Reiki

 

Sokat tépelődtem mostanában a reikin, mióta tradicionális reikis hölgyekkel is megismerkedtem. Kicseréltük a tapasztalatainkat. Megtudtam, mi a különbség az én reikim, és az övék között. Az biztos, hogy az energia ugyanaz, mégpedig az az erő, amiből minden gyúratott! Ennek nagyon örülök! A különbség az, hogy a tradicionális reikisek hetente legalább kétszer járnak gyakorolni a mesterükhöz évekig, mire beavatják őket. A mester csak akkor avatja be a pácienst, ha már elég érett rá, ha tudja használni, átadni az erőt, és megvan a hite hozzá. Tehát a mester látja, mikor érett meg a tanítvány. Ilyen módon reiki mester valakiből minimum 3 év gyakorlat után lehet. Rájöttem, hogy ez azért jó, mert a hite erősödik közben, addigra már élni sem tudna a reiki nélkül, folyamatos visszajelzést kap, hatalmas energiával. Ezt hiányoltam az én reikimben, én két hét alatt mestere lettem valaminek, amit még igazán fel sem fogtam. Bizonyos, hogy így kellett lennie, hiszen évek óta magamban készültem már erre, meg talán régebbi életeimben jártam itt, ahová most jutottam el, de…

Hiányzik a folyamatos gyakorlat, egyedül vagyok!

Olyan ez, mint a nappali iskola és a levelező közötti különbség. A dolog így is működik, az erő ráterel az utamra, megváltoztatja az életemet, már nem tudok ellene tenni, ha akarom, ha nem, a változás bekövetkezett, folyamatosan bekövetkezik… Jó lett volna az az örömteli várakozás a következő beavatásra…

 

Megismerkedtem egy reiki mester tanárnővel is, akivel szintén kapcsolatban vagyok, sokat beszélgetünk, levelezünk. Ő is azt mondta, hogy a dolog így is működik, csak folyamatosan gyakorolni kell! Felgyorsultak a tanulási folyamatok a mai világban. Én a saját reikimet megvédem, valóban nagyon jó, sőt eszméletlen szükségem volt rá! Nagyon kellett nekem, ha már addig halogattam, hát akkor két hét alatt kellett megkapjam! Rám szabadult ez a csodálatos erő, ez a hatalom, aminek naponta hasznát veszem, azóta is örök hálával gondolok Sellyre, aki rászedett, hogy vele menjek!

Mégis ezen agyaltam, hogy ezért van az, ha valaki minden hit nélkül megkapja az erőt, aztán elkallódik, nem használja, nem hisz benne, mert nem volt elég érett rá, hogy befogadja, magáévá tegye! A mi reikink tehát csak annak az embernek való, aki már elért egy bizonyos spirituális fejlettségi szintet! Így utólag azt hiszem, én már évek óta erre várok, már az agykontroll óta erre várok, képes vagyok már befogadni, használni!

 

****

 

Bevallom, lehangolt voltam a tegnapi események miatt. Fiam bizonyítványa, meg a párom viselkedése és a saját indulataim… Nem tudom, de úgy éreztem, megint mélyrepülésben vagyok. Elmondtam a barátnőimnek, akiknek mindig van jó ötletük.

Egyik azt mondta:

• Ne keress magadban hibát! Én innen elárulom, hogy Te mindent megtettél! A fiadat például repülni is megtaníthatnád, de csak akkor sikerülne, ha ő is akarná!
• Olyan jó lenne egy kis csönd, egy kis nyugalom…
• A csendet magadban keresd! Érzem benned, most is ott lebeg körülötted! – bíztatott.
• De nem találom… - nyavalyogtam.
• Sok energia elmegy vele, ahogy leválik rólad!
• De még mindig nem vált le! – nyögtem.
• Az apja is ilyen! – mondtam.
• Akkor minden nap megkapod a lehetőséget!
• A tanulásra, hogyan kell ezt kibírni… - vettem át a szót.
• Sok dolgot azért tesz, mert ő szeretné megélni saját tapasztalatával!
• A párom is olyan eszeveszett sebességgel fut, rohan mindig, nem veszi észre, hogy lassabban is pont ugyanoda érne! – mondtam.
•  A hatást nem tudod megszüntetni, de ha megfelelő szögben állsz, nem ér a hatás, csak áthalad rajtad.
• De melyik a megfelelő szög? – kérdeztem.
• A megfelelő szöget nem tudhatod, de ha nem jó az a szög, ahol állsz, akkor állj másképp a dolgokhoz!
• Aki hetek óta szomjazott, attól hiába várod el, hogy lassan igyon… folytatta.
• Én vagyok a szomjazó, aki nyugalomra és csendre vágyik! – mondtam.
• Te kályha vagy, ami meleget és fényt ad!
• Óóó!
• A fény csak fénnyel táplálkozik! A tüzet sem lehet vízzel fellobbantani! Te mutatod az utat, és erősíted a lelket a környezetedben!
• Azt hittem, hogy ehhez gyenge vagyok… - tétováztam.
• Miért lennél gyenge?
• Elhajlik, gellert kap az útmutatásom… - fejtegettem elgondolkodva.
• Mert nem téged látnak!
• Akkor kit?
• A múltad milliónyi pillanatát! A saját múltjukat és elvárásaikat! – mondta.
• Most könnyezek, magától folyik a könnyem… - elindultak a könnycseppek a szememből, végiggördültek az arcomon, elővettem a zsebkendőt, és törölgettem.
• Minél közelebb van hozzád valaki, annál nehezebb látni! – folytatta tovább.
• És elfogadni a változást… - soroltam.
• Te elfogadhatod, de a másiktól nem várhatod el!
• Hát… azt hiszem erre jöttem rá két éve, hogy ők nem változnak, nekem kell, nekem kell elfogadnom mindent úgy, ahogy van. – láttam be.
• Előbb magad fogadd el! – javasolta.
• …. - Most felsorolás következett… megint feltört a múlt belőlem, kifakadtam!
• Mélységesen csalódtam! – fejeztem be az áradatot.
• Akkor most már érted, miről beszéltem? Csak a múlt szemüvegén keresztül látjátok egymást!
• Igen, értem… - olvastam vissza, amiket leírtam saját kezűleg.
• Annyi fokozat van a csalódás és a szeretet között! Úgy haladj, ahogy a lábad és a lelked bírja! Kis lépésekkel is lehet messzire jutni!
• Köszönöm! – mondtam őszinte hálával, mert igen jól esett kimondani mindent!
• Ne felejtsd! Mindannyian boldogságra születtünk, csak nem egyszerre ismerjük fel! – fejezte be a mai leckét a drága!
• Még egyszer köszönöm! – mondtam.
• Gyönyörű és vidám napot! – köszönt el.

