124. Élettusa II. - Egészség/betegség

Egészség / Betegség

 

Az egészség olyan állapot, amit addig észre sem veszünk, amíg megvan, csak akkor siratjuk, ha valamiért elveszítettük. Kisebb-nagyobb bajok még nem rengetik meg a földet alattunk, ám a halálos betegségek igencsak ijesztőek tudnak lenni! Akkor viszont bármit megadnánk, ha újra egészségesek lehetnénk, (és ezt alaposan ki is használják a haszonlesők). Pedig nem lenne szükség semmilyen mankóra és hókusz-pókuszra, hiszen mindannyian teremtők vagyunk és pusztán egyetlen helyes gondolattal pillanatok alatt képesek vagyunk tökéletesen visszanyerni az egészségünket, lévén, hogy a tünetre már nincs szükség, mert megértettük az üzenetét. Feltéve, ha többé nem úgy élünk, mint addig…

Mátrixban élünk, minden információ itt van körülöttünk, összeköt minket a mindentudó mező.

Akkor tehát mi sem egyszerűbb, fejtsük meg a kódot és vége is a betegségnek!

Igen ám, de képessé váltunk annyira az anyagba süllyedni, hogy már-már képtelenek vagyunk elhinni, hogy a betegség pusztán egy üzenet, ami figyelmeztetni szeretne valamire. Még, hogy fejtsük meg a kódot és vége is a betegségnek…

Ha ez ilyen könnyű volna, mert ugyebár manapság „Nincs idő a fájdalomra!” – harsogják a gyógyszerreklámok, bekapunk valamit és ugyanúgy rohanunk tovább, mint előtte! Avagy nem önmagunktól, hanem mástól, másoktól, szerektől várjuk a megoldást. Csoda, ha egyszer nagyobb baj előtt találjuk magunkat? Mert ha nem figyelünk a kicsire, kapunk nagyobbat, lássuk be, sohasem nézünk befelé, és meg sem próbáljuk megfejteni, mit üzen a tünet!

Ne mástól, másoktól, vagy bármilyen pirulától várjuk a gyógyulást, hanem önmagunktól. Már most is léteznek olyan gyógymódok, amit úgy hirdetnek, hogy beindítja a szervezet öngyógyító funkcióit… bár erre sem lenne szükségünk, de sajnos, még mindig nem elég erős bennünk a hit…

Engem is többször ért az a „vád”, hogy azért írok, mert beteg lettem és az írással gyógyítottam meg magam. Kiírtam magamból, ez volt a gyógymódom. Én nem így fogalmaznék, de ezt már sokszor megírtam…

A másik dolog, amivel ilyenkor jönnek:

„Te is minden anyagi gyógymódot kipróbáltál!”

Igen!

Amíg még nem volt elég erős a hitem, - mit hitem – amíg nem volt meg az az érzés, ami a biztos tudást jelenti, mikor már biztosan tudtam, meggyógyulok, és nem az anyag számít, hanem az, mit gondolok róla! Ekkor volt egy kedvenc mondásom, amivel másoknak is sokszor segítettem:

„Mindegy, milyen anyagi gyógymódot használsz mankónak, akár az ajtófélfából is rágcsálhatsz minden nap, ha abban annyira tudsz hinni, hogy biztosan látod a végén a teljes gyógyulást. Akkor is, ha hétmilliárd ember nem hisz benne, és azt bizonygatja, hogy nem igaz, de te tudod, és akkor is tudod, rendíthetetlen vagy, mint egy ólomkatona!

A megingathatatlan biztos tudás… A gondolataid, a benned lévő szeretet… (Bővebben a „Mindenből van kiút!” - című kötetben).

Tehát, mire minden „anyagi” gyógymódot kipróbáltam, rájöttem, mi a fontos igazán! Igen, a lélek, a gondolat, a szeretet… (Minden mindennel összefügg – című írás)

A „rosszindulatú” nyirokcsomóról ui. kiderült, hogy azért nem volt látható, mert azt mondtam neki: Szeretlek és szükségem van rád, nem engedlek bántani, mosd tisztára magad!

 

Anyag, vagy tudat?

