19. Élettusa - Kálvária
Október 4.
Bementem a keddi papírért, utána az emlősebészetre. Megtudtam, hogy a mellem negyedét levágja az orvos, valamint kipucolja a hónaljat, megkaptam a nagyrutinra a beutalókat, EKG – ra, egy mellkas rtg . –re , de azt mondták, elfogadják a májusit, nem küldtek tovább , hogy megtudjuk, van – e máshol is , pedig a bizottság ezt javasolta. Nekik ment ez pillanatok alatt, rutinszerűen, de milyen érzés volt nekem?
Találkoztam a fiammal, aki az ő egyháza technikáit javasolta nekem. Most mondtam meg neki a reikit. Azt mondta, ha nekem jó, akkor egyetért velem.
Én nem akarok egy technikánál leragadni! Szabad ember vagyok, én a BRÁTÁNIZMUS elveit követem! Amit több mindenből, mások évezredes tapasztalataiból gyúrtam össze! (ahogy elsőszülöttem megfogalmazta)
Különben is azt hiszem, minden technológia egy tőről fakad, mindenki másnak nevezve, különböző módokon jut el a végén a megoldásig, az alapok ugyanazok! Létezik egy ERŐ, tőlünk függetlenül, melyet tud mindenki használni, ha rájön, hogy milyen módon. Tudunk segítséget kérni, ez a lényeg! Mindenkinek van őrangyala, ha tudod, kéred a segítségét, akkor megkapod azt! Tehát minden közös tőről fakad, csak másnak nevezzük: vallásnak, agykontrollnak, kung – fu- nak, tai csí-nek , reikinek , buddhizmusnak, dianetikának, csikungnak.., prána nadinak… még sorolhatnám a sokféle technikát!
MINDENKI HASZNÁLJON, AMIT AKAR! A LÉNYEG, HOGY VÉGRE LEGYEN JOBB MINDENKINEK, AZ EGÉSZ VILÁGON LEGYEN SZERETET, BÉKE ÉS MEGÉRTÉS!
Rájöttem, hogy mindenkinek más az izmusa! Kovácsizmus… szabóizmus… nagyizmus...
Azaz mindenkinek kell lennie saját izmusának, amit követhet! Nem kell mások után menni! Ki kell tapasztalni, mi a jó. Figyelni kell a saját belső hangokra, megérzésekre, tapasztalatokra. Jó, ha figyelembe vesszük a mások által eddig összegyűjtött ismereteket, azonban nem szabad semmit vakon, bigottan követni! Le kell szűrni belőle a számunkra valóban hasznosat, amit el tudunk fogadni saját ars poétikának, majd hozzá kell tenni a saját igényeinket, tapasztalatainkat, belső megérzéseinket. Ebből aztán meglesz a saját ...izmusunk! A saját hitünk!
Október 5.
Elmentem a háziorvoshoz, kértem beutalókat, befekvésre valót is.
Beszélgettem a nővérrel, aki nagyon – nagyon rendes volt. Elmondta, hogy ilyen osztályon dolgozott, a mellrák először a tüdőbe, a csontba ad áttétet. Azt mondta a kemot ki lehet bírni, nem baj, ha kihullik a hajam, mert utána sokkal erősebb, dúsabb hajkorona fog helyette nőni. Megcsinálta az EKG – t. Én a beszéde közben sem tudtam elképzelni magam, amint a kemoterápiát elvállalom…
Voltam az oviban, sírtam, mondhatni bömböltem, annyira sajnáltam, hogy levágják a mellem egy negyedét! Minden cseppjéhez ragaszkodom! Nem akarom! Párom azt mondta: Nem baj, marad még akkor is elég!
Elmondtam a kollégáknak a mai „élményemet”.
Ezek a szegény kis kollégák velem sírtak megint… Megint egy összegben vigaszt nyújtottak, átöleltek, nyugtattak, mondták, hogy mindannyian azt akarták, hogy végre bevállaljam a műtétet. Most boldogok, anyukám is, keresztanyám is, az öccseim is.
