A betegség és az írás

 

Többször ért az a „vád”, hogy azért írok, mert beteg lettem és az írással gyógyítottam meg magam. Kiírtam magamból, ez volt a gyógymódom. Én nem így fogalmaznék, de ezt már sokszor megírtam…

 

Mi van, ha nem azért írok, mert beteg lettem, hanem, azért lettem beteg, mert nem írtam, mert nem vállaltam be a karmikus feladatom? Vagy éppen meg akartam ismerkedni a betegségekkel, hogy testközelből írjak róluk jelentést?  Saját felismeréseimmel segítséget nyújtva azoknak, akik tétován keresnek?

A betegség pusztán ráterelt arra az útra, amiért a Földre születtem. Ha hagyom magam távozni, akkor megkaptam volna újra… de maradtam és teljesen más ember lettem, újjászülettem! Belsőleg! Eljutottam mindenhová, ahová szükséges volt, megkaptam minden földi és égi segítséget. (Embereket, könyveket, filmeket, zenéket, ha kellett, csak egy szót, vagy egy könyvcímet, egyszóval „A” JEL-eket!)

Amióta nekiláttam az írásnak, bármikor megpróbálom abbahagyni, mindig újabb ötletek motoszkálnak a fejemben, s nem hagynak békén addig, amíg nincsenek papírra vetve és közzétéve. Mindenben meglátom a tanítást, a sokkal mélyebbet, a mások számára is hasznosat, a példázatokat… Ezek aztán bármilyen műfajban jöhetnek: mesék, versek, esszék, elbeszélések, novellák, regények, krimik, cikkek, vagy éppen akár thriller, vagy spirituális sci-fi…

Érdekes… még én is csodálkozom, még mindig csodálkozom, és csak ámulok. Persze közben hálás is vagyok, amiért mindezt megtapasztalhattam!

S mint azt is írtam már sokszor:

Ha ez a sorsom, vállalom!

 

Mi váltotta ki?

 

Mostanában egyre többen állnak tétován azon kérdés felett, mi váltotta ki belőlem az írás képességét. Minél több könyv születik, annál nagyobb az ámulat…

Mások állítják, addig nem volt rá időm, azért nem írtam…

Ismét mások szerint már iskolás koromban kinézték belőlem, mert akkor is mindig ott voltam, ha írni kellett.

Vannak, akik azt mondják:

„Ha ezt váltja ki a betegség, akkor még azt is érdemes átélni.”

Olyat is hallottam már:

„Ha még egyszer születnék, csakis Brátán Erzsi lennék!”

Vannak, akik gondolatban megsimítják a fejem:

„Jól van, na, ha ez téged megnyugtat… akkor írj!”

Akik még mindig nem tudják felfogni:

„Azért gyógyultál meg, mert kiírtad magadból!”

Úgy látom, sokakat foglalkoztat…

Miért? Nem mindegy?

Teljesen mindegy, de néha belemegyek a játékba…

 

Szerintem pedig mindig író voltam!

(Bár a fentiekben is van némi valóságtartalom…)

 

Többen mégis a betegségre fogják, a végkövetkeztetés az lesz, hiába tiltakozom.

- De mégis… miért, hogyan, mikor lettél író?

- Honnan jön ez a sok minden?

- Biztosan a betegség óta! Vagy miatta?

A betegség?

Nehogy már! Hiszen egész életemben írtam! Ha nem is úgy, mint most, de mindenképpen. A papírra vetett történetek legnagyobb része mindig bennem élt, a fejemben kavargott, számtalanszor elmondtam őket bárkinek! Ezt bizonyítja a negyedszázadig gyűjtögetett gyerekszáj, a bölcs mondások gyűjteményem, a számos gyógynövénykönyv, és természetes gyógymódgyűjteményem, a diétákról írt tapasztalataim, valamint a helyi lapban vállalt cikkíró szerepem, és az óvodai újság szerkesztése: „Pöttöm hírek” címmel. Sőt, miután elkezdtem az elsőnek kiadott könyvem komolyabb megszerkesztését, rátaláltam egy jó pár évvel azelőtti írásomra, ami még spirálfüzetben készült, - regénynek… Szinte szó szerint úgy kezdtem el az „Én történetem” című könyvemet. – bizonygatom az igazam.