 

Közvetlenül eztán egy horoszkópkészítő barátnőmmel beszélgettem ugyanerről. Fiam hazajött, és nézte, mit írtunk egymásnak.

• Anyuci! Te miért rólam beszélgetsz másokkal? – kérdezte.
• Hát… a tegnapi eseményeket nem tudtam megemészteni!

Közben a hölgy azt írta, hogy hagyjam magára a fiamat, az ő sorsáról ő döntsön. – megegyeztünk, biztosan így kellett lennie, semmi sincs véletlen…

• Én elfogadtam a sorsomat… – írtam neki.
• Csak a te sorsod kérdéses! – szólt közbe a fiam.
• Miért? Ezt hogy érted?
• Hát…
• Miért kérdéses? Mi az, hogy kérdéses? – kérdezgettem.
• Ki tudja, hogy mi lesz még belőled? – kiáltotta a fiam.
• Hogyhogy mi lesz még? Nem értem! – faggattam hevesen.
• Eleve egész nap itthon vagy… a gép előtt ülsz… ott mindent megoldasz… hát… - sorolta meggyőződéssel elgondolkodva.
• Nem értem… - csóváltam a fejem.
• A házban vagy egész nap! Ez új! Ilyen még nem volt! Ezért mondtam! – zárta le a fiam.

 

Ettől olyan jól kinevettem magam! Nem értem, mire gondolt, hogy értette? Mi az, hogy „ki tudja, mi lesz még belőled?” Nagyon tetszett a megfogalmazása! Robinak nagyon jó érzékelése van, vajon ezt hogyan gondolta? Mire gondolt?

Ki vagyok?

 

Január 29.

Eszembe jutott, amit nemrég kérdeztek tőlem, ráadásul felmerült ma is a kérdés.

Ki vagyok? Ki vagyok én? Miért vagyok itt?

Érdekes, hogyan magyarázzam el, ha magam sem tudom?

Elmondtam egy- két eddigi szerepemet, és kész. De vajon ténylegesen, valójában ki vagyok? Az vagyok, aki eddig voltam? Vagy sokkal több ennél? Ki tudja a választ? Az én kérdésemre valószínűleg csak én tudhatom, de lehet, hogy még én sem…

Eszembe jutott, hogy néhány éve voltam egy továbbképzésen, ahol az előadó megkért mindenkit, írja le: Ki vagyok én? Írja le rögtön az elsőt, ami eszébe jutott.

Komoly feladatnak tűnt, de elsősorban mindenki, kivétel nélkül mindenki a jelen lévő óvónők közül első helyre azt írta: ANYA. Milyen érdekes, az ember, ha egyszer anya lesz az életben, akkor az lesz az első számú szerepe, amíg él! Második helyre már csak fele- fele arányban írták ugyanazt a választ a jelen lévők, és ahogy haladtunk tovább, annál eltérőbbek lettek a feleletek. Az anyaság elsöpört minden mást az anyák elméjében, beleivódott az összes sejtjükbe… A másodiknál már bekapcsolt az elme, és kezdtünk gondolkodni, kik is vagyunk egyébként valójában?

Nekem, másodiknak a gyerek jutott eszembe, hiszen a szüleimnek én vagyok, és leszek mindig a gyereke. Aztán vagyok még nő, testvér, sógornő, feleség, fontossági sorrend szerint sorolhatók a szerepek a végtelenségig.