Nekem azonban még vannak fenntartásaim… be akartam bizonyítani, hogy meg lehet gyógyulni műtét nélkül is! Vajon lehet? Vajon mennyi időre, mennyi kitartásra van szükség? Vajon mégis miért egyeztem bele? Vajon hatottak rám a többiek, akik annyira azt akarták?
Vajon azért megyek, mert mindenki, aki körülöttem van, aki szeret, azt akarta, hogy műttessem meg magam?
TÉPELŐDÉSEK
Október 6.
6 óra felé eljött a családom: ELJÖTT AZ APÁM is!
Na, ettől ijedtem meg igazán! Még nem haltam meg! Nem is akarok! Akkor a papa miért jött el? Miért egyezett bele, mikor eddig talán egyszer volt itt, soha nem is akart eljönni?
Apámnak a súlyos érszűkülete miatt először bénulása volt, majd a nyaki erek műtéte, majd pedig azt a lábát vágták le, amelyik nincs lebénulva, annyira előrehaladott volt benne az érszűkület. A házból is ritkán megy ki, bárhová akarjuk elvinni, nem akar jönni, nem akar menni sehova! Akkor most ez mi?
Mindent elrendeztem, minden ügyet lezártam: mindenkivel elvarrtam a szálakat, nem hagyok magam után semmi rendezetlen ügyet. Most ezek jelek? Miért teszem?
Egyik hölggyel beszélgettem, aki azt mondta, hogy az a daganat valamiért még ott van, most van még egy hét eltüntetni! Nem találtam meg az igazi okot! De mi lehet az? Miért nem tudom megtalálni? Ha megtalálnám, tényleg képes lenne eltűnni a daganat egy nap alatt?
Az a baj, ha az ember energiát fektet valamibe, elkezd vele foglalkozni, akkor az a valami nem fog eltűnni magától, mert folyamatosan figyelmet kap! Azaz szerintem, el kellene feledkezni róla, amint azt a párom javasolta! Lehet, hogy nem kellene törődni a betegséggel, hanem másra irányítva a figyelmet, inkább a problémát kellene megoldani, vele együtt pedig a betegség is nyomtalanul eltűnne!
Na! A mi Agyunkkal ezt a legnehezebb megoldani!
Október 7.
Tudom, szeretni kellene magamat, őszinte élet kellene, magamnak sem vallom be a problémákat. Azt mondják, csak az tud másokat szeretni, aki magát is szereteti… de én mindenki mást szeretek! Szeretem az embereket, a gyerekeket, nem tudok senkit megbántani, mindenkiben megkeresem a jót, mindenkinek megbocsátom az ellenem elkövetett bűneit is, mindenkinek segíteni akarok! Akkor hogyan lehet, hogy magamat nem tudom elfogadni olyannak, amilyen vagyok? A párom azt mondja, hogy engem is mindenki szeret, én is szeretek másokat, hát akkor ez a bizonyíték, hogy magamat is szeretem, meg az, hogy mennyire küzdök a túlélésért!
Igen, ez igaz, de azt hiszem, nem a testemet sajnálom, hanem a szellememért, az értelmemért küzdök, mert sajnálom azt a tudást elveszíteni, amit eddig megszereztem! Hiszen egy polihisztor vagyok!
….Szeretnem kellene a kezeimet, amivel tudok festeni, freskót festeni, rajzolni, viaszt festeni, bármilyen kreatív technikát elvégezni, szegecselni, szabni, varrni, kötni, hímezni, makramézni, gyöngyöt fűzni, betonozni, szoba – festést – mázolást – tapétázást elvégezni, sütni – főzni, rendezni mindent.
….Szerethetném a lábaimat, mert formásak, elvisznek gyalog a világ végére is…
….Szeretnem kellene a melleimet, melyek szép nagyok, még 45 évesen is jó formájúak, két gyermeket tápláltak.
….Szerethetném a fejemet, melyben egy okos, értelmes pozitív gondolkodású zseniális, mindenre nyitott szellem lakozik.