 

Elmondom, de nem hiszik…

Látom a szemükben, érzem a lelkükben a kételyeket…

 

Mindig, mindent csokorba gyűjtöttem, leírtam, megírtam, kategorizáltam. Sokszor nem csupán segítő szándékkal, hanem pusztán önmagamnak, hogy tudjam, tehát gyakorlati kézikönyveket gyártottam.

A betegség-gyógyulás történetet szintén azért írtam meg, hogy használni tudjuk a megszerzett tapasztalatokat, úgy én, mint azok, akiket elér ugyanez. Bevallom, legfőképp azért vetettem papírra, hogy ne kelljen annyiszor elmondanom, hanem akit érdekel, és gyógyulni akar, vagy használni akarja a sokéves tapasztalataimat, egyszerűen olvassa el, szűrje ki a számára elfogadhatót, a hasznosat, és tudni fogja. Nem egészen így sült el, mert bár mindent leírtam, mégis sok kérdés felmerül, és akit közelebbről ismerek, nem elégszik meg az olvasnivalóval, bizony, szóban is el kell mondanom! (A távolabbiak pedig e-mailt írnak, vagy felhívnak…)

 

Nem szeretem továbbá, ha a tevékenységemet összefüggésbe hozzák a betegség szóval, egyrészt, mert a betegségek nem azok, aminek képzeljük őket, illetve amit a nagy többség számára jelent a szó mögötti tartalom, másrészt nem vagyok egy mutogatni való csodabogár:

„Íme, az ember, aki kigyógyult a halálos kórból!”

Nehogy már ez legyen a különös ismertetőjelem…

Nem azért, mintha szégyellném, bár nemsokára tényleg szégyen lesz a betegség, mert abból majd mindenki tudja, mit rontott el az életében.

Nem!

Egyáltalán nem ezért, hanem azért, mert nem azonosulok vele, nem az vagyok, nem csak az! Sokkal, de sokkal mélyebb, összetettebb szabad, független és határtalan lélek vagyok! (Akárcsak te!)

 

A betegségek üzenetek, a lélek egyedül azáltal képes figyelmeztetni, hogy nem azon az úton járunk, amit odaát elvállaltunk! Van, aki meghallja ezt, van, aki nem, és onnan kezdve a betegségeknek nevezett kínokkal foglalkozik. Önsajnálatba merül, nem tud túllépni a miérten. Rázúdítja másokra a panaszáradatát, és nem érti, miért nem oldják meg helyette mások a gondjait. Azután, mivel még több figyelmet kap az, amit nem akarnak, még többet kapnak belőle, hogy legyen mivel törődniük, de az üzenetet, a hangot többnyire sohasem hallják meg, vagy direkt elnyomják…

 

Vannak szép számmal, akik a kiutat keresik.

Én is azt kerestem…

Arra voltam kíváncsi, (mert tudom, hogy minden betegséget magunknak teremtünk), hogy mivel váltottam ki mindezt, és hogyan?

Eme kérdésekre kerestem a választ, amikor minden pillanatot, lépcsőfokot megörökítettem.

A kérdések évszázadokkal fontosabban a válaszoknál, és ha feltesszük őket, megérkezik a válasz is! Én is megkaptam… és végül végtelen örömmel vetettem alá magam a hangnak…

 

Vezetve lettem, mert engedtem…

 

Ennél a pontnál tényleg azt hiszik, hogy a betegség váltotta ki…

Igen…

Végső soron az írásáradatot a betegségnek köszönhetem, de valójában ő csak katalizátorként vett részt a folyamatban…

 

Az igazi változást nem a betegség hozta, hanem az, hogy általa megismertem önmagam és hajlandó voltam változni.

