Lépcső

Hat évvel ezelőtt két másik hölgy társaságában robogott velünk a vonat Szeged felé, ahová egy nagyszabású előadássorozat előadóinak hívtak meg bennünket. „A gondolat te magad vagy!” - című DVD vetítéssel egybekötött fantasztikus csoda résztvevői lehettünk.

Felszállt egy hölgy közénk egy hatalmas ládikával, mire az egyik hölgytársam élénken érdeklődni kezdett, vajon mit rejtegethet benne. Kiderült, hogy ő is Szegedre utazik tanfolyamot tartani és készséggel felfedte előttünk a ládika titkait. Lenyűgözve néztük, hallgattuk, különösen, amikor megmondta, hogy narancs a színem, és azért szeretem annyira a kéket, mert azzal ellensúlyozom a végtelen narancsot, ami bennem és minden megnyilvánulásomban rejlik. Fura, ha arra a tűzre gondolok, amellyel bármihez hozzáállok, inkább a vörösre tippeltem volna. Ám a vörös az a szalmaláng, a narancs a mély és tartós érzelmeket jelenti. Ekkor bátorkodtam előhozakodni az addig megjelent három könyvemmel. A hölgy figyelmét egyből az elsőnek megjelent kötet ragadta meg. Elolvasta a hátlapját, majd visszaadta, mondván manapság mindenki efféle New Age-es szövegekkel akar befutni. Gombamód szaporodnak a titokhoz hasonló könyvek a piacon.  

Kissé elképedtem, hisz amit írtam, mind saját felfedezés, megtapasztalás volt, az már csak külön örömnek számított, ha a hasonló szerzők tapasztalataival megegyezett. Igaz, hogy a nagy sorsfordulónál nem összeomlottam, hanem nagyon is helyesen a spiritualizmusban kerestem a megoldást, és szinte faltam az efféle köteteket. Az ott szerzett tudás kezdett beépülni a mindennapjaimba, és persze a szótáramba, néha valóban hasonlóan fogalmaztam, mint az olvasottakban láttam, de nem onnan ollóztam össze a mondandómat. Amiket megírtam, mindent mélyen átéltem. Elmerültem egy-egy idézet mélységes igazságában és a legelsőnek írt kötetembe bele is szőttem őket. Ezzel (sem) vagyok egyedül. Még ma is olvasok ilyen könyveket, amelyeket idézetekkel tűzdeltek tele, vagy legalábbis minden fejezet egy-egy idézettel kezdődik. Végül az a kötet nem lett kiadva, csak egy töményebb kivonata. Majd negyvenkettediknek az utat is kiadtam, amelyben megörökítettem a bukdácsolást, a tulajdonképpeni útkeresést. Tehát, amikor az első könyvemet írtam, a legmélyebb pokolból indultam el felfelé. Olyan lettem, mint egy csecsemő, aki éppen egy új világot fedez fel. Élveztem a folyamatot és tisztán érzékeltem a lépcsőt, amelyen felfelé lépkedtem. Minden lépcsőfokon várt rám a megfelelő jel, amely éppen illett az aktuális fejlettségi szintemhez: egy ember, egy film, egy könyv, egy zene, egy könyvcím, vagy bármilyen más formában, amely képes volt feljebb lendíteni, amely segítette az utamat. Amikor készen lett a könyv, fellélegeztem és éreztem, hogy talajszintig feljöttem a lépcsőn és már nem a mélyben tapogatózom. Újjászülettem, új világot fedeztem fel, s mindenre gyermeki kíváncsisággal csodálkoztam rá. Mesterbarátnőm ekkor említette, hogy a lépcső most is ott van, mindig is ott lesz, csak a fényben egyre kevésbé látszik. „Minél magasabbra jutsz a lépcsőn a fény felé, annál kevésbé fogod látni.” Igaza volt. Az út nem ért véget, a fejlődés – néha ugyan visszalépésekkel, de továbbra is tart.

Mindenkihez eljut egy könyv a megfelelő időben, amikor elég érett rá. A könyveknek sokkal nagyobb szerepük van holmi szórakoztatásnál. Minden könyvben lehet egy-egy olyan mondat, vagy kifejezés, amely éppen ahhoz kell, hogy az olvasójában elindítson egy szellemi fejlődési folyamatot, vagy bármilyen felismerése szülessen általa.