….Csodálhatnám a testemet, melyet most igyekszem megszabadítani minden méregtől, nem eszem többé gyógyszert, vitaminokkal, gyógynövényekkel táplálom a túlélésért…
Az élet még sok szépet tartogathat számomra. Ott van a keresztfiam is, akit annyira imádok… Mennyire fogom imádni a saját unokáimat… Szuper nagyi lehetek… Valódi gyógyító lehetek, már ismerem a technikáját… Boldog lehetek, betölthetem a szerepemet a Földön!
Na, jó! Lássuk be, ezt csak ön felemelésből írtam, de nem biztos, hogy komolyan is gondoltam… Csak próbálkoztam valamivel megszerettetni magamnak magamat…
Mindez egyelőre olyan távolinak, elérhetetlennek tűnik…
Tényleg az oviban dolgozva észrevettem, a gyerekek maguknak választanak ki engem, és szeretnek… Sokszor csodálkozom, mit szeretnek rajtam? Talán azt, hogy teljes embernek tekintem őket, úgy is bánok velük, ahogy szeretném, ha velem bánnának? Ha felnőve találkozom velük, akkor ugyanazt az embert látom bennük, akit piciny korukban…
A macskák ugyanígy szeretnek engem, egyéb állatok is, én ilyenkor mindig elcsodálkozom, vajon, miért? Ez bizonyítja, hogy magamat nem fogadtam el, mert azon kellet gondolkodnom, mások miért szeretnek engem, vagy mit szeretnek bennem?
Most a legnagyobb bajban látom, mások mennyire próbálnak segíteni rajtam, egy emberként keresik a megoldást számomra. Beismerem, én minden problémát magam akartam megoldani, hogy ezzel ne terheljek másokat…”bocsánat, hogy élek” típus vagyok. Igazából el sem akartam mondani senkinek, de Angéla barátnőm tanácsolta, hogy beszéljek róla, együtt erősebbek vagyunk, fogadjam el mások segítségét, mert eddig én segítettem, most ők fognak… persze mindannyian a műtét mellett tették le a voksot, azt mondták, utána lehet természetesen folytatni. Itt az idő, hogy megbízzak az orvosokban, hagyjam, hogy ők meggyógyítsanak.
Természetesen nekem semmi bajom az orvosokkal (van néhány kivétel azért!), tudom, hogy a legjobb tudásuk, szakértelmük szerint igyekeznek a betegeket megmenteni, hiszen voltam gyakorlaton, azóta is rengeteget járok kórházról kórházra… Már az első szó után tudom, hogy melyik orvos milyen: Hivatása, vagy csak pénzkereső munkahelye a gyógyítás! Szerencsére azonban sok – sok jó, valódi orvossal hozott össze a sors! Azt mondják, semmi nincs véletlen, hát akkor az sem volt véletlen, hogy én ezt a műtétet valamiért eddig húztam! Ahhoz a két sebészhez, akikhez először kerültem biztos, hogy nem mentem volna! A harmadikhoz sem! Semmi pénzért! Még, ha ők fizettek volna, akkor sem!
Térjünk vissza, azonban az előző gondolatmenethez . A műtét nem fogja megoldani azt a problémát , ami miatt a rák kifejlődött bennem ! Az orvosok csak a tünetet tudják meggyógyítani, az okot nem! Fent elsoroltam a valódi okokat, amiket eddig felismertem, de még nem teljes a kép, mert a daganat itt van és még áttéte is van! Még mindig kell lennie valamilyen oknak, amit nem találtam meg! Mi lehet az?
MI LEHET AZ OK?
Hogyan fogom kideríteni? Mit csinálok rosszul? Hogyan lehet ebből kimászni? Nem szabad idegeskedni, pörögni ezerrel, másokat irányítani…
Ismerek egy embert, aki lassan 90 éves lesz. Soha életében nem szeretett senkit, mindenkit szid, átkoz, mindig zsémbes, morog, haragszik. Állandóan veszekedik, ezért őt sem szereti senki! A lánya és a fia sem, nem beszélve a szomszédokról! Nem értem? Az ilyen embernek miért nem lesz rákja? Hiszen a rák a szeretet hiánya miatt van! Csak saját magát szereti, ezért mindenki elítéli… hogyan lehetséges, hogy ő nem beteg, és én, aki mindenkit szerettem, és a mellékelt ábra szerint engem is szinte mindenki szeret, ilyen betegségben vagyok?
