A rossz hírek napja

Négy napja olyan őrjítően elviselhetetlenül ég, szúr, hasogat a karom, hogy amiket eddig írtam, azok bizony ehhez képest csupán bemelegítések voltak. Már fekve sem tudom elhelyezni úgy, hogy legalább néhány pillanatra elnyugodjon.  Emellett egyre több olyan ember látogat meg a barátnőimen kívül, akik még soha nem jártak nálam. Talán azt hiszik, meghalok, és még utoljára megnéznek? Eszembe jutott a „vérszagra gyűl az éji vad” - verssor. Fiam szerint ez jó jel. Jó?

Tényleg, lehet, az utolsókat rúgom, csak nem vagyok hajlandó beismerni? Az ember már csak ilyen, másokról is nehezen hiszi el, hogy távozhatnak, de önmagáról végképp nem akarja elfogadni. A legeslegutolsó pillanatig él benne a remény, hogy még maradhat. Akkor is, ha már minden elveszett. Kapaszkodik az utolsó szalmaszálba is, csak maradhasson. Tehát mégiscsak szép az élet, érdemes élni.

07.14. Teljességgel kibírhatatlan volt, nem is tudom, hogyan éltem túl. Egész nap százezerrel tombolt a karom. Se feküdni, se ülni nem tudtam. Bömböltem és kentem mindennel, borogattam, de falra hányt borsó volt. Este megettem egy Algopyrint. Semmit nem ért. Azon sírtam, meddig kell ezt még kibírnom? Ha meg kell halnom, miért nem megy egyszerűbben? Mivel érdemeltem ki ezt? Mikor lesz már vége? Éjjel kettőig szó szerint fetrengtem, utána már „csak” alapjáraton őrjöngött. Egy szemhunyásnyit sem aludtam.

07.15. Kibírhatatlan. Fekszem és ülök, de sehogyan sem jó.

07.17. Ez a klinika minden képzeletet felülmúl. Először is az orvos nem mondott semmit. Elküldött MR-re, de hogy utána hová, merre, arról elfelejtett tájékoztatni. A vizsgálat napján három helyen is kerestem, a betegirányítónál, a rendelőben és a fekvőbeteg osztályon. Próbáltam telefonálni, ám többszöri nekifutással sem sikerült senkit sem elérni, akit meg igen, halvány gőze sem volt semmiről. Letelt a tíz nap, gondoltam, személyesen. Úgysem jutottam többre. Sehol senki sem tudott semmit, az orvost nem lehetett megtalálni, telefonos elérhetőséget nem kaptam. Azt tanácsolták, jöjjek vissza egy hét múlva, akkor rendel, és célszerű ahhoz visszamenni, aki küldött. Ez ma volt. Ismét bementem potyára. A betegirányító annak rendje és módja szerint felvett és odaküldött a helyszínre. Üldögéltem is ott másfél órát, de rendelés nem volt. Gondoltam, túl korai, majd biztosan lejön az osztályról. Mire egy „kedves” nővér torka szakadtából megkérdezte, kire várok. Majd közölte, hogy a doktor úr benn sincs, a vizes VB-n van. Mondtam, jó másik orvos is, csak végre valaki csináljon már valamit. Erre elkérte a papíromat. Jó hangosan üvöltve, hogy minden beteg, aki a folyosón ült jól hallhassa:

- Ezzel nem is az XY doktorhoz kell menni! Rá van írva a papírra, hogy ZW doktorhoz továbbítjuk. Hozzá kell mennie, ő holnap rendel. Ez egy daganatszerű elváltozás, ezzel XY doktor nem is foglalkozik, csak el kellett volna olvasni a papírt – oktatott ki fölényesen. Elolvastam, de mivel ebben a kórházban még sohasem jártam, fogalmam sem volt, hogy nekem kell kitalálnom, merre tovább. Oké, elküldtek MR-re, de azért annyit még hozzáböffenthettek volna, hogy az eredménnyel ZW doktorhoz menjek vissza. Ilyen állapotban megspórolhattam volna három potya utat is.

Ezen tortúra után teljesen kimerülve estem ágynak. Csakhogy az ágy sem ad ilyenkor enyhülést. Tombolt a kezem, görcsölt a nyakam. Rengeteg fetrengés és kínlódás után sikerült felvennem egy kevésbé őrjítő pozíciót. Az biztos, hogy ezt csupán a reikinek, az agykontrollnak, az általam alkalmazott krucifixeknek és a jógának köszönhetem. Mármint, hogy még eddig kibírtam. No, meg talán a kitartásomnak és a végtelen türelmemnek is. Nem értem egyébként, olyan tré állapotban vagyok, mely egyre rosszabbodik. Most mi a cél? Már a végsőket rúgom, vagy még van kiút? Nem vagyok hajlandó beismerni, hogy ez már a vég?

