13. ÉLETTUSA - Pszí sebész

2013.07.18 13:21

PSZI SEBÉSZ

 

 

Június 26.

Mától nem szedek gyógyszert, most azonban kezdődik a bal bordaív alatti fájdalom!

Elmentem a természetgyógyászhoz, aki ajurvédikus gyógyító, pszi sebész, radiesztéza egy személyben. Amikor odaértem, már egy emberi roncsként omlottam a felajánlott fotelbe. Meghallgatta a problémáimat, azt mondta, ő kihoz engem ebből az állapotból. Kérdezte, miért pont ma hagytam abba a gyógyszerszedést. Mondtam, azért, mert június 26. – a jó nap a gyógyszerszedés abbahagyására. Azt mondta, akkor már mindegy, nem is baj, tulajdonképpen még jó is. Legalább tisztul a szervezet a mérgektől. Felírtam a javaslatait. Minden reggel fagyöngy tea, masszázs a vérnyomásomra a két külső bokától a vádliig tenyérrel lentről felfelé. Valószínűleg geopatogén zónában fekszem, helyezzem át az ágyat, ahol alszom, méressem fel a lakást. Igyak céklalevet az utálatig, lehet néha benne egy kis sárgarápalé is. Olyan helyről szerezzem be, ahol nem permetezik. Igyak deutériummentes vizet. Ne igyak kávét, mert emeli a vérnyomást. Álljak ki magamért, ne hagyjam, hogy uralkodjanak rajtam. Arra tippelt, hogy kolerikus, szenvedélyes típus vagyok, nem lehetek túlsúlyos, ezért még 15 kg – ot kell fogynom. Ne egyek húst ezzel ő is egyetértett, még azt mondta, tejet se igyak, csak savanyított tejtermékeket ehetek. Visszarendelt a pszi sebészeti beavatkozásra. Közben mondta, azzal, hogy nem eszem húst, csak lassítom a folyamatot, ami elkezdődött, de nem tudom leállítani!

Nem szeretek gyengének mutatkozni, nem akarok panaszkodni, nem akarok senkire rászorulni. Szívesebben segítek másokon, másoknak, csak nekem ne kelljen segítség! Önálló akarok lenni, erős, egészséges, független. Valóban senki ne szabja meg, hogy mit tegyek! Azt mondta a gyógyító, az élet súlya alatt összeroppantam, úgy rakódtak rám a halálosabbnál halálosabb betegségek, jelezve: elég volt! Ez igaz, én magam is megfogalmaztam, hogy nem bírom tovább az állandó hajtást, a soha meg nem nyugvást, a kikapcsolódási lehetetlenséget. Javasolta menjek el egy hétre az egyik barátnőmhöz, vagy rokonomhoz egyedül, hogy kikapcsoljon a fejem a hétköznapok mókuskerekéből. Persze nekem nincs ilyen lehetőségem, még rokonokhoz sem tudok elmenni, mert most mindenütt csak a problémákkal kell szembesülnöm. Most mindenütt ezt kellene elmondanom, akkor miről tudnánk beszélgetni? Jó lenne tényleg egy kis kikapcsolódás! Nekem már az is az lenne, ha legalább itthon tudnék néha pihenni, nem gondolni semmire, relaxálni, esetleg tétlenkedni. Ha itthon tudnék lenni egy kicsit egyedül, csendben, csak saját magammal! Csak magammal egyedül! Nem kell nekem megváltani a világot!

Az ember 20 éves kora előtt azt hiszi, rá nem vonatkoznak a világmindenség törvényei, majd ő másképp teszi, majd ő megváltoztatja a világot! Ezt egészen 30 éves koráig hiszi, akkor kezdi belátni, ő is a világmindenség része, csak egy pici porszem a hatalmas univerzumban. 40 évesen rájön, nem tudja egyedül megváltani a világot, csak ő is hozzájárulhat a jobbá tételéhez, még nagyon sok ember segítsége és összefogása kell. Sőt! Megkockáztatnám, mindannyiunk összefogására szükség lenne! Ilyenkor azt mondja, jó nem érdekel már semmi! Lemond a terveiről, a céljairól! Én ezt tettem!