A műtét időpontját is előre tudtam, amikor még meg sem mondták! Amikor a sógorom mondta, hogy eljegyzési bulit tart Október 20. – án , gondoltam ,nem biztos , hogy én el tudok menni a műtét után …amikor a tanár uram megkérdezte , vállalom – e a műtétet , azt mondtam, igen , akkor azt mondta keres nekem egy időpontot , ha eljövök a rendelésére….
Azon agyaltam magamban, csak nehogy valami szerencsétlen napom legyen… gondolkodtam… gondolkodtam … az jutott eszembe , hogy 15. –én bemegyek, 16. –án lesz a műtét, ezek az időpontok felelnek meg nekem a leginkább… Akkor a születésnapomra már túl lehetek a műtéten, otthon lehetek! Amikor bementem, és előkereste, meg sem lepődtem, mert már ELŐRE TUDTAM, CSAK KIMONDTA, AMIT AKARTAM! Na, és az alatatóorvosi beszéd? Az meg 11. –én jó lesz, mert akkor megyek a diabetológushoz, addigra elkészül a vérkép, a mellkas rtg , az EKG …Hát ennyi…
Most várom a csodát, ami megtörténhet, hogy egy csettintésre eltűnik a baj…. megkapaszkodom az utolsó fűszálba is. Szeretnék megvilágosodni, hogy mi a helyes út? Tudni AKAROM! VÁROM A CSODÁT ! AZT AKAROM , HOGY AZ ORVOS ÁLLJON EL A MŰTÉTTŐL ,MERT NEM TALÁL MÁR OTT SEMMIT ! Hányszor mentem ilyen elhatározással… hányszor jöttem vissza lesújtva, … hogy mégis ott van ... hát még az áttét !!!!
Én úgy érzem, javult az állaga, a tapintása, a lelet miért nem mutatja ki?
Ez egy megalázó, megszégyenítő, csonkolás… brutális… szörnyűséges műtét. Utolsó percig küzdeni fogok ellene! Mit tudnék még kitalálni, hogy elkerüljem?
Olyan, mint a Star Warsban , amikor a Millennium Falcon bekerül a Halálcsillag vonzáskörébe :
„KIKAPCSOLTAM A HYPERHAJTÓMŰVET !MIÉRT MEGYÜNK MÉG MINDIG FELÉ?”
ÉN MIÉRT MEGYEK MÉG MINDIG HYPERŰRSEBESSÉGGEL A MŰTÉT FELÉ????
Most felgyorsultak az események, minden olyan gyorsan történik! Nem tudom leállítani! Azt hiszem, csak álom és… és… mindjárt felébredek, vége a rossz álomnak! Bárcsak álom lenne!....Egy rossz álom! Jöhetne már a reggel! Végre kisüthetne a Nap!
Lefényképeztem a melleimet, hogy emlékezzek rá, milyenek voltak! Majd nézem, és ilyenre próbálom újból kialakítani!
MELLKASRÖNTGEN
Október 8.
Voltam műtét előtti vérvételen, utána mellkas rtg - en. Szerencsére a tüdőben kóros árnyék nem látható! Szegény édesanyámnak nyelőcsőfekélye lett a sok idegeskedéstől, már csak miatta is, muszáj elmennem a műtétre. Most örült, hogy a tüdőben nincs, mert előre megmondtam, ha ott is van, akkor nem megyek műtétre! Félt, hogy akkor mi lesz velem? Akkor sem adtam volna fel, csak más megoldást kellett volna keresnem!
Október 9.
Ma éjjel nem tudtam aludni, hanem csak végig gondolkodtam az élet nagy kérdésein:
- azt hiszem, feladtam! Mármint azt, hogy magától meggyógyulhat, elhittem, hogy ez semmivel nem tűnik el onnan!