07.18. A betegirányítóban dolgozó két hölgy elnézést kért a tegnapi miatt. Mondván nekik senki sem jelezte, hogy XY doktor nem lesz benn, és hogy nem is rendel, a rendszer simán beengedte őket. Ma végre bejutottam ahhoz az orvoshoz, aki ortopéd traumatológus és szakterülete a mozgásszervek daganatos betegségei. Nevette az általam babahordozóból varrt kartartó hámot. „Miféle szerkezete van magának?” Mondtam, én varrtam, mert nem bírom cipelni magam. Semmit nem kérdezett, csak azt, hogy elkészült az MR? És már tette is be a CD-t a gépbe. Tudta, ki vagyok és miért mentem. Teljesen normálisan elmagyarázta, hogy a kulcscsont alatt mennek le az idegkötegek a karba. Ez a pukli azokat szőtte be és nyomja. Megnézzük, hogy jóindulatú-e? Mert egy idegsebész feladata lesz, kibogozni a benőtt idegeket. Ha rosszindulatú, akkor is műthető, csak esetleg előtte egy kis kezelés, kemo, sugár… Holnap megyek a kísérleti rákkutató intézetbe citológiára, egy hét múlva a lelettel ide vissza.  Most már csak azért kell szurkolni, hogy az derüljön ki, jóindulatú. A felkarcsont teljesen rendben van. És a lógás? Ha az idegműködés visszaáll, a deltaizom majd újra megemeli. Sietni kell, hogy ne tartson soká ez az állapot, minél kevésbé károsodjanak az idegek. Képzeld, ha nem kellene sietni.

07.19. Mindegy, hányadika van, a szerda a rossz hírek napja. A kísérleti rákkutató intézetbe mentem úgy, hogy semmilyen diagnózist nem vittem. Respektáltam, hogy tiszta lappal indulhattam, vagyis nem leszek egyből előre elkönyvelve. Ez az orvos egy IGAZI profi volt. Percek alatt kész lett a mintavétel, nem is fájt és időre meglett az eredmény is. Behívott és gyászos hangon jelentette be, hogy sajnos ezek egyértelműen daganatsejtek, ez egy olyan rosszindulatú folyamat, mintha valaminek az áttéte lenne. Ekkor tudta meg az előzményeket. Egy kiegészítő immunvizsgálatot is elvégeznek a mintából, mely már holnap az orvosnál lesz. Nos, mit mondjak erre? Ennyit ért a sok ima és kérés? Pedig mindenki jobban járt volna, ha mondjuk egy jóindulatú fibróma. A mérgezést és a sugarazást nem vállalom. Remélem, azért megműtenek, aztán lesz, ami lesz. De komolyan, hallottatok már vállrákról? Röhejes. Most már tényleg véget kellene vetnem ennek a különlegesen ritka betegségeket gyártó folyamatnak. Viszont belegondolva, már kilenc éve C5 pozitív citológiai leletet produkált az itt lévő megnagyobbodott nyirokcsomó. Ami hét évig ugyanakkora maradt. Ez a pukli is ott van már három éve. A daganatsejtek eddig is itt voltak. Nem értem az egészet, de a miérteket főleg nem.

Alvás közben az jutott eszembe, mi van, ha belevágnak és szóródni kezd? Lehet, hogy kiszedik, de ekkor kezd majd terjedni. Valamivel meg kellene akadályozni, de nem kemo-sugárral. Barátnőm szerint „nem szóródik, mert egyben van, kiemelik, lefejtik az ideget róla. A dagit nem úgy veszik ki, hogy hűbelebalázs csak vágnak! Ott vannak a leletek, az Uh,az MRI, látják hol van, mekkora, lefejtik a környező szöveteket és kiemelik a dagit. Ez a legjobb, mód. Tudod, ahogy Hofi mondta, a sebész levágja, kivágja, látványosan tesz valamit, míg a többi csak tapogat, találgat.” Jó, szóval egyben van. Utána vedelem a céklalét, eszem a sárgabarackmagot, és veszek még kenderterméket, meg B 17 vitamint, mint anno. A daganatok előzménye a szövetek gyulladása, ami elfajulhat rosszindulatúvá. Nos, biztosan a gyanúsított nyirokcsomó szakadt meg az emeléstől és ott kezdett el szervezkedni 2015.01.22.-én. Begyulladt, és még az év decemberében jól megreccsent, amikor ráestem. Aztán kezdett el nőni, de az alkalmazott kezelések hatására szerencsére elég lassan. Elképzelhető, hogy a nyirokrendszer érintett benne, tehát ha akart volna, máshol is nőtt volna pukli. Mégis csak itt nőtt, ezen a helyen, ahol eséskor megreccsent.