem a hálóinget, ültem egy darabig, majd azt gondoltam, ha ülni bírok, akkor állni is … ezért felálltam. Persze citrom és reiki ide, vagy oda, sajnos a szervezetet nem lehet kizsákmányolni… ui. sétálgattam a szobában tirariraram… a nővérke szólt: „nanana! Csak lassan, még…”…. egyszer csak elgyengültem, jött a hányinger…gyorsan ledőltem az ágyra …citrom…reiki…húúúú!!!!

Megvártam, amíg a szobatársam bejött a tv nézésből, még annyit engedélyeztem magamnak, hogy WC-re kimenjek. Megittam a reggel beáztatott fagyöngyteát, készítettem magamnak reggelre is egy pohárral, aztán ágynak estem kimerülten. Olyan éhség gyötört közben, hogy egy egész kenyeret meg tudtam volna enni, azon gondolkodtam, hogy fogom kibírni éhen reggelig, azt mondták, csak akkor szabad ennem…

A vérnyomásomat alvás közben is megmérték, de már csak 130 volt, hatott a fagyöngytea!

Műtét előtt kaptam vérhígítónak heparint, most este is, meg egy Algopyrin injekciót. Na! Talán a mai tortúrának vége… nem kívánom senkinek! Azt hiszem aludtam, de amikor kiderült éjfélkor, hogy még mindig csak éjfél van, még mindig nem ehetek, mit mondjak, elég nehezen viseltem, hogyan bírom ki reggelig?

 

Október 17.

 Iszonyúan éhes voltam, 4 órakor már ettem extrudált bio köles golyót, hogy szívja fel a savat…

Végre 5 óra elmúlt! Most már eszem, nem bírom tovább úgy mar a gyomrom! Megettem a vitaminokat is az étrend-kiegészítőkkel együtt, meg a 20 db sárgabarackmagot.

Makacsul ragaszkodom a saját terápiámhoz! Még mindig mar a gyomrom.

Megfürödtem egyedül, de ez sem volt leányálom, legalább némileg tiszta vagyok… közben még jobban megnéztem a maradékot… elégedett vagyok, nem hiányzik sok, és ha még az is kitöltődik, akkor legalább semmit sem veszítettem! Csak:

Kivették belőlem a rosszindulatot!

Mostantól csak jóindulatú lehetek!

 

Találkoztam az UH előtt azzal a nővel, akit ma műt a doktor úr. Meg is örült annak, hogy így futkosok már másnap. Azt mondta „itt egy kétségbeesett, meg egy boldog asszony… erőt merít belőlem!”

Igen, ma 11 látogatóm volt, nagyon örültem, de nagyon elfáradtam, éreztem, hogy a lábamban belül enyhe remegés van, de mire ledőlhettem volna, máris ott volt a következő csapat!

A gyógytornász… hohó!  Ma már tornásznom is kellett!

A keresztfiam nagyon megrémült, amikor meglátott, azt hitte, megyek az angyalok közé…megmondtam neki, hogy én pénteken hazamegyek!... A vákuumos üvegtől pedig egészen pánikba esett! El kellet dugni előle, hogy ne lássa! Félt tőle! Nem is volt szép látvány a piros lé, ahogy csöpög. Ekkor került bele a csillogó arany ajándékszatyorba! Nagyon dizájnos volt, később mások is követték az ötletet!

15 óra, most már igazán pihenek, mert a szívem nagyon gyenge, iszonyúan ver, remegnek a lábaim…. kimerült vagyok és gyenge….mi a történet? Ehhez nem szoktam hozzá! .. Remegek…

Megérkezett a párom a fiammal, édesanyámmal, öcsémmel… Alig voltak ott 10 percig, megjött Angéla és Mariann… Akkor a család elment, én a két kolléganővel folytattam tovább a beszélgetést… Boldogan, az egészségtől kicsattanóan éreztem magam, amikor egy szakadást éreztem a mellemben, rohantam a nővérkéhez, aki azonnal adott egy fájdalomcsillapítót, pedig csak meg akartam kérdezni, hogy ez normális? A kapszula még mindig megvan, nem ettem meg… eltettem emlékbe!