Nem láttam jövőt, amit pedig láttam, az nagyon sötét volt!

 

Június 27.

Mától nem iszom már kávét sem! Iszom a fagyöngyöt. A fejem iszonyúan fáj a koffein elvonástól, mert eddig naponta két kávét ittam. A hasnyálmirigyem nem fáj annyira, sőt egyre jobb. Sajnálom a kávét, mert annyira finom illata van, nagyon szerettem belefeledkezni az élvezetébe… Miről kell még lemondanom az életemért cserébe?

 

Június 29.

Megint dagad a lábam, tompa a fejem, időnként elszabadul a szívem.

 

Július 2.

Meglátogattam a diabetológust, aki egy mosolygós napocskát rajzolt az eredményeimre, ismét megdicsért. Megint elhangzott, hogy nem vagyok cukorbeteg, milyen ügyes vagyok, stb. Nem tudja, hogy már 2. hete nem szedem a gyógyszereket… Utána elővettem a rákos eredményeket. Meg sem lepődött.

- Lehet, hogy a vérzsírcsökkentőtől? – kérdeztem.

- Azt senki sem tudhatja. – felelte.

- Nem hivatalos az eredmény, mert még mindig nincs meg a sebészetről, nincs pecsét és aláírás rajta.

- Benne van a számítógépben ez így is hivatalos, a sebész elmegy a sunyiba, mert csak a gépből kellett volna kikeresnie! – felelte.

- Ezzel pedig sürgősen menjen az orvoshoz, mert ez nem játék! Ne játsszon az életével! – javasolta.

- Jó, de még dolgozom, még ott vannak a gyerekek a csoportomban. – szabadkoztam.

- A gyerekek most várhatnak, de ha elteszi magát láb alól, akkor kit fognak várni? – kérdezte.

- De…

- Semmi de! Menjen sürgősen a sebészetre! Mi is itt vagyunk, bármi baj van, segítünk! – folytatta.

Majd kiadott egy olyan papírt, hogy az anyagcserém stabil, a további antidiabetikus kezelést a kemoterápia típusa fogja eldönteni, altatható vagyok, a műtét előtt 3 napig szoros kontroll mellett ne szedjem a vércukorcsökkentőt. (ha tudná, amit én!)

Ennyit a sebészről! Megfuttatott ötvenszer, pedig csak a gépből kellett volna kikeresnie! Megérdemelné, hogy a bánásmódja, meg a cinizmusa miatt feljelentsem az orvosi kamaránál! De nem teszem, mert én nem vagyok olyan, mint ő!

Vettem búzafűkapszulát és céklatablettát, nem tudok sehonnan céklát szerezni.

Mire a pszi sebészhez értem, már megint összeomlottam testileg, lelkileg. Ahogy mentem a dombra fel gyalog, egyre jobban összeszorult a szívem, azt hittem, képtelen leszek eljutni a házáig…

Megtörtént a pszi sebészeti beavatkozás. Fenn feküdtem egy asztalon, a pszi sebész a foteljában ült, majd gondolati úton eltávolítottuk a daganatot, helyette betettünk egy kristályt. Azt mondta, beindultak jótékony folyamatok, legyek büszke magamra. Arra gondoltam, hogy a csomó ott van, de talán már kezd nem rákos lenni! Bizakodtam!

Egy valamit sajnáltam közben, nagyon, de nagyon rosszul éreztem magam. Borzasztó szívdobogásom, magas vérnyomásom, fejfájásom volt. Micsoda tünetek?

Lerajzoltatta velem a szobánkat, arra a következtetésre jutott, biztosan a geopatogén zóna közepén fekszem. Még valószínűbb, hogy vízér keresztezi. Ez igaz, mert abban a vonalban van a kutunk. Legalább forduljak meg, ha más lehetőség nincs.

