A betegségek lelki eredete

Mostanában gőzerővel keressük a betegségek lelki okait, és mire végre lassan megértjük, melyik tünet (üzenet a lélektől) milyen lelki megrázkódtatásra vezethető vissza nagyjából, kiderül, hogy a dolog ettől sokkal összetettebb. Ezzel már megint átestünk a ló túloldalára. Eddig azt tanította a hivatalos tudomány, hogy mindennek az oka fizikai eredetű, legalábbis a legtöbb betegségnek. Így is próbált hozzáállni, pusztán fizikai eszközökkel megjavítani az elromlott egészséget. Oka, tünetei, kórlefolyása, kezelési lehetőségek. Az idők azonban sokat változtak, és az ezotéria előtérbe kerülésével most már elsősorban mindennek a lelki okát kutatjuk. A betegségeknek azonban lelki, mentális, fizikai és karmikus okai is lehetnek. A karmikus okok rendben vannak, azok szimplán ok-okozati összefüggések miatt jönnek létre, mindenképpen át kell esnünk rajtuk egy-egy múltbéli cselekvésünk miatt, nem úszhatjuk meg. A legbonyolultabb és legárnyaltabb kérdés a lelki és mentális eredet. No, de nézzük a fizikai eredetű betegségeket, mert azok is akadnak, jól lehet, az eredeti ok valóban lelki, vagy mentális volt, de az már annyira távolinak tűnik, hogy ember legyen a talpán, aki kideríti, végül is miből indult ki. Nem testek vagyunk, hanem lelkek, szellemi lények, akiknek 4 % anyagi teste is van. Ezt azért soha ne feledjük, mielőtt mélyebb boncolgatásba kezdünk.  

Mire gondolok? Adott mondjuk egy lelki sérelem, amelyet anno mélyen elástunk magunkban, évekig rágódtunk rajta, addig-addig, amíg a rengeteg kín ki nem ütközött bármilyen fizikai betegségben. Amikor azonban a fizikai tünet elkezdi tönkretenni a szervezetet, dominó elvként halad, azaz sorra vonja maga után a súlyosabbnál súlyosabb szövődményeket, amelyeket már nyugodtan mondhatunk fizikai eredetűnek is. Gondolok itt a végtagok esetleges levágására, mely további elváltozásokat okoz. Ám nem szükséges ennyire drasztikusnak lennünk. Bármilyen apró eltérés további deformitásokat okozhat, ui. a szervezetben (is) minden mindennel összefügg. Ha például nincs léped, mert egy életmentő műtét során megszabadítottak tőle, már nincs vörös pulpa, nincs, hol elpusztuljanak a vörösvértestek, nem segít be a szénhidrát anyagcserébe, az immunrendszerbe és a fehér pulpa, mint nyirokközpont sem létezik többé. Lép nélkül lehet élni, igen, s bár az életed megmentették, de a testedben hatalmas űr keletkezett és nincs helyette más, ami pótolhatja, vagy átvegye a szerepét.  

A nyirokcsomók megnagyobbodtak – esetleges lelki okok miatt – de elzárták a nyirok útját, feldagadt a karom, összenyomta az ideget, lebénult a jobb kezem – fizikai okok, tünetek - és még ezzel sajnos nincs vége a szövődményeknek.

Mondják, minden betegség egy üzenet, hogy valamin változtatnunk kell. Ha megértjük a betegségünk okát, képesek vagyunk gyógyulni. Ezzel maximálisan egyetértek, sőt, saját bőrömön is megtapasztaltam, meg is írtam mindent, de mi van akkor, ha megértettem az okát - legalábbis úgy érzem - de a tünet mégis marad és gőzerővel figyelmeztet, sőt annyira fáj, hogy másra sem tudok gondolni? Akkor mégsem értettem meg az okot, vagy félreértelmeztem? Erre azt felelik: annyi idő kell a gyógyuláshoz, amennyi ideig egy-egy sérelmet pátyolgatunk. Szuper, tehát, ha tíz évig elfojtottam a bánatom, tíz év kell a gyógyuláshoz? És ha ez a szám magasabb? Mondjuk harminc? Ezt azért nem hiszem. A gyógyuláshoz valóban idő kell, mert a fizikai test fáziskésésben van. A gyógyulás először szellemi szinten jön létre és csak idővel, bonyolult folyamatok során materializálódik, vagyis jelenik meg fizikai szinten. Idő és türelem kell hozzá, de akkor sem évtizedek. Azért persze akadnak olyan helyzetek is, melyeket hatalmas csodaként tartanak számon, mégpedig az azonnali látványos gyógyulásokat. Na, ugye? Mert ilyen is van, de az egyénen múlik, akkor hirtelen olyan erős változás, hitszint, rezgésszint emelkedés, felismerés következik be lelki szinten, ami létrehozza a javulást fizikai szinten, de azonnal.

Aztán a következő jó tanács, nem elég megérteni a betegségek okát, meg is kell bocsátanunk a másiknak és önmagunknak is, majd túl kell lépni rajta, vagyis elengedni. Ha ezeket a lépéseket kihagyjuk, akkor csak "legalábbis úgy érezzük", ami azt jelenti, hogy még nem végeztünk. Az okot lehet, hogy megértettük, de esetleg a további "stációkat" nem jártuk be. Olyan ez, mint a "gyászmunka" - végig kell járni a lépcsőfokokat ahhoz, hogy megbékéljünk a történtekkel. Igen, minden egy tanulási folyamat, a betegség is a barátunk. Itt a földön így üzen a lélek.

Már régebben említettem egy videót a nyirokcsomó elváltozásokról. Van benne valami, de konkrét módszert nem javasol arra, hogyan lehetne csökkenteni a nyirokcsomók méretét? Ezek szerint a csomók mérete idővel csökkenni fog. A csomó azért lett, mert a konfliktust, ami okozta, megoldottam. Ilyenkor arra kell vigyázni, hogy ne üljek fel megint a "sínre". Nézzük meg, mikor keletkezett a csomó, előtte mikor volt, ami kiváltotta (ha ö volt a primer)? Nos, szerintem szörnyűség, ha attól keletkezik csomó, amikor megoldom a problémát. Ki akar így gyógyulni? Úgy gondolom, inkább javulnia kellene minden egyes testi folyamatnak, nem pedig rosszabbodni, mert lássuk be, ez nem a jobbulás jele.

Ha tehát a magam esetében még mindig az okokat keresem, tévúton járok, pedig már kilenc évvel ezelőtt rájöttem, a miértek nem számítanak, azokon túl kell lépni. A lényeg, hogy már nem lehet meg nem történtté tenni. Itt van, ez van, be kell ismerni, el kell fogadni – mást úgysem tehetek – és innen kell felállni. Ha eddig nem találtam meg az okot, akkor most már elég, nem számít, a megoldás a fontos. Próbáltam a saját sémámat alkalmazni, megnézni, mi volt a nyereségem belőle, örülni neki, sőt megszeretni, hogy béna a jobb kezem és őrülten fáj. Teljes szívvel átélni, hogy nem számít, hogy az sem számít, ha így marad, mert mindennek így kell lennie, minden így van jól, ott vagyok, ahol lennem kell, az vagyok, akinek lennem kell. Nos, ez még nem sikerült eddig, őszintén, teljes megadással nem. Még nem.