A nyirokcsomó áttétek alternatív gyógymódjai

2016.02.29 08:57

A nyirokcsomó áttétek alternatív gyógymódjai

 

Jobb híján rákerestem a neten erre a kérdésre és rögtön Dr. Tullio Simoncini Rómában élő,  anyagcsere betegségekre specializálódott sebész-onkológus lapja jött fel, aki a filozófia területén is doktori címet szerzett. Erőteljes ellenállást tanúsít a gyógyítani hivatott orvosok elvtelen alkalmazkodásával szemben. A hagyományos onkológia teljes kudarca, hogy a beteget hamissággal és hazugsággal veszik rá a kezelésekre, melyek kizárólag arra szolgálnak, hogy hamis gyógyulás illúzióval kecsegtessék őket. Szerinte (is) 40, 30, de még 20 évvel ezelőtt is lehetséges volt meggyőzni az embereket a hivatalos onkológia hatékonyságáról és eredményeiről, de ez ma már nem lehetséges. Legalábbis nem száz százalékban, mert bizony még ma is, akiket én ismerek, bevállalják, mondván adnak egy esély maguknak. Mire is? Szerintem, aki ennek ellenére meggyógyul, az nagyon meg akar gyógyulni és feltétlenül hisz vagy az orvosban, vagy a mundérban, esetleg a kezelések hatékonyságában, de önmagában mindenképpen és a betegséggel felismeri, min érdemes változtatnia. Olyan ember még sosem gyógyult meg, aki a régi módon próbált tovább élni. Biztosan az önszuggesztiót is alkalmazza, azért gyógyul meg, amellett persze az összes pénzét elkölti csodaszerekre, melyektől azt várja, hogy minden tünete elmúljon. Az emberek többsége ma már nem fogadja el a kiüresedett szavakat, melyek csak feltételezésen alapulnak, ráadásul rengetegen belehalnak, nem is a rákba, inkább a gyógymódokba. Aki mégis elvállalja a hagyományos kezeléseket, félelemből teszi, hogy az is meglegyen, mert nem meri kihagyni. Nem is csoda, ha az orvosok olyan erővel tukmálják, és ok adatokkal bizonyítják, mint például fentebb megírtam. Sőt, attól sem riadnak vissza, hogy megfenyegessék a természetgyógyászokat, ezért azt mondják ma már, hogy kiegészítő kezelésként azt is bátran igénybe vehetik, azzal a felkiáltással, hogy úgysem ér semmit. De valljuk be, vajmi keveset ér akármilyen gyógymód, ha a páciens nem hajlandó változni, változtatni. Ez elsősorban lelki eredetű betegség, és minden esetben túlkomplikáljuk, mert annyira félünk tőle. De amitől félünk, azon a figyelmünk, vagyis épp ezzel még jobban megerősítjük, még többet kapunk belőle. Ismerek olyan egekig magasztalt természetgyógyászati gyógymódot is, amiben vakon hitt az alkalmazója, mégis mellette májáttéttel, később vastagbéláttéttel kellett megműteni. Semmi sem biztos, semmiben sem lehetünk annyira biztosak, mint önmagunkban, ha gyógyulásról, változtatásról van szó. Persze, azért megerősítésnek kellenek a mankók. A klinikai onkológia képtelen választ adni és gyógyulást nyújtani a rákos betegeknek napjaink legnagyobb és legfájdalmasabb betegségével szemben.

Simoncini szerint a rák egy gomba. Mintegy 100 éve a rák okának a gének nem megfelelő működését tartják, így a rákot sejten belüli betegségnek tekintik. Az ő véleménye szerint a rák gombás fertőzés, tehát sejten kívüli jelenség. A növényvilágban a rákot gombák okozzák, tehát elképzelhető, hogy az emberi világban is. A gombák rák esetén mindig jelen vannak. A tudósok szerint a gombák a betegség után fejlődnek ki, Simoncini szerint a betegség előtt. Ez okozza a rákot, legyengíti az immunrendszert és behatol az egész szervezetbe. A rák minden típusának oka a Candida, amely a szövetek velük szemben kifejtett védekező reakciójának köszönhető. A szövetek csak el nem különült sejteket tudnak kibocsátani és így a rák egy tályogos formában jelenik meg, ahol a gombák a középponttól körben helyezkednek el. Ha a rák gomba, akkor gombaellenes kezeléssel el is múlik. Jól írtam anno, a rák olyan, mint a penész a befőtt tetején. A rák savas környezetben él, lúgosban életképtelen. A gomba nem marad meg lúgos közegben, tehát lúgosítani kell. Lúgosításra tökéletes a jól bevált és olcsó szódabikarbóna. Simoncini az alábbi házi gyógymódot javasolta:

 

A szódabikarbonát kezelés

Nyaki daganat: A tumor körül képzeljen el egy félkört. Az óra számlapját felhasználva keresse meg a 11 órát és az 1 órát, a kettő között van a tumor. 6 napon keresztül fecskendezzen be a közepébe 30-50ml 5%-os szódabikarbonátos oldatot négyszer ismételve. Intravénásan 500ml 5%-os szódabikarbonátos oldat, 6 nap kezelés és 6 nap pihenés. Várjon legalább 3 hetet, majd ismételje meg újra, ha még nem tűnt el teljesen. Amennyiben zúzódást vagy irritációt érez, hagyjon ki 1-2 napot.

Mellékhatások: fájdalom és duzzanat. A fájdalom pár percig tart, de a duzzanat napokig. Igyon sok vizet, cukrot és egyen sósabban. Javasolt táplálék kiegészítő: (K, Mg)

Mellrák: Képzeljen el egy félkört a mellben található daganat körül. Az óra számlapját felhasználva keresse meg a 11 órát és az 1 órát, a kettő között van a tumor. 6 napon keresztül fecskendezzen be a közepébe 70-100ml 5%-os szódabikarbonátos oldatot négyszer ismételve a teljes ciklust. Intravénásan 500ml oldatot adjon be 6 napon keresztül, majd 6 nap szünet, ezt négyszer ismételni. Ezután várjon legalább 1-2 hónapot, amennyiben a tumor nem tűnt el teljesen, ismételje meg a terápiát. Ha irritáció vagy zúzódás lép fel, akkor 1-2 napig szüneteltesse az injekciózást. Ha kézzel tapintható nyirokcsomót érez a hónaljban, az a terápia végén visszafejlődhet. A szívósság érdekében az egyik köré fecskendezzen 5 %-os oldatot 70-100ml napi 1x 6 napon keresztül.

Mellékhatások: fájdalom és a mell megdagadása. A fájdalom percekig tart, de bedagadás napokig, sőt 1-2 hónapig. Igyon sok vizet, cukrot és egyen sósabban. Javasolt táplálék kiegészítő: (K, Mg).

Nos, fenti kezelést olvasva megint kiakadtam. Hogyan adjak be magamnak szódabikarbónás infúziót? Mert, hogy nálunk orvos ezt nem adja be, az biztos. És hogyan fecskendezzek bele a nyirokcsomókba?