 

Megismertem, mert muszáj volt! Változni, változtatni kellett! Meg kellett tudnom, mi a lecke, amit bevállaltam, vagy ha nem, akkor távozhatok, és majd egy másik életben…

Reiki mesternek tanultam, ami megnyitott egy kaput.

A mestertanár szerint ez az erő ráterel minket arra az útra, amiért a Földre születtünk. Nekem fogalmam sem volt, miért születtem, mi a feladatom. Azonban a változás gyökeressé, és véglegessé vált.

Semmi sem biztos, egyedül a változás!

Az első könyvem így vált önismereti írássá, megörökítettem benne a lépcsőfokokat, amin feljöttem a mélyből.

Igen… a diagnózis annyira letaglózott, hogy ott és akkor magamba zuhantam, és meghaltam. Meghaltam a múltam, és az addigi szerepem számára, majd fokozatosan felismertem, mi a feladatom. Minden segítséget megkaptam hozzá az égiektől, amit külön köszönök. Bár mindenki más ugyanígy megkapja, ha hajlandó engedni, s hallani a hangot.

Azért az első könyvem megírása pontosan addig tartott, amíg talajszintig feljöttem a sötét mélyből. Végig éreztem, hogy egy csodálatos folyamatban vagyok, amin végig kell mennem, mert ez az én utam, és a könyv megírása maga a lecke. Általa közvetítem a legfontosabb felismerést, hogy minden egyedül rajtunk múlik, és miért van ez a betegség, valamint önmagunk megismerésével kilábalhatunk belőle. Amikor végre tökéletesre sikerült faragnom, megérett rá, hogy a kiadóba menjen. Megszületett!

Én pedig újjászülettem, más ember lettem!

Kezdtem megismerni magam, azért írom, hogy kezdtem, mert a folyamat az óta is tart, és addig fog tartani, amíg itt élek… Naponta fedezek fel újabbnál újabb tulajdonságokat, csodákat, és kincseket magamban! Egyszerűen lenyűgöző, fenomenális, fantasztikus! Ma már örülök, hogy élek, és hogy mindebben részt vehetek, tudom, mi a szeretet, az önbecsülés és az egészséges önbizalom.

Persze, ráismertem a további feladatra is, és azért írok mást is. Azt hallottuk, olyan kincseket fedezünk fel önmagunkban, amiről nem is sejtettük, hogy ott vannak. Nos, igen, akkor is legyintettem, „persze, mindenki más, de én nem…” - és mi történt?

Jöttek a versek…

 

Azokat előbb melléktermékeknek tekintettem, majd a saját gyerekeimnek, s ma már dédelgetem őket…

Valóban a gyerekeim, GYES-en vagyok a versekkel…. amikor majdnem vissza kellett mennem dolgozni, nem akartam, mert még nem voltam készen a leckével. Ugyanis nemcsak az első könyv megírása volt a feladatom. Sokkal több annál… írásaim sok embernek segítenek, pusztán közvetítő vagyok…

 

Sokan nem értik, miért írok mást is? Ha készen van az első könyv, amivel „kiírtam magamból a betegséget”, minek a többi?

 

Az emberek nem szeretik a készen kapott megoldásokat, ha megmondják nekik, mit kell tenniük. A felismeréseknek belülről kell fakadniuk, sajátjukká kell válniuk…

Az írók általában jól elrejtik a tanulságokat az írásaikban, novellákban, versekben, az olvasók elgondolkodhatnak, bekattanhat egy felismerés, egy AHA élmény, és belülről fakadhat a változás, a fejlődés, a továbblépés iránti igény. Valami ehhez hasonló belső indíttatás miatt írok mást is, mert muszáj, mert üzennek, mert egy belső erő, egy hang buzdít rá. Ezt igazolják a visszajelzések is.

Legtöbb írásom álomból született, valamilyen saját élmény hatására. Minden egyes szó spirituális üzenet… (minden az) annak, aki hallja…