Megkérdezte, hogy vagyok, kénytelen voltam bevallani, iszonyatosan rosszul. Megtekergette, megcsikorgatta a nyakcsigolyámat, hirtelen megrántotta a fejemet, amitől elmúlt a fejfájásom. Jobban éreztem magam. Így indultam hazafelé. Útközben egyre jobban lettem, túláradó boldogság öntött el. Hazáig mosolyogtam. Amióta kiderült a baj, most először éreztem egy icipici boldogságot. Felcsillant a remény, hogy valamennyire meggyógyulhatok! Akár műtét, és egyéb kezelés nélkül is… Teljesen egészségesnek éreztem magam!

Mától 2x1 pohár fagyöngyöt iszom, vettem kendermag olajat is napi 2 mokkáskanállal, iszom belőle.

 

Július 3.

Már elég jól érzem magam, ha magas is a vérnyomásom, legalább nem vagyok rosszul.

 

Július 11.

 3. hete nem eszem semmilyen gyógyszert, végre a lábam sem dagad már.

 

Július 13.

Kontrollra mentem a pszi sebészhez. Észrevette, megint a mélybe zuhantam, tudta, hogy nem akarom elfogadni, beismerni sem, hogy mellrákom van. Nagyon mérges volt, azt mondta, ne hagyjam magam másoknak irányítani, csak magammal foglalkozzak. Én egy olyan ember vagyok, aki mindenkinek segít, nem akarom elhinni, hogy ez velem megtörténhetett. Képzeljem el, én egy biomassza vagyok, a tumor egy másik biomassza, akik kapcsolatban vannak egymással. Most azon kell dolgoznom, hogy ezt a kettőt szétválasszam. Én magam vagyok a tumor, én tettem oda, nekem kell eltüntetnem!

Na, ja, ezt én is tudom, de képtelen vagyok elhinni, hogy ekkora bajt tudok okozni magamnak.

Miért? Miért? Miért? Hogyan kell csak magammal foglalkozni? Hová bújjak, ha nincs hová mennem. Ha továbbra is ugyanabban a környezetben vagyok, ha semmi nem változik körülöttem?

Igaza van, nem hiszem el még mindig, pedig egy fél világ bizonyítja!

Végül már csak csendben ültem a foteljában…

Megkérdezte, szeretem – e magam? Nem válaszoltam, elfordultam, aztán egy mélyet sóhajtottam, nem tudtam, mit mondjak… Nem tudtam kimondani, még hazugságból sem, hogy IGEN!

Vette a lapot! Tudta! Nem faggatott! Azt mondta, fogadjam el magam ilyennek! Azt mondta, erős szeretet kisugárzásom van, biztos benne, hogy engem mindenki szeret, akkor én miért nem tartom magam méltónak a szeretetre?

Elmondtam neki, hogy tényleg szeretnek a gyerekek, a kolléganők, a barátaim, de én? Én hogyan szeressem magam? Nem tudom, hogy kell! Nem tudtam elfogadni, amiket mondott.

Javasolta, hogy masszírozzam a melleimet szeretettel, mind a kettőt, nehogy a másik megsértődjön! A bokámat, amikor a vérnyomás csökkentés céljából masszírozom, azt is szeretettel tegyem.

Mondani könnyű… de én ezt hogyan tegyem meg?

Hogyan kell szeretni önmagam? Hogyan masszírozzam magam – szeretettel?????

Nem tudom, nem tudtam, csak mosolyogtam a dolgon.