Már meséltem a sebbe kötött dréncsőről, aminek a másik végén egy vákuumos üveg volt. Nekem a műtét napján is kettő volt fenn. Most azt mondták, sok folyik, ezért megijedtem, talán a sok futkározástól…

Meglátogattam a sorstársamat, teljesen jól van, még hányingere sincs, pedig felvágta a citromot… az üvegébe pedig alig folyik… Mi lehet a baj velem, a nem pihenés, vagy talán a vitaminok?... Igaz, a sorstársnak nem volt áttétes, csak 4 mm volt, tehát nem pucolták ki a hónaljnyirokcsomókat! Nekem 2 helyről folyik az üvegbe… De miért folyik sok?

 

Október 18.

A gyomrom korog, marja a sav…

Reggeli aztán fürdés, hajat is mostam féloldalt hajolva. Úgy látom jó sok a kifolyó sebváladék, több mint 200 ml!

A szomszéddal beszélt az orvosa, én is megkérdeztem, mikor veszik le rólam ezt az üveget? A válasz már nem annyira tetszett, azt mondta az orvos, csak akkor, ha egy napon 50 ml – nél kevesebb folyik ki…

Kezdtem a számolást… ha ma 200 ml, akkor mikor csökken 50 alá? Lőttek a holnapi hazamenetelemnek, de talán majd szombaton…

Ma pihenésre ítéltem magam, mindenki megnézte már, hogy élek és jól vagyok, nem lesz más dolgom, mint erőszakkal feküdni…

Selly felhívott, (éreztem én, hogy valami nincs teljesen rendben, mert túl nagy volt a hallgatás, pedig eddig ő törődött velem a legtöbbet. Két eset van, vagy rosszabbul van, vagy nem akar meglátogatni…)

Éppen meghallottam a villamosok hangját, rákérdeztem, hol van, persze kezelésen volt, azt mondta, inkább naponta felhív, de nem jön be hozzám, nem bírja nézni a kórházat.

- És ha lemegyek a bejáratig?

- Na, jó, addig megyek - … és bejött! Nagyon örültem neki!

- Mi az? Te hotelben vagy? – kérdezte.

- Feljössz?

- Igen!

Feljött, beszélgettünk, közben Ancsa is megérkezett, aztán bemutattam egymásnak őket, egyidősek…

Míg ők ott voltak, hívott a tanár úr a kötözőbe. Megnézte, átkötötte a sebet. Megkérdeztem tőle, hogy Sellynek mi lenne a jó. Azt mondta, a Hodgin lymphómát nagyon jól lehet gyógyítani gyógyszerrel.  Selly ne gondolkodjon, hanem menjen el az orvoshoz. Nem tudtam, ezt hogyan mondjam meg neki, hiszen hallani sem akar róla.

Közben megemlítettem, hogy haza akartam menni, de e helyett újabb vákuumos palackot kaptam. Azt mondta a palack a barátom, mert ha nem lenne, akkor az mind felgyűlne ott, és le kellene szívatni. A kérdésemre, hogy normális e, az volt a válasz, igen, minden normális, ez is egyénenként változik, volt olyan, aki 3 hétig vitte a palackot! Hohohó! Én addig nem akarom!

Közben elmondta, hogy vannak a betegségnek különböző fázisai:

• Nem igaz, nem velem történt, lehetetlen!
• Na, jó igaz, velem történt, de még adok magamnak időt, hogy ezt, vagy azt kipróbáljam… ezt és ezt még megtegyem… vagy elvégezzem a dolgom előtte…
• Na jó! Igaz, velem történt! Jöjjön, aminek jönnie kell!

