A betegség és a spirituális út

Tíz évvel ezelőtt, amikor kiderült egy bizonyos diagnózis, és ahelyett, hogy nyilvánosan összeomlottam volna, inkább lelkesen beszéltem az újabbnál újabb felfedezéseimről, azzal vádolt meg egy hölgy: „Te most aztán jól belemásztál az ezotériába!” Éreztem is, hogy most tényleg a spiritualitás útjára léptem. Valóban úgy történt, azt leszámítva, hogy addig is érdekeltek a természetfeletti misztikus dolgok. Mindenre nyitott voltam, amit az érzékelésünkön túli világról meg lehetett tudni. Az élet értelme, gyökere, miértjei, céljai, magasabb céljai, nagy kérdései foglalkoztattak, különösen az egyénre lebontva. Ez azonban másokkal is így van. Mi célból születünk parányi, semmit mondó porszemként egy végtelen, határtalan hatalmas multiverzumba? Egyéni küldetésünk is van, vagy csupán a nagy egység céljait szolgáljuk parányi alkotóelemekként? Van-e fölöttünk valaki, aki felügyel, irányít, vagy terelget? Szokványos kérdések, ugye? Egy zuhanó repülőn nincs ateista, bármi baj ér bárkit, azonnal imádkozni, vagy fohászkodni kezd egy tőle feljebb való lényhez, aki segíthet. Aki még sosem került hasonló helyzetbe, és meglát egy beteget a spiritualizmus felé fordulni, fohászkodni, vagy elvont dolgokkal foglalkozni, könnyen rámondja, hogy az illető visszafejlődött, de hát sajnos, már csak ez maradt neki. Sajnálkozva gondolatban megsimogatja a fejét és ráhagyja, hadd tegye, amíg még teheti.

Csakhogy a szkeptikus közvélemény ellenére a spiritualitás útjára lépés nem visszafejlődés, ellenkezőleg, inkább tovább fejlődés. Éppen azt jelenti, hogy az illető felismerte, hogy a betegsége egy üzenet a lélektől és érdemes változtatnia az addigi hozzáállásán. Változnia kell. A lélek útját követve felfedezheti, mennyi mindent nem tud még és meghozhatja saját döntéseit, melyek a helyes útra terelhetik, ennek következtében meggyógyulhat, mert már többé nincs szükség a betegségüzenetre. Amíg azonban vannak tünetek, addig nem oldotta meg az okokat, amelyek miatt a betegségnek nevezett jel kialakult. Az önismeret útján rengeteg csodát fedezhet fel önmagában, mely kincsek addig rejtve voltak előle. A belső utazás az igazi utazás. Sokan csupán egy nagy sokk hatására képesek felismerni valódi küldetésüket, amelyhez a nagy rohanásban addig hozzá sem fogtak. Ezért van az, hogy ilyenkor gyökeresen megváltozhatnak és az egész addigi életüket sutba vágva új utak felé indulnak el. Az ilyen ember újjá születik, új életet kezd, nem külsőleg, hanem belsőleg lesz más. Mások lesznek a gondolatai. Rájön, hogy az anyagi célok nem elégítik ki. A technikai fejlődés mit sem ér a spirituális fejlődés nélkül. A földi élet célja szellemileg minél magasabb szintre kerülni, hogy a lelket fejlesszük, és olyan értékeket gyűjtsünk, melyeket a test halála után magunkkal vihetünk, melyek által emelkedik a regésünk és valóban többé, jobbá válhatunk.