Ha megismerkedünk egy számunkra eddig ismeretlen emberrel, mit kérdezünk tőle? Végigfutjuk a kötelező protokollt: hogy hívnak, mikor születtél, hol laksz, apád neve, anyád neve, foglalkozásod, hobbyd? Ez az! Amikor már az embert alaposan felcímkéztük, akkor elhelyezzük a saját dobozába, amit fejben legyártunk neki, és abban a skatulyában él számunkra a másik. De vajon ettől még ismerjük? Tudjuk ki ő? Tudjuk ki a másik szellem, aki abban a testben lakozik? A válaszom nem! És soha nem is fogjuk megtudni, hiszen talán ő maga sem tudja teljesen…

Engem születésem óta érdekelt, hogy ki vagyok valójában, mi lakozik bennem, mi lehet a sok szerep, a felszín mögött? Amikor megszülettem, a szüleim kicsi csillaga, reménysége voltam, aztán jött az öcsém, akkor már testvér is voltam, aztán óvodás, iskolás, felnőtt ember…

A világon sok minden érdekelt, bár azt mondták, aki mindenhez érteni akar, az csak felszínes tudás, mert nem teljesedik ki egyik sem rendesen. Ezzel nem értettem egyet, mert úgy gondoltam, nem baj, ha az ember sokrétű. Nekem is vannak dolgok, amikhez jobban értek, vannak, amikhez kevésbé, vannak, amikhez egyáltalán nem, de azért érdekelnek. Ki vagyok akkor én?

Amióta az eszemet tudom, szerettem gyógyítani, segíteni másokon, nem tudom, miért? Szerettem magam körül a boldog arcokat. Ezért tanultam az egészségügyben, befaltam minden tudást, máig sem bántam meg egyetlen percet sem. Ezzel nem elégedtem meg, amikor ott végeztem, a természetgyógyászat, a gyógynövények felé fordultam. Mindig az olyan könyvek érdekeltek, amelyekből megtudhattam valami újat. Évekig, és ma már mondhatom, évtizedekig gyűjtöttem az információkat, melyeket könyvvé formáltam, beleszőttem saját tapasztalataimat is.

Közben óvónő lettem, imádom az emberpalántákat, akiknek csillog a szemében a szeretet, az őszinteség, a csodálkozás, a tisztaság. Sokszor nagyon jót mulattunk a gyermeki félrehallásokon, ezért összegyűjtöttem egy csokor gyermekszájat, amiket szintén leírtam egy könyvben.

Nagyon szeretek rajzolni, festeni, mert ezzel az ember kifejezheti a gondolatait, ugyanúgy, mint az írással. Imádom a nagy festők műveit nézegetni. Szeretem az extrém dolgokat, mint a vasalóval viaszfestést, gipsztömbből faragást, kötést, hímzést, varrást, makramét, minden alkotómunkát. Emlékszem, még vászoncipőket is varrtam, amit még hordtam is. Ma már ezen nevetek. Amikor nem volt varrógépem, akkor is varrtam kézzel blúzokat, szoknyákat, sőt dzsekit is, aztán még azt is hordtam. Állítom, jobban eldolgozott munkák voltak, mint amikor már lett varrógépem. Ma már ezen is nevetek, elgondolkodtam, hogy lehettem olyan fiatalabb koromban? Ma is csodálom a fiatalok eszét, kreativitását, hozzáállását. Tanulni a gyermekektől is sokat lehet, sok kérdésemre a fiaimtól kaptam meg a választ, vagy éppen egyik óvodásomtól.

Emellett persze falfestményeket is szívesen készítek, miközben glettelni, festeni, mázolni, falat rakni is megtanultam. Rácsot szereltem, fúrtam, faragtam, polcokat gyártottam, egy szép kis tároló szekrényt egyszer egy egész nap készítettem. Máig megvan, használható. De miért hisszük azt, ha valamit a boltban veszünk, az jobb, mint amit mi készítünk? Amiben benne van a verítékünk, a szívünk, lelkünk? (ahogyan mondani szokás)

Anyukámtól tanultam sütni, főzni, ő mindig azt mondta, szeretettel kell elkészíteni az ételt, ezen akkoriban mosolyogtam magamban, nem gondoltam, hogy lehet benne valami. Ma már tudom, hogy bizony, mindent szeretettel kell elkészíteni. Ha úgy készítem, akkor a fiam azonnal megjegyzi, hogy sokkal finomabb, mint máskor. Érdekeltek a különböző diéták, a diétákkal való gyógyítás, így rengeteg receptet felhalmoztam, ezeket is összegyűjtöttem.

Ki vagyok? Talán egy gyűjtögető?

Mindig arra gondoltam, tisztelni kell mások művészetét, még akkor is, ha nekem nem tetszik, ettől még sok embernek vigaszt nyújthat, segíthet a művészet. Ezért vagyok mindenevő a zenében is, amiben meghallok egy dallamot, ami megfog, az nagyon tetszik, függetlenül a stílusától. Soha nem ragadtam bele egy irányzatba, mert akkor nem éreztem volna szabadnak magam. Így történhet meg az, hogy szinte minden stílusból képviseli magát valamilyen cd a polcomon. A fejrázós zenéket azért szerettem, amiért a motorokat, és a szegecselt, csatos, vagabund ruhákat: szabadságot képviselnek! Amikor a hosszú hajú, gitározó, doboló, ordító, izzadt férfiak tombolnak a színpadon, egyfajta szabadságot jelentenek nekem, mert azt tehetik, amit akarnak, nincsenek korlátok. Néztem régi harcos filmeket, amikor egy lelkesítő hadvezér a tömeget maga mellé állította, célt adott nekik, és győzelemre vitték az ügyet, mert a harc hevében nem számított a saját és mások élete, egy célért küzdöttek. Ma ez hiányzik a fiataloknak, nincs ilyen harc, küzdelem, ezért a koncerteken tombolják ki magukat!