Megint megnyugodtam! Értem! Én is csak úgy reagáltam, mint mindenki más, akivel ez megtörtént, tehát hoztam az átlagot! Semmivel sem vagyok rosszabb, vagy jobb senkinél!...  Megnyugtató…

- Tényleg nem múlt volna el semmivel? – érdeklődtem.

- Erzsébet! Maga sem a falvédőről jött le! Ez nem, ezt ki kell onnan venni! Egyébként minden jó, minden úgy van, ahogy lennie kell, a seb szépen gyógyul!

- Ha kevesebb folyik, hazamehetek? – kérdeztem

Nem akarta, hogy ígéretet csikarjak ki belőle. Mosolyogva, feltartott kézzel hárította el a kérést:

- Nem csikar ki belőlem ígéretet! – s már futott is a dolgára…

Visszamentem a kórterembe, elmondtam Sellynek, mit mondott a tanárom, nem nagyon tetszett neki a dolog. Közben arra gondoltam, engem is rá fognak beszélni, talán együtt eljöhetnénk ide, mindketten együtt a kemon, egy helyen egyszerre… Azt akartam, hogy ő is meggyógyuljon!

Közben jött az édesanyám is, Sellyt pedig lekísértem. Amikor elment azt mondta:

- Amennyire nem akartam feljönni, úgy örülök, hogy jöttem, mert tök jó buli volt!

 

Délután akkor jött a gyógytornász, amikor sírtam, a szomszédom hazamehetett, nem akartam egyedül maradni! A gyógytornásznő elmondta, hogy milyen gyakorlatokat kell végeznem otthon, valamint azt, hogy mit nem szabad tennem a jobb kezemmel! SOHA TÖBBÉ!

 

TILOS

 

• 2 KG- NÁL TÖBBET EMELNI VELE (inkább vállon cipekedni)
• Lógatni
• Túlerőltetni, kifárasztani
• Egyfajta tevékenységet sokáig végezni
• Kerti munkát végezni
• Fát hordani
• Megsérteni: elvágni, megszúrni, vért venni, vérnyomást mérni, infúsiót beadni
• Felhevíteni: meleg vízben mosogatni
• Termálfürdőzni, szaunázni, masszírozni, napoztatni, soláriumozni,
• Minden, ami serkenti a vérkeringést!

 

Mivel kivették a nyirokcsomókat, így a jobb karom keringése nem tökéletes. A sejteket az artériás keringés látja el tápanyaggal és oxigénnel. A sejtek az anyagcsereterméküket, azaz a szemetet kétfelé adják le a vénás keringésbe és a nyirokkeringésbe. Ez a nyirokkeringés szinte megszűnt a jobb karomban. A nyirok volt a szűrő, tehát most megszűnt a védelem benne! A nyirokkeringés olyan, mint a vérkeringés, ugyanúgy nyirokerek hálózzák be a testet. Kiszűrik a betegségeket, elszállítják a salakot. Az erek viszik a nyirkot, a nyirokcsomókban gyűlnek össze. Ezért volt nekem 4 nyirokcsomóban áttét, mert ők még felfogták a ráksejteket, amik elkezdtek terjedni. Ott megakadtak… Ha nem tartom be a szabályokat, és serkentem a vérkeringést a karomban, akkor a nyirok nem tud kiürülni, nyirok ödéma keletkezik, azaz bedagad a kezem.

Ha ez bekövetkezik, akkor fel kell polcolni, pihentetni, tornáztatni felfelé tartva markolgatni a levegőben, s ha 1- 2 napon belül nem múlik el, akkor fel kell keresni az onkológiát, ahol leszívják.

Ellenőrzés: a jobb alkart benyomni ujjal, ha marad gödröcske, akkor bedagadt! Össze kell hasonlítani a bal alkarral.

Az úszás egyébként testmeleg, vagy hidegebb vízben jót tesz, a vízben való napozás is jó a tengernél, vagy a Balatonnál, esetleg hidegebb vizű strandon.

Hát ilyen lesz az életem?

