11. Élettusa - A Napló kezdete

2013.07.18 13:17

HCG TESZT

 

 

19 nap alatt, amíg az eredményre vártam, kiolvastam:

A világ rák nélkül” - című könyvet, némiképp megnyugodtam, megértettem a folyamatot, tudtam, miről van szó, lehet, hogy egyszerűen leküzdhető csupán táplálkozási és vitamin kúrával…

A ráksejtek elfelejtenek meghalni, csak újból kell indítani, úgymond programozni a sejthalált. Mivel? B17 vitaminnal, oxigénnel, mesterséges lázkeltéssel, hasnyálmirigy enzimmel, lúgosítással! Milyen egyszerűen hangzik! Csak le kell állítani őket! Ezt hogyan fogom megvalósítani?

Mindent elkövetek! Néha felvillan egy fénysugár, aztán újra, meg újra elsötétül az ég a fejem fölött, olyankor mindig a mélybe zuhanok…

Érdekes, mások a viselkedésemben nem vesznek észre változást! Ugyanolyan vidám vagyok, én győzködöm őket, hogy nincs semmi baj! Szerintem azt gondolják, nem vagyok normális! Ekkora bajban vagyok, amit nem ismerek el, továbbra is vígan folytatom az életemet! Igen, észrevettem, az élet ugyanúgy megy tovább nélkülem is. A nap ugyanúgy felkel, az eső esik, ha kell, minden ember végzi a saját dolgát, tehát én hiába omlottam össze lelkileg, ez a külvilágban semmilyen változást nem okozott.

Sőt! Nekem is ugyanúgy kell dolgoznom, mosnom, főznöm, takarítanom, ellátnom a családot. Tudok nevetni, viccelődni, tudom szeretni az embereket… Nem vettem észre változást a külsőségekben…

Csak bennem, csak belül történt valami…

 

A lelet megszerzése előtt néhány nappal elkészítettem a HCG tesztet, negatív lett. Megnyugodtam egy kicsit, a könyv trofoblaszt elmélete szerint ezek a sejtek ugyanazok, amik a terhesség elején beindulnak, gyorsan osztódnak, egészen a 8. hétig, amikor a magzat hasnyálmirigye beindul, a hasnyálmirigy két enzimje legyőzi őket.

A ráksejt is termeli a Corio Gonadotrop Hormont, amit a HCG teszt kimutat a vizeletből. Az egyes számú védelmi vonal maga a hasnyálmirigy, ami azt jelenti, hogy a cukorbetegek a hasnyálmirigy csökkent működése miatt nagyobb veszélynek vannak kitéve a rák létrejöttében. Ez elkeserítő, ha az egyes számú védelmi vonalad kilőve, akkor még marad a táplálkozás, amivel legyőzheted!

A B 17 vitamin, a vitamin, amely ciánra és benzaldehidre bomlik le, ezt a vitamint tartalmazza a keserűmandula, sárgabarackmag, cseresznyemag, szilvamag, almamag, lenmag, nektarin, őszibarackmag, galagonya, fűfélék, kukorica, cirok, manióka, köles, a búzafűlé, a klorofill, vagyis minden „zöld”.

 A vitamin azon az elven működik, hogy a gyenge ráksejtet ez a két vegyület elpusztítja, mert a ráksejtnek nincs burka, nem tudnak védekezni, az egészséges sejteket védi a burok! A vitamin fontos anyag a szervezetünknek! Az a baj, hogy nem szedjük, nem eszünk ilyeneket!

A lelet utáni napon megint elkészítettem a HCG tesztet, akkor is negatív lett. Ez bíztató, de az orvosi eredmények nem ezt mutatják. A trofoblaszt elmélet szerint pedig ez a teszt már akkor is kimutatja a rák jelenlétét, amikor az még klinikailag meg sem jelent.

A tesztek jók, a kolléganőmnek kimutatták a terhességet, én is jól készítettem, úgy ahogyan kell! Igaz, hogy már akkor két hete abbahagytam a vérzsírcsökkentő gyógyszer szedését, ettem az alapvitamin csomagot, a Q 10 – et, a búzafű kapszulát, a körömvirág – és zsurló teát ittam, a növénnyel borogattam a csomót. Azt remélem tehát, ha a csomó ott is van, de legalább talán már nem rosszindulatú! Ezt persze csak az újabb kontrollvizsgálat fogja majd eldönteni! Talán már nem rosszindulatú…

 Én már érzem a változásokat! Azt hiszem, legyőztem a rákot! Ilyen egyszerűen! ? Most már tényleg érdekel, mi a helyzet!

Amikor egyáltalán felmerült a probléma, május 23. –án azonnal abbahagytam a vérzsírcsökkentő gyógyszer szedését. Ettől a naptól nem eszem húst és tejet.

Borogattam svédcseppel, sírtam, kilátástalannak tűnt minden, úgy éreztem, végem van. Otthon persze jobb volt, ha magamba fojtottam még ezt is, mert a párom csak lekiabált, ne mondjam már állandóan azt, hogy rák, rák, rák, mert még őt is megbetegítem! Azt akarta, hogy ne beszéljünk róla, tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna. Többek között ezért is kell leírnom, hogy el tudjam mondani!

A tünetek egyben az okok is, amit ott leírtam, mind tünet is volt! Tudhattam volna, csak direkt nem figyeltem a jelekre, melyek ismét magukért beszéltek! Akinél tehát fennáll a tartósan rossz hangulat, depresszió, gyógyszerszedés, cukorbetegség, candidiázis, hormontabletta szedése, esetleg még valami megmagyarázhatatlant lát a szemében, netán csomót is talál, sürgősen menjen orvoshoz! A szem kimutatja! Már tudom! Láttam! Ha idegenként nézünk magunkra a tükörben, elmúltunk 40 évesek, kezdünk a múlton keseregni, kilátástalannak látjuk az életet, nincs új célunk, menjünk orvoshoz!