Jelenlegi fizikai állapotom kétséges. Várunk. Igen, várunk, hogy ki mire, az megint egy másik kérdés. Mivel az „orvostudomány” nem tudott és nem is akart segíteni rajtam, ők nyílván azt várják, mikor távozom az élők sorából, hogy ne panaszkodjak többé és megszűnjenek a fájdalmaim, nekik meg a gondjaik velem. Akik viszont szeretnek és ismernek, már csak a csodára várnak, hátha egy napon egy csapásra minden megváltozik, megszűnnek a fájdalmak és a jobb karom visszakapcsolódik az életbe. Igen, és igaz lehet a magyarázatuk, ha meg kellett volna halnom, már nem lennék itt, tehát még van dolgom. Fentebb olvashatjátok, hány helyen próbálkoztam sikertelenül. Vagyis még a legszkeptikusabb barátnőimnek is be kell látniuk, hogy számomra ez nem járható út. Ha valami olyanra bukkanok, ami az én utam, az észrevétlenül és könnyedén besiklik az életembe, nem pedig folyton folyvást falakba ütközik. Eljutottam arra a pontra, hogy két folytatás lehetséges. A halál, vagy a csoda. Nyílván a csoda sokkal kecsegtetőbb, mint a halál, bár aki abban részt vesz, számára az is egy csoda, egy valóságos hazatérés.

Tavaly decemberben, amikor az EMG vizsgálatról bömbölve érkeztem az akupunktúrára, egy pszi sebész, látó hölggyel beszélgettem. Ő ajánlotta többek között a Thiaoouba című könyvet és Eric Pearl kapcsolatteremtő gyógyítását. Mivel az utóbbiról tudtam, miről szól, mert láttam „Az élő mátrix” című filmet, inkább „Az aranybolygó üzenete” című könyvet szereztem be, amelynek mondanivalója olyannyira lenyűgözött, hogy egy teljes évig elvoltam vele, mi több, már vagy nyolcadszor olvasom és szerintem nem utoljára. Ez sem fordult még elő velem, egy könyvet sem olvastam ki többször. Elsőre megjegyzem az egészet, maximum teszek bele kis cetliket, hogy ami érdekes, máskor könnyebben rábukkanjak, de azt is inkább „fejben” szoktam kikeresni. Néha kerestem ugyan a másik könyvet is, de mivel nem bukkantam rá, ezért mindig hagytam. Most azonban, hogy ilyen állapotba kerültem, már égető szükségem lett rá. Azt gondoltam, már csak a csoda, a kapcsolatteremtő gyógyítás menthet meg. Mivel sajnos Eric Pearl-el nem tudok személyesen találkozni, gondoltam, mégis elolvasom a könyvet. Barátnőmet kértem meg, ha esetleg Budapesten járna, nézzen körül a könyvesboltokban és hozza el nekem. Most ő sem utazott sehová, viszont rögvest rábukkant egy adok-veszek oldalon és meg is rendelte. Nem érdekes, hogy amikor itt az idő, milyen simán megy minden? Pár nap leforgása alatt kezemben tarthattam a könyvet, melyet használtsága ellenére szerintem még senki sem olvasott.

Dr. Eric Pearl: Kapcsolatteremtő gyógyítás – gyógyulj meg és gyógyíts másokat is!

Azonnal belevetettem magam, bár azt hittem, tudom, miről szól, hisz láttam a filmet, ám a kötet másról mesél, mely minden várakozásomat felülmúlta. Ez az olvasmányosan, érthetően megírt mű teljesen lenyűgözött. Nem elég, hogy pont olyasmiről szólt, ami mindig is érdekelt, hanem még választ is adott jó pár mostanában égető kérdésemre is, valamint igazolta néhány felismerésem. Fantasztikus élmény volt olvasni a születése körülményeit, az édesanyja halál utáni élményeit, a gyerekkorát és azt, ahogyan megkapta a gyógyítás képességét. Az ilyen az igazi gyógyító, különleges csoda. Egyre-másra esett le az állam. Nézzük csak, miért?

Említettem, hogy minden, amiről az efféle könyvekben írok, saját felismerésen és megtapasztaláson alapul. Ha később olvasok róla, hogy mások is így élték meg, az csak visszaigazolás, hogy valószínűleg helyesek a következtetéseim, jó úton járok. Ezt a könyvet olvasva végig ez volt az érzésem. Dr. Eric Pearl szintén így volt vele. Régebben már írtam arról is, hogy gyógyító-e a gyógyító? Nem. Mindenki önmagát gyógyítja meg, a gyógyító csupán elősegíti a folyamatot. No persze, ezért vannak a gyógyítók. Dr. Eric Pearl ezt is alátámasztotta. Nem ő a gyógyító, rajta csak átfolyik a gyógyító energia, ami a másik emberben elindít egy fejlődést. Nemcsak testi gyógyulást. A gyógyító inkább közvetítő. Ez lenne a helyes kifejezés. A könyv lenyűgöző és érthető. Nem azért, mert más ezotéria témában íródott mű megértésére esetleg még nem lennénk alkalmasak, de tényleg vannak olyan nyelvezeten íródott művek, melyeket elég nehéz megérteni.