Még az előző szobatársamnak mondta az orvosa, hogy a műtét akkora stressz a szervezetnek, a gyomor iszonyatos savtermeléssel reagál, ettől úgynevezett stressz fekélyt lehet kapni, azért adtak neki savlekötőt. Ezt is megtudtam, viziten szóltam, hogy marja a sav gyomromat, én is kaptam savlekötőt, amitől egy csapásra megszűnt a farkaséhségem! Erre nem gondoltam! Ezek szerint ez az érzés a savtól van! Mindig megtudok valami újat! Máskor is volt már így, de nem gondoltam, hogy ez nem farkaséhség, hanem gyomorsav!

Minden este kapok vérhígítót trombózis ellen, stressz fekélyem lehet, hullik a hajam, fáj az alhasam, szóval a műtétnek egy csomó mellékhatása van!

H. Dórának sms – t küldtem, hogy túl vagyok a műtéten, felhívott és beszélgettünk, nagyon örült, mondta, hogy Gabival együtt küldték az erőt nekem, amit nagyon köszönök.

Közben kaptam új szobatársat, neki jóindulatú daganat van a mellében, az én orvosom műti holnap. Említette a patkónyelvkivonatot, amit egy magyar orvos fedezett fel, csökkenti a kemo mellékhatásait.

 

Október 19.

Ma akartam hazamenni, semmi nem lett belőle, egyik barátnőm azon imádkozott, nehogy hazaengedjenek a hétvégére, itt legalább pihenek! Azt hiszem, van benne valami, de az ajándékszatyorban hurcolt vákuumos palack alaposan meg is akadályozott ebben! Nem értem, miért nem csökken végre ez a savótermelés? Már savótermelő kisiparos lettem, majd hazamegyek, kiváltom az ipart!

Az orvosom konferenciára megy, másik orvosra bízott, aki a varratokat és a csövet is kiszedi majd. Ez nem tetszett nagyon, arcot vágtam, mert nem szeretem, ha más fejezi be a dolgot, de mit tegyek, ha nincs más jó lesz az is! Jobb lett volna a tanár úr, akit ismerek… Még azt mondta, hétfőn ½ 10 kor látni akar.

A nagyviziten mondták, hogy a betegtárs, akit ma műtöttek holnap megszabadul a palacktól, haza is mehet! Hát sírtam, mert már mindenki hazament, mindenkitől elbúcsúztam, én még mindig itt vagyok. Az orvosok részvéttel mondták, majd én is hazamehetek, ha itt lesz az ideje! Persze ezen a mélyponton nem tudtak megvigasztalni.

Kotnyeles módon 15.30 kor megjelöltem az üveget, este 17.50 kor már megint 20 ml volt! Mi van velem? Hiába akarok hazamenni?

Az esti viziten az egyik orvos azt mondta, mondjam a savónak, hogy ne termelődjön, mert ettől függ a hazamenetelem… jó vicc, hiszen mást sem teszek!

Reikiztem is, de akkor még több folyt, így megértettem, ennek ki kell folyni és kész! Ez az erő nem azt teszi, amit én akarok, hanem azt, ami nekem jó, az akaratomtól függetlenül!

Jó! Rendben! Türelmes leszek mostantól, ez az én érdekem! Belátom, jobb, ha most maradok tovább, mintha vissza kellene jönni, vagy le kellene szívatni! Párom elriadt attól, hogy a palackkal hazamenjek, sőt azt mondta, ki se vetessem előbb, mint kellene! Inkább most maradjak itt tovább, mint vissza kelljen jönnöm!

 A palackkal együtt nem is egednek senkit haza! Ez csak az én egyik hóbortos ötletem volt! Ő meg ismer, tudja, milyen vagyok! Azért riadt meg! Tanár úr is tudta, de hallani sem akart róla, hiszen, amíg a palack fenn van, ők a felelősek értem.

Ekkor sms – ezett Melinda, mert ő szentül hitte, hogy már otthon vagyok, ahogy terveztem!

 

Október 20.