Érdekelt az asztrológia, tanulmányoztam az európai, a kínai, indiai horoszkópokat, bár nem hiszem, hogy pontosan meg tudják mondani, ki vagyok én? Az függ attól, hogy hol, mikor, melyik évben, napon, órában, percben, helyileg hol születtem, de attól is függ, hogy milyen körülmények közé, milyen testben, ilyen módon egy horoszkóp sem tudja pontosan megmondani, hogy én ki vagyok. Akárcsak a személyiségtesztek, vagy az IQ tesztek…

Gyűjtöttem a szólásokat, népi mondásokat, idézeteket, mert azokban is megfogalmazódott egy- egy népi tapasztalat.

Szeretem a régészeti filmeket, érdekelt mindig, ki mit feltételez őseinkről. Bár biztos vagyok benne, hogy mind csak egy feltételezés, sok lehet a belemagyarázás, a szubjektivitás. Aztán, ha elfogadtunk egy tant, akkor már felbélyegeztük, nehéz megmásítani, kikerülni az eredeti skatulyából.

Nagyon kíváncsi lennék a családfámra, egészen akár az első ősemberig visszamenőleg. Érdekel, ki voltam előző életemben, ki leszek a következőben?

Tanulmányoztam a világvallásokat, megkerestem bennük a közös pontokat, rájöttem, hogy minden egy tőről fakad.

Szeretem a parfümöket, érdekel az összetételük, sőt magam is megpróbálkoztam természetes parfümök alkotásával. Az aromaterápiát minden nap használom, saját krémeket, gyógy készítményeket szívesen készítek, alkalmazok a mindennapi életem során.

Azt gondolom, hogy az ember minden életkorban más. Gyermekkorban azt hiszi, sohasem lesz felnőtt, milyen jó annak, aki már felnőtt, mert mindent tud. Aztán felnőtt lesz, és nem érti, miért nem nőtt fel? Miért nem tud mindent. 20 évesen világmegváltó, lázadó tervekkel indul, aztán talán 30 évesen lehiggad, kezdi észrevenni, hogy nem egyedül van, nem különálló személy, hanem egy nagy egész pici része. Ezt én akkor vettem észre, amikor a 20 éves kolléganőmben magamra ismertem. Komoly problémáim voltak azzal, hogy megtudjam, mi az élet értelme. Már a kötelező középiskolai olvasmányból is azt hittem, választ kaphatok. Az ember tragédiája… Mi az élet értelme, célja?

„Az élet célja a küzdés maga” Kaptam meg a választ. Sokáig, 26 éves koromig kerestem tovább, amikor feladtam, nem találtam célt, olyan kilátástalannak tűnt minden. A jövő sötét felhőbe burkolózott… Akkor az agykontroll tanfolyam mentett meg. Csodálatos volt arra gondolni, hogy a jósággal megmenthetjük a világot, magunkat.

Aztán az évek során újabb célt veszítettem, már nem volt elég az agykontroll, megint feladtam a vágyaimat, amik elérhetetlennek tűntek. Ha az ember a testével azonosítja magát, és azt hiszi, nem több mint egy húskupac, amely majd elporlad a földben… Ha csak az anyagi világban akarunk teremteni, az nem hoz megváltást! Amikor megszerzed, rájössz, hogy nem ez az, amit kerestél. Nincs katarzis…

Arra gondoltam, hogy az ember élete első felét ezzel tölti el, hogy az anyagi világban teremtsen, felnevelje a gyerekeit, aztán pedig ott áll, és megkérdezi egy napon magától: Ez volt az élet értelme? Ez volt a célom? Ha igen, akkor most hogyan tovább? Mostantól mi legyen a cél? Ilyenkor sokan elbuknak, betegségeket kapnak, mert menekülni akarnak az élettől, a folytatástól. Rengeteg betegség filozófiai könyvet olvastam, melyik betegség mit üzen? Ekkor sikerült egy új barátnőt szereznem, akinek sokat köszönhetek, egyenesen a reiki felé vezetett, amit máig köszönök neki. Életem eddigi legjobb döntése volt! Valóban úgy lett, ahogyan a mesterem megmondta: az életem gyökeresen megváltozik, mert ez az energia ráterel az utamra, amiért valójában a Földre születtem. Valóban így van! Másfél éve az életem folyamatosan változik, fenekestől felfordult minden.

Azt hiszem az élet csak játék, színjáték, ahogyan Shakespeare mondta: „Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő”. Valóban csak játék lenne? Vagy csak tanulás? Vagy önként vállalt feladat?

Akkor mégis, ki vagyok én? Az eddigi szerepeim végtelen felsorolása után, ki vagyok? Azt hiszem, az ember a születése pillanatától haláláig ezt keresi, de talán sohasem ismeri meg önmagát valójában. Ki vagyok? Anya, gyermek, testvér, nő, pár, sógornő, óvónő, ápolónő, írónő, füves asszony, dietetikus, szakács, fodrász, festő, utas, utazó, vevő, eladó, sétáló? Címkék, címkék, bélyegek, bélyegek sorozata.