 

Sokan kérdezik, akkor mi a jobb, melyiket alkalmazzák?

Inkább lelki, vagy inkább anyagi gyógymódokra van szükség?

 

Kinek mire…

 

Az embert egészében érdemes kezelni, s mivel leginkább az anyagi testtel azonosítjuk magunkat, kezdetben kell a fizikai gyógymód, mankónak, ami átsegít a nehézségeken. Mivel anyagból (is) vagyunk, az anyag rezgése is hat ránk. Azonban gondoljunk bele, fizikai testünk egész lényünk csupán négy százalékát teszi ki és azt is a szellem, a gondolat hozza létre, avagy annak hatására teremtődik meg.

Mi ez négy százalék a további kilencvenhathoz képest?

Ezért akkora a hatása a tudatnak (a szellemnek) az anyagra… hiszen, ha bármit megeszünk, azzá válunk, amit gondolunk róla. (Placebo hatás)

Az viszont tény, hogy minden betegséget magunknak okozunk, mivel nem azon az úton járunk, amit odaát elvállaltunk. Nem sok idő kell hozzá, és már szégyen lesz betegnek lenni, mert mindenki tudni fogja, milyen betegség miért jött létre, milyen területen makacskodunk. Valójában sokan azzal takaróznak, vagy azzal hívják fel magukra a figyelmet, hogy különböző tüneteket produkálnak. Ha azzal valóban elérik a céljukat, szalad a család, segítenek, ráfigyelnek, számíthatnak további jelekre is. Figyeljük meg az idősebbeket, akiket ha felhívunk, miről beszélnek?

- Jaj, de fáj a lábam, a hátam, a derekam, felment a cukrom, a vérnyomásom, orvoshoz kell mennem… - szól a panaszáradat a telefonból.

Az ilyen emberek igaziból nem is az orvost várják, hanem szeretetet, törődést, gondoskodást, odafigyelést – másoktól! A családtagoktól, barátoktól, rokonoktól. Egymás között sem tudnak másról beszélni, mint erről. Akiknek nincsenek hozzátartozói, rendszeresen járják a rendelőket, hogy valaki szóljon hozzájuk, vagy legalább megérintse őket.

Ám sosem jut eszükbe saját magukkal törődni, elfogadni, megbocsátani, befelé tekinteni…

Reméljük, hogy mindez hamarosan nagyot változik. Az ember eljut arra a szintre, hogy megismeri igaz önvalóját, szereti és elfogadja önmagát és másokat, és akkor nem lesz szükség ehhez hasonló betegség hadjáratra.

Régóta kutatom az összefüggéseket, elolvastam minden elérhető irodalmat, megnéztem minden erről készült filmet, rengeteg esettanulmányt begyűjtöttem kb. 30 év alatt, de még mindig nem vagyok elégedett, még mindig keresek, valami űz, valami hajt, belső indíttatás…

A víz üzenetei, Papaji: Hagyj fel a kereséssel , Az élő mátrix, A titok, Mi csudát tudnunk a világról, … és még sorolhatnám a számomra (is) mélyen megdöbbentő és nagy igazságokat tartalmazó filmeket, könyveket.

Mindez igaz, de nézzük csak meg, honnan jönnek?

Vagy Amerikából, vagy keletről, de mindenképpen tőlünk olyan távolról, hogy akár azt is mondhatjuk, messziről jött ember azt mond, amit akar. Valóban, hétköznapi ember számára nehéz elhinni, amit csak a tévében, a könyvekben, vagy az újságokban lát. Azt hiszi, az csoda, vagy olyasmi, ami vele biztosan nem történhet meg, csak távoli idegenekkel.

Keleten az emberek mindig is jobban hittek, vagy tudták a spirituális létezést, öngyógyítást alkalmazni, szerencsére mára odáig jutottunk, hogy a nyugat igyekszik a kelet bölcsességeiből tanulni.

Mi pedig még közte vagyunk…

Kínában létezik egy olyan kórház, ahol 3 orvos azt az érzést tudja kelteni önmagában, hogy az ágyon fekvő beteg, - ez esetben egy hólyagrákos hölgy, akiről a nyugati orvostudomány lemondott - már meggyógyult. 