Éjjeli 1 óta nem alszom, megjelöltem az üveget hajnali 3.25 kor.

Az orvos nem örült a jelölésnek, mert azt ő szereti megtenni, kérdezte, melyik volt az ő jelölése, hát kegyelem helyett új üveget kaptam…

Azért most is milyen édes volt! Más orvos jól leszidott volna ezért, de ő nagyon kedvesen megoldotta a problémát. Megmondta, hogy ezt ő szereti jelölgetni, és adott másik üveget.

A szomszéd hazament, egyedül maradtam a szobában… Megkapta az altatási jegyzőkönyvet, megnéztük együtt. Remélem, hogy én is meg fogom kapni!

Egyedül bitoroltam a kórtermet, olvastam, zenét hallgattam. Megtaláltam a rock rádiót!

Ma hazament az a sorstársam is, akit utánam egy nappal műtöttek. Fájó szívvel búcsúztam el tőle…, még  a kijáratig is lekísértem. Féltette a férjét, aki olyan rossz állapotba került, majd még a végén neki kell ápolnia… javasoltam neki, ha infarktusszerű tünetei lennének, akkor gyorsan igyon meg egy kanál szódabikarbonát vízzel.

 Miközben ezt tanácsoltam neki, pont a hátam mögött jött az egyik főorvos… biztos gondolta magában, na, megint ez a kuruzsló asszony… a középkorban boszorkányságért biztosan elégettek volna…

Lehet, hogy előző életemben javasasszony voltam? Miért nem tudom leküzdeni a gyógyítani akarásomat? Miért érzem úgy, hogy feltétel nélkül mindenkin segítenem kell? Nincs ellenemre, sőt nagyon örülök neki, de…

Tényleg! Miért?

 

Október 21.

Ma vagyok 45 éves, a szülinapomat kórházban töltöm!

Tegnaptól érzem, hogy zsibbad a jobb kezem, már nem meggylé színű, ami folyik, hanem végre átlátszó savó! Kezdek bizakodni… mégis van remény…

Amikor elmentek a látogatóim, búbánatosan töltöttem a napot, a szomszéd szobában is volt egy nő egyedül, vele beszélgettem. Majd rátért a lényegre, máris be akart fűzni egy gyülekezetbe, azt mondta, hittel meggyógyulok, majd az arcomba mondott olyat, amilyet még soha senki, szeretettel, hittel, áhítattal, boldogan, és őszintén: Teljes szívéből kívánt őszintén 100% os gyógyulást, mondta: imádkozni fog értem, adott egy cd –t cd lejátszóval együtt hallgatni, egy szónoklatot, meg egy könyvet Biblia magyarázatokkal.

Boldog volt, hogy segíthet valakin, őszintén hitte, neki most azért kellett velem találkoznia, hogy segíthessen rajtam! Köszönöm, nekem is jó volt! Ki tudja? Tényleg lehet, hogy igaza van!

Sírtam, amikor megérintett az őszinte szeretetével, jókívánságaival… Egy pillanatra sikerült átélnem az igaz Isteni szeretetet, mely őszinte, önzetlen, túláradó, feltétel nélküli…

Az után magamra hagyott a cuccal, hogy ismerkedjünk. A rockzenés Isten dicséretek tetszettek, de a szónoklatnál már leszálltam a Földre, az ilyesmi megfekszi a gyomromat. Nem szeretem a tömeges hisztériát.

Azt mondta, amit én is hiszek, semmi sincs véletlen, hátha pont még ez hiányzik a gyógyulásomhoz, elfogadtam hát a jókívánságait, hiszen most mindenki imájára szükségem van! Én is kívántam neki minden jót, javasoltam az Inner Light lúgosító életmódot is, neki arra van szüksége, őt epekővel műtötték.

Keresztanyám és keresztapám telefonáltak este, meghatottan kívántak boldog szülinapot, sajnáltak, hogy ilyen állapotban kell ünnepelnem!