Mégis jó volt, mert a felhős, borús, zűrzavaros, haragos egemen egy halovány kis fénycsík volt, egy icipici napsugár, mely átfúrta magát a sűrű, fekete fellegeken! Néhány pillanatra reményt adott, amelyből pont most semmi nem volt nekem! Egy icipici reménysugár, néhány pillanat boldogsággal a legnagyobb kétségbeesésben… ez a halvány fénycsík azt sugallta nekem, hogy másképp is lehet gyógyulni…

 

Úgy határoztam, hogy kontrollra Augusztus második felében megyek el, addig próbálkozom egyedül, természetes szerekkel. Ha akkor még baj van, akkor intravénásan fogok kérni C vitamint, mindenképpen megszerzem az Inner Light lúgosító étrendet. Talán még a COD teát is megveszem.

Majd kitalálok valamit…

Megint megkérdezem Sellyt, hogy mit javasol, azt hiszem, elmegyek a reiki gyógyítóhoz is.

MINDENT MEGPRÓBÁLOK! … mielőtt a műtétre kerülne a sor!

 

 

CÉKLALÉ

 

 

Július 19.

Mától iszom a bio céklalevet. Egyszer már sikerült nekem is gyümölcs centrifugával levet csavarnom igazi céklából, de sajnos leégett a gép, mégis csak készen kell vennem!

 

Július 21.

3 hétig fagyöngy tea helyett 3 – 3 csepp citrom – és levendula olajat iszom a vérnyomásomra. Utána 2 hét szünet. Addig megint a masszázs és a fagyöngy jön. Ezt a szegény fagyöngyöt nem bírom meginni!

 

Július 24.

2 napig búzafüvet ettem, majd kicentriztem a levét, azt iszom, csak a gépek elromlottak így nem tudok már készíteni, sajnos pedig nagyon hatásosnak éreztem! Lefagyasztottam, beraktam a mélyhűtőbe, mert a bio boltban is így lehet kapni.

A nagy szárazság miatt a párom rájött, milyen jó ötlet, a tyúkoknak is kell zöld, ezért többször leetette velük a füvet. Így már nem tudtam, melyik volt náluk, ezért szépen abbahagytam a fűtermelést. Beletörődtem, megint nem érdekel már, mi lesz velem! A búzafű már csak a tyúkoknak termelődött.

 

Júl.21.

Szombaton elhatároztam, nem érintem meg a „daganatot”, csak szombatonként, azt várom, hogy egyszer csak nem lesz ott semmi! Akarom, remélem, elvárom, hiszem! Még mindig nem tudom kimondani, daganat! Nevetnem kell! A daganat számomra jóval nagyobb valamit jelent! Ha! Daganat? Ez a picike?

 

IZZADÁSGÁTLÓ – ELVONÓKÚRA

 

 

Augusztus 6.

Elolvastam egy bioinfoban, hogy az izzadásgátlókban lévő oldott állapotú alumíniumsók is okozhatnak mellrákot, ez annál biztosabb, amióta a férfiaknak is ilyeneket gyártanak, egyre nagyobb mértékben használják, így a férfiak körében is terjed a mellrák! Azonnal eldobtam a stiftjeimet! Megnéztem, mindegyikben van alumínium! A boltok polcain lévő összes márkás stiftben! Borzasztó! Hirtelen nem találtam semmi más lehetőséget, ezért kikerestem az aromaterápiás könyvemben a házi dezodor receptjét, most ezt használom, amíg nem tudok jobbat beszerezni: hintőpor és szódabikarbonátot kevertem össze. Másik: hintőpor + szóda + citromolaj + levendulaolaj + parfüm + tejkrém + vazelin keveréke.

Az ember minden eszközzel megpróbálja az izzadást meggátolni, nem gondolja, mekkora baj lehet belőle! Nem tud kiürülni a veríték, ami mérgeket tartalmaz. Én magam is utálom, ha izzadságfoltos a pólóm. Nem szép látvány, hát még ha „illata” is van.

 

Augusztus 16.

