EU-stressz

 

A cím nem az Európai Uniós stresszre utal, amely „betegség” kizárólag az unió területén élőkön figyelhető meg, bár kétségtelen, hogy bizonyára olyan is létezik.

Sokkal inkább az eufórikus stresszt vesszük most górcső alá. Milyen tüneteket okoz, valóban annyira kellemes élmény-e, mint azt elsőre gondolnánk?

Ahhoz, hogy ezt megvizsgálhassuk, nézzük meg, mit jelent általánosságban a stressz, melyről talán fogalmunk sincs, mennyi mindenre kihat. Sokszor halljuk, hogy mindennek oka az idegesség. Aztán annyira elcsépeljük, hogy már nem is hisszük, pedig a megoldás előttünk hever, kézzel fogható.

Bármerre megyünk, szinte mindenütt azt halljuk:

„Jaj, de depis vagyok…

Állandó stresszben élünk!

Valamiért muszáj egyfolytában idegeskedni.

Miért?

Mert amellett, hogy folyton akadályba ütközünk, sohasem tudhatjuk előre, mi történik velünk a következő pillanatban. Lótunk, futunk, rohanunk, de hová? Azaz túlteljesítjük a tervet, túlfeszítjük a húrt, ám a testet nem lehet büntetlenül kizsákmányolni, megköveteli, ami jár neki.

Aztán azt hisszük, régen egyszerűbb volt minden, kevesebb stressz hatás érte az embereket. Ilyenkor legyintünk, nekik bezzeg könnyebb volt, mit tudott a régi paraszt a stresszről, hát még a civilizálatlan ősember? Nem kellett munkába rohannia, szép nyugodtan felkelt, megette a kis szalonnáját a tojással és kiment a földekre. Az ősember pedig? Élt, mint Marci a hevesen! Hajlamosak vagyunk azt hinni, nem létezett ennyiféle stressz, erőpróba, megmérettetés, elvárás, amiért izgulhattak. Jött a nagyvad, volt egy kis futás és kész…

Ha belegondolunk, az ősembernek sem lehetett könnyű, különösen, ha egy nagyvad éppen őt szemelte ki ennivalónak.

Akkoriban azért szökött égbe az adrenalin, ma meg másért. A különbség az, hogy ők még el tudták engedni az ilyesmit, egyetlen percig sem rágódtak rajta. Elmúlt, kész, vége, mehet minden tovább.

Ja, hogy nem voltak annyira „tudatosak”, mint mi?

Nem… de már emberek voltak!

 

Valójában minden korszaknak megvan a maga stressz forrása, s a benne élők általában úgy vélik, az övék a legrosszabb. (Mert a saját cipő, amit éppen viselünk, az ugye egy kicsit „másabb”, szubjektívebb.)

Sokféle stresszt okozunk magunknak is, bár túlbonyolítások, fölösleges sallangok nélkül könnyebb lenne az életünk, de mi élvezzük a pörgést, mert attól fontosabb, nélkülözhetetlen embernek érezhetjük magunkat. Ám leginkább az a probléma, hogy nem vagyunk képesek túllépni a miérteken, sokáig rágódunk ugyanazon, vagy az elmúlt dolgokon, vagy éppen a jövőért. Különösen a nők a veszélyeztettetek, bár az emberi test mindkét fél esetében ugyanúgy reagál a szóbeli támadásra, mint a fizikaira. (Az agy ugyanúgy érzékeli a fizikai edzést és fejleszti az izmokat, mint a fotel betyárok pusztán gondolati szintű edzését). A belső elválasztású mirigyek kortizol hormont választanak ki, amelynek hatására gyorsabb lesz a pulzus, felugrik a vérnyomás, emelkedik a stressz-szint. A női ösztrogén hormon hatása 24 órára képes elnyújtani a kortizol kiválasztását, ennek következtében a nő hosszú ideig feszült, szomorú és nyugtalan marad, nem képes felejteni, kilépni a helyzetből. Ezért van az, hogyha este valamiért összeveszik a párjával, reggel még mindig ugyanazért duzzog, miközben a férfi már rég elfelejtette a történteket és nem érti, mi a baj.

 

Miért aggódik legtöbbször a ma embere a legifjabbtól a legidősebbig?

A stressz nemcsak a felnőtt embereket sújtja, bármelyik korban lehet idegeskedni, aggódni, szorongani. Az óvoda, az iskola, a tanulás, a megfelelni akarás, a munka, a kollégák, a család, a gyerekek, a barátok, a szülők, a rokonok, a munkahely megléte, nem léte, a nyugdíjak, a számlák, a csekkek, a hitelek, az autók, az áremelkedések, „mások” hibás döntései és a jó ég tudja még, mi mindenért. Bármiért lehet stresszelni, saját magunkat hergelni.

Vajon ettől mi lesz jobb, mi változik?

Változik valami?