Éjjel a párom hívott 75 percig beszélgettünk mobilon, a kedvezményét lebeszéltük. Mégis jó a telefon, mert ilyen esetben úgy tűnik az embernek, mintha a másik személy ott lenne mellette. Ellensúlyozta egy kicsit a kórházi egyedüllétet. Amikor ezzel megvoltunk, tényleg olyan volt, mintha ott lenne velem a szobában, még a lélegzetvételét is hallottam, többször átnéztem a másik ágyra, de mindig csak egyedül voltam… pedig azt hittem, már otthon vagyok…

 

Október 22.

Felkeltem, fürödtem, sajnálattal tapasztaltam, hogy megint 100 ml a folyadék! Ez nem lehet igaz!

A tegnapi hölgy elvitte a cuccait, közben adott nekem egy kicsi kézi bibliát, hiába mondtam, hogy van Bibliám, mindenáron nekem akarta adni nagy szeretettel. Elfogadtam, köszönöm…

Közben 9 óra elmúlt kiültem a folyosóra, hogy várjam az orvosomat, azt mondta, jöjjek vissza, de nem kellett, mert haza sem mentem! Pont jött hozzá egy betege, akinek 4 éve volt ez a műtéte, most pedig epekőműtéte volt, amit a beadott gyógyszerektől kapott, most szed vérnyomáscsökkentőt, vérzsírcsökkentőt, meg egyéb tumor ellenes szereket. Javasoltam neki a Dr. Chen patika Luobuma teáját, ami tényleg csökkenti a vérnyomást és a vérzsírt. Elmesélte mennyire rosszul volt a kemotól, hogy hullott ki a haja… a lánya kísérte el most is, ő is megkönnyezte az anyja meséjét…

Utána én következtem a doktor úrnál, alattomban, nem is vettem észre, kiszedte a varratokat! Látta, hogy a múltkor nem nagyon örültem, hogy másnak adott, most látta, jól gyógyul a seb, ezért nekem a 6. napon kiszedte, míg mások 10 napig, vagy két hétig viselik a terhet, máris sokkal jobb lett! Nem húzódott már annyira! Megkaptam az 5. vákuumos palackomat, ezzel egy újabb reményem foszlott szét, hogy hazamehetek!

 

Október 23.

Tegnap estére kifárasztott a sok vendégség, meg az, hogy eddig nem is aludtam rendesen, úgyhogy 5 után megfürödtem, befeküdtem az ágyba, zenehallgatás közben alig bírtam ki, hogy túl legyek az este 7 órai viziten, már aludtam is boldogan egészen reggel 4 – ig.

Fürdésnél szépen beállt a nyakam jobb oldala, és még fájt is, kaptam rá gyógyszert, de semmit nem használt. Persze eddig a baloldalon rátartottam, az most jött ki. Műtét közben izomlazítót adnak, hogy ide- oda hajlítgathassanak, lehet, hogy a miatt?

Azt hittem, hogy megrántottam, csak egy rántás, és már vissza is áll a helyére, de nem így történt.

Ancsának beszéltem a könyvírásról, akkor jutott eszébe ez a könyv, ez az ember is megírta a gyógyulása útját, elhozza nekem: Arany Viktor: Hitbenhat – útkeresés buktatókkal. Ezt olvasva rájöttem, most én is ezt teszem, amit ez az emberke, mindent kipróbálok a gyógyulás érdekében, ráadásul megírom, illetve kiírom magamból, hátha valakinek segíthet az én példám, bár nincs két egyforma eset!

H6@mailbox.hu , www.extra.hu/hitbenhat

Édesanyám jött, majd az öcsém a családjával.

Megmasszírozták a nyakamat, a hátamat, ami akkor nagyon jó volt, utána mégis rosszabb lett, kentem levendulaolajjal, citromolajjal, mert csak az volt nálam… Egyszerűen nem tudom, mi lett velem, annyira fáj a nyakam, aztán a mostani ferde tartástól még rosszabb állapotba kerültem! Ilyen még nem volt!