Elmentem a sebészetre, ahol még mindig nincs ott a hivatalos, lepecsételt citológiai leletem! Ez szép! Mondhatom! Egy másik sebész volt, aki azt mondta, nem jár több vizsgálat, mert ha ő ad nekem beutalót, akkor vele fizetteti ki a TB. És különben is mit akarok még? Már 3 vizsgálattal igazolták, hogy ez egy rosszindulatú daganat! Ki etette meg velem, hogy ez elmúlhat magától? Egyszóval kifizettem a vizitdíjat is és nem tett semmit. Ocsmány módon beszélt velem! Ráadásul meg akarta tapogatni, minek során úgy megnyomkodta, hogy iszonyatos fájdalmaim voltak. Ezt sem engedném meg még egyszer! Ha nem tud semmit tenni, akkor minek nyomkod? Különben is, ő mondta, már 3 vizsgálattal igazolták, hogy rákos daganat, akkor mit akar? Megbántam, hogy hozzá mentem! Kegyetlen, gonosz ember volt!

Na, de Brátán Erzsit nem olyan fából faragták, hogy ennyivel beérje, ha akar valamit!

Lementem a röntgenosztályra, ahol elmondtam mit mondott a sebész. Persze mammográfia csak egy évben egyszer jár, de én nem is azt akartam, hanem ultrahangot, az kevesebb besugárzással jár! Azt mondta egy  kedves hölgy , hogy ultrahangot kérhetek , így akkor és ott kértem időpontot az UH – t készítő doktornőhöz. Még arra is figyeltem, nehogy szerda legyen, mert az mostantól rossz nap, ráadásul 22. – e lesz! Nagy nehezen sikerült egy pót, besurranó időpontot kapnom péntekre 24. –re, azt mondta a hölgy, lehet, hogy sokat kell várnom, de kit érdekel! Ráérek! Tudni akarom az igazat! Én akarom a vizsgálatot! Várok! Csak beutalót kell szereznem, mert nélküle nem készítik el.

Most van még egy hetem, hogy teljesen eltüntessem a daganatot!

Dupla adag C vitamint, búzafűlevet, céklalevet és barackmagot fogok enni!

A sebészeknek pedig bebizonyítom, hogy el lehet tűntetni műtét nélkül is a rákot!!!

Eme kis affér után elmentem a vitaminboltba, ahol megvettem a következő 3 havi adagomat, majd meglátogattam a másik vitamin központot, ahol további 100 napra elegendő B15 vitamint szereztem be. Itt megtudtam, a magas vérnyomásomra nem elég az alapvitaminban lévő 50 mg Kálium, nekem további 250 mg – ra lenne szükségem, ezen felül több Calciumra és Magnéziumra, amit a Calmag italpor ivásával tudok beszerezni, valamint több Q 10 – re is igényt tart a szívem!

 

Augusztus 19.

Elfogyott a fagyasztott búzafűlé, de már nem termelek másikat! Közben megtudtam, nem is jó lefagyasztva, mert az értékes enzimek tönkremennek! Csak a teljesen frissen préselt lé használ! A fagyasztás megváltoztatja a sejtszerkezetet, roncsolja, ezért hatástalan. Az enzimek pedig elbomlanak, minél tovább áll a lé. Azonban én már nem termelem a búzafüvet, mert nem tudom mivel kinyerni a levét belőle!

Felfázásom egyszerű története: Egyszer télen, mínusz 20 fokban fürdés után egy szál hálóingben kimentem leolvasni a villanyóra állását az udvaron lévő órához. Mindössze 2 percet vett igénybe, mégis olyan kétoldali vesegyulladást kaptam, hogy hetekig kellett kúrálnom magam, még gyógyszert is szedtem, de akkor is görcseim voltak. Legvégül a borsmenta tea segített, hogy elfogadható állapotba kerüljek. Ezután azonban, ha olyan helyen voltam, hogy a lábaim fáztak, azonnal előjött a felfázás, és sajnos mindig csak gyógyszerrel tudtam leküzdeni. Általában egy évben egyszer, vagy kétszer előfordul.