 Ki az, ki bennem kérdez, ki az, aki válaszol?

Hát nem tudom… nem tudhatom a válaszokat, életem végéig keresni fogom. Azt hiszem, a felsoroltakból a legtöbb szerep volt csupán, ha nem mind, és az csak VOLTAM.  Most pedig vagyok, vagyok, aki vagyok, ÉN vagyok! Tétova útkereső csupán… (de ki az az ÉN?)

Egyet biztosan tudok: most a helyes úton járok, rengeteg változás következett be az életemben. Rengeteg csodálatos EMBERT ismertem meg, sok fantasztikus barátot szereztem, akik visszaadták az életbe, az emberekbe vetett hitemet. Hálásan köszönöm Nektek! Köszönöm a hitet, a szeretetet! Mindent köszönök!

 

Ez jó megfogalmazása volt az eddigieknek, sőt azt hiszem, hogy talán rátaláltam a belső utamra, amire mindenkinek rá kellene találnia. Nagyon remélem, hogy így van. Ettől annyira felbuzdultam, hogy verset is írtam. Egyik este, a csillagfényes éjszaka költővé varázsolt engem. A szavak, rímek csak úgy hullottak a fejemből, össze- vissza, nem tudtam aludni tőlük, le kellett írjam. Aztán azért nem tudtam aludni, hogyan fogom összehozni, de már félálomban, csukott szemmel írtam a szavakat a papírra, másnap a gépen csak összeraktam a verset. Egészen jó lett. Már értem, ilyen a sugallat, az ihlet!

Nagyon tetszett, nagyon jó ez! Így kell írni! Szeretek írni, verset írni! Örülök neki!

 

Február 1.

A változás bekövetkezik minden téren. Párom egyre változik, magam is csak lesem. Ma anyukámhoz mentünk látogatóba, közben beszélgettünk.

- Ha van Isten az égben, akkor láthatja, hogy én mennyit küzdöttem, harcoltam, dolgoztam, most már lehetne egy nagyobb nyereményem a lottón! – kezdte.

- Szerinted az megoldana mindent? Még mindig itt tartasz? – érdeklődtem.

- Lásd be, hogy sok mindent megoldana, legalább az anyagi gondjainkat! – folytatta.

- Hát… - néztem rá mosolyogva.

- Hát, ha van Isten az égben, akkor miért nem ad egy nagyobb nyereményt a lottón, hiszen évek óta játszom. – sorolta.

- Mert mindenki csak anyagi javakat kér, Ő pedig azt nem ad, csak lelki gazdagságot! – folytattam.

- Jó rendben, kérek Tőle lelki gazdagságot, de anyagit is adhatna, hogy egy kicsit könnyebb legyen! Láthatja, hogy igaz szívvel, becsülettel dolgoztam mindig! Miért nem nyerek? Miért nem nyernek az emberek? – kérdezte.

- Mert nem hiszik el, hogy méltóak rá, hogy lehetséges! – feleltem.

- De én elhiszem, én méltó vagyok rá! – fogadkozott.

- Ha elhiszed mélyen belül is, akkor nyerni fogsz! – mondtam.

- Úgy legyen! Ha hazamegyünk, megnézem a szelvényeket! – mondta.

Aztán, amikor hazajöttünk, megnézte, de sajnos nem nyert semmit, még egy találata sem volt. Láttam, dühösen összegyűrkölte a szelvényeket, kidobta a kukába, és magában morgolódott egy darabig.

 

Versek

 

Február 10.

Nem tudom, mi történt velem, most kezdtem verseket írni, pontosabban január 31.-én este. Egyszerűen eszembe jut egy gondolat, és nem hagy nyugodni, rímek potyognak a fejembe, tollat ragadok a kezembe, aztán csak írom, írom a sorokat. Elolvastam a fiamnak, aki eléggé elcsodálkozott. Azt mondta, olyan, mintha irodalom órán ülne, éppen verselemzés előtti felolvasáson. Persze, nem tudok verset írni, bár gyermekkoromban sokszor faragtunk rímeket egy- egy játék közben, amin jókat nevettünk, aztán elfelejtettük az egészet. Most viszont értetlenül állok a dolog előtt, de ha nem hagy nyugodni, kénytelen vagyok leírni. Mára már több hosszú versem van, és úgy érzem, még nincs vége a vers korszakomnak. Meghajtom magam az írás előtt, és írok tovább. Nagyon jó érzés egy vers, vagy egy új könyv születése. Anikó szerint megnyílt nekem valami csatorna, szerintem, mindenki tud írni, hiszen én sem tudok verset írni, csak leírom a gondolatokat, amik jönnek. Lehet, hogy nem is én írom? Lehet, hogy csak sugallatok? Üzenetek? Nem tudom, de ez most mindegy is, mert amikor el kezdem írni, még én sem tudom, mi lesz a vége. Az eleje jut eszembe, és az nem enged megszabadulni a gondolattól, amíg nincs a papíron az egész. Robi azt mondta, most már jó lesz, ha az injekciózást abbahagyom, mert azóta van ez. Biztos vagyok benne, hogy a fagyöngy injekció nem tesz senkit költővé, másutt kell keresni az okát, de nem teljesen mindegy? Én írom, vagy diktálják? Mindegy! Írom, és ez nekem is jó! Legyen hát!