Ezt a gyógyítást élőben, ultrahanggal bizonyították be, és a 8 cm-es daganat valóban eltűnt 3 perc alatt.

Ez persze nem csoda, hanem egy mindenki által alkalmazható technológia, mi magunk is képesek vagyunk rá. Minden a rezgéseken és a gondolatok által beindított teremtő folyamaton múlik.

Ha ez így van, miért nem tud róla mindenki?

Miért felejtettük el ezt az ősi tudást?

Mikor váltunk ennyire anyagfüggővé?

Miért nem hiszünk a gondolat, az érzelmek hatalmában?

Ilyenkor jön az a válasz, hogy nem lehet mindenki guru, nem lehet mindenkinek ekkora a hite és még sorolhatnám a kifogásokat. Mert ugye, ha valamit nem akarunk megtenni, akkor bizony rengeteg kifogást fel tudnunk hozni, a ’miért nem sikerülhet’ mellett… pedig tudjuk, amiről eldöntjük, hogy igaz, az igaz is, mert akkor olyan gondolathullámokat bocsátunk ki, ami által beindul az a folyamat, ami azt valósítja meg számunkra. Beteljesül, és akkor azt mondjuk: „Ugye, megmondtam!” - tehát mindenképpen igazunk van.

Megértem, hogy Kínában van egy ilyen kórház, tudok a Fülöp-szigeteken élő gyógyítókról is, de vajon mi miért nem vagyunk még erre képesek?

Képesek vagyunk!

Csak ahhoz „fejben” nagyon OTT kell lenni!

A filmben szereplő hölgynek is szüksége volt segítségre, pedig maga is megoldhatta volna, de ahhoz csendre, belső utazásra, sok-sok spirituális felismerésre, rendíthetetlen hitre, biztos tudásra lett volna szüksége, az valamivel tovább tartott volna, mint három perc, bár megvilágosodni egyetlen pillanat is elég – és ez a pillanat a MOST. Ezt a pillanatot mindenkiből valami más élmény váltja ki. Néha a pokolból látni legjobban Istent, ha muszáj, sok minden felszínre tör belőlünk, a bennünk élő angyal mindig segít, de csak ha már készen állunk…

Továbbá örömhír, hogy a filmben szereplő hölgy képes volt eljutni a kínai kórházba…

De vajon mit tegyen egy magyar kis faluban, létminimumon élő, úgymond halálos beteg? Akinek még a mindennapi betevőre sincs pénze, nemhogy egy kínai utazásra?

Számára nem marad más, mint a rendíthetetlen hit gyakorlása, a belső utazás… esetleg, ha sikerül szereznie olyan embert, aki ingyen segíti ebben, ha egyedül nem képes rá. Kezdetben talán senki sem képes rá, mert úgy hiszi, de mindenkinek ott a segítség, csak el kell fogadnia a segítő kezeket és hajlandóságot mutatni a változásra. Ami addig történt, szükséges volt a fejlődéséhez, a tanulásához, de mindenképpen érdemes mindenen változtatni!

Sokat tanultam a betegektől, a betegekről, a reakciójukból, jómagam is kipróbálhattam sok mindent, (meg is írtam mindent, sőt csodás gyógyulásokat, vesekő eltüntetést egy perc alatt, stb.) közben rájöttem valamire…

Bizony még sokan nem tartanak ott, hogy képesek legyenek ilyen szinten kiismerni, hát még gyógyítani önmagukat, pedig mind képesek rá, de saját magukat akadályozzák meg a gyógyulásban a hitetlenségükkel, vagy éppen a nem hatékony programozással. Sokkal több helyi, hétköznapi példára és bizonyítékra van szükségük, hogy legalább az első lépés, a hit megerősödjön bennük. Ha a hitük erősödik és példákat is látnak bőven, igazi, köztünk élő hús-vér embereket, képesek lesznek emelkedettebb rezgésszinten létezni, és ha megértik a mező és/vagy fensőbb énük üzenetét, már nem lesz szükségük a betegségüzenetekre… ráadásul mindehhez nem kell elmenniük sehová, nem kell Kínába utazniuk…