Ki gondolta volna, hogy ennyi mindennel együtt is újból előjön ez a felfázásom, főleg nyáron? Én minden esetre nem gondoltam volna, de haza kellett jönni a telekről, mert annyira rosszul lettem, nem bírtam volna ki másnapig! Most 5 napig Sumetrolimot szedek. Nekem erre mindig csak ez használt.

A 6. napon fogok menni az UH – ra . Most mi lesz velem ? Megint rám tört a sírás, a kétségbeesés! Most ez változtat a leleten? Ugye azért jó lesz a lelet? Sellynek azt mondta a természetgyógyásza, ha megfázik, akkor… Mit akkor? Mi lesz akkor? Mi történik? Miért nem szabad megfázni?

Félek!

 

Augusztus 22.

Megtaláltuk Angélával az interneten a B17 vitamin megrendelési lehetőségeit. Valóban nagyon drágán adják. Még gondolkodnom kell rajta. Most újabb erőt veszek magamon, a pénteki ultrahang után bevetek újabb dolgokat, amiket még eddig nem használtam.

Ha odakerült, akkor el is tud tűnni! Beszerzem a B17 –et, az Inner Light– ot! Veszek lúgosító zöld iszapport, lucerna kapszulát céklával. Szóval még mindig nem adom be a derekam, csak azért sem! Meg kell gyógyulnia magától! Biztos vagyok benne, hogy időben megjön a megoldás a fejemben!

 

Augusztus 23.

Ma izgulok igazán a holnap miatt! Nagyon szeretném , ha negatív lenne az UH eredménye !

Ma 3 hónapja, hogy az életem teljesen felfordult, akkor derült ki!

Azon gondolkodom, valamit mindenképpen kellett javuljon, hisz abbahagytam a gyógyszerevést, a hús – a tejfogyasztást. Nagy mennyiségű A ,C , E ,B komplex,B15 vitaminokat eszem ,búzafűkapszulát, Q10 – et , ß karotint , szelént, sárgabarackmagot, keserűmandulát, meggymagot, gyógyteákat és ezekkel borogatom is , céklalevet, búzafűlevet, kendermagolajat, szőlőmagolajat, lenmagpelyhet, céklatablettát, teljes kiőrlésű gabonákat használok az ételeim elkészítéséhez, valamint sok zöldséget :karfiolt,brokkolit, sárgarépát, burgonyát, káposztát eszem. Többféle gyümölcsöt: almát maggal együtt, barackot maggal, szilvát, szedret, nektarint stb. Kefirt is iszom minden nap. Mi kell még?

Már csak az imádság segíthet! Édesanyám azt mondta:

- Imádkoztam érted kislányom, de te is imádkozz magadért!

Milyen igaza van! Nekem is tennem kell valamit, ne másoktól várjam a megoldást!

Nem hiszem, hogy nem tettem semmit, nem hiszem, hogy mástól vártam volna a megoldást, csak tájékozódtam a lehetőségeimről, jelenleg azonban csak ennyire futja a tudásomból…

 

 

KONTROLL ULTRAHANG

 

 

Augusztus 24. :

A dr. nő azt hitte, már rég túl vagyok a műtéten. A cytológiát végző orvossal beszélt rólam, ő azt mondta, sínen van az ügy. Egyik sem tudta, hogy én nem mentem tovább! Megkérdeztem, hogy mit jelent a C 5 pozitív.

- C 6 már nincs! Így érthető?