 

Vesekő

 

2010.02.11.

Ismét van vesekő, amit tavaly fedeztek fel, akkor kezdődött, de az idénre nem kisebb lett, hanem már 7.5 mm. 

A.barátnőm javasolta, hogy tűntessük el együtt. Ő kezel, én pedig faragjam minden nap, azon kívül költő vagyok, írjak hozzá egy verset.

Eszméletlen jót nevettem! Jó, legyen, új játék, de jó!

Írtam egy verset, és gondolatban elképzeltem, hogy mindig lemegyek a vesebányába, és kicsákányozok egy darabot belőle, majd az uréteren keresztül kitolom talicskán. A fejemen bányász sisak, kezemben csákány, odalenn arany fény világított, és a követ is aranynak láttam. Akkor gondoltam, ki kell bányászni, mert karkötőt készíttetek belőle.

Erre Anna mit mesél? Arany lézerfénnyel kezeli, hogy csökkenjen! Szóval vettem az „adást” rendesen!

Hát ez hihetetlen! És minden lehetséges! Fantasztikus!!!!!

Íme, a vers:

 

Veseballada

 

Jobb vesém imádlak,

Tisztítsd magad!

Takaríts ki onnan

Múlt dolgokat!

 

Iszom a vizemet,

Halld hangomat,

Jobb vesém imádlak,

Tisztítsd magad!

 

Vizsgálatok

 

Úgy gondoltam, hogy elmegyek egy teljes vérképre, és egy totális ultrahangra, azon kívül semmi másra. - Na, de az ember tervez, a doktornő meg végez! Már az időpontot adó hölgy szeme is fenn akadt a négy az egyben ultrahangon, amit kértem, hát még a doktornőé, amikor február 3. – án bementem hozzá. Már ott belekötött abba, hogy jobb mell ultrahang. Kiakadt azon, hogy a másik nem is létezik? Ezt taglalta a nővérnek felháborodottan, mert a beutalón csak az szerepelt, hogy jobb mell ultrahang. Utána hozzám fordult, és megkérdezte, mikor voltam mammográfián. Amikor megtudta, hogy 2008. – ban, igencsak kiakadt!

- Nézze, én most nem fogom megcsinálni a mell ultrahangot, hanem inkább jöjjön el hozzám B-re, és ott lesz egy mammográfia, azt is én csinálom, amihez egyébként is tartozik az ultrahang, azon kívül pedig csak azzal nem tudunk kimutatni semmit, csak ha már bazi nagy! Miért nem akar mammot?

- A sugárzás miatt… - attól is kiakadt rendesen.

- Ezt nem mondja komolyan! Naponta több sugárzást kapunk a környezetünkből!

- Akkor nekem elég lesz annyi, köszönöm!

És ekkor kezdte sorolni az érveket, amiket ilyenkor szoktak… Igyekeztem kizárni mindezt a fejemből.

- Na, feküdjön fel! – jutottam el végre a vizsgálóhelyig - Hozott régebbi leleteket? Vagy az is jó helyen van otthon?

- Igen, otthon vannak… - lapítottam.

- Persze, hiszen ott a helyük, igaz? – dühöngött, de aranyosan

- Nőgyógyásznál mikor volt? – érdeklődött, amikor végre már rám nyomta a kenőcsöt.

- Ó-ó! – nyögtem.

- Igen?

- Három éve? Talán…

- Nézze, a maga érdeke, hogy kivizsgáltassa magát! Itt vannak ezek a modern eszközök, használják ki! Önökért vannak! Én nem értem ezt!

- Én pedig direkt örültem, hogy önhöz kerültem, mert tavaly is olyan aranyos volt, és kedves.

Ettől egy kissé meglágyult, elmosolyodott.

- Tudok még ilyet kérdezni! – nevette.

- Gondolom… Ön találta meg tavaly a vesekövet…

- Igen, itt is van a veseköve, 7.5 mm… - nézte tovább a képernyőt.

Akkor hasi, nyaki, és lágyéki ultrahangot készített, ami kimutatott egy csomót a lágyékban, de azt akkor elhalt zsírszövetnek minősítette. Ekkor mondtam, hogy azt én kértem, mert sokszor annyira fáj lágyékban, hogy nem tudok járni sem. Azt válaszolta, hogy az gerinc eredetű, és rákérdezett, hogy vizsgálták e valaha a gerincemet? - Hát, nem… Megkérdeztem, hogy az elhalt zsírszövettől fájhat e lágyékban, de azt felelte, hogy az gerinc eredetű. Eme vizsgálat után alig bírtam hazajönni, mert megint annyira fájt, és este már hidegrázással feküdtem, valamint egy teljes hétig alig bírtam járni…

 

A vesekőtől persze mindenki kiakadt! (a családban…)

- Állati! Legyőztem a rákot, és egy vesekőtől vagytok kiakadva? – csodálkoztam.

A azonnal kész tervvel jött, hogyan gyógyítsuk meg.

