A meglepő eredmény

2016.11.07 16:18

Meglepő eredmény

 

Éppen most fogyott el az összes türelmem, pontosan a kibírhatatlan fájdalom miatt. Már nem vagyok kíváncsi az okoskodásokra, sőt, aki nincs ebben a cipőben, ne is adjon tanácsot. Most már csak hús-vér emberekkel akarok beszélni, sőt, azokkal, akik hasonló bajból megtalálták a kiutat. Könnyű addig lelki okokat keresni, mindenféle energiaemelő kezelésen részt venni, amíg nem fáj semmi. Egy kis műtét utáni ez meg az kutyafüle ehhez a héthónapos embertelen, kibírhatatlan fájdalomhoz képest. Pár embert le is torkoltam emiatt, ami nem vall rám, de valóban elfogyott a türelmem. Aki segíteni szeretne másoknak, tegye azt akkor, ha kérik, de ne erőltesse rá a saját elképzelését/gyógymódját, vagy eladandó termékét senkire. Már nem veszek semmit. Elég volt. Sok olyan dolgot megvettem, amit nem kellett volna, mert nem értek semmit. Miért? Nem azért, mert nem hittem bennük.

11.07. Ma esedékes lett az eredményért mennem az új beutalóval. Nem akarózott. Picit féltem, de megvontam a vállam, már úgyis mindegy, a vizsgálat készen van, az eredmény meg úgyis olyan, amilyennek lennie kell. Ha tavaly decemberben 6 db 2-3 cm-es nyirokcsomó torlaszolta el a nyirokkeringés útját, mi lehet ott most? Különösen a februári incidens óta, mikor is mindenki elkönyvelte, hogy rajtam már senki sem tud segíteni, esetleg a hormon-kemo-sugárkezelés. Különösen, amikor az akkori doktornőnek kezdett igaza lenni a kibírhatatlan fájdalom és az egyéb szövődmények terén. Komolyan már magam is elhittem, hogy lassan itt a vég, mert ezekbe nem mentem bele és bármi is történjen, nem is fogok. Meggyőződésem volt, hogy a nyirokcsomók csak gyulladtak. Az ultrahangot végző doktornő nagyon sokáig vizsgálta a hónalji és a kulcscsont alatti nyirokcsomókat, elkérte az előző leletet is. Elolvasta. Nem mondott semmit, tehát ma mentem vissza az eredményért. Érdektelenül végigfutottam, epe tele kövekkel, bal vesében nincs is kő, az a kis árnyék egy meszes ciszta. Lép hiányzik, amúgy sehol semmi kóros. A Doppler eredménye is tökéletes, az axilláris és supraclav. régióban megnagyobbodott nyirokcsomó nem mutatható ki. Kerestem tovább, de semmi, ez van a papíron. Hm. Kétkedve kiléptem, mert nem akartam hinni a saját szememnek. De hát mi történt? Hová lettek a megnagyobbodott nyirokcsomók? Aztán elkezdtem gondolkodni. Két eset lehetséges:

1. Talán a doktornő tévedett? Nem vizsgálta meg, vagy elfelejtette beírni? Kizárt. Látta az előző UH eredményét, és nem kockáztatná, hogy a nevét adja egy slendrián diagnózishoz. Az epeköveket is látta, leírta, a bal vese cisztát is, tehát elképzelhetetlen, hogy ne vett volna észre 6 db megnagyobbodott rákos áttétnek kikiáltott nyirokcsomót.

2. A másik eset, hogy használt a terápiám. No, de mit is csináltam vele? Ha a szellemi részét nézem, szellemgyógyászat, angyal rituálé, angyalgyógyítás, reiki, Grabovoj gyógyító számok. Ha az anyagi részét nézem, kenegetem gans vízzel, ricinusolaj pakolást teszek rá, az alhasamra és a csecsemőmirigyre. Visszatértem a régi, nagy dózisú alapvitaminjaimhoz, amelyeket anno szedtem – gyógyszerek helyett – és akkor nem is olt nyiroködémám. Körömvirágkenőcs, teafaolaj, szódabikarbónás kókuszzsír kenegetés, svédcseppes pakolás, néha szódabikarbónás fürdő. Kitartóan ittam a gránátalmalét, megettem négy doboz perui kovaföldet, eszem a zselatint, kurkumát is ettem, céklalé és almaecet stb. Augusztus 21. óta folyamatosan szedem a fájdalomcsillapítókat, paracetamol, algopyrin, melyek a gyulladást is csökkentik. Ez van, már ég a három hálagyertya. Ezt akarták folyton megkemozni… Most még abban is legyen igazam, hogy a csuklóalagutat meg kell műteni, aztán helyreáll az egész karomban a keringés és egészségesebb leszek, mint valaha!