Igen, így igen, a legnagyobb fokozatú lenne? Megnézte, azt állapította meg, ugyanakkora. Azt mondta, ennek más módja nincs, csak a műtét! Elküldött a sebészetre, ahol sürgősen csak akkor tudtak volna fogadni, ha valami komoly baj van, mondtam, hogy ráérek. Az ott lévő doktornő, amikor beutalt egy főorvos úrhoz az emlőambulanciára, mondtam, hogy ő a sebészet tanárom volt. Elcsodálkozott, hogy én milyen hűtlen lettem az egészségügyhöz. Aztán rátért a leleteim átnézésére, elhűlt a citológia eredményén. Mondta, hogy minél sürgősebben keressem fel a tanár urat. Azt mondta, most innen, azonnal menjek be hozzá a kórházba, és mondjak el mindent. Még magyarázott valami érthetetlen motyogó nyelven, de nem tudom, mit mondott, mert már nem igazán figyeltem. A nővér is felismert, mert ő is ott tanult, ahol én, csak a másik osztályban…

Egész nap megint volt időm kóvályogni, gondolkodni, keresgélni a dolgokat, amiket összeírtam. Megtaláltam az Argilla Verde Superventillata nevű zöld levegős iszapport, amit azonnal megvettem, volt lucerna kapszula céklával! Most ezeket bevetem, egy hónapig kúrálom a bajomat, amíg érvényes a beutalóm, aztán elmegyek orvoshoz szeptember 20. –án csütörtökön délután 1 órára a kórházba.

Találkoztam Sellyvel! Kétségbeesetten hívtam fel!  Micsoda véletlen, pont akkor ment ő is talpmasszázsra az idegingereshez! Megnéztem, hogyan masszírozzák. Megint megvigasztalt, bátorított, kocsival hazahozott. Közben sokat beszélgettünk, szellemgyógyászati tanfolyamon volt, reikire is megy. A szellemgyógyászatra is szívesen elmentem volna. Most azt mondta, a reiki kellene nekem is. Szívesen vele mennék! Azonban annyi felé kell rohangálnom, nem tudom, ezt hogyan tudnám megoldani, főleg hétvégén!

Az autóban agykontrollos kazettát hallgatott. Gondoltam, jó lenne nekem is egy ilyen CD. A mai nap után már a párom, a nagyobbik fiam és Szonja is beleegyezett a műtétbe. Mindenki kezd megtörni… Eddig én is azt reméltem, hogy eltűnik onnan! Persze időt kell neki adni, hiszen talán évek kellettek ahhoz, hogy ott tárgyiasuljon a betegség, tehát néhány hónap kell, amíg eltűnik. Öcsém, és az anyukám szintén a műtét mellett kardoskodnak. Még nem tudom, mi lesz…

 

Augusztus 25.

A jelenlegi kúrám:

  • Reggel: zöld levegős iszappor, szőlőmagolaj, gyógytea, alapvitamin (7db), Búzafűkapszula, 250 mg Kálium - R, 20 db sárgabarackmag, 1 db keserű mandula néhány szem meggymag.
  • Délben: 500 mg C-vitamin, Króm, Q10, B15 vitamin, Céklalé
  • Délután: Búzafűlé, citrom – teafa –levendula és sárgabarackmagolaj
  • Este: 2 db céklatabletta, 1 db búzafű kapszula, 2 db 500 mg C-vitamin, Q 10, lenmagpehely, fahéj
  • Étrend: diétás, tej - cukor – hús és lisztmentes. Sok zöldség, gyümölcs, zabpehelyliszttel készül ételek, gyümölcscukorral édesítve.

 

Ma sokat gondoltam Sellyre, arra milyen vidám, mennyire próbál meggyógyulni, milyen hévvel segít rajtam is. Semmi sincs véletlen, ez sem volt! Tegnap sem volt az, ma pedig délután beállított a cd – vel, elhozta nekem ajándékba! Fantasztikus! Most éjjel- nappal hallgathatom. Azt mondta, nekem olyan kisugárzásom van, hogy mindenki szeret, akkor én miért nem szeretem magam? Most ebben a testben élek, ezt kell elfogadni, szeretni, tisztelni! Mindenképpen változtatni kell a hozzáállásomon! Már megint igaza van! Hogyan lehet, hogy 23 évesen ilyenekről felnőttebben gondolkodik, mint én? Szeretném meglepni a környezetemet azzal, hogy teljesen kigyógyulok egyedül, műtét nélkül!