Kívül semmi… de bennünk…

Még jómagam is megfogalmaztam:

„Az életem állandó harckészültség!”

Mire gondoltam?  - Pontosan a felsorolt mai kor helyzeteire adott reakcióimra, ez a stressz egyik definíciója is lehetne.

 

Ha túlságosan belemerülünk a körülményekbe, nem vagyunk képesek megemészteni a problémákat, a jutalmunk stressz, depresszió, vagy egyéb betegségüzenet, amely fizikai tünetekkel hívja fel magára a figyelmet.

 

A stressz definíciója: A szervezet nem specifikus válasza valamilyen ingerre.

Valamilyen ingerre?

Tehát bármilyen töltésű lehet, akár pozitív, akár negatív?

Igen! Mindegy, hogy az aktuális élmény pozitív vagy negatív, kellemes vagy kellemetlen, ugyanolyan fiziológiás elváltozást okozhat.

Jut eszembe egy régi dal, ’a szerelem egy kis darab halál’…

Miért?

Azért, mert „olyankor” égbe szökik az adrenalin, ami magával hozza a kísérő tüneteket: szívdobogás, vérnyomás emelkedés, stb. A dal jól fogalmaz, a kis darab halál a halál közeli élményt jelentheti, hiszen sokan pont ezért függenek tőle, vagy az olyan dolgoktól, ami hasonló eszméletlen eufóriát okozhat, avagy mennybe repítenek, pl. a drogok.  A drogok olyan mérgezési tüneteket produkálnak, ami halál közeli élményt eredményez. S mivel a halál élmény gyönyörű (mennybe repít), újra, meg újra át akarják élni…

 

Nyugodtan elmondhatjuk, stressz nélkül nem létezik élet, hiszen bármi bármikor, bárhol kiválthatja.

Sokan úgy vélik, a distressz, a „rossz”, káros vagy kellemetlen stressz megviseli testünket, lelkünket, míg az eustressz (eufórikus stressz), bár ugyanolyan intenzív reakciókat vált ki fizikai testünkben, lelkünket simogatja és örömmel tölti el, utóbbi épp ezért függőséget is okozhat. (ld. spirituális függőség című fejezet).

Tehát bármilyen intenzív érzelem olyan erős kilengést eredményezhet a szervezetben, ami felborítja az egyensúlyt, sőt, két ellentétes, de ugyanolyan intenzitású érzelem ugyanolyan biokémiai reakciókat okozhat.  Hát még, ha mind a kettő jelen van, pláne váltakozva… érzelmi hullámhegyek, hullámvölgyek formájában…

Magyarul: konkrétan megbetegíthet mind a negatív, mind a pozitív stressz, különösen, ha tartósan fennáll.

 

Úgy látszik, ezt is testközelből megtapasztalhattam, hogy azután jelentést írjak róla, amikor felfedeztem a hatást, ellenhatást. Kérd és megadatik…

Miről is szólt a legelső, a fiókom számára íródott könyvem?

Mikor valaki elolvasta, állította, depressziós a könyv. Ezen én csodálkoztam a legjobban, de később, mikor átolvastam betűről betűre, teljesen a hatása alá kerültem. Pedig azt hittem, már rég túl vagyok rajta, felülről, kívülről objektíven írtam. Dehogy…

Nos, azután tényleg túljutottam a mélyponton, de akkor meg a sok csoda, a rengeteg felismerés, a különleges belső utazás által az érzelmeim átcsaptak a másik szélsőségbe. Úgy örültem, mint egy ma született gyermek, aki most fedezi fel a környező világot, akinek minden új, hisz valóban újjászülettem… ám ezzel együtt érdekes tünetek jöttek…

Mint a szerelem, a túl boldogság is egy kis darab halál. És ha állandósul a „repkedés”, az örömkitörés, akkor a fiziológiás tünetek is állandósulnak. Sokan csodálkoztak, mondván, a boldogság, az öröm nem betegít meg!

Nem, de a túlzások, a végletek sohasem tanácsosak, legalábbis tartósan nem…

 

Folyamatos mértékű stresszhelyzetben fokozódik az adrenalin termelés, fokozott válaszkészség jön létre (állandó harckészültség), csökken a reakció idő, ráadásul a szervezet az adrenalin mellett kortizolt is kiválaszt.