- sodródom az árral, már mások mondják meg, hogy mit tegyek
- azon agyalok, miért nem lehet kiszippantani, UH vezérelten, csövön keresztül, utána befecskendezni oda a helyére lúgot ? Ui. a ráksejt savban úszkál, a helyére sterilizált szódabikarbonátot lehetne küldeni és oxigént.
- miért kell végigcsinálnom a műtétet? Kinek van ezzel célja? Mi az, miért?
- a családom, meg a környezetem nyomására teszem, mert ők mindannyian azt akarják, hogy végre megszabaduljak tőle! Azt hiszik, akkor végre vége lesz…
- még ezek szerint mindig nem találtam meg a fő kiváltó okot, amit ha megszüntetek, magától eltűnik a daganat! Ez birizgálja a fantáziámat, mi lehet az? Lehet, hogy az orrom előtt hever a megoldás, annyira egyszerű, hogy nem is gondolok rá, nem veszem észre!
Tegnap a vérvételen velem volt a párom és az édesanyám. Emiatt elfeledkeztem a reiki mesterségemről , elfeledtem rátenni a gyógyító kezem a vérvétel helyére , ami már akkor véraláfutásos volt, nagyon fájt , mert először nem jött a vér, össze – vissza forgatta a tűt benne az asszisztens , mire rájött , hogy a kémcső a rossz, a többi 5 – be levette a vért, ebbe nem tudta. Azt mondta bocsánat, de nem ő a hibás. Elővett egy új csövet, abba vette le még egyszer! Nem ő a hibás… Ez igaz, de én szenvedtem! Szóval alig bírtam behajlítani a könyököm, mert annyira fájt! Jó 20 Ft –os nagyságnyi területen lett véraláfutásos. Iszonyúan nézett ki!
Este jutott eszembe, hogy gyógyítsam a karomat. Úgy aludtam el, hogy rátettem a bal gyógyító kezem a kék fájdalmas foltra. Éjjel 1 órakor kimentem a WC – re, ránéztem a kezemre, amin magam is elcsodálkoztam, mert nem fájt már, pont úgy nézett ki, mintha már egy hete gyógyulna! Sárgult! Hát ez elképesztő! Na, ezért nem tudtam elaludni, mert ettől felturbósodtam, hogy valóban milyen ERŐNEK vagyok a birtokában, amit használni tudok! Ez csodálatos! A műtét során csak a gyógyító kezeim lesznek velem, hát használni fogom! Végül is a betegségnek köszönhetem, hogy leszoktam a gyógyszerekről, lúgosítok, méregtelenítek, még egészségesebben étkezem, eljutottam a REIKIRE! Az életemben eddig ez volt a legcsodálatraméltóbb dolog! Minden nap történik valami csoda, ezt használni is akarom! Élni akarom a reikit!
Lehet, hogy nem annyira tanítani, mint inkább gyógyítani születtem a Földre? Esetleg a gyógyítást tanítani? Jobban meg kellene ismernem magam…
„Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás,
A legfélelmetesebb felfedezés,
A legtanulságosabb találkozás!”
/Márai Sándor/
Voltam az oviban, elköszöntem a gyerekektől, mondtam nekik, sietek meggyógyulni. A kollégáknak is azt mondtam, hat hét múlva jövök…
(belül azonban nem voltam ebben olyan biztos, ki tudhatja előre, mit hoz a jövő, mi lesz velem még addig? Gyanítottam, hogy az idén talán már nem megyek… Nem tudtam felidézni a képet lelki szemeim előtt, amikor újra dolgozom…)
Ők szomorú szemmel néztek utánam, sajnáltak, hogy ennyire elhiszem, ráadásul meggyőződésem, hogy nem vállalok el semmilyen kezelést… Nekik az a meggyőződésük, majd az orvosok rábeszélnek, a kényszer rávisz!
- Soha ne mondd, hogy soha! – intett Angéla. – Majd eldől, majd meglátod! Most még ne mondj semmit!