Mostanában egy olyan fejlődési folyamat részesei lehetünk, ahol új energiák érkeznek a Földre, elhozzák a fényt és segítenek újrakapcsolódni a forráshoz. A gyógyító egy katalizátor, mely segít a betegnek újra kapcsolatot teremteni a rég elfeledett forrásával. Nos, ez a kapcsolatteremtő gyógyítás lényege. Itt egy új energiáról van szó. Dr. Eric Pearl kezdetben azt gondolta, hogy a gyógyítást nem lehet tanulni. Ő sem tanulta, megkapta a képességet. Amikor arra kérték, hogy tanítson gyógyítókat, előbb vonakodott, majd észrevette, hogy ez az energia intelligens, átmegy a DVD-ken, a CD-ken, de még az írott szón keresztül is kapcsolatot tudunk teremteni. Aki csak olvassa a kötetet, máris aktiválta ezt az új energiát.

A gyógyulás bekövetkezhet egyetlen pillanat alatt is. Ha elérjük a kritikus tömeget, azaz egy bizonyos mennyiséget, aki képes ebben segíteni, és a forrásenergiához kapcsolódni, magunkkal rántjuk a többi embert is és végre mindenki képes lesz újrakapcsolódni a forrással. Szó, ami szó, egyre többen vannak, ám még mindig túl sok az ego gyógyító, aki azt képzeli, ő a gyógyító, nem pedig csak segítő a folyamatban.

Számos hiedelemről és félelemről is lerántja a leplet. Többek között a kabalákról, a különböző rituálékról, melyeket nap, mint nap alkalmazunk. Pl. gyertyákat gyújtunk, füstölőket égetünk, sós vizet használunk tisztításra, kabalákat hordunk, mantrákat mormolunk, imádkozunk, könyörgünk, különböző zenéket hallgatunk, vagy éppen angyalokat idézünk meg. Esetleg azt állítjuk, hogy az ékszerek megakadályozzák az energiaáramlást. Ezek mind fölösleges babonák, melyek azt sugallják, egyedül nem vagyunk elegek, vagy elég jók. Istenhez fohászkodunk, hogy legyen velünk, amikor valójában egyetlen pillanatra sem hagy magunkra minket. Nagy igazság, hogy nem kell mást tenni, mint reggelente hálát adni azért, amink van és biztos tudattal haladni az úton, hogy jó felé tartunk, a többi rituálé felesleges időpocsékolás és csak megakadályoz abban, amit szeretnénk elérni.

Ha a gyógyulásnak álljuk útját, az pusztán az elvárásaink, vagy a görcsös ragaszkodásaink miatt történhet meg. Álljunk félre saját utunkból és engedjük áramlani az új energiát! Csodálkozzunk rá minden új dologra, egy ma született gyermek szemeivel. Ne akarjunk semmit megváltoztatni, irányítani, jobbá tenni. Ez az energia tudja, mi a dolga és hol kell segítenie.

Dr. Eric Pearl azt állította már a kötet elején, hogy ez az energia az olvasó részévé válik, aktiválódik benne és az olvasás előre haladásával egyre erősödik. Sőt, már akkor részévé váltunk, amikor úgy döntöttünk, hogy elolvassuk. Az ám, csakhogy most jön a következő gondolat: „ki vagyok én, hogy méltó legyek erre?” Sokunkban felmerül ez a kérdés, ugye? Mert hiszen vannak tőlünk sokkal rátermettebb, alkalmasabb egyének, miért nem ők, miért mi? Nos, jómagam is számos csoda részese lehettem eddig. Bennem is felmerült a miért? Vagy miért éppen én? Megérdemlem-e? Méltó vagyok rá? Dr. Eric Pearl erre is válaszolt, igen, mind méltóak vagyunk azokra a csodákra, melyeket kapunk. Ne azt boncolgassuk, miért és hogyan, hanem adjunk hálát, hogy részt vehetünk benne!

Talán itt az idő, hogy távozzak, talán még maradnom kell. Ha maradok, akkor viszont egyike lehetek azoknak, akik aktiválják a fényt a bolygón. Feladatom van! Hisz hányszor kértem, hogy megtudjam, mi a küldetésem? Pedig nem kellett volna, csupán egyszer. Ha egyszer kértem, megkaptam, meghallgatták, tudják, és ha elérkezett az idő, megadatik. Már csak a görcsös ragaszkodást kellene elengednem. Biztos vagyok benne, hogy fejben, tudat alatt lehet valami, amit még nem engedtem el, amihez görcsösen ragaszkodom, és amivel megtorpedózom a kezem javulását. És ez most nem azt jelenti, hogy mindenért magam teszem felelőssé, és azon töröm a fejem, mit hol rontottam el. Már itt van, innen érdemes felállni, ha lehetséges. Már nem könyörgöm többé, rábízom magam az élet sodrására. Ui.: Ha többször imádkozol és könyörögsz, az még több imát és könyörgést von maga után, ami azt jelenti, hogy nem hiszed el, hogy meghallgattatott, és az elvárásaiddal megtorpedózod a megvalósulást. Amint azonban feladod a görcsös ragaszkodást, azonnal a tiéd lesz.

Nos, ezzel a tudással felvértezve, görcsös ragaszkodás nélkül megpróbálom az energiát megérezni és rábízom magam, hogy tegye a dolgát!