Mára elegem van, most már a hónaljam is iszonyúan fáj, a cső helye is, ahogy bennem van…

Keresztfiam megbékélt a helyzettel, megnézte az üveget is, azt is, hová van bekötve. Szemrehányást tett, amiért még mindig a kórházban vagyok, hiszen azt ígértem, hogy pénteken hazamegyek! Ember tervez… Nem rajtam múlott! Talán tudat alatt nem akartam én sem hazamenni?

Délután jött egy új szobatárs, akit holnap epével műtenek, kicsit lehangolt az élete: öngyilkosság, sorozatos családi tragédiák, nem beszél az anyjával, a lányával is megszakadt a kapcsolata… kicsit még féltem is tőle, de próbáltam vigasztalni… Nagyon remélem, hogy rendbe jön az élete!

Vért vettek tőle, ami nagyon nehezen ment, nem volt vénája, akkor a nővérke megkérdezte, volt e kemoterápiája, mert a kemo tönkreteszi a vénákat!

Hoppá! Ezt jelzésnek veszem! Már megint jókor voltam jó helyen! Aztán rákérdeztem, észrevette magát, nem akart befolyásolni, de jogom van mindent tudni.

Azt mondta, ott minden kérdésemre megkapom a választ, írjam össze addig, mit akarok tudni.

 November 6.- án megyek az onkológiai bizottságra, addigra kész lesz a szövettanom, meg tudják mondani, milyen kezelést ajánlanak fel! Egyre biztosabb vagyok magamban! Akkor pontos kémiai összetételt kérek, pontos leírást a mellékhatásokról, némi gondolkodási időt, hogy megfontoljam, mit tegyek! Most aztán minden mellékhatást úgy veszek, hogy engem érint, ezért annak függvényében hozom meg a döntésemet. 

Na de térjünk vissza a szobatársra…

A keze, - mivel levágta láncfűrésszel, úgy varrták vissza, még ideget is úgy kellett a bokájából beépíteni neki a csuklójába…(négy műtéte volt) - mindig fázott, ezért kesztyűben feküdt az ágyban. Volt is nagy mulatság az esti viziten! Hátha még én a fájós fejemet átkötöttem volna sállal! Az egyik kesztyűben, a másik sálban fekszik az ágyban, hálóingben…

- Hát maga? Miért van kesztyűben?– kérdezte az orvos.

- Fázik a kezem! – felelte nevetve a szobatárs.

- Akkor be kell csukni az ablakot! – javasolta az orvos.

- De nem azért fázik! – folytatta a szomszéd, miközben elmondta a történetét. Az orvosok elbeszélgettek az esetről, majd csak utána következtem én, aki félholtan kiterülve kérdőjelben tekeregtem az ágyon.

A pénteki két nővér látva, hogy ágyhoz kötötten fekszem, meg sem bírok mozdulni, megkérdezték:

- Hát magával mit tettek? Még mindig itt van?

- Én már kész vagyok, meghaltam, mindenem fáj, betegebb vagyok, mint amikor bejöttem, fáj a nyakam, a hónaljamat is „húzza” a palack! Mozdulni sem bírok! Kórház undoritiszem van, haza akarok menni! Elég volt! Eddig élveztem a hotelszolgáltatást, de már köszönöm, nem kérem tovább!  – panaszoltam el.

 Megállapították, hogy már tényleg sürgősen haza kell mennem, mert nem bírom itt tovább, betegebb leszek, mint amikor bejöttem!

- Már savó jön, majd csak kevesebb lesz! – biztattak.

- Mit mondtam én magának pénteken? Mondtam, hogy mondja neki, hogy kevesebb folyjon! – szólt az egyik orvos.

- De hiszen egyfolytában azt mondom, mégis egyre több folyik! – nyavalyogtam tovább.

