11. Miért vannak még mindig problémáink, ha már tudjuk is a megoldást rájuk?
Május 5. CT: Régebben azt állítottam, hogy sohasem fogok elmenni CT-re, mert a kontrasztanyag abszolút nem hiányzik az embernek. Még egy egészségesnek sem, nemhogy annak, akit egyszer már egy ilyen sejtburjánzásos „betegség” megtalált. Ezzel egyetértek, mégis elmentem a mellkas CT-re, igaz, nem kértem a kontrasztot. Szerencsére nélküle is megcsinálták, végigpásztázták a felső testemet a mellkastól a mellékveséig. Sine morbo. Azaz nem találtak semmilyen kórosat. És ide úgy mentem, hogy semmilyen előzményt nem vittem, a fibrózis gyanún kívül egyéb diagnózis nem szerepelt a beutalómon. A megnagyobbodott nyirokcsomóról nem mondhattak véleményt, mivel nem használtak kontrasztanyagot.
Érdekes, nem? Csak egy!!!!! megnagyobbodott nyirokcsomóról írnak… most akkor megint mi az igazság? Érdemes elmenni vizsgálatokra, vagy sem? Mellesleg minden egyes vizsgálatnál lehet más az eredmény, hisz semmi sincs kőbe vésve.
Miért vannak még mindig problémáink, amikor már tudjuk is, mi lenne rájuk a megoldás?
Ismét megfogalmazódott bennem valami…
Ismerek egy embert, aki gőzerővel kereste a szemtornát, s mikor elmondtam neki, hogy minimum minden nap reggel és este gyakorolni kell, lelohadt a kedve. Azt hitte, egyszer megcsinálja, aztán jól van, elfelejtheti, azaz megjavul a szeme. Legtöbb ember így van ezzel és minden ehhez hasonlóval. Másokhoz fordul segítségért, másoktól várja a segítséget, a megoldást, a kész tervet, mert nem akar saját magán dolgozni. Nem akarja megérteni, mit üzen a lelke a testén keresztül. Ez a „bekapom a pirulát, amivel elnyomom a tünetet” szindróma.
Sokan fordulnak hozzám tanácsért, bár mindent megírok, mégis ugye minden eset egy picit más, mindenkinek más az élete, másabb szemszögből éli az életét, más hatások találnak rá. Hiába hasonlítunk, a saját bőr az mindig más. Nekem is vannak másokéhoz hasonló élményeim, tapasztalataim, kialakult a véleményem róluk, megírtam az összes „receptet”, elmondtam mindent, amit tudtam, de ez mind csupán az én szemszögem, ami egy alternatívának használható fel. A tapasztalataimat át kell fordítani saját életedre, mindenkinek magának kell kialakítania a saját terápiáját. Sosem hittem a standard módszerekben, azokat nem lehet ráhúzni senkire, úgy, hogy pontosan passzoljon, mint ahogyan egy rám szabott ruhát sem lehet ráadni másokra. Egyszerűen nem illik rájuk, valamit azért igazítani kell. Egy módszert sem lehet vakon követni. Többször megéltem ezt is.
Aki önmaga és, vagy a mellette élő miatt siránkozik, aggódik, sustorog a háta mögött és betegnek kezeli, az meg hagyja, azzal együtt vesznek részt a játszmában. Pedig a bizalommal többre mennének, mint a siránkozással!
Jómagam is TUDOM, mit lenne jó tennem, mégis, a saját cipő és a saját akarat az más. Minden úgy alakul az életemben, ahogyan döntök.
Minden attól függ, mennyire akarunk túllépni a problémának megélt dolgokon, vagy még mindig ragaszkodunk a konchoz? Persze, hiszen a miénk, mi hoztuk létre! Mert ameddig nem engedjük el, addig nem is fogunk túllépni rajta, maradnak a tünetek!
A kulcs önmagunkhoz a hit mellett a kitartás, amíg a biztos tudást meg nem szerezzük, vagy meg nem erősödünk. Fontos, hogy azt tegyük, ami jó érzéssel tölt el, amitől bennünk van az a kellemes bizsergés, amelytől azt érezzük, hogy boldogok vagyunk. És akkor nem számít semmi más, rendíthetetlenné válunk…