 

NEM AKAROK MŰTÉTET!

MEG AKAROK GYÓGYULNI TELJESEN!

 

Augusztus 26.

Mától hallgatom Sellytől kapott cd – met, az agykontrollos gazdagság cd – t, 101 pozitív állítással. GAZDAGODJ! – 101 pozitív állítás – Gazdagság

 Valóban meg akarok bocsátani mindenkinek, aki ellenem vétkezett, mindenkiben a jót akarom megkeresni, én is JÓ akarok lenni, magamnak is meg akarok bocsátani, szeretni akarom önmagam, csodálni akarom a testemet, mely általam, cipeli a terhet, hatalmas energiával próbál meggyógyulni. Nem akarok többé senkire haragudni! Mindez a legnehezebb! A beidegződéseken változtatni!

Forrás: www.agykontroll.lap.hu  , www.Agykontroll.hu,  ' 06 1 488 01 18

 

Augusztus 27.

Már megint itt vagyok, azon agyalok, hiába próbálkoznak bebizonyítani nekem, hogy rákos vagyok, egyszerűen nem hiszem el! Az nem lehet! Annyi mindent megpróbáltam már! Miért nem tűnik el onnan? Miért kell még mindig ezzel küszködnöm? Még fel sem fogtam, a semmit gyógyítom…

HISZEN EGÉSZSÉGES VAGYOK!

 

Augusztus 30.

Bementem dolgozni az óvodába, ott várt egy internetről letöltött cikk az angyalokról. Angéla tette oda nekem. Szerettem volna elmenni egy angyaltanfolyamra, ahol megismerhetném az őrangyalomat. Itt azt olvastam, hogy ők csak akkor segítenek, ha kérem, kivéve, ha életveszélyben vagyok, mert akkor önként is beavatkoznak, ha még nem jött el az én időm. 

Márciusban, amikor vérvételre mentem „valami azt súgta”, menjek el nőgyógyászatra. Életemben többször előfordult, hogy menet közben ilyen sugallatra tettem meg valamit. Emlékszem, amikor mustármag kúrát tartottam, és éppen elfogyott. Bementem egy gyógynövényboltba megkérdezni, van –e fehér mustármag, de a szám azt kérdezte, fagyöngy tea van? Akkor megvettem, amitől nagyon jól éreztem magam. Ez csak egy a sok közül, ami eszembe jutott, rengeteg ilyen helyzet volt már. Tudom, hogy akkor az őrangyalomnak köszönhettem a gondoskodást.

Nos, térjünk vissza ismét: 3 hónap és az alkalmazott terápia nem volt elég…

Már megint felemelkedtem a földről, újabbnál újabb dolgokat vetek be a ráksejtek elpusztulása érdekében. Azt gondolom, kell még egy kis idő, hogy regenerálódjon a testem, mivel évtizedekig mérgeztem, ne várjam, hogy 3 hónap alatt minden rendben lesz. Megfigyeltem, hogyha bármilyen orvosi vizsgálat kimutatja a bajt, aznap magam alatt vagyok, de ahogy távolodom az időponttól, újabb reménysugarak csillannak fel előttem, újból teljes erővel küzdök ellene, újból bizakodom! Újból nem hiszem el, hogy ekkora baj van! Sőt! Azt hiszem, nincs semmilyen baj!

Most az újabb időpont a szeptember 20. Ezt én kombináltam ki magamnak! A 20. jó dátum, ráadásul csütörtök a kedvenc napom! Addig ki kell úgy lúgoznom magam, hogy valódi eredményt érjek el! Akkorra már úgy kell kinéznie, hogy legalább csak 5 mm lehet, ne nézzen ki rákosnak! Akkor tuti, hogy nem megyek műtétre. Majd elválik, mi lesz velem, azért nagyon bízom a sikerben!