Annyira jót mulattunk mindannyian! Jól kinevettük a nyomorúságomat! A két orvos, a három nővér, meg mi ketten, a betegek! Az egyik orvos azt mondta:

- Onnan lehet megtudni, hogy egy beteg milyen osztályon feküdt a kórházban, hogyan érzi magát, amikor hazamegy. Ha rosszul volt, és jobban van, amikor elmegy, akkor belgyógyászaton feküdt. Ha jól volt, és rosszabbul van, amikor távozik, akkor viszont sebészeten járt.

Ez igaz, amikor bejöttem, semmi bajom nem volt! Kellett ez nekem? Eddig élveztem a kórházi hotel szolgáltatásait, de most már elegem van! Haza akarok menni! Most már haza akarok menni!!!

 

Október 24.

A reggeli viziten megkönyörült rajtam az orvos, akire rábízott a tanár úr. A nővérnek szólt, hogy tegyen fel másik zacskót, majd kiszedi holnap a varratokat is.

- Az már nincs benn! Azt már kisírtam onnan! – kiáltottam. Az orvos csak nevette.

Levették a vákuumot, most sima vizeletes zacskót kaptam, amit megnéznek, hogy holnapig mennyi folyik, leveszik, ha nem sok és haza is mehetek! Máris jobb lett a kedvem, mégis van remény! Ó! Kedves savó! Kérlek, ne folyjál már annyira!

Megműtötték a szomszédot, most csendben szenved.

Jött a gyógytornász, akitől még ünnepek előtt elköszöntem, csodálkozott, hogy még itt vagyok, torna után jó alaposan megmasszírozta a nyakamat. Addig, amíg masszírozta, jó volt, de utána ugyanúgy szenvedtem. Azt mondta a gyógytornásznő, ez bizony még két hétig fájni fog!

Na! Szép kilátások! Jobban fáj, mint a műtét helye! Emberi roncsként távozom…

Jött anyukám, hozott kenőcsöt a nyakamra. Megjegyzem, bármit teszek vele, semmi nem használ egyelőre…

Nagyviziten az egyik főorvos azt mondta, holnap leveszik a zacskót és hazamehetek! Most már azért kell majd itt maradnom, mert túl kevés folyik! Viccelődött, jót nevettünk megint…

Ma az egész karom és hónaljam bizsereg, fáj, nem tudom megmondani, hogyan, azt mondták, hogy a bőridegeket elvágták, ez most kezd újra beindulni, még 6 hétig normális, amit érzek!

Most mondta a szomszéd, hogy a nyirokerek benn maradtak, csak nincs hova menni a nyiroknak, mert a csomókat kivették, azaz a nyirok új utat keres, megint remélem, hogy meg is találja! A húgának ugyanilyen műtéte volt, a lelki ok ott is megvan! Van egy okos, értelmes, rendes, ügyes fia, aki olyan betegségben szenved, amivel nem éri meg a 24 évet! Egyetemre jár, bár az orvosok azt mondták, hogy fölösleges, mert úgysem él sokáig, minek, Őt azonban ez élteti! Milyen érzés ez egy anyának? Folyamatos belső szívfájdalom! Elmondhatatlan!

A szomszéd felült, a nővér kisegítette a WC- re. Amikor visszajött iszonyatos fájdalom gyötörte, mivel a laparoszkópiát úgy végzik, hogy felfújják levegővel a hasat, neki beszorult a levegő. Nem tudott még levegőt sem venni hirtelen. Azt mondta a nővér, várjon az esti vizitig, akkor kérdezze meg, mit kaphat rá. Azonban tűrhetetlen volt a fájdalma, ezért hívtuk a nővért, hogy addig nem bírja ki. Elment telefonált az orvosnak, hozott egy injekciót, beadta. Én próbáltam segíteni a reikivel, közben felülve egy testhelyzetben beszéltettem, aztán éreztem, hogy jobban van egy kicsit. Komolyan nagyon sajnáltam. Azt mondta, ha tudja, hogy ezzel jár, biztosan nem jön el a műtétre! Én is végiggondoltam, nem biztos, hogy bevállalnám ezt a laparoszkópiát…