A kortizolt a mellékvese termeli, nélkülözhetetlen az élethez, lehetővé teszi, hogy reagálni tudjunk a különböző stressz-helyzetekre, köztük a betegségekre is. A szervezet minden szövetére hatása van, hullámokban választódik ki, legnagyobb mennyiségben a korareggeli, legkisebb mennyiségben az éjszakai órákban. Ez a hormon a vérnyomás emelkedéséért is felelős, gondoljunk csak arra, hogy éppen a reggeli órákban a legmagasabb az érték. Ráadásul fokozza a szervezetben a folyadék visszatartását, amellett kötődik a női hormonokhoz, az ösztrogénhoz, így hasi elhízást okoz. A gyakori stressz helyzetekben élőknél ez a stresszre adott egyébként teljesen normális reakció állandósulhat és a magas vérnyomás, szapora pulzus, folyadék visszatartás, elhízás, verítékezés, esetleg légszomj kórossá válhat, betegségeket okozhat, mint pl. szívbetegség, esetleg az általa kiváltott magas vérnyomás és szövődményei. Szervezetünkben működik egy enzim, melynek neve 11b-HSD-1, mely elősegíti a kortizol regenerációját. A májban termelődik, de maga a zsírszövet is termeli. Az enzim májban kifejtett aktivitása megnöveli a vércukorszintet. A zsírsejtekben fokozza a zsírlerakódást és az inzulinrezisztenciát. Túlsúlyos személyeknél a 11b-HSD-1 enzim aktivitása többszöröse a normálisnak, mely ismételten növeli a kortizol koncentrációt és további zsírlerakódáshoz vezet. Kialakul egy ördögi kör, mely magyarázatául szolgálhat az ún. metabólikus szindróma (a túlsúly, a magas vérnyomás, diszlipidémia, diabétesz mellitus összejátszása) kialakulására. S ha belegondolunk, mindezt a stressznek köszönhetjük…

 

Az adrenalin és a kémiailag vele rokon noradrenalin a mellékvesevelő-állomány hormonja. Mindkettőnek fontos szerep jut az ingerület átvitelben. Fokozzák a szívösszehúzódások számát, erejét, ezáltal serkentik a szívműködést. A perifériás erekre összehúzó hatást gyakorolnak, ezzel befolyásolják a vérnyomást (emelik) és a vérelosztódást. Az adrenalin gátolja a bélműködést (csökken a perisztaltika), tágítja a pupillát. Hatására a májban, az izmokban tárolódott glikogén mobilizálódik, és glukóz formájában a vérbe kerül, vagyis emeli a vércukor szintet.

A mellékvesevelő-hormonok hatása azonos a szimpatikus idegrendszer izgalmi hatásával. Mindkettő a keringési viszonyok javításával az emésztési funkciók működésen kívül helyezésével a szervezet fokozott teljesítőképességét váltja ki. A szervezet a kívülről érkező nagy megterhelésre (stressz) fokozott adrenalin termeléssel válaszol, ennek nyomán beindul az adrenerg-mechanizmus, mely biztosítja a szervezet alkalmazkodását. A fokozott adrenalin-hatás fokozott ACTH-, ezen keresztül kéreghormon-termelést vált ki, így a hypophysis - mellékvesekéreg-rendszer segíti a szervezet alkalmazkodását.

 

Végső soron tehát saját érzéseink, reakcióink a külvilágra nem pusztán aktuális lelkiállapotunkat határozzák meg, de konkrét fizikai reakciókat indítanak el szervezetünkben (mert minden mindennel összefügg), így közvetlenül befolyásolják fizikai állapotunkat. Figyeljünk oda az egészségünkre, éljünk egészséges életmódot, tartsuk karban a lelkiállapotunkat is. Tőlünk függ, hogyan, mennyit étkezünk, mozgunk, saját reakcióinkért mi vagyunk a felelősek, és nem a másik ember, vagy éppen az élethelyzet, a külvilág.

Mi a megoldás?

Különböző relaxációs technikák támogathatnak bennünket szellemi állapotunk ellenőrzésében. Rajtunk kívül senki más nem segíthet magunkon. Gondoljunk bele, ha a testedzéssel egyre jobban megismerjük és uraljuk testünket, a meditációk ugyanezt tehetik a lelkünkkel, megtanítanak megismerni érzéseinket, hogy hatalmunk legyen felettük. Ebben az esetben is minden rajtunk múlik. Vegyük kezünkbe sorsunk irányítását! Tudatosan vezényeljük le, hogyan reagálunk a külvilágra, hogyan kezeljük a számunkra tetsző, vagy nem tetsző helyzeteket. Legyünk életünk karmesterei!

 

A keleti gondolkodás szerint minden szélsőséges érzelmi reakciótól érdemes tartózkodni, mert mindkettő kibillent a középpontból.  

Sokat gyakorolhatunk még, mire idáig eljutunk…

 

Megint csak felmerül pár kérdés…

 

Érdemes idáig eljutni?

Nem lehet mindenki indiai guru…

Azt gondolom, az élet nem azért van, hogy végigmeditáljuk, hanem azért, hogy éljük!

Éljük az életet, miközben a túl nagy végleteken lépjünk át hamar. Éljünk a pillanatnak, legyen az öröm, vagy bánat, adjuk ki magunkból, és ne essen több szó róla, mintha meg sem történt volna, úgy kellett lennie… minden szélsőséges megnyilvánulásból térjünk vissza a nyugalmi középpontba… pont.

 

A kulcs tehát saját kezünkben van, már „csak” tudni kell a zárba illeszteni…