Ő szellemgyógyász, prána gyógyász, reiki mester, és még nem tudom mi, rengeteg ilyen irányú végzettséggel bír, komplex természetgyógyász már, hát azt javasolta, hogy ő is kezeli, én pedig faragjam, naponta háromszor az agykontrollon tanult laboratórium technika szerint, valamint írjak egy verset hozzá, ha már költő vagyok.

A fenn említett csoda történt akkor is!

Én aranynak láttam, - ő arany lézerrel kezelte!

No, de pár napja rákérdezett, hogy kezelem e még a kövemet? Biztosan érezte, hogy lazult a dolog, mert már nem kezeltem, hiszen úgy láttam, hogy szétrobbant, és a víz levitte!!!!! Ő azt mondta, csökkentsük a követ, én azt mondtam, tűntessük el! (16 nap állt rendelkezésünkre!)

Nos, én hittem, hogy a röntgenen nem lesz rajta, és a doktornő keresni fogja, hová tűnt, de a figyelmét alaposan eltereltem a makacs hozzáállásommal… (ettől függetlenül a lelet készítésekor még kereshette, sőt szidhatta is szegénykém önmagát odabenn, hogy hogyan tudott ekkorát tévedni az ultrahanggal…)

 

Elmentem a rendelőbe, (mert elég erőszakos volt a doktornő…)

 

1. nyaki gerinc elölről
2. nyaki gerinc oldalról
3. gerinc oldalról
4. vese elölről
5. mammográfia 4x

 

Ez ugyebár kapásból 8 röntgen…

Nem győztem Szent Carbiel angyalt kérni, hogy mentsen meg a sugárzás mellékhatásaitól!

Utána várni kellett, jó sokára jött a doktornő, mert a délutáni rendelésen voltam az első, - csak éppen az orvosok sohasem érnek oda időre, a többi elfoglaltságuk miatt - majd mell ultrahang kellett volna, de előtte már jól leszidott, hogy miért nem hoztam el az eddigi leleteimet, meg mit kaptam kezelést, de nem vállaltam el semmit, stb.

El tudom képzelni, hogy ők ilyenkor mennyire kiakadnak egy ilyen „betegtől”, hisz elgondolják szegények az eddigi tapasztalataik alapján, hogy mi minden történhetett volna!

Kedvesen, engedelmesen végighallgattam a nagy kioktatást, a fiatalságomat, és a családomat, stb.

Ám megmondtam neki:

-  Án már számot vetettem mindennel, még a halállal is! Ha menni kell, megyek! Most is csakön miatt vagyok itt!

– Nem miattam, hanem önmaga miatt kell itt lennie!

 

Persze, csak ő nem tudja, hogy én mit tettem meg magamért! De ha kell, ha szólít az Úr, akkor megyek! A halál időpontját úgysem én döntöm el… (azért, amikor a fiaimat említette, egy pillanatra elszorult a torkom, de hát velem volt a reiki, és az angyalok!) – Köszönöm! No meg a rengeteg barátnőm kedves gondolata! Ettől lett minden megint olyan jó! J - mondhatni mennyei, spirituális élmény!

Már vöröslött a feje az idegtől, amikor végre lefektetett az asztalra. Azt mondta számol, és már harmincnál tart! Én nem akartam őt kihozni a sodrából, de hát úgy gondolom, az életemről én döntök, nem más…

Akkor ott egyből egy pontot nézett, tiszta ideg volt, hívta az asszisztensnőt, aki készítette, és máris mondta, hogy ezután kér arról a pontról egy nagyított felvételt.

Kicsit ment fel a vérnyomásom, már én is ideges lettem… de közben imádkoztam rendesen, és szórtam az ÁLDÁST! J

- Mellkas rtg. mikor volt?

- Hát… tavaly…

- 2010 van! – figyelmeztetett.

- Akkor az is tavalyelőtt, 2008 októberében…

- Marcsi! A nagyított felvétel előtt kérek egy mellkas rtg. - t is a hölgyről!

- Hol műtötték? Az onkológiai intézetben?

- Nem, a Szent Imre kórházban.

- Ki?

- K. I., a sebészet tanárom. Szegény…

- Miért szegény?

- Mert ilyen tanítványa van!

- Nem mondjuk el neki! – mosolygott.

- Na, Kati, már tudom, miért voltam ideges! Egészségügyis… - nézett az asszisztensre, aki éppen előtte említette, hogy előbb kellett volna találkoznom ezzel a doktornővel.

- Piszok jó sebész, akit 40 év után, pontosabban 39 év után dobtak ki úgy a kórházból, hogy este telefonon odaszóltak neki, másnap már be se kell menjen! Hogy miért? - Hát ezt gondolhatjuk…

- Sajnálom… Pedig úgy futott, mint egy nyúl, sohasem lazsált, átugrott tíz fiatalt!

Nagyon sajnáltam…

Ez után diktálni kezdte a Kati nevű asszisztensnőnek, hogy talált egy bizonytalan eredetű csomót…

Kimentem a folyosóra…

Megemlítettem a páromnak, hogy talált valamit, de berezelés helyett azonnal kész terv állt össze a fejemben: ha bármi van, akkor hazamegyek, újfent megrendelem a B17 vitamint, a fagyöngy injekciókat, és elolvasom a saját könyvemet!

Hát nem ezért írtam?

No, ettől jobban is éreztem magam.

Behívtak, egy mellkas rtg. – re, elölről, oldalról, és persze a nagyított mammográfiára!

Na, ez már 11 rtg…

Szegény Carbielnek volt velem dolga!

Éreztem, hogy velem volt, és nagyon köszönöm neki!!!!!

Még a vetkőzőben kellett ücsörögnöm, hátha nem jól sikerült befogni a mellemet, és még egy felvétel kell…

Felkaptam egy pólót, és ismét imádkoztam, reiki harmónia, mesteri erő, angyalok:

- Szent Ariel, Uriel, Gábriel, Rafael, Michael, és óh, Uram, segítsetek, kérlek! – néztem fel a mennyezeti lámpára…

Mert mindenkihez imádkoztam, de az Úrhoz még mindig nem mertem… mert nem tartottam magam méltónak, de amikor már nagyon magam alá kerültem, hozzá fohászkodtam.

Abban a pillanatban, amint kimondtam: Uram, segíts, kérlek! - és felnéztem a mennyezeti lámpára… - kinyílt az ajtó.

Beszólt az asszisztens, felöltözhetek, sikerült a felvétel. Kimentem a folyosóra…

- Vártam…

A doktornő személyesen jött ki hozzám:

- Ezt most megúszta! – mondta kissé fenyegető hangon - Csak egy heg volt! – megfogta a kezem- Fél év múlva itt nálam! – fenyegetett meg - Különben maga után megyek!

Közben fogta a kezem az egyik kezével, a másikban meg ott lapultak a leletek, és még tartotta.

- Rendben! Itt leszek! – vigyorogtam a boldogságtól, hogy szerencsére nem talált semmit.

A nyakába ugrottam, és megpusziltam, olyan aranyos volt!

Olyan viharos sebességgel száguldottam ki onnan vigyorogva, hogy a párom alig bírt követni…

 

Ezután beszáguldottunk a Sparba vásárolni, majd az autóban hazafelé megnéztem a leleteket.

 

Negatív sok minden, a folt hegnek bizonyult, és van egy kis gerinc sérv, de ami a legfontosabb:

 

A VESÉBEN POZITÍV KŐÁRNYÉK NEM TALÁLHATÓ!

 

El tudjátok képzelni, hogy mennyire üvöltöttem?

 

Elárulom, hogy A barátnőmmel ketten voltunk a tettesek!

Szuper!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 

Már ég a 3 hálagyertya! J

 

2010.02.19.

 

Ha jól belegondolunk, csak egyedül velem már mennyi csoda történt eddigi rövidke kis 47 évem alatt! (másnak ebből egy is elég lenne egy földi életre, nekem halmozódik! - mi kell még? Mit kell még bizonyítsak? – a cukorbetegség, a rák, a vesekő… - kell ettől több csoda? – pedig nekem még ettől is több volt! Angyal rituálé, szeretet egysége, spirituális álmok, ha a többit nem is említem…) Én minden esetre hálásan megköszönöm, hogy mindezt átélhettem, és átélhetem! Köszönöm, és ez csak egy szó… ki sem fejezi, amit érzek!)

 

2010.02.20.

 

Fenti kis megjegyzésemet elmondtam a páromnak, is, és azt is hozzáfűztem, hogy bizony van az én életemnek is valami magasabb célja, ha ennyi csodát átélhettem eddig.

Talán éppen az, hogy bebizonyítsam másoknak is, hogy az ember bármire képes, ha eléggé elszánt!

Bárki megkaphatja a csodákat, csak engednie kell, hogy megtörténjen!

A vesénél szerintem leginkább a szeretet számított, a jobb vesém, imádlak! Valamint a hozzáállás! Ha bármi bajunk van, azt nem kell sajátunknak nevezni, úgy kell érezni, hogy kívülállók vagyunk, velünk ez nem történhet meg, és csak hinni kell rendíthetetlenül a gyógyulásban, valamint szeretni kell minden porcikánkat, mert ha szeretjük, nem okoz nekünk gondot!

Még azt is eldöntöttem, hogy ezennel legyen vége a testi játszmáknak, és koncentráljak már végre az igaz feladatomra, amiért itt a földön élek, éppen ebben a testben!

 

2010.02.21.

 

Vértisztító

 

A barátnőmtől kaptam a következő mailt:

Figyeld az érzéseid, kb. fél órája végeztem veled, kaptál vértisztítót meg egy teljes testkezelést.

A Vértisztítóval elvileg a keringésed jobb kell, legyen, meg lehet más hatása is. A szellemed 72 óra múlva leszedi és visszaküldi a Szíriuszra, neked nincs dolgod vele:):)

 

Mit éreztem mindeközben?

 

Szuper!

Bevallom, teljesen jól érzem magam!

Lágyan ringatóztam!

Miközben az „atya szerelmes levelét” hallgattam! – Vajon miért? Véletlen? - De jól éreztem magam!

Hát akkor már tudom, hogy miért! Képzeld! Egymás után többször is meghallgattam! Fantasztikus volt!

Köszönöm, köszönöm, köszönöm!

Nagyon puszillak! Te bármikor teszel velem valamit, nekem az annyira fantasztikus, égbe emelő! Milyen jó, hogy nem tudom előre, mert így nincsenek elvárásaim!

 

2010.03.12.